Új Szó, 1977. március (30. évfolyam, 59-89. szám)
1977-03-31 / 89. szám, csütörtök
A bodrogközi Magyar Tanítók Énekkara (Molnár János felvétele) Egy fesztivál jegyzetfüzetéből Eltűnt a kocsma. Eltűnt a kedves kocsma, a futballmérkőzések előtti és utáni parázs viták színhelye, ahová vasárnaponként sörért küldött apám, meg Letkáért, Glóbusért, Lipá- ért. Eltűnt Dakó bácsi öreg háza, el a többieké is, a hangulatos udvarokkal, kiskertekkel együtt. A főutcáról egész a „kenderfődig“ látni, sőt, annál is tovább. Nemrégen jártam itt utoljára, volt még levél a fán, a városnak ebben az alsó részében még minden olyan volt, mint régen. És lám. rövid idő alatt egy fél utcasort vitt el a tél, foltozott falakat, poros padlásokat, a szúette gerendákon elárvult darázsfészkeket. Szem már nem, csak az emlékezet képes viszontlátni, ami ezen a laposra gyúrt föld területen volt. Fent, a domb tetején, már többemeletes, korszerű lakóházak feszítenek, nemsokára idáig érnek. Ahol én azért még mindig látom — a kocsmát. Alakul, változik Királyhelmec képe, fölgyorsult tempóban. De vajon hallok-e újat az emberekről. esett-e nagyobb hullámokat vető kő a közösségi kulturális élet utóbbi években ritkán és nehezen mozduló vizébe? Sok reménnyel lépek tovább. Barátok, ismerősök jönnek szembe, köszönünk, udvarias szavakat váltunk, ahogy elhaladunk egymás mellett. Az egyik megállít a cukrászda előtt: — Csak nem az esti műsorra jöttél? — Nem. De milyen műsor lesz és hol — csapok le nyomban a kérdésre. — Esztrádműsor, mindenféle, vegyesen. Farsangi tarkaság a címe, közkívánatra Ismételjük meg a kultúrházban. Feltétlenül gyere el. Feltétlenül elmegyek, hogyne mennék, lelkesedek kifelé is, befelé is. Aztán örömmel hallom ismerősömtől többek között azt, hogy értékes, a jó ügyet előremozdító fölszólalások hangzottak el a CSEMADOK járási konferenciáján, aktivizálódnak az orvosok, különböző foglalkozású fiatalok kapcsolódnak be a kulturális munkába. Ugyanezt mondja Kassai Béla, az esti műsor szóvivőié, egyik szervezője és szereplője, aki csak néhány pillanatra áll meg mellettünk, aztán besiet a cukrászdába, ki tudja, talán egy kis édességért az esztrád műsorhoz. Három nappal ezelőtt tartották a bemutatót, telt ház előtt. Most megint zsúfolásig tele a nézőtér, amely — hallottam és tapasztaltam magam is — több esetben majdhogynem üres volt, jóllehet hivatásos együttes lépett föl. Vajon mi az, ami most, másodszor is ennyi embert ide csábított? Farsangi tarkaság — közli a színes betűkből válogatott, sárga függönyre tűzött cím. Sokat ígér, és már az első számok után érezzük, nem fogunk csalódni. Kellemes, vidám hangulatban múlnak a percek. Nem csalódtunk. Színes, sokrétű, rendkívül jól fölépített vérbő esztrádműsort láttunk. Sanzonok, slágerek, népdalok, operettrészletek, modern és népitáncok (beat- és cigányzene- kar kíséretében], tréfás jelenetek, vidám versek, monológok váltották egymást, bő két órán keresztül, végig színvonalasan szórakoztatva a közönséget, amely azt hiszem, régen tapsolt ennyit amatőr társulatnak. A műsorban, amelyet a Városi Művelődési Otthon és a CSEMADOK helyi szervezete közösen rendezett, körülbelül ötvenen léptek színpadra. Ez a szám már önmagában fölfigyeltető és sokatmondó, hiszen két esztendővel ezelőtt az egyik rendezőnek az volt a legnagyobb gondja, hogyan talál tíz szereplőt a kiválasztott színdarabhoz. Most meglepett, hogy mennyi tehetséges, a színpadon magabiztosan mozgó-játszó fiatal, sőt, két rendkívül ügyes, bátor gyermekszereplő teljesítményének is tapsolhattunk. És még valami, ami föltétlenül említést érdemel és — úgy érzem — joggal íratja velem az elismerő szavakat: a szép és tiszta magyar beszéd. Amelyre mindig mindenütt feladatunk legyen gondolni és ügyelni. Szeretném az est valamennyi szereplőjének, közreműködőjének nevét idejegyezni, de helyszűke miatt nem tehetem, néhányat kiemelni viszont, nem lenne erényes cselekedet: mindenki egyaránt vette ki részét a nemes munkából, egyaránt szerzett örömet a közönségnek. Meg aztán fontosabbnak tartom azt a jó közösségi szellemet, amelyet sikerült kialakítani — habár sokan először szerepeltek, vagy először találkoztak egymással — a szereplők között. Ez egyik alapvető feltétele a további intenzív, a város — és ha a Bodrogköz falvaiba is ellátogatnak —, egy tájegyAmerre csak nézünk, merész csúcsok, kanyargó lejtők, rohanó, tajtékzó patakok látványa fogad. S a hegyláncok vonulata, melyeket nagyvonalú kompozícióba fognak össze a lendületes, lágyan ívelő körvonalak. A látványbeli intenzitást- l'okozó telt zöldek-kékek, vagy sötétpirosak, feketék változatai. Egyénien átélt tájélmény tol- mácsolói R. Mosko vásznai, amelyek festői tevékenysége utolsó két esztendejéről adnak számot. Munkásságának jelleg zetes témái a hegyek. Otthon van közöttük. Trenčín közelében, Dobrán született. S miután a Szlovák Technikai Főiskola rajztanszéke három évig számította növendékei közé, visszatért szűkebb hazájába. Azóta ott él. Ám nemcsak a hegyek láncolatának formai feszültséget keltő megjelenítése képeinek tárgya, tartalma. Egyszersmind időszerű problémákra tapint rá: korunk olykor természetet is romboló, légkört rontó ártalmaira. A hatalmas gyárkémények sűrű, mérgező füstje, az üzemekből elvezetett szennyvizek, légnemű és folyékony ártó anyagok pusztító hatása veszélyezteti a testi-lelki egészségünknek oly fontos tájat, még Ezt már a szem is látja Bodrogközi napló ség kulturális életét, szellemiségét még igényesebb műsorokkal gyarapító munkának. Televízió ide, televízió oda, közönség volt, van és lesz — függetlenül attól, hivatásos-e a fellépő együttes vagy amatőr —, ha kellő propagandamunkával színvonalas műsort kínálnak. Az emlegetett estén a Rosenberg- házaspár történetének befejező részét vetítették a televízióban, vonzotta a közönséget, jómagam is szívesen megnéztem volna. Mégis az „élő“ műsort választottuk! Egyik tanár barátom megjegyezte az est végén, hogy erőben, akaratban, tehetségben nincs hiány a Bodrogközben sem. Ez valóban így van! És ha a jó szervezőkészséggel megáldott Hajdók Gézának, Kassai Bélának, és a többi lelkes pedagógusnak; népművelőnek sikerül az erőket egybefogni a jövőben is, Királyhelmec az amatőr művészeti mozgalom egyik fontos centrumává válhat, és miért ne lehetne, mint Komárom, Galánta, Dunaszerda- hely, Érsekújvár, országos rendezvény színhelye. Jó példáért — bár „egy műfajú“ együtteseket említek — nem kell elutazni a városból. A Bodrogközi Magyar Tanítók Énekkara és a Fürt népi tánccsoport érett, mind nagyobb feladatok megoldására képes együttessé fejlődött. Igaz — ahogy Lázár László, a művelődési otthon fiatal igazgatója mondta —az elmúlt esztendőben a két együttes minden tagja, beleszámítva a próbákat és a fellépéseket, átlagosan 1000 (!) órát áldozott föl szabad idejéből. Ennél többel és szebben aligha fejezhetném be írásomat. BODNÁR GYULA az évezredek óta szilárdan álló hegyeket is. Az új figuráció tanulságaival gazdagodva R. Moško valós pik- turájában jelképek hangsúlyozó erejét is szerepelteti. A zöld ormok fölött megjelenik a napkorong, vagy a fémesen sápadt hold kerek arca, néha csak karcsú, ívelt sarlója, avagy egy nyugtalanító felhp úszik tova intő lassúsággal. Az ember aktív jelenlétére. Csallókőzkürtre jó fél órával a kezdés előtt érkeztem és mégsem unatkoztam. Tanúja lehettem, miként készül ez a lelkes színjátszó csoport az előadásra. Ketten — később kiderült, hogy a teremben sürgölődő többi társukhoz hasonlóan ők is szereplők — a színpadon porszívóztak, néhányan a díszleteket tolták be. az egyik férfi pedig zuhanyozni ment, mert éppen most érkezett meg munkából. íme, az amatőr művészeti tevékenység szépsége és gyötrelme dióhéjban ... Hasonló példákat máshol is láttam a dunaszerdahelyi járás amatőr színjátszó csoportjainak fesztiválján. Érdemes megemlíteni őket azokkal a tanulságokkal együtt, amelyek országos viszonylatban is érvényesek, sőt több esetben égető problémával sokasodnak. Az első benyomás mindenképpen »kedvező volt. Számok, adatok igazolják, hogy ebben a járásban a javuló szakmai és szervező munka eredményeképpen sokat fejlődött az amatőr színjátszó mozgalom. Tíznél többre tehető a rendszeresen tevékenykedő csoportok száma. Kár, hogy közülük különböző okok miatt csupán öt együttes vett részt a fesztiválon. Ebből adódik az első tanulság: a következő évben hónapokkal előre rögzíteni kell — országos, kerületi és járási szinten egyaránt — a rendezvények időpontját, hogy a csoportok ennek ismeretében készülődhessenek. Persze a fesztiválon nem szerepelt együttesek is fellépnek több alkalommal a közönség előtt, de úgy vélem nem lehet mellékes a szakemberek véleménye sem, hiszen ez is hozzásegítheti őket a fejlődéshez, a még színvonalasabb előadásokhoz. Ürömmel nyugtáztuk azt is, hogy a csoportok zöme a személyekhez mérten és a helyiségbeli körülményeket figyelembe véve választott színművet, sőt több esetben nemcsak szórakoztatni akart, hanem tudatot, életmódot is formálni, s ez külön elismerést érdemel. A már említett csallóközkürtiek az elavult vallási nézetekből és a kétszínűségből adódó fonákságokat pellengérezték ki Hájas Katalin rendezésében, az udvarnokiak pedig Orbán Gyula vezetésével a karrierizmus veszélyeire, nálunk is föllelhe- tő formáira hívták föl a figyelmet, nem suta szavakkal, közhelyekkel, hanem a színjátszás eszközeivel, Sőt még a felsővámosiak — akik a Kaviár és a lenesét vitték színre — sem csupán szórakoztatni, nevettetni akartak, habár ezt is kitűnően, Oláh Ödön jó rendezésével tették, hanem a cselekmény társadalmi hátterét is éreztették. egy kivételtől eltekintve nem erőltetetten és szájbará- góan. Tulajdonképpen a madiak irányító tevékenységére utalva feltűnik egyik-másik hegytetőn a háromszögellési pontot jelző tornyok józan formája, mondva, hogy céltudatos, tudományos munkával a természet sem vész el számunkra, akkor sem, ha világunkban egyre inkább a technika az úr. Említésre méltó Moškónak az építésszel való szoros kapcsolata. Nagy gyárak, iskolák, szállók, mozik külső és belső falait, terét ékesítik korszerű kerámiái, mozaikjai, szgrafittói, kő-, beton-, és fémkompozíciói, térelosztó rácsai. sem választottak rosszul, hiszen Tabi László Enyhítő körülménye sok játéklehetőséget, rendezői ötletet kínál. Az együttes lelkesedéséből és felkészültségéből azonban még csak néhány jól sikerült jelenetse tellett, az előadás egészében véve még vontatott, kimunkálatlan volt. Fejlődésre, javításra itt is megvan a lehetőség. További országos jellegű tanulság, hogy még mindig kevésbé érezni a Népművelési Intézet és a CSEMADOK módszertani és szakmai jellegű segítő munkáját. Valószínű ezért, mert néhány kivételtől eltekintve ezeket a szemináriumokat, tanfolyamokat nem azok látogatják, akik később a csoportokkal dolgoznak. S ez pedig nagy baj, sürgősen meg kell keresni ennek a hibának az eredőjét. Most a dunaszerdahelyi járásban is azt tapasztaltam, hogy néhány esetben a rendezőnek nagyon kevés szakmai — színészvezetés, jelenetek beállítása, színpadi beszéd, jelmezek, díszletek stb. — ismerete volt, s így szürke, egyhangú előadásokat is láthattunk. Ez pedig nem kis baj, hiszen köztudottan a jó darabválasztás akkor éri el célját, ha a színmű tartalmas, vonzó előadásban kerül színre. Ilyen szempontból elsősorban a felsővámosiakat dicsérhetjük, ahol sikeresen birkóztak meg a feladatokkal, s bővérű humorral átszőtt, viszonylag jó színészi játékkal fölépített előadást láthattunk, s ez mind a rendezőt. Oláh Ödönt is dicséri. Ezek az elismerő szavak jórészt az udvarnokiak előadására és Orbán Gyula rendezésére is érvényesek, habár itt még érdekesebb volt a játék, néhány jelenet még vontatott- nak tűnt. Volt a fesztiválon még egy többször visszatérő probléma. Különösen az előadásokat követő szakmai megbeszélésen beszéltek sokat róla. Ez pedig a megfelelő szövegkönyvek hiánya. Ki tudja hány éve írunk róla, és még mindig nem áll a csoportok rendelkezésére elegendő számú, lehetőségeiket figyelembe vévő, szövegkönyv. Ezért nehéz a választás, s ezért sem ritkaság, hogy egy járásban ugyanabban az évben egy színművet két vagy több csoport akar játszani. Ismerem a színművek kiadásával kapcsolatos — és nem kicsi — problémákat, de ennek ellenére sem tudok mást írni, mint azt, hogy javulásra, javításra van szükség. Többek között úgy is, hogy jobban körülnézünk a dinamikusan fejlődő szovjet, lengyel NDK-beli és bolgár drámairodalom házatáján. Természetesen ezzel együtt továbbra sem feledkezhetünk meg az új hazai magyar, továbbá szlovák, cseh és magyarországi drámákról, sőt ideje lenne már. ha a szépen gyarapodó romániai és jugoszláviai magyar színművek közül is kiadnánk a megfelelőket amatőr csoportjaink számára. Jó érzéssel töltött el bennünket, hogy egy kivételtől eltekintve mindenhol telt ház fogadott bennünket. A közönség érdeklődik az amatőr színjátszók előadásai iránt, habár már nem olyan könnyű „behozni“ őket a művelődési otthonba, mint évtizedekkel ezelőtt. De jó előadással, megfelelő népszerűsítéssel lehet. Különösen akkor, ha a helyi szervek és szervezetek vezetői is megfelelő erkölcsi és anyagi támogatásban részesítik a színjátszókat. A fesztivál befejezéseként a magasabb kategóriában szereplő dunaszerdahelyi színjátszóknak tapsolhattunk. Előadásukban még érezhető volt a két- esztendős kihagyás, s az első fellépések alkalmával jelentkező számos rendezésbeli és játékbeli probléma, de a közönség tapsa és szakemberek biztató szava minden bizonnyal még jobb előadásokra sarkallja a szép hagyományokkal rendelkező együttest. Végezetül egy megjegyzés. Az utóbbi időben sokat írunk — s most. tavasszal egyre többet — az amatőr színjátszás problémáiról. Jó lenne, ha az illetékesek is összegeznék majd a tapasztalatokat, s mielőbb hozzálátnának a különböző gondok, nehézségek fokozatos orvoslásához. SZILVÄSSY TÖZSEF BÄRKÄNY JENÖNÉ Rudolf Mosko: Hegycsúcsok (olaj, 197G) Otthona, témája - a hegyek Rudolf Moško képei
