Új Szó, 1977. március (30. évfolyam, 59-89. szám)
1977-03-26 / 84. szám, szombat
Szocialista sajtónk erőforrása a dolgozó néphez és a kommunista párthoz fűződő szilárd kapcsolata Forradalmi tetteink cselekvő részese Társadalmi fejlődésünk jelenlegi szakaszában jelentősen elmélyült a tömegtájékoztató és propagandaeszközök eszmei-nevelő szerepe. Ebben a vonatkozásban előtérbe kerülnek olyan kérdések, amilyenek az emberek erkölcsi tulajdonságai, a kollektíva nevelő hatása és jelentősége a személyiség fejlődésére és önmegvalósítására s főleg a személyi példaadás ereje. A cél az, hogy minden ember a közösség és a társadalom hasznos tagjának érezze magát, az alkotó gondos gazda érzésé-, vei, a közös eredményekkel járó nagy felelősség tudatában s azzal a meggyőződéssel fogjon hozzá munka feladatai teljesítéséhez, hogy napjaink forradalmi tetteinek résztvevője. Az emberek a szerkesztőségekhez bizalommal fordulnak munka- és személyi problémáikkal, az újságírókkal közlik örömeiket ée gondjaikat. Ezért szükséges, hogy a szerkesztőségek elmélyítsék a dolgozóink részéről tanúsított bizalmat. Ezzel összefüggésben talán hangsúlyozni sem kell a dolgozók leveleivel végzett felelősségteljes munka jelentőségét. A bizalom nagyon értékes deviza, amelyet meg lehet hatványozni, de könnyen el is tékozolható. Nem szabad megfeledkezni arról, hogy a tömegtájékoztató és a propagandaeszközöknek nagy szerepük van a szocialista demokrácia további tökéletesítésében. Közvetítésükkel növekszik a dolgozók részvétele az irányításban, az igazgatásban, a közös ügyek megoldásában. Az emberek a lapok hasábjain, a rádió és a televízió műsoraiban kifejezésre juttatják a fontos társadalmi problémákkal kapcsolatos nézeteiket. így formálódik a közvéle mény, fejlődnek és szilárdulnak az új erkölcsi értékek és társadalmunk eszmei egysége. A szerkesztőségi munkaközösségek figyelmét megkövetelő feladatok közül hadd említsük meg a bírálat és az ön- bírálat fejlesztését. Természetesen megalapozott bírálatról van szó, amely a problémák tárgyilagos elemzéséből indul ki. A pozitív eredményekért folytatott harcban sohasem elég éles a újságíró tolla. A nyárspolgárt, önzését, szerénytelenségét, öntömjénezését, a fegyelem megsértését, a társadalmi érdekek megkárosítását a sajtóban, a rádióban és a televízióban szüntelenül pellengérre kell állítani. A kispolgá- riasság bírálata azonban nálunk mindmáig inkább ártalmatlan, mintsem konkrét és címreszóló. A CSKP XV. kongresszusa megállapította, hogy a fogyatékosságok alapvető oka a szubjektív tényező, az irányítás alacsony foka, a fegyelmezetlenség és a nem elég erős felelősségtudat. Újságíró frontunk már elsajátított bizonyos pozitív hozzáállást a bírálathoz és az ön- bírálathoz, de az eddigi igyekezetet meg kell hatványozni. Az együvé tartozás szellemében Manapság jóval inkább mint bármikor azelőtt szükséges a feladatok és a problémák iránti összállami és össztársadalmi hozzáállás. Természetesen ez nem jelenti a helyi vagy nemzeti érdekek lebecsülését, hanem helyes ösz- szehangolásukat az össztársadalmi szükségletekkel. Ismeretes, hogy a népgazdaság egyes ágazatai hatékonyságának problémája nem oldható meg csupán egy szocialista ország erejével, hanem ehhez szükséges az egész szocialista közösség igyekezete. Ez annyit jelent, hogy az összes tömegtájékoztató és propagandaeszközökben feltétlenül el kell mélyíteni az együvé tartozás szellemében kifejteit nevelő munkát, avatottan kell fejtegetni a problémákat, a gazdasági integráció kibontakozódó folyamata, valamint a szocialista világközösség országainak elmélyülő sokoldalú fejlődése szemszögéből. Az SZKP XXV. kongresszusa általánosított megállapítása, hogy a szocialista országok, közeledése fejlődésük törvényszerűsége lett. Ennek a ténynek maradéktalanul meg kell nyilvánulnia a szerkesztőségi kollektívák munkájában és tükröződnie kell minden újságíró tudatában. Társadalmi életünknek talán nincs egy olyan területe, amelyen annyi kárt okozhatna a feladatok iránti formális magatartás, mint éppen a sajtó, a rádió és a televízió területe. Aki maga nem ismerkedett meg az élet problémáival és nem él a korral, az senkit sem győzhet meg, senkit sem lelkesíthet fel és nyerhet meg. Többnyire az olvasót és hallgatót csak elkedvetleníti, arra készteti, hogy letegye az újságot, kikapcsolja a rádiót vagy a tv-készüléket, mivel a keveset tudó újságíró nem lehet érdekes. A kiváló minőségért kifejtett igyekezet velejárójává kell tehát válnia az erélyes harcnak a vonzó jellegért, a helyes formáért, az átlagosság és a szürkeség, a lélektelen szó szaporítás ellen, amely elveszejti a gondolatot, kioltja a szikrát, amelynek küldetése lángra lobbantam az aktivitást. Az újságíró munkájának mércéje nem a leírt oldalak, a sugárzott órák száma és nem is lehet az, hanem a címzettre gyakorolt hatás. A CSKP XV. kongresszusa ezzel kapcsolatban kiemelte az újságíró minden szóért, a tartalomért és a formáiért való társadalmi felelősségének jelentőségét. Hiszen minden órában és nap nap után az emberek százezreihez és millióihoz szól. És nem elég csak az értelemhez szólnia, hanem szólnia kell az ember érzelmeihez is. Nem elég csak az olvasó tudatára hivatkoznia, hanem a szívére és a lelkiismeretére is apellálnia kell. Ezért a szocialista újságíró személyiségével szemben támasztott igények szüntelenül növekednek. Az új fejlődési szakasznak kell hogy megfeleljen munkájának tartalma, formája és módszerei, miközben az újságíró munkájának minősége természetesen mindig elválaszthatatlanul összefügg a magas fokú eszmeiséggel és pártossággal s magától értetődően hivatásbeli felkészültségével is. Elhangozhat az az ellenvetés, hogy mindez közismert dolog, nincs benne sok új. Ezeket az igazságokat azonban azért ismételjük, mivel ebben a vonatkozásban nálunk elég sok fogyatékosság volt és akad ina is. A minőség kérdésiét annál élesebben kell felvetnünk, mivel sajtórendszerünk jelentős és szüntelenül nagyobbodó területét kell ellátni színvonalas, jó anyaggal. Ilyen feltételek között nem kivétel, hanem inkább szabály, hogy a szerző színvonalat nélkülöző anyagát elhelyezheti más szerkesztőségben. Hiánycikk a műfaji gazdagság is. Hiszen például a tárcák sok napilapból majdnem hiányoznak. E tekintetben elvárjuk íróink hatásos segítségnyújtását. Az ideológiai harc fokozódásának korszakát éljük A szerkesztőségi munkaközösségek és az egyes újságírók fontos feladatai közé tartozik a nemzetközi élet, a fe szültség enyhüléséért, a különböző társadalmi rendszerű államok egymás mellett éléséért folytatott harc kérdéseinek helyes fejtegetése. A belpolitikai problémák és feladatok magyarázata nem lehet sikeres és hatásos, ha helyesen nem illesztjük be őket a jelenlegi nemzetközi történés keretei közé. Ez annál igényesebb feladat, mivel világviszonylatban az ideológiai harc rohamos, sőt mondhatjuk dühödt fokozásának korszakában élünk. Tanúi vagyunk az imperialista erők sajátos reagálásának egyrészt a reális szocializmus erejének és tekintélyének növekedésére, másrészt a nagy gazdasági és politikai megrázkódtatásoknak kitett tőkésországok belső problémáira. Élességét és méreteit tekintve példátlan az „emberi jogok“ leple alatt a szocialista közösség ellen folyó keresztes hadjárat. A neofasisztáktól egészen a jobboldali szociáldemokratákig és egyes burzsoá államok hivatalos képviselőiig a reakciós erők támadásba lendültek, hogy lejárassák a szocialista országokat. A burzsoá lapok hasábjairól, a tv- készülékek képernyőiről és az éter hullámaiból szüntelen szinte áradnak a hazugságok, a pletykák, az elferdített tények. Minden hazugság jó arra, hogy befeketítsék vele a szocializmust. Az az intenzitás, amellyel ebbe a kampányba bekapcsolódlak a szomszédos Ausztria tömeges hírközlőeszközei, arról tanúskodik, hogy az ideológiai harcban nincs semmiféle kiegyezés és semlegesség. Persze nem új dolog az, hogy „rémtörténeteket“ terjesztenek a szocializmusról, amelyekhez képest a vérszívó vámpírokról szóló, idegeket borzoló mesék is sápadoznak az irigységtől. Ezeknek a rémtörténeteknek célja saját országuk lakosságának ijesztgetése, a szociális változásokért folytatott harctól való eltanácsolása volt és ma is az. Nem állíthatjuk azt, hogy ez a kampány teljesen eredménytelen: sok polgár és kispolgár haja a borzalomtól égnek áll és lúdbőrzik a háta e műfaj hatására. Végül azonban, mint eddig is minden esetben, ez a reális szocializmus ellen irányuló hadjárat teljes csődbe torkoll, mint minden olyasmi, ami hazugságra és vak gyűlöletre épül. Oj benne az, hogy a bértollnokok mellett ebben a nem tiszta munkában részt vesznek hivatalos képviselők, a fehér kesztyűt lehúzó államférfiak, akik feladva a látszatot, sárral dobálnak meg minket. Úgy tűnik, hogy egyes burzsoá újságírók hisztérikus rohamukban már elveszítették minden gátlásukat és antikommunista szédültségük nem ismer határt. így például egy bizonyos, nem akarom azt mondani, hogy szomszédos televízió társaság a szocialista országok „disszidenseiről“ beszélve, a disszidensi rémtörténetek hírmagyarázója alakjának hátterében bilincsbe verve mulatta be köztársaságunk és más szocialista országok térképét. A tények hallatlan elferdítése a megvásárolható burzsoá újságírók szokványos módszere és tisztességet -tőlük senki sem várhat el. Bolygónkon egész népek, embermilliók élnek mindmáig a kizsákmányolás és az elnyomás bilincseiben, az újgyarmatosítás, a fajüldözés, a katonai diktatúrák béklyóiban. A mai világ fő porkolábja az imperializmus. Éppen ő szegi meg az emberi jogokat, könyörtelenül kizsákmányolja és elnyomja a népeket. Korunk világa ideológiai harcának logikájához tartozik, hogy egy szocialista ország valamely renegátjának agyszüleményei körül nagyobb zenebonát csinálnak, mint egész népek elnyomása körül. Nemzeteink már régen levetették bilincseiket, a többi között a reakciós Habsburg- monarchia, a népek börtöne elleni, sok áldozatot követelő harcban, s ennek a monarchiának élő képviselője, Habsburg Ottó ex-császár, most támogatja a disszidenseket és „az emberi jogok“ buzgó harcosa, természetesen velünk kapcsolatban. Az ő és a hozzá hasonló reakciósok negédes mosolya senkit sem téveszthet meg: az ő hátterükben láthatók azok a bilincsek. A burzsoá sajtó éppen ezért nyit számukra olyan nagy teret ahhoz, hogy szégyentelenül meghamisítsák a múltat, és még szégyentelenebből támadják jelenünket. Ugyanakkor gyakran kioktatnak bennünket a tőkés világ „sajtószabadságáról“. Pedig világos dolog, hogy ez a szabadság csak a tőkének nevezett pénzeszsákon belül érvényesül. Elég rámutatni, hogy ezekben az országokban a sajtótermékek zöme kinek — a monopóliumok és a finánctőke — kezében van és azonnal nyilvánvaló ennek a szabadságnak oszlályjellege. Vajon egy komoly ember elhiheti-e azt, hogy Axel Springel, akinek sajtókonszern je az NSZK-ban az összes napilap példányszámának 30 százalékát uralja, valóban az osztályok fölött áll, neki, valamint a hasonszőrűeknek egyedüli gondja javítani nálunk a szocializmuson. Csak a politikai vaksággal sújtott, vagy a szocializmussal szembeni gyűlölettől elvakítolt ember vélekedhet úgy, hogy a gyarmati háborúban Indonéziában, Vietnamban, Algériában halált és pusztulást osztogató erők és azok az erők, amelyek napjainkban is vért ontanak Észak-írországban, vagy támaszát képezik Latin-Amerika véres katonai diktatúráinak, érdeküknek tarthatják rendszerünk javítását? Sötét lelkűk mélyében más szándék lapul meg! Ennek az ízetlen komédiának főszereplői a különféle disszidensek, ami az árulók és a renegátok új elnevezése. Természetesen jogukban áll elmenni és el is mehetnek oda, ahol szerintük jobb a világ, de valahogy nem vonzzák őket az emigránsok kilátásai, akik manapság járják a nyugat-európai városokat és kenyéradóik szűkmarkúságára, közömbösségére panaszkodnak. Nem egy közülük siránkozik, hogy inkább odahaza lett volna disszidens. Ezek a renegátok jól tudják, hogy az imperialista körök számára csak akkor vau jelentőségük, ha nálunk fejtenek ki bomlasztó tevékenységet. A világban egyesek felróják nekünk, hogy a disszidenseket árulóknak és ügynököknek nevezzük. De hogyan nevezzük őket, ha valóban árulást követtek el? Az imperializmus szolgálatában pamfletleket írnak hazánk ellen! Pamflettjeikben nincs egyetlen szó sem szocialista rendünk vívmányairól, például az oktatás területén, amelyekre joggal büszkék vagyunk. Hiszen Szlovákiában nincs falu, amelyben valakinek ne lenne főiskolai képesítése, vagy ne folytatna főiskolai tanulmányokat. Rendszerünk megte>- remtette a tanulmányok, köztük a főiskolai tanulmányok folytatásának példátlan lehetőségeit. Évről évre növekszik a főiskolákra felvett hallgatók száma, jóllehet természetesen erőnkből nem lelik mindenki számára kívánságának megfelelő területen biztosítani tanulmányai folytatását. Jellegzetes viszont, hogy a tanulmányi megkülönböztetés ellen tiltakozó pamflettek aláírói között olyan emberek nevére akadunk, akiknek gyermekeik zavartalanul tanulnak. Ez a tény önmagáért beszél! Az „emberi jogok” bajnokai Kik tulajdonképpen ezek az emberek? Többségüket ismertté tette már a válság idején kifejtett bomlasztó tevékenységük. Napjainkban az „emberi arcú szocializmus“ golyótépett zászlaját felcserélték az „emberi jogokkal“. De nem változtak meg szennyes szándékaik és céljaik. Tulajdonképpen csak egy „jog“ érdekli őket: annak lehetősége, hogy megdönlsék és leszereljék a szocializmust, amely nemzeteink legújabb kori történelmének legjelentősebb értéke, egész nemzedékek forradalmi küzdelmének súlyos áldozatokkal kiváltott eredménye. Külföldön egyesek azt kívánják tőlünk, hogy sajtónkban hozzuk teljes terjedelmében nyilvánosságra a különféle szocialistaellenes pamflettok szövegét, jóllehet álmukban sem jön eszükbe, hogy nyilvánosságra hozzák dolgozóink sajtónk állásfoglalásait. Ugyanakkor ismeretes dolog, hogy míg nálunk óriási példányszámban, teljes egészében közöltük a helsinki tanácskozás záróokmányának szövegét, amelyre oly előszeretettel hivatkoznak, addig sok tőkésországban olyan kis példányszámban jelentették meg, hogy ez azonos a kifejezett eltitkolással. Az ilyen hangokra egyértelmű választ adunk: a szocialistaellenes pamfletleknek sajtótermékeink hasábjain nincs helyük és nem fogjuk őket közölni! A disszidenseknek kell alkotniok a rendszerünk ellen irányuló, beteges egocentristákból, politikai exhibicionis- tákból, sőt bűnözőkből összetákolt valamiféle „ellenzéknek“ gerincét. Nálunk nincs olyan ellenzék, amilyenről a burzsoá sajtó ír. Vannak elszigetelt egyének, a jobboldali opportunista és a szocialistaellenes erők képviselői. Az ellenzék fogalma ugyanis népünk és államunk viszonylatában feltételezne valamiféle programot is. Ezeknek az embereknek azonban nem volt semmiféle pozitív programjuk a válság időszakában és annál kevésbé van manapság. Nemzeteink és államunk számára az . egyetlen reális és pozitív program -- és ezt az emberek nálunk jól tudják — a CSKP XV. kongresszusán kitűzött program, amely megvalósításának szenteljük minden tudásunkat és alkotó erőnket. Milyen értelme ^van tehát a disszidensekkel folytatandó, általuk szorgalmazott párbeszédnek? Mi mindenkivel megvitatjuk építő programunkat és bonyolult feladatainkat. Ennek keretében mindenki hozzájárulhat a mű sikeréhez. Nálunk azonban senkinek sincs „joga“ a szocializmus leszerelésére és népünk drágán megfizetett tapasztalatok után ezt a jogot senkinek sem kívánja megadni. Tömeges hírközlő eszközeink leleplezték a disszidensek igazi arculatát. Értékelnünk kell újságíró frontunk rugalmasságát is, amellyel reagált ellenséges támadásaikra. Az ehhez hasonló támadásokkal szembeni legerősebb fegyver a szocializmus igazának terjesztése, előnyeinek és perspektíváinak fejtegetése. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom küszöbön álló 60. évfordulója minden szerkesztőségi munkaközösség és újságíró számára alkalmat nyújt rámutatni a reális szocializmus jelentőségére nemcsak népünk nemzeti és szociális felszabadulás iránti ősrégi vágyainak beteljesülése, hanem egyben a világ forradalmi erőinek napjainkban a békéért és a társadalmi haladásért vívott harca szempontjából is. Ösztönzőleg hat, hogy mélyen elgondolkodjunk az októberi forradalom szül ölt jé- nek, a Szovjetuniónak nagy jelentősége fölött korunk emberisége és békés perspektívái szempontjából és rámutassunk a Szovjetunió nagy jelentőségére. 1 Illetően hatnak Lenin pártjának, a Szovjetunió Kommunista Pártjának tapasztalatai, amely a nehéz, sorsdöntő próbatétekben megvédte október eszméit és a szovjet népet elvezette a szocializmus győzelméhez. Ma vezetésével valósul meg a fejlett szocializmus építése. Tisztelt elvtársak, engedjék meg, hogy őszinte köszönetét mondjanak szövetségük minden tagjának áldozatkész munkájukért, pártunknak a nép által vállalt építő programja megvalósításához való hozzájárulásukért. Engedjék meg, hogy ezzel egyidejűleg kifejezzem meggyőződésemet — törekvésük lankadatlan lesz s a további időszakban meghatványozzák az eddig elért eredményeket. 1977. m. 26.
