Új Szó, 1977. március (30. évfolyam, 59-89. szám)
1977-03-22 / 80. szám, kedd
A szocialista neveléstudomány hazai úttörője GUSTÁV PAVLOVIČ HETVENÉVES Az egyik legismertebb és legnevesebb szlovákiai pedagógus, Gustáv Pavlovié, a Csehszlovák és a Szlovák Tudományos Akadémia levelező tagja ma tölti be 70. életévét. 1907. március 22-én született Stará Túrában. Osztályöntudata és politikai magatartása már gyermek- és ifjú korában formálódott. Kisparaszti családból származik; a tizenhárom tagú család nehéz szociális körülmények közepette élt. Fiatal korától kezdve keményen kellett dolgoznia, közben azonban tanult is, hogy tanítói képesítést szerezzen. A pedagógusi hivatáshoz vezető út sok lemondással járt, kitartást, nagy akaraterőt követelt tőle. Gustáv Pavlovié azonban határozottan tört céljára és azt el is érte. A levicei (lévai) tanítóképző-intézet legjobb végzőseinek egyike volt. Tanítói pályafutását elemi iskolákban kezdte, majd polgári iskolákban és tanítóképzőkben oktatott. Tanított és tanult, s így megszerezte a bölcsésztudományok doktora címet. Tudásszomja életcéljával kapcsolódott össze: a dolgozó népet szolgálni. Haladó nézeteit az ún. szlovák állam idején sem rejtette véka alá; ellenkezőleg, a diákokat haladó, fasisztaellenes szellemben nevelte. Pedagógiai képességeit és politikai aktivitását a Szlovák Nemzeti Felkelés idején teljes mértékben kibontakoztatta; Banská Bystricában Csehszlovákia Kommunista Pártjának tagjaként részt vett fontos oktatási dokumentumok kidolgozásában. Ezek a dokumentumok az oktatási rendszer államosításának és progresszív fejlesztésének alapjául szolgáltak. A felszabadulás után minden erejével az egységes iskolarendszer megteremtésén fáradozott. Egyike volt azoknak, akik a szocialista iskola megvalósításáért szálltak síkra, és részt vettek a kommunista párt oktatáspolitikájának formálásában. Alkotó tevékenységéhez sokat merített a szovjet oktatásügy és neveléstudomány gazdag ismeret- és tapasztalattárából. Az ötvenes években Pavlovié professzor tudományos érdeklődésének homlokterébe került a politechnikai nevelés és a munkára való nevelés kérdése. Kutatásainak eredményeit számos tanulmányban és szakcikkben tette közzé s az egészet „A politechnikai és munkára nevelés alapjai című monográfiájába gyűjtötte össze. Ez a kiadvány elméleti alapjául szolgál az iskola és a társadalmi élet szorosabb kapcsolatának kiépítésében. 1975-ben Gustáv Pavlovié tollából monográfia jelent meg az akceleráció és a nevelés viszonyáról a tudományos-technikai forradalom időszakában; a munka címe Fejlődési akceleráció és a szocialista iskola. A tanulmány Pavlovié tudományos és kiadói munkásságának csúcspontja s a szocialista neveléstudomány fejlődése szempont jából nagy jelentőségű. A kiadvány páratlan fontosságú alkotás, tényekkel és objektívan bizonyítja a tudományos-műszaki haladás hatását az emberi személyiség fejlődésére a fejlett szocialista társadalomban. Az oktatási rendszer továbbfejlesztése távlati tervének kidolgozása során figyelembe vették Gustáv Pavloviö tudományos kutatásának eredményeit is. Monográfiája a csehszlovákiai neveléstudomány kutatásának méltó bizonyítéka s nagy visszhangra és érdeklődésre talált külföldön is. Most, március elején Gustáv Pavloviénak újabb fontos munkája jelent meg A csehszlovák szocialista iskola történetéről címmel. Ez a kiadvány a csehszlovákiai egységes szocialista iskolarendszer építésének fontos dokumentuma. A jubiláns nagy érdemeket szerzett a pedagógiai szakemberek és tudományos dolgozók közép- és fiatal korosztályának nevelésében. Ö egyengette azoknak az útját, akik később közismert tudományos-pedagógiai dolgozókká váltak. Tudományos-szervező munkájával döntő mértékben hozzájárult a neveléstudomány káderalapjának és anyagi bázisának megteremtéséhez. Alapító tagja volt a bratislavai Pedagógiai Kutató- intézetnek, később a Pedagógiai Főiskolának, valamint a Komenský Egyetem Bölcsészettudományi Kara neveléstudományi tanszékének élére került* Ma is fontos tisztségeket tölt be, tagja többek közt a Csehszlovák és a Szlovák Tudományos Akadémia Elnökségének, igazgatója a Szlovák Tudományos Akadémia Elnökségének, igazgatója a Szlovák Tudományos Akadémia Kísérleti Neveléstudományi Intézetének. Gustáv Pavlovié fontos szerepet játszott több jelentős pedagógiai folyóirat, köztük az Učiteľské noviny és a Jednotná škola megalapításában. Ma is érdemes publicisztikai és kiadói tevékenységet fejt ki. Mint a Szlovák Pedagógiai Kiadó vállalat kiadói tanácsának sokéves elnöke, nagy érdemeket szerzett az eredeti pedagógiai és a pszichológiai kiadványok népszerűsítésében és számos, különösen a szovjet tudományos fordításirodalom publikálásában. A jubiláns munkássága elválaszthatatlanul ösz- szekapcsolódik hazánk páratlanul nagy kulturális, művelődési és anyagi fejlődésével. Gustáv Pavlovié sohasem feledkezett meg arról, hogy pályáját elemi iskolai tanítóként kezdte. Ma sem zárkózik be a négy fal közé, hanem olyan pedagógus, aki az elméletet rendszeresen egybekapcsolja a gyakorlattal. Gustáv Pavlovié azon kommunista pedagógusok közé tartozik, akik döntő mértékben kivették részüket a szocialista iskola és neveléstudomány fejlesztéséből. Dr. ONDREJ BALÄŽ professzor, a neveléstudományok doktora KÉZFOGÁSOK FIATAL HAZAI MAGYAR ÍRÓK — SZLOVÁKUL A könyv, melyről az alábbiakban dióhéjban szólni szeretnék, ismerős világba: a síkság, a termékeny földek birodalmába vezeti az olvasót. „S mégis: az ember, aki ebben a látszólag nyugalmas környezetben él, nem éppen a legközelebbi ismerőse a szlovák olvasónak. Ez az ember becsületesen dolgozik, a tenyere kemény és kérges; úgy gondolkodik s érez, mint más, csak éppenséggel magyarul beszél, s őrzi a maga szokásait és hagyományait.“ A fenti mondatot egy számunkra nagy örömet szerző kiadvány fülszövegéből ültettem át magyarra. Idegen nyelvű kötetről van tehát szó; egész pontosan a Biliard na pamut niekoľkých hrdinov című elbeszélés- meg novellaantológiáról, melynek borítólapján az irodalmunkat ismerők egy Bereck József-í rás címét, a Biliárd néhány hős em- lékének-e t fedezhetik föl. A mintegy tíz ívnyi terjedelmű, külalakra is formás elbeszélésgyűjteményt a Smena kiadó jelentette meg. A szlovákiai magyarság immár hatvanéves múltjára, haladó szellemi magatartására, irodalmi hagyományaira és jelenére is fényt vető előszót dr. Rácz Olivér írta. Fordította Katarína Krá- Tová és Karol Wlachovský; az összeállítás, a bibliográfia és a szerzői életrajzok elkészítése ugyancsak Wlachovský nevéhez fűződik. A fényekhez kívánkozik még, hogy rögzítsük, ki milyen írással mutatkozik be a szlovák olvasóközönségnek. Tehát: Bereck József (A szeplős; Biliárd néhány hős emlékének; Türelem; Vihar előtt; Elégtétel), Grendel Lajos (Légsiomj; Mire lehullik a hó), Keszeli Ferenc (Kristálytiszta szombat), Kavács Magda (Fekete szél); Kövesdi János (Alom a ködbikáról), Mészáros Károly (Ella Mari magánügye); Mészáros László (Egy utca, egy ház), Mikola Anikó (Át az üvegfalon; A sárga macska délutánja), Wurcel Gábor (A Szegény ember első unokája; A szegény ember fia; jetka; Zsiga; Akváriumban polipok). Kilenc fiatal szlovákiai magyar író tizennyolc írásából állt tehát össze a kötet, ízelítőt nyújtva a harmadvirágzás új nemzedékének prózájából. A válogatás általában jónak mondható; nem lehet azonban nem szóvá tenni két — szerintem lényeges — hiányosságot. Az egyik: a kiemelkedő tehetségű Kovács Magda csupán egyetlen novellával szerepel, s ez nemcsak hogy aránytalanságnak tűnik jónéhány bemutatott szerzővel szemben, hanem szegényíti is azt a képet, melyet az olvasó rajzol majd e könyv alapján fiatal prózánkról. A folklórból, a gömöri emlékekből összeálló helyszínrajzos novellái közül egyet-kettőt nagy örömmel láttunk volna viszont ebben a válogatásban is. (Időközben különben a hosszú ideig hallgató Kovács Magda az Irodalmi szemlében közölt remek novelláival — Én, a csillagbognár; A halálos kimenetelű álom — eloszlatta az antológiaszerkesztőknek azt az aggodalmát, hogy a tollába teljesen beleszáradt a tinta.) A másik hiányolt név a Fiilöp Antalé. Egyrészt műfaji szempontból: talán mert írásai a legnovel- lúbb novellák, tömörek, lekerekítettek, kihegyezettek, egy frappáns témát a lényegpontban megragadok; másrészt mert élményeit a dél-szlovákiai kisváros életéből meríti, hőseit munkáskörnyezetben mozgatja, s mindez a többnyire falusi tématiküjú szlovákiai magyar prózában új színekkel hat. Észrevételeim ellenére a Smena kiadó vállalkozását és Karol Wlachovský munkáját fontos és örömteli tettnek tartom. Egymás kölcsönös megismerése ugyanis föltételezi, hogy azon a hídon, amelyen a szlovákok és a szlovákiai magyarok közötti szellemi árucsere lebonyolódik, a kulturális értékek mind a két irányban áramoljanak. A semmiből induló szlovákiai magyar irodalomnak az értékorientáció, az esztétikai mérce híján természetszerűen volt (voltak) olyan korszaka (korszakai), amikor életképes alkotást jóformán nem is hozott a világra. Az utóbbi tíztizenöt évben azonban kialakult az értékes műveknek egy olyan magja, amely más talajba — a szlovák irodalomba — kerülve is életképességet bizonyítana: gyökeret eresztene, virágot hozna, szellemi éhet elverő gyümölcsöt hozna. A műfordítói munka kölcsönössége következésképpen egyre gyakorlatibb, egyre mindennapibb feladattá kell hogy váljék. Jelentősek és távlattal biztatónak érzem végül azt a tényt is, hogy fiatal prózaíróink bemutatására a fiatal szlovák irodalom kiadója, íÍ Smena vállalkozott. S ha fölidézem magamban, hogy az ifjú cseh és szlovák költészetről nemrég az Irodalmi Szemlében meg a mi ifjú műfordítóink rajzoltak körképet, akkor az érdeklődés kölcsönösségének a jeleit rögzítem. Mi marad hátra ezek után? Bízva bízni, hogy a két fiatal nemzedék kézfogása gyakoribb lesz majd, mint elődeiké. ZALABAI ZSIGMOND ÚJ FILMEK A HÁZ (cseh) Megtörtént eseten alapszik A ház című cseh film: 1928-ban Prágában összeomlott egy épülő emeletes áruház, maga alá temetve 46 építőipari munkást. Jóllehet a film alkotói az események sűrűjébe vezetik a nézőt, mégsem arra törekedtek, hogy rekonstruálják a tragikus róságon vagy önmagát védi, s ezzel felfedi a szerencsétlenség közvetlen okait és okozóit, vagy további egzisztenciáját féltve hallgat, teljes passzivitásra kárhoztatja önmagát s hagyja, hogy az esetet a „pénzeszsákok“ tisztázzák, pontosabban eltussolták. A mérnök az Jelenet a cseh filmből esetet, hanem hogy fényt derítsenek a szerencsétlenség okaira. Egy fiatal mérnök révén nyerünk bepillantást az eseményekbe. A húszas években, a nagy konjunktúra időszakában a prágai építőipari váltakozók mindent elkövettek, hogy egyre nagyobb nyereséghez jussanak. A történet főszereplője egy fiatal mérnök, akit egy nagyvál- lakozó munkához juttat: megbízza az áruház terveinek elkészítésével. A kapitalista versengés, a nyereség utáni hajsza a fiatal mérnököt azonban tragédiába sodorja: hogy a konkrurrenciaharcból győztesen kerüljön ki, a tervekkel mindenkinél hamarabb kell elkészülnie, különben a nagyobb „halak“ felfalják. A fiatal mérnök így lesz a vállalkozó kezében eszközzé, majd áldozattá. Ez az ember még túlságosan naiv ahhoz, hogy látná uz összefüggéseket, s felismerné a katasztrófád előidéző tényleges okokat; a hibát csak önmagában keresi, ezért öngyilkosságot kísérel meg. Ezzel pedig még inkább a tényleges bűnözők malmára hajtja a vizet. Egy idő után már józanabbal ítéli meg a történteket, mégis kényszerhelyzetbe kerül: a biutóbbi eshetőséget választja, s ezáltal erkölcsileg teljesen meghasonlik. A cselekményvezetést, illetve a film dramaturgiáját tekintve kétségtelenül helyes volt, hogy a katasztrófát, s az ezzel kapcsolatos manipulációkat az alkotók a fiatal mérnök személyén keresztül közelítették meg. Ez az ábrázolási mód ugyanis magában hordta az egyéni, dráma létrejöttének feltételeit. A lehetőségeket Jirí Svoboda rendező azonban csak félig- meddig használta ki. Túlságosan halványra rajzolta a főszereplőt is, aki ugyan az ingatag emberek fajtájából való, ez azonban nem teszi indokolttá, hogy alakját feltétlenül leegyszerűsítsék; nem elég árnyalt a többi figura sem. Részleteiben sem elég átgondolt a film, s túlságosan „bágyadt“ és statikus ahhoz, hogy nagyobb érdeklődést keltene. Nem érezzük tragikusnak a főhős bukását sem, inkább csak logikus záróakkordnak. Az alkotók bármennyire is hitelességre törekedtek, ezt csak a külsőségekkel érték el; a filmből hiányzik a láttató képzelet, az az alkotói többlet, mely egy filmet művészivé emel. A hatásismeret, a mesterségbeli tudás* a rutin, a kitűnő színészi játék és a humoros- ötletes jelenetek egész sora egy jól sikerült, mulatságos vígjátékot eredményezett. Gene Saks, a neves amerikai rendező ugyan nem az úttörők eredetiségével, a műfajteremtő legnagyobbak szikrázó egyéniségével, de a szakmát kitűnően elsajátító profik magabiztos tudatosságával építi fel filmjét. Az alkotó remek színészeket választott a jó néhány megszokott cselekménnyel, s egypár emlékezetes eredeti ötlettel felépített sztori eljátszására. A kaktusz virága — Abe Burrows ismert színművének filmváltozata — remek történet egy középkorú fogorvosról, aki a kényes nőügyeit is a saját asszisztensnőjével intéztet!, míg végül is annak karjaiban találja magát — férjként. A kitűnő sztori a fondorlatban rejlő ötletesség mulatságosságával szolgál; a kiváló színészek (Walter Matthau és Ingrid Bergman) a helyzetkomikum alapos kihasználása mellett a jellemkomikum mélyebb rétegeibe is bepillantást adnak. Remek ötletek követik egymást, amint a történet során a két ellenfél — a kissé fáradt, megrögzött s „másodvirágzását“ élő fogorvos és a hűvös, kimért „szúrós“ asszisztensnő — megküzd egymással. A kaktusz virága savas-borsos és ízléses szórakozást szerző film. Remek példája annak, hogy egy sikerdarabból miként készülhet sikerfilm. —ym— Ingrid Bergman, uz amerikai vígjáték egyik főszereplői4 A KAKTUSZ VIRÁGA (amerikai)
