Új Szó, 1977. március (30. évfolyam, 59-89. szám)
1977-03-16 / 74. szám, szerda
önmagukért beszélő tények SZOCIÁLIS BIZTONSÁGUNK FORRÁSA ÉS TARTALMA A fiatal családok sokoldalú támogatása $ Ötvennégy százalékkal többet fordítanak szociális biztosításra, mint 1970 ben 9 Évente 4,7 milliárd korona az adókedvezmény A szocialista társadalomban a legnagyobb érték az ember, az ember szabadsága és boldogsága, képességeinek sokoldalú kibontakoztatása. Mivel azonban ez a cél nem érhető el a megfelelő anyagi-műszaki alap kialakítása nélkül, nagy figyelmetszentelünk a termelés fejlesztésének és a munkatermelékenység növelésének. Ami az embernek a szocialista társadalomban betöltött szerepét illeti, véleményünk szerint ez elsősorban annak függvénye, milyen mértékben talál örömet munkájában, milyenek a képességei és hogyan kapcsolódik be a társadalom életébe. A dolgozók tettei azt bizonyítják, hogy ez az elv jelenti életünk realitását. A szocialista munkabrigádok tagjainak büszkesége a munkában születik. Az a tudat, hogy az egyén vagy a kollektíva gazdagítja a társadalom életét, életbiztonságunk egyik kiapadhatatlan forrását jelenti. Népgazdaságunk tervszerű irányítása feltételezi, hogy az embereket a lehető legnagyobb mértékben bevonjuk a társadalmilag hasznos munkába, mivel a szocialista társadalom gazdagsága valamennyiünk törekvésének eredménye, és azt az egyének munkája, illetve hozzájárulása szerint osztjuk el. Az SZSZK népgazdaságában tavaly az előzetes adatok szerint 2 147 000 személy dolgozott (a gyermekgondozási szabadságon levő nők nélkül), vagyis a produktív korú lakossáa gazdasági aktivitása több mint 90 százalékos volt. Foglalkoztatottsági politikánk alapvető célja: a dolgozókat azokra a munkahelyekre irányítjuk, ahol érvényesíteni tudják képességeiket és szakképzettségüket, s a legnagyobb mértékben hozzájárulhatnak a közös értékek kialakításához. Ebben a folyamatban rendkívül fontos szerepe van a fiatalok felkészítésének. Szlovákiában ma gyakorlatilag nincs egyetlen olyan fiú vagy lány sem, aki a tanuláshoz szükséges feltételekkel rendelkezve ne tanulna középiskolában vagy szakmunkásképző iskolában, vagyis ne készülne jövendőbeli hivatása betöltésére. Különösen örvendetes, hogy egyre több a Jány a gépipari és építőipari szaktanintézetekben. Az élet nap mint nap meggyőz bennünket arról, hogy nincs olyan foglalkozás, amely a férfiak kiváltsága lenne. Ezt már az is meghatározza, hogy a Szlovák Szocialista Köztársaságban a dolgozók 46,2 százaléka nő. Az 1975—1976-os tanévben az SZSZK-ban az főiskolákon 20 374 leány tanult, vagyis a hallgatók 43 százalékát képezték. A nők szakképzettségének növekedését bizonyítja, hogy egyre többen töltenek be felelősségteljes funkciókat. Az SZSZK népgazdaságában a szakemberek 49,5 százaléka nő. Egyötödüknek főiskolai, kétharmaduknak pedip középiskolai végzettsége van. A társadalmi élet demokratizálásának ez a céltudatos folyamata a teljes foglalkoztatottság viszonyai között valósul meg. A kapitalista országokban egyes „szakemberek“ azt állítják, hogy a teljes foglalkoztatottság elve ellentétben áll a gazdasági fejlődés egyik fontos alapelvével — a racionális és hatékony foglalkoztatottság elvével. A szocializmusban teljesen mást értünk a racionális és hatékony foglalkoztatottság fogalmán, mint a kapitalizmusban. A maximális haszonért küzdő vállalkozó számára az racionális, ha elbocsátja munkásainak egy részét. Természetesen a kapitalista racionalizálás áldozatai nemcsak azok, akik elvesztették munkájukat. Azoknak, akik továbbra is dolgozhatnak, sokkal nagyobb erőfeszítést kell kifejteniük, nem egy esetben olyat, amely túllépi az ember képességeit. Ennek következtében növekedik a munkabalesetek száma, egyre több a foglalkozási ártalom, az idegbetegség. Gazdaságunk intenzifikálása nem jelenti az emberi erő maximális kihasználását. Az igényes termelési feladatokkal párhuzamosan fokozottan gondoskodunk a munkafeltét elekről, a dolgozók egészségének védelméről és nem utolsósorban a. munkavédelemről, A Nemzetközi Munkaszervezetben egyesült országok között a dolgozók védelmét illetően az élenjáró nemzetek közé tartozunk. Az állami munkavédelmi felügyelőséget hat szakágazati ellenőrző szerv egészíti ki, és a szakszervezeti funkcionáriusok is fontos munkát fejtenek ki ezen a téren. Már ennek alapján is leszögezhetjük, hogy a szocializmusban a teljes foglalkoztatottság nem zárja ki a munkatermelékenység növelését. Az SZSZK iparában pl. az 5. ötéves terv éveiben a foglalkoztatottak száma 76 200 személlyel, az építőiparban pedip 22 400 személy- lyel növekedett. Ugyanebben az időszakban az iparban a munkatermelékenység 34,4 százalékkal, az építőiparban pedig 36,7 százalékkal lett nagyobb. Ez a gazdasági fejlődés teszi lehetővé a lakosság életszínvonalának állandó növekedését. A termelés és az életszínvonal kapcsolata dialektikus. A termelés ugyan meghatározza a szükségleteket, de a szükségletek relatíve önállóan fejlődnek. A szocialista társadalom azáltal alakítja a gazdasági szükségleteket, hogy tudományosan felismeri a fejlődés irányzatát. Az életszínvonal és a gazdasági fejlődés kapcsolata tehát a szocializmusban nem ösztönös. Ezt a viszonyt teljes mértékben respektálja és céltudatosan fejleszti bérezési politikánk is, amely az életszínvonal emelkedését úgy irányítja, hogy az megszilárdítsa az egyéni és a társadalmi érdekek összhangját. A fogyasztás egyes területein a szocialista társadalom szükségesnek tartja, hogy az egyes értékek és szolgáltatások a gazdasági fejlettség szintjének megfelelően az egész lakosság számára egyformán hozzáférhetőek legyenek. A lakosság társadalmi fogyasztása a szocialista társadalom jelentős előnyei közé tartozik, s a lakosság létbiztonságának egyik fontos forrása. Az 5. ötéves tervidőszak éveiben pl. évente 6 százalékkal növekedett. Természetesen a szocialista társadalomnak a lakosságról való gondoskodása nem merül ki az ingyenes szolgáltatások és értékek juttatásában. A gyermekes családokról és a fiatal házaspárokról való gondoskodáson kívül meg kell említenünk az egészségügyi ellátást, valamint az öregek és a betegek gondozását is. A szociális folyamatok anyagi támogatásának egyik megnyilvánulása: már évek óta kedvezően alakul a népesedés. Az utóbbi 3—4 évben Szlovákiában mintegy 100 000 gyermek született. A szakemberek véleménye szerint ehhez nagymértékben hozzájárult az aktív népesedési politika. Erről képet alkothatunk egy olyan kétgyermekes fiatal család helyzete alapján, ahol az anya második gyermeke születése után a háztartásban marad. Ez a család a második gyermek kétéves koráig 28 320 koronát kap a társadalomtól: 2000 korona segélyt a gyermek megszületésekor és 12 000 koronát a szülési, illetve a gyermekgondozási segély, 10 320 koronát a családi pótlék fejében és további 4000 koronát az ifjú házasoknak járó kölcsön igénybe vétele esetében. Az 5. ötéves tervidőszak éveiben az SZSZK-ban 22,7 milliárd koronát fordítottunk a gyermekes családok közvetlen megsegítésére, ami kétharmadával több, mint az előző öt évben. Ezt a segítséget kiegészítik a Munkatörvénykönyv egyes fejezetei, így pl. a terhes anyák, illetve a kisgyermekes anyák bizonyos munkaköröket nem tölthetnek be. Világviszonylatba azok közé az országok közé tartozunk, ahol a leghosszabb a gyermekgondozási szabadság — 26 hét, ikrek esetében 35 hét. Az egyedülálló anyák is hosszabb gyermekgondozási szabadságot igényelhetnek. Szlovákiában ma 670 000 család kap családi pótlékot, ami azt jelenti, hogy 1 millió 360 ezer gyermekre évente 3,7 milliárd koronát fodítunk. A nők munkahelyi és társadalmi aktivitását nagymértékben elősegíti a gyermekintézmények hálózata. A bölcsődékben 27 ezer gyermeket, az óvodákban pedig 150 000 gyermeket gondoznak. 1976-tól anyagi támogatást, pénzsegélyt, illetve gondozónőt kapnak azok a családok, amelyek saját hibájukon kívül rendkívül kedvezőtlen helyzetbe kerültek. Az SZSZK-ban jelenleg 26 házassági tanácsadó működik, amelyek egyre fontosabb szerepet töltenek be a szociális ellátásban, és ezért hálózatukat továbbfejlesztjük úgy, hogy 1980-ig minden egyes járásban legyen tanácsadó. Természetes, hogy a családoknak juttatott társadalmi segítségben a lakosság valameny- nyi csoportja teljesen egyenjogú. Ezt az elvet érvényesítjük a nyugellátásban is, amelyre tavaiy 9 milliárd koronával, vagyis 54 százalékkal többet fordítottunk, mint 1970 ben. A nyugdíj azonban nem jelenti az egyedüli gondoskodást azokról az emberekről, akik koruk vagy egészségi állapotuk miatt nem dolgozhatnak. A mi szociális gondoskodásunknak nincsen semmi köze a burzsoá társadalom különböző jótékonysági egyleteihez. Tavaly a nemzeti bizottságok a kiegészítő szociális gondoskodásra 120 millió koronát fordítottak. A nemzeti bizottságok részvétele szociálpolitikánk megvalósításában a szocialista demokrácia megnyilvánulása. Hangsúlyoznunk kell, hogy a szocialista államok szociálpolitikája gyakorlatilag áthatja a társadalmi élet minden területét. Pl. Csehszlovákiában az adókedvezmény évente mintegy 4,7 milliárd koronát jelent, a gyermekruházati cikkek és a gyermekcipők árkiegészítésére pedig évente 1,5 milliárd koronát fordítunk. A gyermekek és a diákok utazási kedvezménye pénzben kifejezve évi 600 millió korona, a lakbérkedvezmény pedig 100 millió korona. Sok-sok adatot közölhetnénk még annak bizonyítására, hogy a szocialista Csehszlovákiában a szociálpolitika céljai tettekké változnak. Állampolgáraink ma már mosollyal nyugtázzák ellenségeinknek azt az állítását, hogy nálunk nincs szabadság és nincs szociális biztonság. Valamennyien saját magunk tapasztaljuk, hogy. a CSKP szociálpolitikája nemcsak egy bizonyos csoportnak, hanem mindenkinek javára válik, aki becsületesen dolgozott és dolgozik, aki erejét és képességeit a társadalmi haladás szolgálatába állítja. A CSSZSZK 1976 —1980. évi gazdasági és szociális fejlődésének irányelvei és eddigi megvalósításuk szavatolják, hogy a Csehszlovák Szocialista Köztársaság állampolgárainak létbiztonsága továbbra is állandó érték marad. KROCSÁNY DEZSŐ, az SZSZK munka- és szociálisügyi minisztere A Dőlné VestanicB-i SZNF Gumigyár szakmunkásképző intézetében már öt éve oktatják a fiatalokat a gumi- és műanyagipari szakmára. A szakmunkásképző intézetet ez alatt az időszak alatt 300 fiatal végezte el. Felvételünkön: Éva Vavrová (bal oldalon) és pubica Pru(žincová első osztályos gumiipari szakmunkástanulók gyakorlati kiképzése. (Felvétel: J. Kolenčík — ČSTK) Mérlegen a tämegszervezeiek Hääja Az év eleje általában a számadások, a felmérések ideje, amikor az emberek számot adnak arról, hogyan sáfárkodnak a lehetőségeikkel, s egyben kitűzik a jövő feladatait is. így tettek a Zlaté Klasy-i (nagymagyari) tömegszervezetek évzáró taggyűlésein is. Leszögezhetjük, hogy a dinamikusan fejlődő nagyközségben a hnb mellett a tömegszervezetek is nagyon sokat tettek a lakosság szociális, kulturális és munkakörülményeinek javításáért. De nézzük sorjában, ki mivél járult hozzá az eredményekhez. — A CSEMADOK évzáró gyűlésén kritikus szellemben elemeztük az eddig végzett munkánkat — tudtuk meg Merva Tamástól, a szervezet fiatal elnökétől, aki egyben a hnb titkára is. — Kitértünk a 130 tagú szervezet fogyatékosságaira, a tagság passzivitásának és a fiatalok távolmaradásának okaira. — Az a sokrétű tevékenység, amely a szervezetet a hatvanas évek közepéig jellemezte, most valahogy hiányzik. A múltból élünk — jegyezték meg a gyűlés résztvevői. Szerveztek néhány sikeres rendezvényt, de a hullámvölgyből csak az egész szervezeti élet megformálásával lehet kijutni. Ezt látszik igazolni munkatervük is, amelyben főleg a fiatalok aktív bevonására, a tagság politikai ismereteinek elmélyítésére helyezik a fő súlyt. AKTÍV ASSZONYOK A Szlovákiai Nőszövetség helyi szervezetének évzáróján a lányok és asszonyok nagy érdeklődéssel hallgatták Vass Ferencnének a politikai és Lengyel Ferencnének a szervezeti munkáról szóló beszámolóját. Nagy gondot fordítottak a XV. pártkongresszus határozataiból a nőszövetségre háruló feladatok teljesítésére, a munkahelyeken a dolgozó nők szociális és munkakörülményeinek ellenőrzésére, a tömegszervezetekkel való együttműködés kiszélesítésére, a politikai nevelő munka javítására. Tizenhatan jártak rendszeresen politikai oktatásra, a Jednotával közösen rendezett szabás-varrás tanfolyamra pedig oly sokan jelentkeztek, hogy még egy csoportot kell szervezniük. A Deák Sarolta vezette kézimunka tanfolyam is népszerű. A közös színházlátogatások megtekintésén kívül az idős asszonytársaikról sem feledkeztek meg, felkeresik őket, elbeszélgetnek velük. A LEGNÉPESEBB TÖMEGSZERVEZET A Szlovák Vöröskereszt helyi szervezetének évzáró taggyűlésén zsúfolásig megtöltötte a tagság a tűzoltószertár tágas klubhelyiségét. A szlovák és a magyar tanítási nyelvű alapiskola diákjainak ünnepi műsora után Farkas Jánosné, a szervezet elnöke tartott beszámolót. Megtudtuk, hogy a 437 tagú szervezet 68 új taggal, köztük 18 fiatallal gyarapodott. A faluszépítési akció keretében 650 órát dolgoztak le. A két alapiskola diákjai részt vettek az ifjú egészségügyi járőrök járási versenyén. A cigányszármazású lakosok részére tanfolyamot szerveztek, és szép eredményeket értek el a térítésmentes véradásban is. A tervezett 30 fő helyett 55-en adtak vért. A JUBILÁLÓ TÜZOLTÖSZERVEZET eredményes tevékenységéről a korábbiakban már írtunk. Most csak annyit jegyzünk meg, hogy jó munkájukkal sikerült elérniük, hogy sem a községben, sem a környékén az elmúlt esztendőben nem fordult elő tűzeset. MÉRI FERENC FOGLALT Belépsz az étterembe. Tétován tekintesz körül az ízlésesen megteritett asztalok között. Ni csak, a sarokasztal is üres! Rendkívüli világnap! Majd a pincér gyengéden megérinti a karodat. — Ez itt kérem, foglalt. — Ez mind? Mind a két sor? — Igen, kérem. Tessék talán ott, a túlsó oldalon ... A túlsó oldalon nagy üggyel-bajjal találsz magadnak helyet. Ingerel a két asztalsor. Az asztalokon elhelyezett táblácska: Foglalt. Nagy sokára megkapod a levest. Főétel? Közben elfelejtetted, mit is rendeltél. Ez itt a „túlsd oldal“ állapítod meg lemondóan. Bezzeg, majd ott, a másik „túlsó oldalon"!... Külföldi turistacsoport, sőt, küldötttség. Na hiszen! Elköltesz egy hideg fasírozottat, hideg főzelékkel és még hidegebb főtt krumplival. Elkortyolgatsz egy hideg kávét,^ megiszol egy pohár meleg sört. Ott, a másik „túlsó oldalon“ még mindig semmi. Fehéren tündöklő, érintetlen asztalok. Fél kettő is elmúlt. A másik „túlsó oldalon“ semmi nesz. Aztán könnyű léptű pincérlány jelenik meg a színen és összeszedi a táblácskákat. Nem érted. A főpincér lekicsinylő mosoly kíséretében adja meg a felvilágosítást: — Nem szakadhatunk szét!..; Ennyi asztal, aztán mindegyik mellé leülne valaki!... Elismerően bólintasz. Jó trükk! RAr.nííH P. IMRE 1977. III. 16.