Új Szó, 1977. február (30. évfolyam, 31-58. szám)

1977-02-05 / 35. szám, szombat

A legfőbb imperialista nagyhatalom, az USA tőszomszédságában feltartóz­tathatatlanul fejlődik a forra­dalmi folyamat. A szocialista országok egyre erősödő közös­sége a latin-amerikai országok népei számára is mindinkább az emberiség szabadság-, de­mokrácia-, boldogság-, jólét- és békeideáljának a megtestesítő­je. Az SZKP XXIV. kongresszu­sán jóváhagyott békeprogram sikeres megvalósítása még kéz­zelfoghatóbban bizonyít ja. hogy a béke elválaszthatatlan a szo­cializmustól. A szocialista Ku­ba példája világos jele annak, hogy a szocializmus Latln- Amerika népei számára is reá­lis, elérhető. Az amerikai im­perializmus nem tudja végérvé­nyesen megállítani Latin-Ame- rikában sem a történelmi fo­valalnokok látták el, a sztrájk­jogot és a viszonylag prog­resszív munkatörvényeket eltö­rölték. Űj adóreformot vezet­tek be, ami az államkassza je­lentős feltöltéséhez vezetett — s természetesen a munkások reálbérének csökkenését jelen­tette. A nagy imperialista pénzügyi szervezetek, mint a Nemzetközi Valuta Alap, a Nemzetközi 0jjáépitési és Fej­lesztési Bank (Világbank) stb. az amerikai s^ikemberek ve­zetése alatt közvetlenül részt vettek a gazdasági „stabilizá­ciós és fejlesztési programok“ kidolgozásában, ,,kezességet“ vállaltak a befektetések jelen­tős része felett. Brazíliában ennek következ­tében kialakultak az állammo- nupolizmus jelei: a társadalmi termelés fokozatosan a kato­BRAZÍLIA Modell és valóság lyamatot, melyben yz erők vi­szonya fokozatosan a szocia­lizmus javára változik. A 60-as évektől kezdve az USA latin-amerikai politikája zsákutcába került. J. F. Kenne­dy, az akkori amerikai elnök 1962 februárjában hirdette meg „Szövetség a haladásért“ elnevezésű latin-amerikai se­gélyprogramját. Ez volt az utolsó kísérlet arra, hogy újra erős kézben tartsák a konti­nens kormányait, és csatasorba állítsák őket az egyre növekvő antiimperialista mozgalmak s a már reálisan létező kubai szocializmus ellen. Azonban már a program meghirdetése­kor világos volt, hogy bukásra van ítélve, amint az be is bi­zonyosodott. Nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket. Az USA és Latin-Amerika kapcso­lataiban beállt válságos állapot új szakaszába lépett. Az impe­rializmus kénytelen volt mesz- szemenően alkalmazkodni az erőviszonyok megváltozásához s ezekkel az országokkal szem­ben differenciált politikát kel­lett folytatnia. A BRAZIL MODELL Az új latin-amerikai politika veszélyességének és brutalitá­sának első megnyilvánulásai az 1964-es brazíliai események voltak. Itt mutatkoztak a leg­kedvezőbb feltételek ahhoz, hogy elrettentő példával szol­gáljanak a latin-amerikai fel­szabadító mozgalmaknak, és fasiszta katonai diktatúra se­gítségével kínálják fel a kapi­talista „fejlődési modellt“. A Goulard- kormányt 1964- ben néhány po­litizáló tábor­nok az eddig elnyúló „ke­zek“ (Penta­gon) segítségé­vel puccs ré­vén megdöntöt­te, s igen gyor­san realizálni kezdte az észak­amerikai ta­nácsadóival kö­zösen kidolgo­zott „fejlődési modellt“. E kon­cepció céljai a következők vol­tak: 1. „Politi­kailag biztos“ állam létreho­zása, amelynek kormánya a ka­tonai szervezé­sen és hatal­mon alapul. 2. Maximális fel­tételek biztosí­tása a tőkének a monopolista burzsoázia ál­tal történő ki­használására és a kapitalista fejlődés meggyorsítására. 3. A külföldi tőke szabad beáram­lásának biztosítása. 4. Az USA kormányával való erős politi­kai-katonai szövetség létreho­zása és a brazil rezsimnek bi­zonyos fokozatos önállósítása. Az első intézkedések? Betil­tották a politikai pártokat, a szakszervezeti funkciókat a kormány által ellenőrzött hi­nni állam kezében koncentrá­lódott. Az 1964-es puccs előtt a burzsoázia ezt úgy tüntette fel, mint a szocializálás for­máját, de a társadalmi fejlődés megváltozása után úgy fogta fel az állami gazdasági szektor növekedését, mint az ipari ex­panzió és a kapitalista terme­lési mód elmaradottsága kikü­szöbölésének szükséges elemét. Az állami tulajdon — a bur­zsoá katonai állam osztályjel­legénél fogva — a hazai mono­pol* és a külföldi magántőkét, pozícióinak megszilárdítását szolgálta. (Állami tőke 64,5, ha­zai magántőke 13, külföldi ma­gántőke 22,5 százalék.) A katonai fasiszta diktatúra látszólag elért néhány ered­ményt a gazdasági fejlődés fő mutatóiban, elsősorban az ipa­ri termelés terén. (Évente 12,5 százalékos növekedés.) Brazília külkereskedelme is —összeha­sonlítva más fejlődő kapitalis­ta államokéval — átlagon fe­lüli volt. 1968—1972 között a külkereskedelem 2,6-szeresére növekedett, az export 4, az im­port 4,8 milliárd dollárt tett ki. Egy sor ilyen statisztikai adatot említhetnénk. A brazil politikusok és az őket szolgáló tömegtájékoztatási eszközök éppen ezekkel a számadatok­kal propagálták minden hang­nemben a „brazil fejlődési mo­dellt“, az „új gazdasági cso­dál“, mint a követendő pél­dát. Helytelen lenne azonban vakon hinni ezeknek az ada­toknak, melyek ellentmondáso­sak, és a kormány cenzorai nagy gonddal igazítják ki őket. A valóság... Brazília, amely Latin Amerika „példaképévé“ kellett volna váljon — nyomo­rog. Csaknem 60 millió ember az ENSZ által megállapított életminimum alatt él. Képün­kön: a brazil nagyvárosok gyakori jelensé­őe... (A ČTK felvétele) A VALÓSÁG Eltekintve a részleges gaz­dasági sikerektől, amelyeket az imperialista monopoltőke a bra­zil nagytőkésekkel, a gazdag földbirtokosokkal és a katonai államapparátussal közösen, hosszú idő után, sok körül­mény segítségével elért, Latin- Amerika országaira nem sike­rült rákényszeríteni a „köve­tendő brazil fejlődési modellt“. Valós tény, hogy az erőszakolt gazdasági politika következté­ben kiéleződött a rendszer min­den objektív ellentmondása, ami feszültebbé tette az amúgy is problematikus brazil fejlő­dést. A fizetési mérleg pasz- szivitásának növekedése 1974- ben szintén a sokasodó problé­mákról tanúskodik. Az elmúlt években tapasztalható export- növekedést kb. 40 százalékban a kakaó, kávé, gyapot, cukor stb. világpiaci árának konjunk­turális növekedése okozta. Je­lenleg az ipari termékek ex­portja a kapitalista világpiac súlyosbodó válságjelenségeivel találkozik. A kormánynak ugyanakkor jelentős eszközöket kell fordítania az elengedhe­tetlen importra: olajra, búzára. (A korábbi 90 millió dollár he­lyett jelenleg több mint 3 mil- liárdot fordítanak évente olaj­behozatalra; hasonló a helyzet a búzánál is.) A brazil keres­kedelmi mérleg deficitje ennek következtében 1974-ben elérte a 4,5, 1975-ben már a 22 mil­liárd dollárt, s tavaly megha­ladta a 23 milliárdot. Az egyre romló pénzügyi helyzet a be­ruházási tevékenység és az ak­ciók árfolyamának csökkenésé­hez vezetett. Az infláció üte­me tavaly meghaladta a 30 szá­zalékot, rohamosan növeked­tek az árak, csökkentek a reáljövedelmek, ami a szegé­nyebb rétegek amúgy is két­ségbeejtő életfeltételeinek to­vábbi romlásához vezetett. Ezért egyre nő a szakadék a szegények és a gazdagok kö­zölt. Ez hát a „brazil csoda“ ered­ménye! A lakosság életszínvo­nala egyre csökken, s milliók az életminimumhoz szükséges eszközökkel sem rendelkeznek. Az elmaradottság kísérő jelen­sége, az analfabetizmus: a 15 éven felüli lakosság 38,9 szá­zalékát érinti. HOGYAN TOVÁBB? A brazil fasizmus nagy aka­dálya annak, hogy a nemzet­közi enyhülés Latin-Ameriká- ban is érvényesüljön. Ellen­kezőleg, az országot háborús tűzfészekké változtatja. Brazí­lia mindig is hegemóniára tö­rekedett a kontinensen és eb­ben segítségére van többek kö­zött az NSZK is, amely itt atomerőművet épít — ellentét­ben az atomfegyver terjeszté­sének betiltásáról szóló nem­zetközi egyezménnyel (Brazília ugyan nem írta alá, de az NSZK igen). A gazdaságban mutatkozó ellentmondások törvényszerűen kihatnak a politikai rendszer ellentmondásainak kiéleződé­sére. A nagymértékű iparosítás következtében nőtt a proleta­riátus száma, amely a fasiz­mus elleni és a demokráciáért, a nemzeti szuverenitásért foly­tatott harcban az egyesült el­lenzéki erők gerincét képezi. Antifasiszta hazafias front ala­kul, erősödik, és ez a folyamat az utóbbi években egyre sike­resebben bontakozik ki. E moz­galom középpontjában az ille­galitásban működő Brazil Kom­munista Párt áll, amely a kö­zeljövőben ünnepli meg fenn­állásának 55. évfordulóját. Elemzi a helyzetet, felfedi q kormány „demokratizáló“ in­tézkedéseit, szervez, agitál — s ebben nem akadályozhatják meg a kormány terrorintézke­dései sem, melyek újabban az egyetlen legális ellenzéki párt, a Brazil Demokratikus Mozga­lom (MDB) tagjai ellen is irá­nyulnak. Ilyen körülmények között nem könnyű a Geisel-diktatúra elleni harc, de — mint azt a Brazil KP „Felhívás a nemzet­közi szolidaritásra“ c. doku­mentuma hangsúlyozza: „A brazil fasizmust le lehet és le is fogjuk győzni népünk és a nemzetközi szolidaritás segítsé­gével“. PAPUCSEK GERGELY Mivel rendelkezhetünk? Bizonyára azzal, amink van — válaszolnák többen a cím­ben feltett kérdésre. Ha azonban alaposabban- megvizsgál­juk a rendelkezik valamivel kifejezés használatának kérdé­sét, meggyőződhetünk arról, hogy sokáig csak azzal rendel­keztünk, amit ránk bíztak. Vagyis ez a szókapcsolat előbb ebben a jelentésben fordult elő: valaminek a felhasználá­sáról dönt; jogában, hatalmában áll dönteni róla. Rendel­kezhet valaki olyan pénzzel is, amely nem az övé, csak a felhasználását bízták rá. Sőt emberekkel is rendelkezhet, mégpedig nem is csak személy teheti ezt, hanem hivatal, intézmény is, amely a működésüket megszabja, irányítja. Tehát mindenki és minden rendelkezhet valakivel vagy va­lamivel, aki és ami csak illetékes arra, hogy velük kapcso­latban utasításokat adjon. Ha azzal is rendelkezhetünk, ami nem a miénk, meny­nyivel inkább rendelkezhetünk a saját tulajdonunkkal! Nyil­ván ennek a szemléletnek alapján kezdték használni a rendelkezik valamivel kifejezést a valamije van szókap­csolat jelentésében. Vagyis például ezt: Háza és kertje van — így is kezdték írni és mondani: Házzal és kerttel rendel­kezik. Kezdetben talán választékosabbnak is érezték ezt a kifejezést, hiszen ritkábban fordult elő új jelentésében, mint a már megszokott valamije van; valószínűleg ezért olvashatjuk még az értelmező szótárakban is mellette ezt a stílusminősítést: választékos. Csakhogy az emberek hamar felkapják a választékosnak ható szavakat, kifejezéseket, s aztán esetleg nyakló nélkül használják. Természetesen a gyakran használt szavak hamar elvesztik választékosságu­kat. De ez még nem is volna baj. Sokkal nagyobb hiba az, ha olyan szószerkezeti összefüggésekbe állítva használjuk őket, amelyekből kirínak. Nagyképűnek, pöffeszkedőnek, sőt komikusnak érezzük a rendelkezik valamivel kifejezést is a következő mondatokban: A fejlődő országok közül né­melyik már saját alkotmánnyal rendelkezik; Azoknak az országoknak a problémája ez, amelyek hosszú államhatár­ral rendelkeznek; - Az említett nemzet gazdag történelem­mel rendelkezik. Sőt a rendelkezik igének még a mellék­névi igeneve is előfordul ebben a szókapcsolatban, mint például a következő monatban jelzőként: Vízvezetékkel rendelkező ház éladó. Ezek a példák azt bizonyítják, hogy nem helyes minden­nel rendelkeznünk, amink csak van, azaz nem minden eset­ben fejezhetünk ki birtoklást a rendelkezik valamivel szó- kapcsolattal. Csak akkor használhatjuk ezt a kifejezést a valamije van helyett, ha olyan szószerkezeti összefüggésbe kerül, amelyben bizonyos mértékig érezhető még az ere­deti jelentése is: felhasználásáról dönt. Ebben a mondatban: Házzal és kerttel rendelkezik — elfogadható az alkalma­zása, mert bár elsősorban birtoklást fejez ki (háza és kert­je van), érvényesül benne az eredeti jelentésmozzanat is: dönthet róluk. De még az ilyen esetekben se vigyük túl­zást« a használatát, mert nem ez az egyetlen, sőt nem is ez a legjobb kifejezője a birtoklásnak a magyar nyelvben. A hibáztatott mondatokban csupán birtoklást akartak kifejezni a vizsgált szókapcsolattal, az eredeti jelentésmoz- zanat hiányzott belőle. Hogyan rendelkezhet például a ház a vízvezetékkel? Jobb tehát, ha közölnivalónkat ilyen eset­ben így fogalmazzuk meg: A fejlődő országok közül néme­lyiknek már saját alkotmánya van; Az említett nemzetnek gazdag történelme van; Azoknak az országoknak a prob­lémája ez, amelyeknek hosszú államhatáruk van, vagy... amelyeknek hosszú az államhatáruk; Vízvezetékkel felsze­relt ház eladó. JAKAB ISTVÁN Gyermekded anyanyelvűnk Amikor a gyermek beszélni tanul, szüleit, nagyszüleit, idősebb testvéreit, tehát legszűkebb környezetét utánozza. Úgy próbálja kiejteni a hangokat, ahogyan a felnőttektől hallja. Ez persze, csak részben sikerülhet, hiszen a hang­képző szervei még fejletlenek. Sokszor nem is érthető pon­tosan a gyermek beszéde, csupán kitaláljuk, mit mond. Helyénvaló és természetes tehát, hogy a gyermek utánoz, de bizony az ellenkezője is előfordul; a felnőtt utánozza — sokkal kevesebb sikerrel — a gyermeket. Megpróbálja úgy ejteni a szavakat, ahogyan a gyermek — feltételezése szerint — mondja vagy mondaná. Az ilyen felnőtt nyilván kedveskedni akar, megkísérli beleélni magát a gyermek helyzetébe (talán némi nosztalgiával emlékezve az elszállt évekre). És általában nem veszi észre, hogy ez a gügyögés milyen nevetségesen hangzik az ő szájából. Gyakran hallhatunk efféléket: ne haraguzzsál, nyem cábad, edem a lelted, nézzsed, sia, dele ide stb. Ezekben még felis­merhetők nagyjából az eredeti szavak. Vannak azonban jóval kacifántosabb kifejezések is, amelyek alig-alig ért­hetők: ádacka (ágyacska), pumpi (krumpli), adde (add ide), de cé vad (de szép vagy), kisz mokaram (kis boga­ram ) stb. • 11a néha-néha élünk is efféle kifejezésekkel, huzamosabb időn át így beszélve csak ártunk gyermekünknek. Ha a gyereket már a kezdet kezdetén gügyögni tanítjuk, késlel­tetjük beszédkészségének kialakulását. Nemcsak a hangok képzésében, illetve ejtésében mutat­koznak eltérések, hanem a nyelv használatában is. A gyer­mek nyilván követ el nyelvtani „vétségeket“, amelyeket egy bizonyos idő elmúltával elhagy. Mindenképpen káros tehát, ha a felnőtt átvesz a gyermektől például ilyen sza­vakat: elcsúszottam, hón, hói (a havon és a havat helyett), nyakája, tiem (a „tied ez a baba?“ kérdésre adott válasz) stb. Mosolygunk gyermekünk ilyen és hasonló szavain; ha hibázik is, az csupán tudatlanságából fakad. Az így be­szélő felnőtt azonban nagyon is jól tudja, hogy hibás az a szó, és ahelyett, hogy segítené a gyermeket a helyes be­szédre, meghagyja (sőt: népszerűsíti is) a hibákat. És így védekezik: „Hiszen olyan édesen mondja.“ A gyermek igenl De a felnőtt? Róla még jóindulattal sem lehet ezt elmon­dani. Ha a gyermek szavait hangszalagra rögzítjük, és évek múltán visszajátsszuk, derűs mosolyt csal arcunkra, mert jólesik ismét hallani gügyögését. Ha azonban a felnőtt „gyermekbeszédét“ vennénk magnóra, és egy idő elteltével újra meghallgatnánk, alighanem nagyon nevetségesen hang­zana. Csakhogy ezt a felvételkor még nem vették észre. MIZSER LAJOS A számok hatásos növekedése nem árulja el, hogy a tartós fogyasztási cikkek (autó, ipari exportáru stb.) termelésének növekedése jóval meghaladja az élelmiszer -és textiliparban mutatkozó növekedést. (Itt csak évi 2 százalékos, ami azt je­lenti, hogy elmarad n lakos­ság abszolút növekedése mö- íáütt.J KB HÉ

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents