Új Szó, 1977. január (30. évfolyam, 1-30. szám)

1977-01-15 / 14. szám, szombat

Szolidaritási hét Dél-Afrika népével A Szakszervezetek Központi Tanácsa Titkárságának nyilatkozata (ČSTK] — A Szakszervezetek Központi Tanácsának Titkársá­ga nyilatkozatot adott ki a Dél-Afrika dolgozóival és népé­vel való szolidaritás hetének megnyitása alkalmából. A nyi­latkozatban többek között ez áll: A Szakszervezetek Központi Tanácsának Titkársága örömmel fogadta a három nemzetközi szakszervezeti központ — a Szakszervezeti Világszövetség, a Szabad Szakszervezetek Nem­zetközi Szövetsége és a Nem­zetközi Munkásszövetség — felhívását, hogy 1977. január 17-től 22-ig megrendezzék a dél-afrikai népekkel való szoli­daritás nemzetközi hetét. A csehszlovák szakszervezeti tagok mély rokonszenvvel és csodálattal kísérik Dél-Afrika bennszülött lakosságának foko­zódó küzdelmét, amely egyér­telműen nemet mond a fajüldö­zők szégyenletes politikájának. A fehérek fasiszta kormánya által gyakorolt politikai, faji megkülönböztetés embertelen módszere korszakunk egyik szégyenfoltja. Az SZKT Titkár­sága az egész világ szakszerve­zeti szervezeteivel, demokrati­kus és haladó közvéleménnyel együtt erélyesen elítéli a Dél­afrikai Köztársaság kormányá­nak fajüldöző politikáját, ame­lyet a legreakciósabb imperia­lista erők támogatnak. Mint a múltban, továbbra is szolidárisak leszünk a dél-afri­kai testvéreinkkel és harcos szakszervezeti szervezeteikkel, mindig támogattuk és tovább­ra is támogatni fogjuk akciói­kat, valamint a szakszervezeti világmozgalom akcióit a való­ban szabad és demokratikus Dél-Afrikáért. Csehszlovákia szakszervezeti tagjai teljes szo­lidaritásukat fejezik ki Namí­bia, és Zimbabwe népének küz­delmével. A mezőgazdasági szaktanintézetek feladatai (ČSTK) — Szlovákiai aktíva­értekezletet tartottak tegnap Bratislavában a mezőgazdasági szaktanintézetek igazgatói. A tanácskozást a Szlovák Mező- gazdasági és Élelmezésügyi Mi­nisztérium rendezte. Jelen volt Rudolf Vanéo, az SZLKP KB osztályvezetője, Stefan Stude­ný szlovák mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszterhelyet­tes, Marta Vlačihová szlovák oktatásügyi miniszterhelyettes, továbbá az Oktatási és Tudomá­nyos Dolgozók Szakszervezete szlovákiai bizottságának, a Szö­vetkezeti Földművesek Szlová­RÖVIDÉN ★ A szlovákiai gép- és kohó- ipari üzemek vezető dolgozóinak kétnapos aktívaértekezlete tegnap Martinban befejeződött. A részt­vevők kicserélték tapasztalatai­kat a szaratovl és a Ívovi mun­karendszer érvényesítéséről. ★ Huinennéban tegnap a SZISZ- szervezetek több mint 400 tagja chilei kommunista újságírókkal találkozott, olyanokkal, akik meg­járták a Plnochet-Junta koncent­rációs táborait. Az újságírók tá­jékoztatták a fiatalokat a fasiszta junta terrorjáról, a chilei haladó erőknek a demokráciáért vívott harcáról. ★ ülést tartott tegnap Bratis­lavában a Szlovák Jogi Nevelés- és Propagandaiigyi Bizottság. A tanácskozást a bizottság elnöke, Pavol Király szlovák igazságügy­miniszter vezette. A jelenlevők értékelték a bizottságnak az el­múlt időszakban kifejtett munká­kiai Szövetsége Központi Bi­zottságának, valamint más szer­veknek és intézményeknek a képviselői. A résztvevők a me­zőgazdasági szaktanintézetek időszerű feladataival foglalkoz­tak. Rudolf Vančo elvtárs nagyra értékelte az Oktatásügyi Mi­nisztériumnak a mezőgazdasági szakmunkásképzés fejlesztése érdekében végzett munkáját. A szaktanintézetek időszerű fela­dataival Štefan Studený mező- gazdasági és élelmezésügyi mi­niszterhelyettes foglalkozott. ját és megszabták ez évi felada­tait. ★ A köztársasági elnök dr. Voj­tech KubáCek professzornak, a brnói J. E. Purkyne Egyetem rek­torának a plasztikai sebészetben kifejtett tudományos kutatási te­vékenységének elismeréseképpen 60, születésnapja alkalmából a Munkaérdamrendet adományozta. A magas kitüntetést Milan Vond- ruška, cseh oktatásügyi miniszter adta át tegnap Kubáček profesz- szornnk. ★ Csehszlovák—rumán turista­forgalmi szerződést írtak alá teg nap a zbraslavi kastélyban. Cseh szlovák részről a jegyzőkönyvet František Zurek külkereskedelmi miniszterhelyettes, román részről pedig Stefan Enache román turis- taforgalml miniszterhelyettes ír­ta alá. A jegyzőkönyv aláírásával kapcsolatban megtartott tanácsko­záson értékelték az eddigi együtt­működést és megvitatták 1980 lg terjedően a kölcsönös turistafor­galom fejlesztésének távlati ter­vét. Élesen elítéljük a rágalmakat (Folytatás az 1. oldalról) A Kameni ni (kéinéndi) Alap­iskola tanítói táviratukban fel­háborodással ítélik el hazánk és szocialista rendszerünk el­lenségeit, akik ideológiai fel­forgató munkával szeretnék előkészíteni az utat a kapita­lizmus visszaállításához. A pe­dagógusok ígéretet tesznek ar­ra, hogy oktató-nevelő munká­jukban a XV. pártkongresszus és a helsinki értekezlet hatá­rozatait Igyekeznek megvalósí­tani. Hasonló táviratot kaptunk a káméndi óvodától is. A Svodíni (szőgyéni) Magyar Tannyelvű Alapiskola tanítói kara elítéli a hajótöröttek és az önjelöltek szégyenletes tevé­kenységét, amely szocialista rendszerünk ellen irányul. Til­takozik a Charta ’77 ellen, s el­tökélt szándéka harcolni azért, hogy az 1968—69-eshez hasonló válság ne ismétlődhessen meg újra. A Gbelcei (köbölkúti) Ma­gyar Tannyelvű Alapiskola ta­nítói és alkalmazottai: „Nem engedjük meg, hogy hazánkban felforgató elemek tevékenyked­jenek, nem akarjuk, hogy meg­ismétlődjenek az 1968-as esz­tendő eseményei.“ A Tvrdošovcei (tardoskeddi) Magyar Tannyelvű Alapiskola alkalmazottai is elítélnek min­den hazánk ellen irányuló és szocialistaellenes támadást és szilárd elhatározással támogat­ják a CSKP politikáját. „Visszautasítjuk azt a rágal­mazást, amelyet köztársaságunk ellen terjesztenek a nyugati hírközlő szervek. Elítéljük a rágalmazó pamflet szerzőit, maradéktalanul támogatjuk a CSKP politikáját. Oktató-nevelő munkákkal hozzá akarunk já­rulni szocialista hazánk felvi­rágoztatásához“ — ez áll a Nové Zámky-i (érsekújvári) Ma­gyar Tannyelvű Alapiskolából érkezett táviratban. A Stúravói (párkányi) Alap­iskola tantestülete határozottan tiltakozik az olyan egyének te­vékenysége ellen, akik már egyszer megpróbálták köztársa­ságunkat a szakadék szélére so­dorni. „Ml, pedagógusok az if­jú nemzedéket hazaszeretetre neveljük. Nem nézhetjük tétle­nül, hogy társadalmunk dina­mikus fejlődését megzavarni igyekeznek.“ A Muzslai Alapiskola tantes­tülete is tiltakozik a pamflet ellen, amely szocialista társa­dalmi rendszerünk ellen uszít és lázit. „Elítéljük azokat, akik akadályozni próbálják szocia­lista társadalmunk fejlődését.“ Hasonló értelemben nyilat­koztak a Charta ’77 nevű szennyiratról a zemnéi (szí- mői, a beSeňovi (besenyői) és a strekovi (kürti) magyar tan­nyelvű alapiskolák pedagógu­sai is. Egyiptomi—jordánial csúcstalálkozó Kairóban Kairó — Anvar Szadat egyip­tomi államfő és Husszein jor- dániai király pénteken dél­előtt megkezdte hivatalos tár­gyalásait Asszuánban — jelen­tette a MENA. A tárgyalások fő témája a két ország politikájának össze­hangolása a genfi közel-keleti békekonferencia felújításának előkészítésében. Az Al Ahram kairói napilap szerint Szadat és Husszein Jor­dániái és Egyiptom kapcsola­tainak megszilárdításáról, vala­mint a palesztin ellenállási mozgalom és Jordánia „nézetei­nek közelítéséről“ folytat esz­mecserét. Az Al Ahram pénteken beje­lentette: Anvar Szadat egyip­tomi, Gaafar Nimeri szudáni és Hafez Asszad szíriai államfő részvételével hamarosan hár­mas csúcstalálkozót tartanak. Lenin-renddel tüntették ki Luis Corvalán dviársat Moszkva — Nyikolaj Podqor- nij, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke tegnap 60. születésnapja alkal­mából átnyújtotta a Lenin-ren- det Luis Corvalán elvtársnak, a Chilei Kommunista Párt főtit­kárának. A magas kitüntetést a nemzetközi kommunista moz­galomban, a békéért, a szabad­ságért, a demokráciáért és a társadalmi haladásért, valamint az imperializmus elleni harcban tanúsított kiváló magatartásért, a szovjet és a chilei nép barát­ságának megszilárdításáért kap­ta. Nyikolaj Podgomij az ünnepi aktus alkalmából kiemelte, hogy a Szovjetunió és a többi szocialista ország, valamint az egész világ haladó közvélemé­nyének összefogása és szolida­ritása eredményeként Luis Cor­valán elvtárs már szabadon, ba­rátai között, töretlen erővel folytathatja harcát a fasiszta zsarnokság alól való felszaba­dulásáért küzdő chilei nép de­mokratikus harcát. Az SZKP Központi Bizottsága, a Szovjet­unió legfelsőbb Tanácsának El­nöksége és a szovjet kormány nevében Nyikolaj Podgornij jó­kívánságait fejezte ki Luis Cor­valán elvtársnak, és további erőt és sikert kívánt neki. Luis Corvalán válaszában megköszönte a magas kitünte­tést és kijelentette, hogy a marxizmus-leninizmus mindig meghatározó ideológiai fegyver lesz számára, amely lehetővé teszi a gyűlölt fasiszta rend­szer megdöntésére irányuló erő­feszítések győzelmét hazájában. A ünnepélyes átadáson jelen volt Corvalán felesége és több más hivatalos szovjet és chilei személyiség is. Egvttnes erűvel az enyhülés elmélyítéséért (Folytatás az 1. oldalról) A moszkvai világfórum ta­nácskozásának programja nem­csak rendkívüli jelentőségű, ha­nem életfontosságú is az egész emberiség számára, állapította meg Kurt Waldheim ENSZ-fő- titkár a tanácskozás részvevői­hez intézett üzenetében. Itt az ideje annak eldöntésére, hogy tovább folytatódik-e a fegyver­kezés, és ily módon az emberi­ség állandó veszélyeztetettség közepette él, vagy hozzáfogunk a leszereléssel kapcsolatos el­ső komoly lépések megvalósítá­sához. A békevilágfórum megnyitá­sát követően szót kért Romes Csandra, a Béke világtanács fő­titkára, a béke-világkongresszus állandó összekötő bizottságának elnöke. Romes Csandra többek között hangsúlyozta: a béke­erők moszkvai tanácskozásának Libanonban konszolidálódik a helyzet Bejrut —• Szelim Al-Hossz kormányfő elnökletével szom­baton rendkívüli ülést tart a libanoni kabinet. Az Al Anuar libanoni napilap pénteken az írta, hogy az arab­közi békefenntartó erők jár­őrei Libanon különböző körze­teiben átfogó akciót indítottak nehézfegyver-rejtekhelyek fel­kutatására. Eliasz Szárkisz ál­lamfő ugyanis — a lap szerint — kijelentette, hogy a polgár- háborúban részt vett felek ne­hézfegyvereiknek csak 75 szá­zalékát szolgáltatták be a li­banoni fegyveres erőknek és az arabközi békefenntartó ala­kulatoknak. Az elrejtett nehézfegyverek felkutatására és elkobzására indított akció megfelel a liba­noni béke megszilárdításának elősegítésére hivatott, Szíria, Szaúd-Arábai, Egyiptom és Ku­wait képviselőiből álló négyes­bizottság döntésének. E döntés értelmében a testület a libano­ni biztonsági erők sorainak rendezése és a gazdasági újjá­építése előtt ellenőrzése alá vonja „az összes felek összes nehézfegyvereit“. Az Al Amal bejrúti napilap pénteken, a négyoldalú bizott­ság Szárkisz államfő elnökle­tével csütörtökön megtartott üléséről beszámolva, közölte, hogy Mohammed Al-Kholl ez­redes, a testület szíriai tagja a tanácskozáson kifogásolta a beszolgáltatott nehézfegyverek „alacsony százalékarányát“. A bizottság többi tagja állítólag türelemre intett és azt indítvá­nyozta, kezdjenek párbeszédet az összes felekkel, s beszéljék rá őket, hogy szolgáltassák be „az esetleg még birtokukban lévő nehézfegyvereket“. Szárkisz elnök az ülésen hangsúlyozta, hogy a különbö­ző csoportoknak három hóna­pon belül be kell szolgáltat­nak a közepes és könnyűfegy­vereket. Hírügynökségek egybehangzó jelentései arról számolnak be, hogy Libanonban konszolidá­lódik a helyzet. fő témája a feszültség enyhü­lése, annak további kiszélesí­tése és azon akadályok áthida­lása, amelyek még az enyhülé­si folyamat kibontakozását gá­tolják és megakadályozzák, hogy az visszafordíthatatlan jelleget öltsön. Kiemelte, hogy az utóbbi években a Szovjetunió több rendkívül figyelemreméltó kez­deményező javaslatot lett, ame­lyek a szovjet békeoffenzíva konkrét megvalósításának egyes láncszemei. Romes Csandra végezetül hangsúlyozta, milyen rendkívü­li jelentőségű az a határozat, amelynek értelmében 1978-ban összehívják az ENSZ-közgyűlés rendkívüli leszerelési üléssza­kát, amely igen jelentős szere­pet játszhat a leszerelési világ- konferencia összehívásában. A moszkvai békevilág fórum első napján felszólalt Luis Cor­valán, a Chilei Kommunista Párt KB főtitkára is. „Alig egy hónapja annak, hogy — hála a chilei néppel való szolidaritási világmozga­lomnak és mindenekelőtt a Szovjetunió szolidaritásának — kiszabadultam a junta fasiszta koncentrációs táborából — mondta Luis Corvalán. Ez a mozgalom különböző országok kormányának tagjait, parlamen­ti képviselőit, különböző beál­lítottságú pártokat, egyházi szervezetek tagjait, tudományos és műszaki dolgozókat, szak- szervezeti vezetőket, ifjúsági szervezeteket és nőszövetsége­ket foglal magába. A Pinochet-rendszer és a töb­bi országban létező fasiszta ele­mek megérdemlik, hogy a né­pek gyűlölettel viseltessenek irántuk, mert a nemzetközi fe­szültség enyhülése ellen lép­nek fel, és akadályokat gördí­tenek a béke útjába. Hiába akarja Pinochet a vi­lág közvéleményével elhitetni, hogy Chilében nincsenek poli­tikai foglyok. A junta börtö­neiben jelenleg is 3300 politi­kai fogoly sínylődik. Ezenkívül különböző titkos helyeken 2500 foglyot tartanak fogságban, akikről elterjesztették, hogy „nyomuk veszett“. A politikai foglyokat kegyetlenül megkí­nozzák. Lehet, hogy sokan már nem is élnek közülük. Luis Corvalán felhívással fordult a békefórum résztvevői­hez, hogy legyenek további erő­feszítéseket a chilei politikai foglyok megmentéséért és ki­szabadításáért. A béke-világ fórum 13 munka- csoportban folytatja munkáját. Leonyid Brezsnyev üzenete (Folytatás az 1. oldalról) felszámolásával. A helsinki biz­tonsági konferencia sikeres be­fejezése kedvező feltételeket teremtett a világbéke megszilár­dítására. A nemzetközi kapcsola­tok mindennapos gyakorlatá­ban egyre inkább tért hódíta­nak a békés egymás mellett élés elvei. A feszültség enyhülésének további kibontakozását azonban komolyan veszélyezteti az egy­re fokozódó lázas fegyverkezés. Erről egy percig sem feledkez­hetünk meg. Pillanatnyilag a helyzet olyan, hogy vagy a lázas fegyverkezés teszi lehe­tetlenné az emberiség további előrelépését a haladás útján, vagy a nemzetek közös erőfe­szítéssel útját állják a foknzó- dó fegyverkezés veszélyes spi­rálisának, és ezzel egyúttal ele­jét veszik a háborúra való anyagi felkészülésnek. Ha eltekintünk az atomka­tasztrófa közvetlen veszélyétől, a fegyverkezési hajsza már ön­magában is az emberiség anya­gi és szellemi kincseivel törté­nő esztelen pocsékolást jelent. Olyan eszközök ezek, amelye­ket az emberiség az éhínség, a betegségek, az írástudatlan­ság felszámolására, szociális, energetikai és környezetvédel­mi problémák leküzdésére for­díthatna. A Szovjetunió Kommunista Pártja XXV. kongresszusán is­mertette a t>ékéért, a nemzet­közi együttműködésért, a'nem­zetek szabadságáért és függet­lenségéért folytatott harcának további programját, és ezt a programot azóta is rendületle­nül teljesítjük. Oj, kezdeménye­ző javaslatokat teszünk a béke megszilárdítására. Pártunk és a szovjet nép a világ valamennyi nemzetével közösen fáradhatatlanul harcol és a jövőben is harcolni fog azért, hogy ne halmozódjanak fel további fegyverkészletek, hogy biztosítva legyen a népek egyenlősége és függetlensége, hogy felszámoljuk a gyarmato­sítás és a fajgyűlölet utolsó bástyáit, mint a diktátum és a kizsákmányolás megnyilvánulá­sait a nemzetközi kapcsolatok­ban. Napjainkban mindenekelőtt tenni kell azért, hogy értelmes megoldást találjunk, amely mi­előbb huzavona nélkül elvezet­ne a leszerelés megvalósításá­hoz, az enyhülési folyamat el­mélyítéséhez, és annak valóban visszafordíthatatlan jelleget ad­na. E téren sokat tehetnek a világon létező különböző poli­tikai pártok, szakszervezetek, nőszövetségek, ifjúsági szerve­zetek, tudományos és kulturá­lis dolgozók, egyszóval vala­mennyi békeerő, amelyek aktí­van támogatják a tartós béké­ért és a megbízható biztonsá­gért folytatott harcot. Túlzás nélkül leszögezhetjük, hogy jelenleg erre egyre szélesebb körű kedvező lehetőségek nyíl­nak. A népek szilárd eltökéltségé­ről, amely a béke megszilárdí­tására irányul, tanúskodik az új steckholmi felhívás támoga­tására indított világméretű kampány, amelyet már eddig több mint 400 millió ember írt alá. Fontos, hogy a közvélemény és a néptömegek továbbra is figyelemmel kísérték a világ események alakulását, és kellő időben elutasítóan reagáljanak a militarista-imperialista erők mesterkedéseire, amelyekkel ke­resztül akarják húzni a béke­erők nemes törekvéseit a hábo­rúmentes jövő megteremtésére. Drága barátaim, szívemből kívánok további nagy sikere­ket az önök nemes munkájá­ban. 1977. I. 15.

Next

/
Thumbnails
Contents