Új Szó, 1977. január (30. évfolyam, 1-30. szám)
1977-01-28 / 27. szám, péntek
Brecht o Magyar Területi Siínhdzban Semmi különös, semmi elkápráztató, semmi, amit ovációval lehetett volna ünnepelni. Mégis -• egészében véve — jó színházi esét töltöttünk a MATESZ művészeivel, akik először találkoztak „személyesen“ Bertolt Brechttel, két egyfelvonásosá- ban, a Carrar asszony puskáiban és Szophoklész Antigonéjában. Meg kell azonban jegyeznünk, egyik sem sorolható Brecht nagy, immár klasszikusnak számító darabjai közé, viszont markáns vonalakkal rajzolnak képet a fasizmussal szembeszegülő író politikai-erkölcsi magatartásáról. A két egyfelvonásos témája, ha úgy tetszik: üzenete, sajnos, ma is időszerű. Ebből eredően többféle tiszteletre méltó szándék Indította a komáromi színpadra a Carrar asszony puskáit és Szophoklész Antigonéját. Köztudott, hogy Brechtet a szocialista országokban nehezebb játszani, mint Nyugaton, hiszen — az egyik kitűnő magyarországi kritikus szavaival — a szocialista országokban már semmiféle bátorságot nem igényel annak kimondása, hogy a tőkés kizsákmányolást fel kell számolni, hogy a kapitalista társadalomban a profitért folytatott marakodás az embert farkassá változtatja. Ez a megállapítás érvényes a két egyfel- vonásosra is. Bár színrevitelük kevésbé kockázatos, és nem kívánnak olyan erőfeszítést, nem állítanak olyan feladatot, főleg a rendező elé, mint más Brecht- darabok, de kitűnő lehetőséget kínálnak — rendezőnek, színésznek, díszlet- és jelmeztervezőnek egyaránt — újszerű színpadi megoldásokra, incen- ciókra, ötletes fogások beszerelésére. Nos, ezekből keveset láttunk, főleg a Carrar asszony puskáiban. Egyébként ez a gyengébb darabnak is, és ez volt a gyengébb előadásnak is. Cselekménye a spanyol polgárháború idején játszódik. (Brecht társadalmi érzékenységére jellemző, hogy azonnal reagált a felkelésre, amely mozgósította, egységfrontba szólította a világ haladó erőit az antifasiszta spanyol köztársaság megmentésére. Az azonnal sző szerint értendő, ugyanis a darab ősbemutatóját 1937- ben tartották, Párizsban.) Ilyen történelmi helyzetben, nagy társadalmi-politikai konfliktusok közepette, vajon milyen cselekvési-választási lehetősége van a „kisembernek“? Például Carrar asszonynak, aki férjét már elveszítette. Engedje a frontra és veszítse el két fiát is, vagyis mindenét? Hiába akarnak azok menni, hiába érvel-agitál a „betévedt“, de valójában a fegyverekért érkező munkás, hiába beszél szívéhez a fiatal lány és a szomszédasszony, nem és nem, mert „szegény emberek vagyunk“, a háború az urak dolga. Még a ládába rejtett fegyvereket sem engedi. Pedig minden puskára szükség volt. „Nem maradhatsz semleges!“ — vágja szemébe kisebbik fia. Carrar asszony érzi a szavak jelentőségét, Igazát, hiszen, ha semleges marad, a*t is jelentheti, hogy a tábornokok oldalán áll. Valahol mélyen fájdalmas harcot vív önmagával. Mindaddig, amíg halászni küldött idősebbik fiát eléje nem hozzák, holtan. „Tévedésből“ lőtték le a fasiszták. Ez az a pillanat, amikor rádöbben — tehát már nemcsak érzi, tudja is —, hogy fiának igaza van. Maga veszi elő a fegyvereket — indulhatnak. A darab, egészében, egy izgalmas drámai szituáció, amely gondolatilag és érzelmileg telített, nincs híjával a hevesebb indulatoknak sem. Takáts Ernőd hibátlanul interpretálta a darab mondanivalóját, de jobbára vereséget szenvednek. Elítélhetik az Antigonékat, ki is végezhetik, az Antigonék mégis fölmagasodnak. A világ színházaiban sokféle stílusban jelenítették meg Szophoklész Antigonéját, más-más hangsúllyal, más-más jelmezben, más-más díszletek között. És talán merészebben, a komárominál invenciózusabb rendezésben. Ennek ellenére az utóbbi évek egyik legtisztább, legegységesebb, csaknem zavartalan élményt nyújtó előadásának voltunk a tanúi. Dráji Mátyás, Turner Zsigmond és Kucman Eta Szophoklész Antigonéjának egyik jelenetében (Nagy László felvétele) hagyományos eszközökkel, túl merev mértéktartással és helyenként érthetetlenül lassan vezeti végig az előadást, ennek következtében a pólusok között nincs meg a kellő érzelmi feszültség, nincs meg a kellő hőfok, így a légkör sem a leghitelesebb. Nem mondott volna ellent Brechtnek, ha sűrűbb és izzól)b a produkció, ha magával ragad. A színészek — úgy tűnt — fegyelmezetten követik a rendező utasításait, szerepformálásukról különösebbet nem jegyezhetünk le. Az átlagos teljesítményt nyújtó gárdából Bugár Béla és Szentpétery Ari emelkedett ki, természetes játékkal, a munkás, illetve a szomszédasszony szerepében. Carrar asszony alakja a darabban — amely talán éppen amiatt nem lett hódító, hogy — „túlságosan is leegyszerűsített“. De azért annál több van benne, mint amit Lőrinez Margittól láttunk. Kívülről igazi spanyol asszony, itt-ott még gesztusaiban is, belül kevésbé. Pőthe István szerepe is többet ígért. A nagy görög drámák egyikének, Szophoklész híres Antigonéjának adaptációja volt a másik Brecht-egyfelvonásos. Brecht — felismerve bizonyos történelmi és ezen belül emberi szituációk azonosságát, vagy hasonlóságát — Antigoné tragikus történetét is áthelyezi — sajátos utalásokkal, jelzésekkel és korszerű nyelven — a huszadik századba, pontosabban 1944-be. Még ekkor is akadnak nácik, akik nem mondtak le gyalázatos világhódító terveikről: pedig már nem dönthetnek milliók sorsáról, sőt az egyes embertől, az erős jellemű, szívük szerint cselekvő, halálig kitartó Antigonéktól is Takáts Ernőd nem törekedett látványos, meghökkentő jelenetekkel fűszerezett előadásra, a színpadi kifejezés szolidabb eszközeivel rendezett, patetikus elhajlások nélkül, érzelmeink helyett inkább gondolatainkat mozgatva meg. Néhány jelenet azonban (például Kreon párbeszédei a Vénekkel) mintha közelebb lett volna Szophoklész drámai stílusához. Vagy csak a férfiak jelmeze keltette fel bennünk ezt az érzést? Dráji Mátyás, Kreon szerepében, remekelt, lendületesen, erőteljes és széles gesztusokkal fogta át az előadást. Az Antigonét alakító Kucman Eta szemünk láttára magasodik föl a hatalmas térben, okos és az árnyalatokra is vigyázó játékával belső konfliktusainak a legapróbb rezdüléseit is sikerült érzékeltetnie. Ebben az előadásban már hibátlanul játszott Petrécs Anna és Pőthe István, csakúgy mint a Teiresiast szug- gesztíven megszemélyesítő Turner Zsigmond és a népes csoport többi tagja. Kivétel a Vének kara, amely nem volt egységes, tagjai, Fazekas Imre, Rozsár József, Sipos Ernő és Tóth László nem voltak szinkronban egymással, és ez rányomta bélyegét főleg közös szövegmondásukra. Egyénenként Is halványabb teljesítményt nyújtottak mint máskor, mintha nem éreztek volna rá a darabra, helyenként kizökkentették jó ritmusából. Mák Ildikó, Lőrinez Margit és Bugár Béla bravúros, ötletes, pontos játékkal vezeti be az előadást — a derékba roppant görög oszlop „világába“ Platz- ner Tibor egyszerűbb, de hatásosabb és kifejezőbb díszlettervet az Antigonéhoz készített. BODNÁR GYULA A metafora mestere Valentyin Katajev nyolcvanéves Valentyin Katajev egyike azoknak az íróknak, akiket ma a szovjet irodalom nagy öregjeiként, élő klasszikusaiként emlegetünk. Ahhoz a nemzedékhez tartozik, amely saját emlékeket őriz az 1905-ös orosz forradalomról, gyermekként bár, de közvetlenül érezhette Lev Tolsztoj csodálatos szellemének hatását, ott állhatott a Nagy Októberi Szocialista Forradalom mindent elsöprő és új világot teremtő szélviharában, fegyverrel a kezében védelmezhette a fiatal szovjet államot a belső-külső ellenséggel szemben és több mint egy évtizeden át segítőtársa lehetett Leninnek új távlatokat nyitó munkájában. Katajev abban a városban született és ifjú kora is ott telt el, ahol Iszaak Babel, a kitűnő szovjet novellista is életének nagyobb részét töltötte — Ogyesszában, a híres fekete-tengeri kikötővárosban. Ogyessza számos művészt és gondolkodót adott az országnak, minthogy nemcsak gazdag kereskedőváros volt, hanem régi forradalmi hagyományai révén a haladó gondolatok városának is számított. A város szabadságszerető szelleme mély hatást tett az ifjú Katajev fogékony lelkére és sokban befolyásolta a szárnybontogató író gondolkodását. Az Októberi Forradalomban aktívan lép fel a nép oldalán. Munkatársa a helyi munkásújságoknak, és agitátorként járja a város munkásnegyedeit s a környező falvakat. Életének erről az időszakáról így vall Katajev: „Csodálatos, feledhetetlen, hősi, ifjú idő! Süvölt a forradalom buja szele. Nagy a hideg. Nagy az éhség ... Es mindezzel együtt is hogy dolgoztunk!“ Katajev költőként kezdi irodalmi pályafutását, versei ogyesszai lapokban jelennek meg. Az első világháborúban fronttudósításokat és elbeszéléseket ír a katonák életéről. Az Októberi Forradalmat követő évek kusza eseményei egy pillanatra sem zavarják meg, egy pillanatra sem inog meg hite az éppencsak megszületett proletárhatalomban. A polgár- háborúban a Vörös Hadsereg ütegparancsnokaként harcol egészen 1922-ig. Leszerelése után Ogyesszában a Jugroszta távirati iroda munkatársa lesz. 1922-től Moszkvában él és irodalmi munkásságot folytat. Egy egész évtizedet dolgozik újságokban, szatirikus folyóiratoknál, de legtöbbre becsüli Szerafimovics Novij Mir című folyóiratát, melynek szintén munkatársa. Ekkor egy ciklusra való szatirikus elbeszélést ír (Dolgok, Kések, Fantom stb.), kiadja A sikkaszt ók című humoros kisregényét (1929) és három szellemes komédiára is telik erejéből (A pokol kínjai, Virágos út, A kör négyszögesítése). A sikkasztók című regénye és A kör négyszögesítése című darabja meghozza a remélt sikert, és a Szovjetunió határain túl is ismertté teszi nevét. A harmincas évek elején A műemlékek karbantartásával foglalkozó kelet-csehországi vállalat pelhŕímovi 02-es üzeme a kerület értékes történelmi emlékeinek védelmével foglalkozik. Felvételünkön: Jaroslav Benda egy reneszánsz stílusú festett mennyezetet restaurál. IFelvétel: ČTK — Z. Rúbeš) Hadat üzentem a protekciónak A pumpa akkor szökött fel amikor a feleségem azzal állt nekem, hogy bezzeg a Hanzlicsek, az egy életre való ember, az minden helyzetben feltalálja magát, az tud élni. A lányát bejuttatta az orvosi egyetemre, pedig a nevét is csak nagy üggyel-bajjal tudja leírni, a fia külkereskedelmi utazó, pedig mindenki tudja róla hogy ütődött. Hanzli- csekné mindig előre elkészített csomagot kap a sarki hentesnél, minden bizonnyal a legjobb húsokból. A Hanzli- csek-család a hét végét mindig a Kis-Kár pótokban épült víkendházában tölti, s ami egyenesen felfoghatatlan: Hanzlicsekék mindig kemény csomagolású Spartát szívnak, és ez mindennél jobban bizonyítja, hogy Hanzlicsek dörzsölt pasas, jól bevágódott, érti a módját, egyszóval mert vannak „ismerősei“. Hiába, a Hanzlicsek az tud élni — ismételte meg a feleségem, és egy legyintéssel tudomásomra hozta, hogy rólam mi a véleménye. Ez éppen elég volt ahhoz, hogy felmenjen a cukor. A Hanzlícsekkel való összehasonlítás a lelkem legmélyén férfiúi mivoltomban sértett meg. Sokáig nem tudtam elaludni, állandóan az motoszkált a fejemben, miért van az, hogy már egy vacak karburátort is csak ismeretség útján és csúszópénz ellenében javítanak meg. Elhatároztam, hogy hadat üzenek e rákfenének, amely megmérgezi az emberek közötti kapcsolatot, amely egyeseket alaptalanul előnyös, másokat hátrányos helyzetbe kényszerít. Írtam egy dörgedelmes cikket, amelyben leszedtem a keresztvizet az ismeretség útján szerzett javakról. Élesen bíráltam azokat, akik italt vagy pénzt adnak, pénzt vagy italt fogadnak el azért, hogy valamihez hozzájussanak. Aztán elindultam, hogy beviszem a cikket a szerkesztőségbe. Jóleső érzés feszítette a mellem, hogy most elintéztem a társadalom vámszedőit. A szerkesztőség ajtajában megtorpantam, és eszembe jutott, hogy tulajdonképpen senkit sem ismerek a lapnál. Ki tudja, hogy fogadnak, lehet, hogy kinevetnek. Mi lesz, ha le sem közlik, visszautasítják a cikkemet? Es ahogy így tépelődtem, kétségek között, mentő ötletem támadt. Visszafordultam, és a legközelebbi üzletben vettem egy üveg finom konyakot. Gondoltam, ha ezzel nyitok be a szerkesztőségbe, akkor talán szívesebben fogadják a cikkemet. Mert biztos, ami biztos ... PALÄGYI LAJOS Magnyitogorszkba utazik, az ott folyó építkezésen szerzett élményeiből írja meg a Hajrá című regényét (1932). A mű témáját Majakovszkij sugallja az írónak, akihez baráti szálak kötik. A második világháborúban a Pravda és a Krasznaja Zvezda haditudósítójaként vesz részt. Számos csatának és döntő ütközetnek a szemtanúja és részese. Frontélményeiből egy kötetnyi katonanovella és két kisregény (Az asszony és Ványa, az ezred fia) születik. A Ványa, az ezred fia című alkotás jelentős határkő az író pályáján. Középpontjában Ványa Szolncev árva pásztoa-fiú áll, akit véletlenül vet sorsa a tüzérségi üteghez. E művéért az írót Állami díjjal tüntetik ki. Valentyin Katajev írói munkáságának legfontosabb fejezete A Fekete-tenger hullámai átfogó címet viselő regényciklus, mely négy, más-más években megjelent epikai alkotást foglal magában. Ezek: A távolban egy fehér vitorla (1936), Tanya a pusztán (1956), Téli szél (I960) és A szovjethatalomért (1949—1951). E regények csaknem egy fél évszázad viharos eseményeit ölelik fel, kezdve az 1905-ös orosz forradalommal, befejezve 1945-tel, a fasizmus felett aratott győzelemmel. A hőskölteményszámba menő regényfolyam egyes részei szerves egészet alkotnak mind a témát, mind a cselekmény helyét, mind pedig a hősöket tekintve. Az Ogyesszának szentelt regényciklushoz szervesen kötődik Katajev „párizsi“ tényregé- nye, a Kis vasajtó a falban (1964), melyben memoársze- rűen eleveníti fel Lenin párizsi életének jelentősebb eseményeit. Az olvasó előtt megjelenik az erős polgári Franciaország, mely már felszámolta a Párizsi Kommünt és az első világháborúra készülődik. S Párizs utcáin sétabottal a kezében mindennap megjelenik egy ember, akinek egy nagy történelmi fordulat kapcsán nemsokára világgá röppen a neve. Katajev világát életöröm, lí- raiság és derűs humor jellemzi. És akárcsak egy festőnek, kitűnő érzéke van a megjelenítéshez, a plasztikus ábrázoláshoz. Nem véletlenül nevezik őt a metafora mesterének. Az Apa című híres elbeszélésében az apa utolsó erejéből támogatja fiát. A fiú azonban környörte- len hozzá, önző módon otthagyja. Az apa meghal. Fia az utcára megy, nézi a csillagos eget, s olyannak látja, mint a „sóval behintett kenyeret“. Az elbeszélés stílusáról Viktor Slovszkij ezeket írja: „Ez a metafora az öregember munkájával és szegénységével függ össze, élénkíti az elbeszélést, a tematikai megoldást szolgálja és fokozza a hatást.* Optimizmus, fiatalos lendület, ragyogó stílus — ezek a jellemzői az író legújabb műveinek (Az utolsó mohikán, Szentkút, Gyógyír a feledésre, Kis kockák). E művek az ifjú évekről, a Majakovszkijjal, Bu- gyinnal és másokkal való találkozásairól szólnak, átszőve a mai szovjet valóság és franciaországi, amerikai utazásainak képeivel. Katajev a szovjet irodalmi közéletnek is jelentékeny tényezője. 1953-tól a Szovjet írószövetség elnökségi tagja. Ma is élénken érdeklődik a társadalmi kérdések iránt. És a fiatal írók mesterségbeli felkészítése egyike a legkedveltebb időtöltésnek. Mindig is vonzódbtt az ifjúsághoz. Nem véletlen, hogy 1956-ban éppen ő volt a népszerű Junoszty című irodalmi folyóirat egyik megalapítója, melyet néhány évig szerkesztett Is. Katajev — feledve magas életkorát — ma Is újabb és újabb írói terveket sző. Pere- gyelkini nyaralójában mindennapos vendégek fiatal és idősebb pályatársai, akikkel megosztja alkotói bizonyosságait és kételyeit. Vagyis szenvedélyesen vitázik. És közben — kézzel — egymás alá rója — új regényének sorait. Műveit számos nyelvre — köztük magyarra is — lefordították. KÖVESDI JÁNOS
