Új Szó, 1977. január (30. évfolyam, 1-30. szám)
1977-01-26 / 25. szám, szerda
A növénytermesztők nagy erőpróbája TERVEZNEK AZ AGRONÖMUSOK A mezőgazdasági üzemekben a termelési-pénzügyi tervek e napokban kapnak végső formát. A növénytermesztésben a gabona- termesztés, a zöldségtermesztés, valamint a tömegtakarmányok termesztése áll a figyelem központjában, mivel a tavalyihoz képest az igények legszámottevőbben e növényeknél nagyobbodtak. A tervekben meghatározott feladatok azonban a többi növénynél is igényesek, így az 1977-es év valóban a növénytermesztők nagy erőpróbája lesz. Ezt, legutóbbi beszélgetéseink során Mrnka Ladislav és Szabó Dániel, a Diakovcei IĎeákiJ, illetve a Horné Saliby-t (Felsőszeli) Egységes Földművesszövetkezet fő- agronómusa egyaránt hagsúlyozta. Nagy előny a koncentráció és a szakosítás Mrnka mérnök lényegében kész tervet terített az asztalra, amikor meglátogattam. Egymás után felsorolta az egyes növényeket. valamennyinél részletezve, hogy mekkora területen fogják termeszteni, milyen átlaghozam elérését tűzték célul és az egyes terményekből — a társadalmi igénynek megfelelően — mennyit akarnak eladni. — E terv általános jellemzője, hogy tavalyhoz képest valamennyi növénynél nagyobbak a feladatok. Vagy azért, mert a növényi a tavalyival azonos területen termesztjük és nagyobb az eladási tervünk, vagy fordítva, kisebb a vetésterület, de a feladatok az 1976-osokkal azonosak. A harmadik változat, hogy a tavalyihoz képest nagyobb területen termesztjük a növényt, de a feladat a terület- bővülésnél nagyobb arányban növekedett. A legtipikusabb és legnehezebb példákat külön is részletezte. A gabonáknál maradt a tavalyi vetésterület, de ezen az idén 16 vagonnal több szemest akarnak megtermelni. Tavalyhoz képest nagyobb területen fognak szóját és mákot termeszteni. Az utóbbi növénynél — 1976-hoz viszonyítva — a vetésterület a felével, az eladási terv pedig 100 százalékkal lett nagyobb. A zöldségféléknél is hasonló a helyzet. — A legnagyobb figyelmet a tömegtakarmányok igénylik, hiszen ezeket a tavalyihoz képest szántónknak 5 százalékkal kisebb részén fogjuk termeszteni. Ez arra kényszerít, hogy hasznosítsuk a tavalyi tapasztalatokat, vagyis az őszi és a tavaszi keverékek mellett másodnövényként nyári keverékeket is vessünk. Ügy tervezzük, hogy 60 hektáron az árpa, és 30 hektáron a tavaszi keverékek után vetünk nyári keverékeket, persze az igények szerint esetleg bővítjük e vetésterületet. Elhallgat, látszik, hogy gondolkodik: mondja, ne mondja? Végül mégis belekezd. — Többet termelni társadalmi feladat és ml mindent elkövetünk, hogy terveinket hiánytalanul teljesítsük. Ehhez megfelelő támogatást is kapunk. Velőmagvak széles választéka, műtrágyák és növényvédő szerek állnak rendelkezésünkre, közöttük olyanok, amelyeket külföldről vásárolunk drága valutáért. Nehezen érthető, hogy éppen az okoz majd problémákat, amit idehaza gyártunk és amihez nem tudunk hozzájutni, pedig kimondottan a nagyobb eredmények elérését jelentenék. Amint kiderül, a sávos öntözőberendezésre gondol. 1200 hektár szántójuk kétharmadán beépített öntözőrendszer van. Jelenlegi berendezésük — maximális mértékű kihasználása mellett és átlagos mennyiségű csapadék esetén — a terület 40 százalékának öntözését teszi lehetővé. Pénzük van, szívesen vennének 20 darab sávos öntözőberendezést, csak nincs rá kiutalásuk. Nagy kár, mivel az öntözés hiánya a teljes sikert bizonytalanná teszi. — Amilyen arányban növeli gondjainkat az öntözőberendezés. annyiban csökkenti azokat á szakosodás lehetősége. Az idén — a tömegtakarmányokat kivéve — lényegében hét növényt termesztünk. Az elmúlt évekhez viszonyítva ez 4—5 növénnyel kevesebb. Például közel 104 vagon zöldséget fogunk eladni, de e mennyiséget két növény-, a káposzta és a vöröshagyma teszi ki. Azzal, hogy egy-egy növényt nagyobb területen termesztünk, adott a lehetőség a gondosabb növény- védelemre. nem beszélve arról, hogy így a gépesítést is szakosíthatjuk. Munkakezdeményezés a sikerek alapja Kilométerekkel távolabb, a felsőszell szövetkezetben a tervek pontosításánál tartanak. A mércét a tavalyihoz viszonyítva itt is magasabbra helyezték, ami az önellátás programjának törvényszerű következménye. — Szemesekből 52 mázsás átlagot akarunk elérni, ami nem kis feladat, hiszen ebben az átlagban a szemes kukorica mellett a zab és a cirok hozamai Is benne vannak. További szavaiból kiderült, hogy a hasznosítható tartalékokat ifi ár gondosan számba vették. A búzánál ezt az új fajta jelenti, amelyet a Jubilejnaja és a Száva mellett az idén termesztenek először. A szemes kukorica 20 százaláka ezúttal is korai hibrid lesz. így időben kezdhetik a betakarítást, ami szintén fontos, hiszen az esőben, sárban a veszteség törvényszerűen nagyobb. Az árpánál a legfőbb szempontot elsősorban a minőség jelenti. E téren megfelelő tapasztalattal rendelkeznek, hiszen tavaly a sörárpát termesztő szlovákiai üzemek versenyében a negyedik helyen végeztek és ezért 14 ezer korona jutalmat kapott a szövetkezet. — A legnagyobb tartalék persze tagjaink akaratereje és munkakezdeményezése — hangsúlyozta Szabó Dániel mérnök. — Erről az elmúlt ősszel többször is meggyőződhettünk. Például cukorrépánknak mintegy harmadát — 120 hektárt — utólag kellett vetnünk és ennek begyűjtéséhez csak november elseje után láthattunk hozzá. A sok eső késleltette és nehezítette a munkát. Tagjaink vállalták az éjszakai műszakot, így kétszer már hajnali fél háromkor láttunk a répa begyűjtéséhez, kihasználva az éjszakai fagyot. Az idén ősszel a tavalyinál is több munka vár ránk, mivel még több ősszel beérő növényt fogunk termeszteni, közöttük olyanokat, amelyek nagyon munkaigényesek. A cikóriát eddig például 20 hektáron termesztettük, most 25 hektáron fogjuk. Termesztünk továbbá magkendert és 200 hektáron maglucernát. Ráadásul ebben az évben először 20 hektáron étkezési hüvelyest, mégpedig borsót is fogunk termeszteni. Az említett munkakezdeményezés biztonságot ad, hogy tagságunk megért bennünket, mindenkor támaszkodhatunk rájuk. Ez egyben biztosíték is arra, hogy idei feladatainkat is maradéktalanul teljesítjük. (e. f.) A magasépítők fő céljai A legtöbb figyelmet a kiemelt építkezéseknek, Bratis- lava fejlesztésének és a komplex lakásépítésnek szentelik Február végéig meg kell ismerniük pontos feladataikat 0 Az építkezési ütemtervek teljesítését havonta ellenőrzik fán Cervenák mérnök, a Magasépítő Vállalatok bratislavai termelési-gazdasági egységének termelési igazgatója tájékoztatása szerint a hozzájuk tartozó szervezetek ebben az évben 8 milliárd 250 millió korona költségvetési értékű építkezést fejeznek be. Az igényes feladat sikeres teljesítésére a termelési-gazdasági egység összes — tizenhárom — vállalatában felelősségteljesen felkészülnek. Főleg a kiemelt építkezéseknek, a Bratislava fejlesztésében rájuk váró feladatoknak és a komplex lakásépítésnek szentelik a legtöbb figyelmet. Hasonlóan, mint az elmúlt évben — amikor negyvennél több építkezést fejeztek be határidő előtt” — a termelési-gazdasági egység vezetősége csatlakozik az Ipari Építkezések Vállalataiban dolgozók kezdeményezéséhez: a „Gyorsabban, gazdaságosabban és teljesen befejezni az építkezéseket“ mozgalomhoz. Kiemelt építkezések A Magasépítő Vállalatok dolgozóinak a tervek szerint ebben az évijen négy központilag irányítóit építkezést kell befejezniük. Ezek közé tartozik a prešovi Gördülőcsapágy Gyárak kúpcsypágy-gyártó részlegének kibővítése, a hajtóanyagok ka- pušanyi áruforgalmi raktára Prešov mellett, a dudincei 200 férőhelyes gyógyintézet építése és a Bratislava-Mlynské Ni- vy-i házgyár felújítása. Ján Cervenák elvtárstól a továbbiakban még megtudtuk, hogy február végéig minden feladattal tisztában akarnak lenni, amelyek a felsorolt építkezésre vonatkoznak. Főleg az építkezések ütemtervét a központilag ^elosztott anyagokkal való ellátást, valamint a fő- és melléküzemági építőipari termelési kapacitásokat kell pontosan ismerniük. Ugyancsak ismerniük kell az összes alszállí- tó lehetőségeit. — Kivitelezőinkkel — mondja — valamennyi feladatunkat időben megtárgyaljuk. A közösen hozott intézkedések és az építkezések ütemtervének megtartását havonként ellenőriztük és értékeljük. Az ellenőrzés hatékonyságát lényegesen növelik az összeJelentős haszormesli gazdálkodnak Nehezen afeletti lei a szakosítás Ízesítik a takarmányt © Szárítókat helyeznek üzembe 0 Takarékoskodnak a szemes takarmánnyal © Több malacot nevelnek A dolgozók hozzászólásával készítik a terveket A Filakovói (Füleki) Állami Gazdaság dolgozói éveken át elég nehéz körülmények között gazdálkodtak. A szomszédos községek határaiban fekvő, eléggé szétszórt táblákon nehéz volt kidolgozni olyan termelési programot, amely megnyitotta volna az utat a belterjesebb gazdálkodás felé. Átgondoltabb, tervszerűbb munkára csak az utóbbi években került sor, amikor teret engedve a dolgozók kezdeményezésének, több korszerű termelési módot honosítottak meg mind a növénytermesztésben, mind az állattenyésztésben. Megindult tehát egy olyan egészséges törekvés, amely főleg a következő években érezteti majd kedvező hatását. Visszatekintve az elmúlt időszakra, Meidlik Róbert igazgatóhelyettes, az állami gazdaság főzootechnikusa így nyilatkozik: — Sok problémával teli időszakot hagytunk magunk után, de az irányító munka tökéletesítése, a tudomány és technika vívmányainak gyakorlati alkalmazása, a dolgozók nagyfokú munkakezdeményezése gyümölcseként az állattenyésztésben a múlt évi szerződéses eladási terveket sikerült teljesíteni, é9 a termelés növeléséhez kedvező feltételeket teremtettünk az 1977-es évre is. Ez a néhány mondat jellemzően mutatja be a gazdaság jelenlegi helyzetét. Nagy eredménynek számít, hogy a tej- és húseladás tervét az 1976-os évben lényegesen túlteljesítették. Ez főleg az előrelátó, tervszerű munkának köszönhető. Tudták, hogy egészséges állomány nélkül nem fokozható a munka termelékenysége. Ezért tökéletesítették az állategészségügyi szolgálatot. Ennek következtében lényegesen csökkent a fiatal állatok elhullása. A múlt évben minden száz tehéntől 102 borjút választottak el. Ezek az adatok is bizonyítják, hogy a lelkiismeretes munka meghozta az eredményt. Hosszabb ideig elbeszélgettünk a főzootechnikussal az 1977-es tervek készítésének módjáról és a szerződéses eladási tervek teljesítésének lehetőségeiről. Szavaiból az a rész ragadta meg a figyelmemet, hogy nem sajnálják a pénzt nagyobb beruházásokra. Az egyes gazdasági részlegeken újabb istállókat építenek. Idén üzembe helyeznek egy 533 férőhelyes tehénistállót és megkezdik az 1600 férőhelyes borjúnevelde építését i9. Az 1980-as évben újabb 400 tehén számára készítenek istállót. A takarmányalap minőségének javítása érdekében újabb szárítóüzemeket építenek. Ilyen móMeidlik Róbert igazgató helyettes, főzcfotechnikus (A szerző felvétele) dón a jövőben lényegesen több takarmánylisztet és takarmánypogácsát készíthetnek. A sertéstenyésztésben egyelőre több probléma vár megoldásra. A tervezett húsmennyiség előállításához többek között nincs elég malac. Ezen a helyzeten olyan módon igyekeznek változtatni, hogy mintegy 120 átmeneti anyaikocát állítanak be a termelésbe. Az állategészségügyi szolgálat javításával és a takarmányadagokba juttatott nagyobb mennyiségű vitaminnal igyekeznek egészségesebb malacokat nevelni. Nehéz felsorolni mindazokat az intézkedéseket, amelyek valamilyen módon az 1977-es szerződéses eladási tervek teljesítését segítik elő. A főzootechnikussal folytatott beszélgetés közben azt tapasztaltam, hogy a terveket alaposan előkészítik. A főbb irányszámokat még a múlt év december elején eljuttatták a részlegekre. A dolgozók hosszabb-rövidebb gyűléseken tellek javaslatokat az egyes termelési folyamatok korszerűsítésére és egyben bejelentették kötelezettségvállalásaikat a szerződéses eladási tervek túlteljesítésére is. Több esetben olyan javaslatok láttak napvilágot, amelyek figyelembe vételével módosítani kellett a terveket. Nem könnyű munka a terv- készítés egy olyan gazdaságban, ahol csak nagy erőfeszítések árán koncentrálják a termelést és lépésről lépésre alakítják ki a szakosítást. Igyekezetben, lelkesedésben azonban nincs hiány. Vezetők és beosztottak a téli kampányt az állat- tenyésztési termelés növelésére használják fel. Többféle módon ízesítik a takarmányt, a legtöbb tejet adó teheneknek moslékkal adják a lucernalisztet. A hízómarhák gyarapodását karba middal is elősegítik. A sertéshizlalásban intézkedéseket tesznek az abraktakarmány- fogyaszlás csökkentésére. Az állami gazdaság több éves vajúdás után most indul fejlődésnek. Ezt bizonyítja, hogy' a múlt évet kétmillió korona tiszta haszonnal zárták. Az idei tervek még több bevételt és jelentős tiszta hasznot irányoznak elő. Ennek elérésére törekednek valamennyien. BALLA JÖZSEF vont szocialista vállalások. A beruházók részvételével február 28-ig ezeket mindenütt kidolgozzák. Szlovákia fővárosának fejlesztése a Magasépítő Vállalatok döntő fontosságú feladatai közé tartozik. Ezzel szorosan összefügg néhány jelentős építkezés idei befejezése. Ezek közé sorolhattuk többek között a kramárei egészségügyi központban a fertőző betegségek részére épülő részleget, az Energetikai Kutatóintézetet, a Komenský Egyetem bővítését és továbbiakat. — Még a hónap végéig — magyarázza Červenák elvtárs — kidolgozzuk ezeknek az építkezéseknek is a pontos ütemtervét, valamint az anyaggal való ellátását. Az egészségügyi építkezésekre az összevont szocialista vállalások segítségével biztosítjuk az anyagellátást. Komplex lakásépítés Termelési-gazdasági egységünk vállalatai Szlovákia-szerte felelősséget vállalnak a komplex lakásépítésért. Mint ismeretes, a lakások építésében, főleg ami a határidőre való befejezésüket illeti, az utóbbi időszakban az építők kisebb-na- gyobb sikereket könyvelhetnek el. Sajnos a lakótelepek közművesítésében és a járulékos beruházások megvalósításában már nem ilyen kedvező a helyzet. Ez a régebbi és a most épülő lakótelepekre egyaránt vonatkozik. Meg kell említenünk, hogy a CSKP XV. kongresszusának és az SZLKP kongresszusának határozatai egyértelműen kötelezik a termelési-gazdasági egységet arra, hogy ezeknek a feladatoknak elsőrendű figyelmet szenteljenek. A lakótelepeket mindenütt folyamatosan és a komplex lakásépítés követelményeinek megfelelően kell építeni. — Termelési-gazdasági egységünkben ezt teljes mértékben tudatosítjuk — mondja Ján Cervenák és hozzáteszi, hogy a komplex lakásépítéshez tartozó objektumoknak építésére vonatkozó feladatok megvalósítására ,,rövidített ütemterveket“ dolgoznak ki. Teljes ütemben már januártól A Magasépítő Vállalatok termelési-gazdasági egységének vezetősége szükséges és hasznos intézkedéseket foganatosí- 'tott. Most pedig az a legfontosabb, hogy valamennyi feladat teljesítéséhez megteremtsék a szükséges feltételeket. Természetesen gondolni kell az emberek anyagi és erkölcsi ösztönzésére is. Már az év első hónapjától kezdve fokozottabb aktivitást kell valameny- nyi dolgozónak kifejtenie. A legfontosabb helyen — ez ugyancsak magától értetődő — az építkezések hatékonysága és minősége kell hogy szerepeljen. Ezekre irányulnak a termelési-gazdasági egységhez tartozó vállalatok dolgozóinak nagy erővel kibontakozó kezdeményezései is. JÁN RAJNIŰ Több mint 200 új kötöttáruféleséget gyárt az idei első félévben a belföldi és a külföldi piacra a píseki Jitex vállalat. Felvételünkön' František Krupka, a lapos kreppelőgépet kezeli. (Felvétel: ČTK — L. Hajský) 1977. I. 26.