Új Szó, 1977. január (30. évfolyam, 1-30. szám)
1977-01-22 / 21. szám, szombat
SZABADSAGOT és függetlenséget AFRIKA ELNYOMOTT NÉPEINEK 'A Szakszervezeti Világszövetség irodája múlt év január 17-e és 22-e közötti hetet a Dél-afrikai Köztársaság, Zimbabwe és Namíbia dolgozóival és népeivel való szolidaritás hetévé nyilvánította. A világ haladó közvéleménye így ad hangot szolidaritásának a három dél-afrikai ország sokat szenvedő népeivel, akik a faji megkülönböztetés, a fajüldöző rendszer kegyetlenkedései ellen, nemzeti és gazdasági függetlenségükért, szabadságukért harcolnak. Az afrikai kontinens déli részén fekvő három országban a fehér bőrű kisebbség uralkodik, hatalmuk a kizsákmányoláson, a faji megkülönböztetésen és elnyomáson alapul. A három ország népét a fehéruralom megdöntéséért vívott küz delem hozza közel egymáshoz. DÉL-AFRIKAI KÖZTÁRSASÁG 1 223 618 négyzetkilométernyi területen 26129 000 lakos él (ebből 18 629 000 afrikai, 4 320 000 fehér, 2 434 000 színes bőrű vagy mulatt és 746 000 ázsiai származású). A Dél-afri- kai Köztársaság kormánya kegyetlen apartheid politikát folytat. Ez főleg a fekete bőrű lakosság rezervátumainak létesítésében, „a bantu-törvényben“ és a fajüldöző rendszer más igazságtalan törvényeiben, intézkedéseiben és rendeletei- ben jut legszembetűnőbben kifejezésre. A fehér kisebbség kisajátította az ország területének 86 százalékát, elsősorban a természeti kincsekben gazdag országrészeket és a termékeny földeket. „A bantusz- tánokat“ (néger rezervátumok] a hasznavehetetlen, terméketlen területeken alakították meg. Itt még tengődni is csak alig lehet, de megélni semmiképpen, ezért keresnek az afrikaiak a „fehér zónákban“ munkát és megélhetést, ahol a feketék ugyanazért a munkáért a fehérek bérének csak egyhe- tedét kapják. „A bantu-törvény“ értelmében néger csak különleges enNAMÍBIA területe 824 292 négyzetkilométer, 800 000 lakosa van, s ebből mindössze 100 000 a fehér. A legtermékenyebb föld 90 százaléka a fehér telepesek tulajdonában van. A mezőgazdaság főleg növénytermesztéssel és karakuljuh-tenyésztéssel foglalkozik. A fehérek ellenőrzik a gazdaságilag értékes területeket, az ipart és a nyersanyagforrásokat. Namíbiában sok gyémántot, aranyat, rezet, uránércet, ólmot, cinket, vaná- diumot, germániumot és más értékes ásványkincset bányásznak. S ha figyelembe vesszük az ország stratégiai szempontból előnyös fekvését, azonnal megértjük, miért akarják a délafrikai fajüldözők minden áron kezükben tartani Namíbiát. A Dél-afrikai Köztársaság kormánya Namíbiában is apartheid és kizsákmányoló politikát folytat. Namíbia a múltban német gyarmat volt, majd az első világháború után a Nép- szövetség a Dél-afrikai Unió igazgatása alá helyezte. A fajüldöző unió Namíbiát a második világháború után, 1949-ben tulnak el a börtönökben. A múlt évben a köztársaság börtöneiben 92 foglyot kínoztak halálra, köztük kiskorúakat is, s tapasztalhattuk a kormány kegyetlen megtorló módszereinek következményeit: Sowetó- ban és az ország különböző városaiban 525 tüntetőt ölt meg a rendőrség, és százakat megsebesítettek. Az afrikai lakosság nemzeti felszabadító harcát a Dél-afrikai Kommunista Párt (1921. július 30-án alapították meg] és az Afrikai Nemzeti Kongresszus (1912. január 8-án alakult) irányítja. A két illegalitásban működő párt összehangolja tevékenységét, s 1961 óta fegyveres ellenállást szervez. Céljuk, hogy megdöntsék Vor- ster apartheid rendszerét, és az országban megalakítsák az afrikai többségkormányt. ténylegesen annektálta (ötödik gyarmatként erőszakosan magához csatolta). A Dél-afrikai Unió 1961-től viseli a Dél-afrikai Köztársaság nevet. A Dél-afrikai Köztársaság namíbiai megbízatásának az ENSZ-közgyűlés 1966. október 27-i határozata vetett véget. Az ország igazgatását az ENSZ Namíbia-tanácsának kellene végeznie. A pretoriai kormány azonban nem engedi meg a tanács tagjainak, hogy Namíbia területére lépjenek, és figyelemre sem méltatja az ENSZ- közgyűlés és a Nemzetközi Bíróság határozatát mely leszögezi: a Dél-afrikai Köztársaság Namíbiát (azt az afrikai elnevezést az ENSZ 1968 óta használja) törvénytelenül igazgatja, és megtagadta irányítószervei visszahívását Namíbiából. A Dél-afrikai Köztársaság Namíbia területén további rezervátumokat akar létesíteni a négerek számára. A terméketlen körzetekbe zárt néger lakosság a fehér kisebbség olcsó munkaerő-tartalékául szolgálna. Az ország egész gazdasági életét a fehér kisebbség irányítja. A nép felszabadító harcát az 1958-ba u alapított Délnyugatafrikai Néppárt (SWAPO) vezeti, amely már átesett a felszabadító mozgalmak kezdeti nehézségein, s 1963-ban megkezdte partizánegységei kiképzését. Első fegyveres akcióját 1966. augusztus 26-án hajtotta végre. A hazafiak azóta már több merész hadművelet során érzékeny csapást mértek a fajüldöző rendszer egységeire. A SWAPO harcol a kizsákmányolás ellen, a felszabadulásért és egy olyan állam megalakításáért, amelyben a feketék és fehérek egyenjogú polgárok lennének. ZIMBABWE területe 389 400 négyzetkilométer. Az országban 6 millió 100 ezer ember él, ebből 283 000 fehér. A felszabadító mozgalom képviselői a 60-as évek elején elhatározták, hogy a volt angol gyarmat neve (Dél- Rhodesia) helyett a Zimbabwe afrikai elnevezést használják. A fehér kisebbség fajüldöző kormánya lan Smith-szel az élén, 1965. november 11-én egyoldalúan függetlenné nyilvánította Rhodesiát, amit a szomszédos Dél-afrikai Köztársaság elismert. A rhodesiai fajüldözők 1970-ben kikiáltották a Rhodesiai Köztársaságot. Az 1971. november 24-én megkötött angol—rhodesiai egyezmény gyakorlatilag törvényesítette az új rendszert az ENSZ- felhívások és határozatok, valamint a világ legtöbb államának tiltakozása ellenére. Zimbabwe is megmozdult, s harcol a faji megkülönböztetés ellen a nemzeti függetlenségért. A kisebbségi fehér kormány fajüldöző politikája ellen küzd az 1961. december 17-én megalakult Zimbabwe Afrikai Népi Szövetség (ZA- PU), az 1963-ban szervezett Zimbabwe Afrikai Nemzeti Szövetség (ZANU) és az 1971 októberében létrejött FROLIZI (Zimbabwe Felszabadításáért Harcoló Front). Az afrikaiaknak csak 1971-től van hivatalosan engedélyezett politikai szervezetük: az Afrikai Nemzeti Tanács (ANC). A felszabadító mozgalom tagjai 1966 óta partizánharcokat folytatnak. A ZAPU és az Afrikai Nemzeti Kongresszus tagjaiból szervezett csapatok 1967-ben közösen kezdtek akciókat a Smith-rezsim fegyveres erői és a Rhodesiában állomásozó dél-afrikai katonai egységek ellen. A fegyveres harc Zimbabweban csak akkor ér véget, ha megalakul az ország népét képviselő többségi kormány. Smith fajüldöző rezsimje már nem sokáig tud ellenállni a zimbabwei hazafiak csapásainak. Az imperialista körök mindenáron igyekeznek megállítani a történelem kerekét és meghosszabbítani a dél-afrikai országok fehértelepes kormányzatainak hatalmát. De minden hiábavaló próbálkozásnak bizonyult, ezt igazolja többek között Tanzánia, Mozambik, Zambia, Angola és Botswana elutasító válasza, amelyet Ivor Richard, a genfi Rhodesia-konferencia brit elnöke kapott csődöt mondott dél-afrikai körútja során átmeneti ideiglenes kormányalakítási javaslatára. A Smith- és Vorster-rendszer hiába várta, hogy sikerül a jogaikért küzdők táborában zavart kelteni és döntő csapást mérni a szabadságért harcoló fegyveres erőkre. A lusakai csúcsértekezlet résztvevői teljes diplomáciai és katonai támogatásukról biztosították a Magabe és Nko- mo vezette hazafias frontot. A ma véget érő szolidaritási hét folyamán az egész világ dolgozói fokozott mértékben — sztrájkok és más akciók szervezésével — nyilvánították ki szolidaritásukat a Dél-afrikai Köztársaság, Namíbia és Zimbabwe sokat szenvedő, a szabadságért és függetlenségért harcoló népeivel. Összeállította: K. B. József Attila nánje Kabátom hajtókáján fekete szalag. A kérdező, amikor azt feleltem neki, hogy a néném halt meg, zavartan tér át más témára. Volt, aki utóbb be is vallotta: azért nem tulajdonított gyászomnak nagyobb jelentőséget, mert azt hitte, a nagynéném halt meg. Köznyelvünkből hovatovább kivész néném szavunknak .idősebb nőtestvérem’ jelentése. Kiszorította a nővér, amely eredetileg csak nőtestvért jelentett, korjelölés nélkül akár a fivér, amely a választékosnak hatni akaró nyelvben szintén polgárjogot nyert, de még idáig nem tudja helyettesíteni bátyám, öcsém szavunkat. A fivér nyelvújítási szó, 1842-ben bukkant föl. Sokáig annak tartották nyelvészeink a nővér-1 is (a német Schwester magyarításának), de előkerült nyelvtörténeti szövegben 1602-ben is, tehát a magyar nyelvfejlődés magától megteremtette. Túlságosan azonban nem terjedt el korábban, csak amikor a nyelvújítás — a fivér-rel együtt — ismét megalkotta. A nővér vagy a fivér azonban egy információval kevesebbet ad, mint a nénje vagy húga, illetőleg a bátyja vagy öccse. A nővér csak annyit mond, hogy valakinek a nőtestvére; erre legtöbbször nincs is szükség, hiszen a szövegösszefüggésből, sőt többnyire a keresztnévből egyértelmű, hogy a testvér nő (például Bözsi testvérem). A régi magyar rokonságnevek azonban azt a többletet is tartalmazzák, hogy a beszélőnek idősebb vagy ifjabb testvéreiről van-e szó, s egyszersmind a nemüket is megjelölik. Am a nővér újabban (a nyelvújítási jelentésétől eltérően) nem általában a .nőtestvér’, hanem az .idősebb nőtestvér, tehát a hagyományos nénje értelmében válik általánossá: a húga még nem avult el. Ennek nyilván az az oka, hogy a néném, nénje túlságosan parasztosnak érződik, a nővérem, nővére finomkodóbb. Az irodalomtörténészek is folyton József Attila nővéréről írnak, amikor Jolánt emlegetik. Maga a költő nem: ő következetesen néném-et írt. Ebben a versben is: Lidi nénémnek öccse itt. Ratu kán pesti rokona hejh burzsoál hejh proletár! —• én, József Attila iÜt vagyok! Ha valaki kételkednék, hogy Lidi nénje azonos jalán- nal, nézze meg a kritikai kiadásban az első változat szövegét („Lucie nénémnek fénye itt...“) és a vers kísérőlevelét: „a te neved lesz az első szüvegszó a könyvben“ — s így is volt a Nincsen apám, se anyám című kötetben‘ PÉTER LÁSZLÓ Egy kényszerházasság fötbontása Egyik lapunkból megtudtuk, hogy házasságok nemcsak önkéntes elhatározásból, hanem toliforgatói önkényből is köttetnek. „Vaszary János és Csók István... nyilvánosan felszólaltak egy hatósági rendelkezés ellen, erre mind a kettőt nyugdíjazták. Ekkor nyitotta meg V.(aszary) J.(ános) a szabadiskoláját, már csak azért is hozzámentünk“. A hozzámentünk szónak önkényes egybeírása többszörös kényszerházasságot hozott létre a rotációs papíron. A valóságban a festőjelölteknek továbbra is csak tanulni volt kedvük mesterüktől, nem pedig életközösségre lépni vele. Ezért, szakmai tudásuk és emberségük gyarapítása végett (ő) hozzá mentek, hozzá jártak, mikor megnyitotta szabadiskoláját. Kétféle hozzá szavunk létezik. Az egyik a ragozhatat- lan igekötő, a másik a személyragokkal ellátható határozószó: hozzám, hozzád, hozzá, hozzánk, hozzátok, hozzájuk. Az igekötő bizonyos helyzetekben elválhat ugyan igéjétől, tipikusan mégis szóösszetételt alkot vele: hozzáad, hozzáfog, hozzáír, hozzájut, hozzámegy. Ezzel szemben a ragozható határozószó nem alkot összetételt az utána következő igével, így mindig külön szóba írandó: hozzá adja a lányát (nem tehozzád); hozzá megy feleségül (nem hozzám); hozzá szólt (nem pedig hozzátok); hozzá írta a költeményt (nem más valakihez). Akkor sem szabad megfeledkezni az igekötő és a határozószó eltérő írásmódjáról, ha párhívogató hirdetést teszünk közzé az újságban: ,,25 éves, magas, karcsú, sportot és természetet kedvelő, lakással rendelkező diplomás lány keresi hozzávaló, jó megjelenésű, intelligens férfi ismeretségét, házasság céljából“. Az egybeírt hozzávaló jelző, habár olcsóbb, mégis rossz megoldás itt, mert nem azt erősíti, amit az üzenetküldő szavakban kifejezett. Hogy tudniillik csak a fölsorolt követelményeknek megfelelő személlyel tudja elképzelni a frigyet, azaz: hozzá illő, hozzá való társat keres. A hozzávaló összetétel inkább ételreceptbe kívánkozó főnév. Tehát egy másfajta „főzőcskében“ kaphat majd helyet. HERNÁDI SÁNDOR A prágai Strojimport külkereskedelmi vállalat nagy teljesítményű numerikus vezérlésű gépeket szállít Magyarországnak. Az egyik ilyen gép a WHN—9-es típusú horizontális fúrógép, amelyet a varnsdorfi TOS vállalat gyárt. I Felvétel: Karol Žilinský) 1977. I. 22. k» eímveg gedéllyel hagyhatja el a rezervátum területét. Évente 600 000 afrikait vetnek börtönbe e rendelet megsértése miatt, de a négereket még ennél sokkal kisebb bűnökért is kegyetlenül büntetik. A Dél-afrikai Köztársaságában évente száz embert ítélnek halálra és sokan pusz-
