Új Szó - Vasárnap, 1976. július-december (9. évfolyam, 27-52. szám)

1976-07-25 / 30. szám

Mikor aztán a Gondviselő látta, ' hogy apád nem bírfja tovább, azt mondta a hullámnak:

— Add ide Andrust! Add nekem ezt az embert!

De a hullám tajtékzott a Gondviselő ellen:

— Ide ne merészkedj! Leharapom a lábad! Majd végre móresre tanítalak!

A Gondviselő és a hullám ölre mentek. A hullám erős volt és mindenre elszánt. Lekapta a Gondviselőt a lábáról, és tarajával fejbe loccsantotta. A Gondviselő és a hullám úgy küzdött apádért az Északi-tenger határán, akár két héja. A Gondviselő mint apró, fürge héjácska, szemben a nagy, fekete hullámhéjával, amelynek hosszú-hosszú szárnyain fehér habfodor futott végig. Mire a Gondviselőnek sikerült apádat kiragadnia a hullám karjaiból, ő is csuromvizes lett, és ugyanolyan fáradt.

Így szólt apádhoz:

— Andrus, most pedig irány a mennyország. Kibéreltem az úristentől a tengerészek számára ezer hektárt az Atlanti-óceán fölött és most mi, megfáradt férfiak, odamegyünk.

Lent a hullám még mindig moraj- fótt. Dühében megállt és toporzékolt, és az utána, jövő hullámok azóta is az ő hátát csapdossák.

Igen ám, de mi végből van az a tengerészmennyország éppen az Atlanti-óceán fölött? Ezt kérdezte apád is a Gondviselőtől.

— Miért éppen itt béreltél ki a mennyekből egy darabot? Közelebb nem találtál? Talán még olcsóbban is adták volna!

Mire a derék tengerészek Gondviselője így felelt: Egy rubelt fizettem az úristennek hektáronként. Igazán potom ár. Az észt szigetek fölött amúgy sem lett volna alkalmas. A mu- huiak összehordanak hetet-havat, a hiuiakról nem is beszélve, és mindez tisztán felhallatszana ide. Miféle mennyország lenne az?

A derék tengerészek Gondviselője és apád fölértek az égbe. A Gondviselő mutogatja a mennyei birodalmat. Kezüket hátratéve, tiszta fehér zubbohyban mászkálnak ott a népek. Apád nézi-nézi őket, aztán megkérdi:

— Ezek kicsodák?

— Hát az angyalok — feleli a Gondviselő.

— És mit csinálnak? — firtatja apád.

— Az égvilágon semmit — mondja a Gondviselő. — Dehát a mennyország nem is arra való, hogy dől gozzanak benne.

— Hát a tengerészek mit csinálnak? — érdeklődik apád. — Mármint az olyan tengerészek, akiket a hullám átlódított a korláton, és emiatt félbemaradt a munkájuk a föld és az ég között, az asszony meg várja őket egy akkora gyerekkel, aki még a csillagokat sem ismeri, csak meséket hallgatna naphosszat.

Erre elborult a derék tengerészek Gondviselőjének tekintete, és csak úgy ömlött szájából a panasz:

— Tudod, Andrus, ezekkel a tengerészekkel örökös baj és küszködés az élet. Nem akarom én befeketíteni őket, de ha fiatalabb ember munka nélkül marad, úgy elfajzik még a mennyekben is, hogy egyeben se jár az esze, csak a csínytevésen. Tüzet gyújtanak a száraz helyeken. A hajón megtanultak árbocra mászni, most aztán keresztül-kasul mászkálnak az égbolton, és csodálkoznak, amikor fejükre csorog az eső. Némelyik meg ollóval szaladgál, aztán kártyát csinálnak belőle, és a sarokban verik a blattot. És ezzel még a felit se mondtam el, mennyi kőpé- ságra képesek.

Erre azt mondja apád a derék tengerészek Gondviselőjének:

— Hallod-e, nem jő ez így senkinek. Egyszer változtatni kéne a dolgon. Hiszen a derék ember is hitvánnyá -válik gond és munka nélkül. A végin még egy büfét is ide telepítenek majd!

A derék tengerészek Gondviselőjének a lelke mélyéről szállt föl a sóhaj:

— Ki tudná ezeket ráncba szedni! Talán rhár büfé is van, Hiszen az esténkénti hozsannázással is csak megríkatják az angyalokat.

Apád, aki tisztességes ember volt a földön és a tengeren egyaránt, gondolataiba mélyedt. Egyszer csak megszólalt:

— Valamikor mindenképpen változtatni kell. így a végén az egész pokollá változik.

A derék tengerészek Gondviselője szomorúan ingatta a fejét:

— Talán már most is az. De hogyan változtatod meg a megváltoztathatatlant? Így volt az mindig, ezután sem lesz másként.

Apád látta, hogy a derék tengerészek Gondviselője vénségesen vén, deres hajú és megfáradt teremtmény, ezért nem akarta zaklatni tovább, de még megkérdezte:

— Van itt az égben tó?

— Van bizony. Valaha Észtországban megáradt az Emu tó, én meg vizestül-halastul ide vezettem — válaszolta a Gondviselő.

Felélénkült erre az apád:

— Aztán tudod-e, milyen halak vannak benne?

A Gondviselő már sorolta is:

— Van ott mindenféle. Csuka, sügér. A veres szárnyú koncérok csak úgy száguldoznak, a hatalmas ónos jászok meg aranyszínben villognak. Az öreg harcsa a bajszát mozgatja, és a szélhajtő küszök feketén csillognak. Mondom, van ott mindenféle, de mi bajuk is lehetne, senki sem háborgatja őket.

Mire így szólt apád, Andrus:

— Hallod-e, én halászni akarok. Szerezz nekem egy csónakot!

A Gondviselő rámeredt:

— Ki adna rá engedélyt, hogy munkába állj a mennyországban! Pedig jól jönne a hal, hisz örökösen csak mannát eszünk. De ha nem lehet, Andrus, akkor nem lehet.

Apád az asztalra tette ökölbe' szorított kezét, és így szólt:

— Egyszer változtatni kell. Engedd meg, hogy egy csónakot csináljak!

— Hol csinálhatnád, ha engedném is? — kérdezte a Gondviselő.

Mire apád:

— Leisiben dolgozik egy csónaküzem. Van ott egy jó mester, Vak- ram nevezetű. Rendelj tőle!

A derék tengerészek Gondviselője megsimogatta a szakállát, és azt kérdezte:

— Milyen csónakra lenne hát szükséged, Andrus?

Apád megmagyarázta:

— Evezősre. Huszonegy keresztbordával. És ügyelj rá, hogy mozgékony legyen, de a hullámverést is jól állja. /

— De honnan szerzek megbízólevelet a leisi üzem és Vakram számára? — firtatta a Gondviselő.

— Papírt muszáj szerezni, anélkül semmi sem megy.

Mire az apád azt tanácsolta:

— Kérjél Tallinnból. Adnak azok, mondd, hogy nekem kell.

Na, a derék tengerészek Gondviselője el is ment Tallínnba. Már minden hivatalt és templomot megjárt, de a leisi üzemnek szóló megbízólevelet sehol sem kapott. Végül elment a pártba, egyenesen a titkárhoz. Az felemelkedik az íróasztala mögül, udvariasan elébe jön, ujja hegyét feléje nyújtva, megkérdi:

— Mibe lehetek a segítségére, elvtársam?

A derék tengerészek Gondviselője elmondja:

— Tudod, elvtársam, van nekem az Atlanti-óceán fölött egy ezer hektáros tengerész-mennyországom.

A titkár ezt hallva meghökkent, és ráförmedt:

— Ha te afféle fickó vagy, akkor én nem vagyok az elvtársad! Van működési engedélyed? És egyáltalán, hogy jutottál be ide?

— Semmiféle engedélyem nincs. Egyébként a liftaknán át jöttem.

Mire a titkár:

— Isten vagy? Vagy talán maga az ördög? Miféle szerzet vagy hát?

A derék tengerészek Gondviselője így válaszolt:

— Ha ördög lennék, akkor a kéménylyukon keresztül jöttem volna. És isten sem vagyok. Én intézem a tengerészek mennyországának a dolgait, afféle gondnok vagyok, vagy mi a csoda. Annak idején kibéreltem az öregistentől ezer hektárt az égből, hektáronként egy rubelért. Eleinte megfizettem a bérleti díjat...

A titkár közbevágott:

— Könnyelműség volt egy rubelt adnod hektárjáért!

A Gondviselő folytatta:

— Később azonban újságolvasásra adtam a fejem, és megtudtam, hogy az öreg nem is létezik. Ettől kezdve nem fizettem egy garast sem, de nem is hiányolták.

A titkár kulcsra zárta az ajtót, nehogy valaki bejöhessen, aztán két napig tárgyaltak a dologról. Hogy miről beszéltek, azt csak a jó ég tudja. De végül a titkár kiadta a leisi üzemnek szóló papírt, és így szólt a derék tengerészek Gondviselőjéhez:

— Most pedig menj isten hírével, de az ajtón át, ember módjára!

— És ha csak a mesében létezem? — kérdezte a Gondviselő. A titkár nagy kegyesen odadugta neki mind az öt ujját, és ezt mondta:

— Akkor is közlekedj az ajtón át! Mit bosszantjátok folyton az embert!

Apád azóta Vakram csónakján halászik az egykori Emu tavon, a tengerészek mennyországában. Van ott mindenféle hal. Csukák, szétterített uszonyú sügérek, és csak úgy fic- kándoznak mindenfelé a veres szárnyú koncérok. A disznófejű ónos jász meg akkora, hogy messziről észre lehet venni a csillogásáról. Az öreg harcsa bajszát mozgatva, a mélyből lesi a csónakot. Rákapna ő a horogra, de fél, hogy elszakítja apád zsinórját. A rengeteg szélhajtó küsztől feketén csillog a víz. Te meg kis hal, eredj gyorsan, hozz álmot a fiú szemére. Hadd álmodjék a tengerészek mennyországáról. A tengerről és a földi gondokról még korai lenne tudnia.

FEHÉRVÁRI GYŐZŐ fordítása

Knpócs Tibor illusztrációja