Új Szó - Vasárnap, 1976. július-december (9. évfolyam, 27-52. szám)
1976-07-18 / 29. szám
Ar első sortuz • A jelen es a 2020-as esztendő • Muller külügyminiszter a feketék jövőjéről • Bányászmunkabérek bőrszín szerint • Vorster miniszterelnök és az évszázad vége • Mi lesz, ha a munkások.is tüntetnek? Dél-Afrika Soweto után I. vánnyal kell rendelkeznie, amelyben a fehér gazda havonta igazolja, hogy az igazolvány-tulajdonos nála tevékenykedik. Ha a fekete bőrűnél nincs ott az érvényes igazolvány, pénzbüntetést, fogházbüntetést vagy kényszermunka büntetést kap. Természetesen akkor is megbüntetik, ha „ti-' los időben“ tartózkodik a fehérek lakta területen. Évente valamivel több mint félmillió ilyen büntetést szabnak ki ilyen ügyekben. Johannesburgban átalában 20—25 másodpercig tart egy-egy ilyen ügy tárgyalása. Vorster miniszterelnök 1974 decemberében hivatkozott arra, hogy a kormányon levő Nemzeti Párt legutóbbi kongresszusának az apartheidre vonatkozó elképzelései érvényben vannak és érvényben is maradnak „legalább az évszázad végéig, amikor majd újra át lehet gondolni, milyen úton haladjunk tovább“. Abban a bizonyos idézett elképzelésben a Nemzeti Párt vezetői körvonalazták a „nagy apartheid“ alapjait. „A Nemzeti Pártnak az a véleménye, hogy külön-kűlön kell fejlődnie a fekete és fehér közösségnek, de mindenkinek azonos jogai és lehetőségei vannak. Ez a távolabbi cél, de amíg ez elérhető, megmarad a jelenleg érvényben lévő kis apartheid, amely a színes bőrűek számára bizonyos korlátozásokat is jelenthet.“ Ez a finoman megfogalmazott elképzelés „az azonos jogokról és kötelességekről“, Vorster dél-afrikai miniszterelnök aztán meg a bizonyos korlátozásokról természetesen a mindennapi gyakorlatban különös következményekre vezet. Itt van például „az azonos jogok és lehetőségek“ ügye, mondjuk az 1976. június 16-i sortűz színhelye, Soweto lakosai esetében. Soweto lakói között igen sok bányász, ipari munkás, ültetvény-alkalmazott, a fehér világváros, Johannesburg szolgáltató iparában foglalkoztatott férfi és nő lakik. Sowetóban egy nagy építési vállalat adta el a kis, nyomorúságos kunyhók telkeit; itt harminc négyzetméteres szobákban általában 12—14 ember lakik. Johannesburg zöldövezetében az egy főre eső lakóterület 94 négyzetméter. Nemrégiben számolt be a világsajtó a Dél-afrikai Köztársaság bányászatában, iparában és mezőgazdaságában foglalkoztatott színes bőrűek bérviszonyairól. Ezekből a beszámolókból érdemes néhány adatot kiemelni. Itt vannak a világ legjobban jövedelmező bányái; a többi között aranyat, gyémántot, szenet, rezet, mangánt, vasat, krómot és vanádiumot hoznak fel a föld mélyéről a szinte kizárólag fekete bőrű bányászok a De Beers tröszt, az African Iron and Steel Corporation, a Suid Ajricortssee Seen- kool-Oil-an Gaskorporasie és néhány más nagy cég bányáiból. Dél-Afriká- ban 1976 januárjában 565 000 színes bőrű bányász és 62 000 fehér munkavezető meg tisztviselő dolgozott; a feketék bére a fehérekének csupán 15—18 százaléka. A fehér nagybirtokosok mezőgazdasági üzemeiben 75 ezer fehér munkavezető és 1,7 millió fekete bőrű munkás dolgozik; az iparban pedig nem teljes adatok szerint 3 millió fekete bőrű a segédmunkások és betanított munkások száma. Ami a mezőgazdasági és ipari munkások bérét illeti, ott ugyancsak lényegesen alacsonyabb a bére a betanított és segédmunkásoknak, fekete bőrű szakmunkás csak T.975 óta van a dél-afrikai iparban, addig ilyen fajta képesítést nem lehetett szerezni. Az egyik fekete mozgalmi vezető, Njabulo Ndebele egy nyilatkozatában elmondotta, hogy a nagyon kevés szakmunkás esetében a fekete bőrűek bére a fehérekének 40 százaléka, a segédmunkások és a betanított munkáséltedig a fehér bőrűek bérének maximálisan 20 százalékát kapják, de a mezőgazdaságban nem ritka, hogy csak 7—12 százalékát. (Rendkívül érdekes, hogy a legharcosabbak között nyilvántartott Njabulo Ndebele nemrégiben párhuzamot vont a között a küzdelem között, amelyet annak idején a Nemzeti Pártban tömörült szélsőséges fehérek elődei, a búrok vívtak az angolok ellen, s a másik oldalról a fekete többség ma vívott harca között. Érdekes, hogy a fehér telepes kormányzat egyik ideológusa, Schalk Pienaar erre a párhuzamra utalva megjegyezte: „Bármilyen kellemetlen, tudomásul kell venni, hogy ebből a szempontból a feketéknek igaza van.“ Amikor a június közepe óta zajló tüntetéssorozatról ír a nyugati sajtó, minden alkalommal kénytelen ezekről a kérdésekről is szót ejteni. De azt legtöbbször elhallgatják, amit Yusuf Dadoo, az illegalitásban küzdő Délafrikai Kommunista Párt elnöke mondott nemrégiben a Nouvel Observa- teur című francia hetilap tudósítójának: „Miután a színes bőrűek alkották a munkásosztály többségét, az ország ipari fejlődése az ő magatartásuktól függ és ez a mi fő ütőkártyánk.“ Csak egy — egyébként főként angol származású liberális gondolkodású dél-afrikaiak véleményét kifejező — ellenzéki dél-afrikai újság, a Rand Daily Mail jegyezte meg a sowetói sortűz másnapján, hogy a fekete munkások általános sztrájkja nem egyszerűen zavart okozna Pretoriában » és Johannesburgban, hanem néhány nap alatt megbénítaná az egész életet a Dél-afrikai Köztársaságban. Körülbelül másfél évtizede a legnagyobb méretű tüntetéssorozat az idei. Tudnunk kell, hogy most már egy nagyobb felkelés minden alapeleme jelen van a Dél-afrikai Köztársaságban: a feketék felgyülemlett keserűsége. a fehérek ingerültsége, és a karhatalom rettegése. A jelent persze még jobban értjük, ha egy pillantást vetünk a múltra is. G. M. (Folytatjuk) Ha majd egy vagy két évtized múlva a történészek Fekete-Afrika eseményeiről írnak, 1976. június 16-át mindenképpen fordulópontként fogják megjelölni. Ez volt az a nap, amikor a Johannesburgtól néhány kilométerre fekvő úgynevezett „fekete alsó város“ Soweto egyik terén ösz- szeesaptak a kormányzat rohamrendőrei a tüntető diákokkal, és a sortűz után holtak maradtak a kövezeten. Ez volt a kezdet. A sortűz, amely aznap 26 embert gyikolt meg, a záróakkordja volt egy kéthetes tüntetéssorozatnak. A tüntetés nyelvi követeléssel indult. Az egymillió lakosú, csupa nyomorúságos kunyhóból álló Soweto — a Johannesburgban dolgozó fekete bő- rűeknek estétől reggelik tilos a városban tartózkodni, csak a fehér nagyváros környékén lévő „alvó városokban“ tölthetik az éjszakát — diákjai az ellen tiltakoztak, hogy a kötelező tantárgyakat új rendelkezések szerint a fehér telepesek nyelvén, afrikaans nyelven oktatják. A diákok tehát a sok Imillió színes bőrű által beszélt helyi nyelvek egyenjogúságáért vagy csak használati jogáért tüntettek. A 26 halottat újabbak és újabbak követték, a véres június 16-a után megkezdődött a fekete lakosság tüntetéssorozata más városokban is. A nyelvi harc mögött ugyanis ott feszült a dél-afrikai fehér uralom minden ellentmondása. Az iskolarendelet csak kanóc volt. A robbanóanyag magában a kisebbségi fehér uralom tényében van. Ha valaki meg akarja érteni a Délafrikai Köztársaság helyzetét, meg kell ismerkednie a jelennel is, de akkor teljes a kép, ha visszapillantunk a múltba és megkíséreljük azt is, hogy a rendelkezésre álló adatok alapján a jövendőt is vizsgáljuk. Érdemes egy pillanatra azokat a pontos számadatokat is szemügyre venni, amelyek ennek a dél-afrikai fajvédő államnak a lakosság számáról mondanak el fontos tényeket. Sadie professzor, a stellenboschi egyetem professzora az Industrial Development Corporation megbízásából érdekes tanulmányban foglalkozott a Dél-afrikai Köztársaság jövőjével és különösen a mai és holnapi népességösszetétellel. Jelenleg 3 millió 800 000 fehér lakosa van az országnak. Ez az egész lakosság 17,3 százaléka. A feketék lélekszáma pedig 15 500 000, azaz az egész lakosság 70,2 százaléka. Valamivel több mint 2 000 000 a félvérek száma, ez 9,5 százalék, az ázsiaiaké (elsősorban indiaiakról van itt szó, valamint kevés kínairól és indonézről) félmilliónyi, azaz 3 százalék. Sadie profesz- szor, aki számba vette a népszaporulati arányokat, a különböző bőrszínű — és így egymástól rendkívüli módon különböző gazdasági körülmények között élő — népességcsoportok várható életkorát, és kiszámította, hogy öt évtized múlva, 2020-ban az akkor 81 millió lakosú Dél-afrikai Köztársaságban 62 800 000 lesz a feketék lélekszáma, azaz az egész lakosság 77,2 százaléka tartozik majd a fekete többséghez, a fehérek lélekszáma azonban legfeljebb 9 200-000-re nő, azaz az egész lakosságnak csak 11,3 százaléka lesz. A félvérek és az ázsiaiak esetében jelentéktelen arány- változásokra számít a professzor. Mostanában, amikor még szinte látjuk azokat a televíziós képeket, amelyek Vorster miniszterelnök és Hil- gard Muller külügyminiszter európai körútja során készültek (Vorster, mint emlékezetes, Kissingerrel is tárgyalt Nyugat-Németországban. Muller pedig többször is beszélgetett nyugatnémet és más európai külügyminiszter-kollégáival) érdemes visszaemlékezni egy tavalyi hivatalos nyilatkozatra. Akkoriban egy svájci újságíró kereste fel a dél-afrikai külügyminisztert Pretoriában, és megkérdezte, hogy mi a véleménye a feketék jövőjéről, mi az álláspontja az apartheidet illetően. „Nem vagyunk azok az állandó elnyomók és az a fajgyűlölő uralkodó fajta, amelynek gyakran beállítanak bennünket“ — mondotta rögtön az első kérdésre felelve „meglepő szenvtelenséggel és szinte erőltetett optimizmussal“ — így írta ezt a svájci lap munkatársa — a dél-afrikai külügyminiszter. De ugyanez a svájci lap és még a világ újságjainak százai egyaránt tényekkel szembesítik a külügyminiszteri nyilatkozatot. A tények pedig a következők: a fehér lakosság (17,3 százalék) teszi zsebre a teljes nemzeti jövedelem 74 százalékát. A fehér bőrű lakosok átlagjövedelme tizenháromszorosa a fekete bőrűekének. Azok az afrikaiak, azaz az ország igazi gazdái, akik e pillanatban nem dolgoznak valamelyik fehér tulajdonban lévő üzemben vagy ültetvényen, az afrikaiak számára fenntartott rezervátumokba, az úgynevezett bantusztánokba kötelesek költözni. A lakosság 70,2 százalékát jelentő fekete bőrűek számára „bantusztánként“ fenntartják az ország területének 13,7 százalékát; a 17,3 százalék fehér bőrűé a földterület 86,3 százaléka. A bantusztánok területén szinte alig van mezőgazdaságilag használható terület, és néhány jelentéktelen kisipari üzemen kívül semmilyen ipar nincs. Természetesen az ország fehérek lakta területein, ahol az ipar összpontosul, ahol a mezőgazdaságilag művelhető terület van, több százezer fekete bőrű, félvér, vagy ázsiai munkást foglalkoztatnak. Ami a fekete börűeket illeti: minden tizenhatodik életévét betöltött fekete bőrű lakosnak, aki bármikor fehérek lakta területen tartózkodik, olyan igazol1976. VII. * Fehér rendőrök rohama fekete munkások ellen Johannesburgban
