Új Szó - Vasárnap, 1976. július-december (9. évfolyam, 27-52. szám)
1976-12-12 / 50. szám
Forgatják a Teketória című filmet Az elmúlt hetekben értesültünk arról, hogy Stefan Kvietik, a Szlovák Nemzeti Színház jeles művésze Budapesten forgat. Kvietik nem először vállal szerepet magyar filmben; az idén- tavasszal már játszott egy tévéfilmben, a Jókai Mór regényéből készült A lőcsei fehér asszonyban. Az alkotást Maár Gyula rendezte és Stefan Kvietik Törőcsik Mari partnere volt a tévé- produkcióban. Maár Gyula, az utóbbi évek magyar filmművészetének egyik legsajátosabb egyénisége most újból meghívta Stefan Kvietiket harmadik játékfilmje, a Teketória egyik szerepére. (Emlékeztetőül csak annyit, hogy Maár Gyula első filmje, a Végül is szlovák színész, Jozef Kroner közreműködésével készült.) A Teketória főszereplője ismét Törőcsik Mari (ő játszotta a főszerepet Maár Gyula korábbi filmjében, a Déryné, hol van? címűben is). Talán nem érdektelen megjegyezni, hogy Törőcsik Mari a nyári Karlovy Vary-i filmfesztiválon egy beszélgetés során elismerően szólt Stefan Kvietik színészi képességeiről. A rokonszenves szlovák színész — mint mondotta — európai rangú művész, akárcsak Jozef Króner, akivel a Végül című filmet forgatta. A Teketória hőse Teréz, egy magára maradt, elvált asszony. Egyszerre úgy érzi, torkig van helyzetével, nem bírja elviselni a magányt, s megpróbál kapcsolatokat teremteni. Furcsa, lehetetlen helyzetekbe kerül, s bár tudja, hogy ez nem jelent megoldást számára, mégis valami oldódik megmerevedett életében. Rövidesen ösz- szehozza őt a sors egy régi munkatársával, egy üzemmérnökkel. Szerepét Stefan Kvietik alakítja. A bratislavai színész munkájáról, szerepéről a Film, Színház, Muzsikának az alábbiakat nyilatkozta: — Az üzemmérnöknek nagy szerencséje van, hogy találkozik Terézzel — mondotta a művész. — Es nagy szerencsém van nekem, hogy partnerem a Terézt alakító Törőcsik Mari. Teréz, ez az okos asszony segít megoldani a mérnök munkaproblémáit. Törőcsik Mari pedig segít nekem, a színésznek megoldani az üzemmérnök figuráját. Érdekes filozófiája van ennek a mérnöknek, de gondjai megoldásához szüksége van gz asszony segítségére. Arra a kérdésre, hogyan érzi magát a szerepben, Stefan Kvietik így válaszolt: — Forgatás közben nagyon sok váratlan helyzet áll elő, ami abból adódik, hogy számomra új filmes módszerekkel kerülök itt szembe. A hosszú beállításokra, egyvégtében jelvett jelenetekre gondolok, amivel az otthoni filmezésem során még sohasem találkoztam. Ez nem bírálat, sőt a módszer nagyon tetszik nekem, csak a színész számára rendkívül nehéz. Majd Stefan Kvietik bratislavai munkájáról beszélt. Elmondta, hogy húsz éve tagja a Szlovák Nemzeti Színház drámai együttesének. Az eltelt idő alatt sok darabban játszott, klasszikus és modern művekben egyaránt. Sikerült eljátszania például Shakespeare, Saroyan, Albee, Tennesse Williams, Osborne hőseit, valamint Corneille Cidjét. „Remélem, itt sem vallók szégyent“ — fejezte be nyilatkozatát Stefan Kvietik. —ym— „A művészet: Négyszemközt Michael Cacoyannisszal Michael Cacoyannis — ciprusi születésű görög író, színész, színpadi és filmrendező. 1922-ben született, 1941— 1944 között Angliában élt és tanult, majd színházi rendezőként működött. 1945-ben hazatért Görögországba: haladó szellemű színházaknál dolgozik, filmszínész, majd 1953 tói maga írt történetek rendezője. Legismertebb filmjei: Stella, Lány feketében, Zorba, a görög, Elektra. A fasiszta katonai puccs elől Amerikába emigrál, rendezőként nagy sikereket arat a Broadway-n, majd 1975-ben ismét visszatér Görögországba, ahol újabb filmterveken dolgozik. JA szovjet filmlexikonból) Oly könnyedén váltja a nyelveket, mint más ebéd közben a fogásokat. Görög, olasz, francia, angol, spanyol — valamennyi anyanyelvi fokon. Mozgása is gyors, és ha megszólal, élénk gesztusokkal beszél. Fürge szelleme témáról témára csapong, magával ragadja a beszélgető partnert, közben remekül kérdez, ha kell, szenvedélyesen vitatkozik vagy élénken gúnyolódik. Igazi „mediterrán szellem“. Vonzó könnyedsége, nagyvonalúsága és eleganciája mégis megtévesztő: csak hosszabb együttlét után enged bepillantást mélyen szántó gondolataiba, megingathatatlan emberi, művészi magatartásába. — Egész életem a természetes dolgok szolgálatában telik, és az egyetlen, ami megriaszt és ellenállásra késztet: a kényszer. Hitlertől a görög ezredesekig — a kényszerítő külső erők elől mindig kitértem, mindig harcoltam ellenük. Csak egyetlen kényszernek vetem alá magam: a kifejezésnek, mely épp a külső kényszerek ellen harcol. Ne higgye, hogy hős vagyok! Ellenkezőleg ... Óvatos útkereső vagyok, akinek bátorsága mindössze abban áll, hogy neki mer vágni az ismeretlennek. Amikor 1953-ban életem első játékfilmjét forgattam, még jóformán semmit sem tudtam a filmművészetről. Színész voltam, öt esztendeig. Nem elégített ki, nem is tetszett nekem a színjátékok világa. Mérnökösködtem. írtam. Feste- gettem. Fényképeztem. Így jutottam el a kameráig, és a kamera vezetett el a filmig. Első filmem 1953-ban készült. Ez a carines-i fesztiválon, 1954-ben, díjat nyert. Én voltam a legjobban meglepődve. Hát még amikor megtudtam, hogy egyszerre hívnak francia, angol, olasz és amerikai stúdiókba. Rendezni. Engem, a kezdőt. Aki örült, hogy túlélte első filmjét. Nem mertem elmenni. De a filmrendezést abbahagyni sem mertem. Így lettem és maradtam görög filmrendező. Azóta sokfelé megfordultam. Évekig éltem Amerikában és más országokban. Áldom a szerencsét, hogy görög maradtam. Néhány éve Elizabeth Taylor akart rávenni egy amerikai film rendezésére. Közelebbről megnéztem Hollywoodot, és nemet mondtam. Hollywood a filmgyártás legnagyobb ellensége. Kimódolt és mesterségesen megvalósított világ, mely csak egyetlen dolgot vet ki módszeresen magából: a természetességet. Ilyen világban nem lehet élni és alkotni, legfeljebb robotolni és keresni. Ezért, amíg Amerikában kellett élnem — a természetesség utolsó fellegváraiban —, a színházakban dolgoztam. Azután a való élet drámája 1974-ben újra Európába kényszerített. Szülőföldemre, Ciprusra török invázió zúdult. Egyszerre úgy éreztem, szólnom kell. Félbehagyva minden munkát, Ciprusra utaztam egy operatőrrel és egy hangmérnökkel. Személyes vallomást kívántam tenni egy dokumentumfilmben: hogyan látom én, Michael Cacoyannis a mai ciprusi helyzetet. Vállalom, hogy nem vagyok objektív. Sőt vállalom, hogy elfogult vagyok. Elfogult ciprusi, aki a világnak akar vallani. E gondolatból született Attila ’74 című 103 perces dokumentumfilmem, mely Makariosz, a ciprióták igazát kívánja szolgálni. A film elkészült, sokfelé bemutatták. Európában vagy tíz országban és Amerikában is a mozik műsorára kerül. De közben én már újabb játékfilmterven dolgozom. Az Iphigé- nia Aulisban filmváltozatát kívánom elkészíteni Irene Tapasszal &i egyik főszerepben. Athén közelében kezdtük a forgatást. És mivel meggyőződésem, hogy a művészet: önmagunknak igazat mondani — semmilyen befolyásoló szándéknak nem engedek. I fenyves) A kolíbai stúdióban az idén kilenc játékfilm készült. A közelmúltban fejezték be A Sztracenai völgy forgatását, mely Martin Tapák rendezőnek már a hetedik filmje. A képen: Dusán Taragel’ és Mi- chal Docolomansky az alkotás egyik jelenetében. (M. Kordos felv.) Színészek otthona Nyolcvan évvel ezelőtt, 1896- ban Marija Gavrilova Szavina, a kiváló orosz színésznő otthont alapított öreg színészek számára. Az első évben mindössze hat lakója volt a színészotthonnak. Ma több mint kétszáz a Szavina nevét viselő leningrádi hajlék öreg lakóinak száma. A színpad veteránjai megtudták, hogy a leningrádi Puskin Színház bemutatta azt a kétszemélyes színpadi alkotást, az Elégiát, amely Turgenyev és Marija Szavina több- évtizedes levélváltásából készült. Az írót és a színésznőt bensőséges barátság fűzte össze. A színészotthon lakóinak kérésére a Puskin Színház felkereste az öreg színészeket és a helyszínen adta elő az Elégiát. Az I. Olsvanger rendezte előadásnak óriási sikere volt a Kis-Néva rakpartján álló otthonban. 1978. XII. 12. io X s a *03 KA > QJ <0 > o IC c S N