Új Szó - Vasárnap, 1976. július-december (9. évfolyam, 27-52. szám)

1976-11-28 / 48. szám

HOLNAP MÉG JOBBAN! Folytatjuk az élenjáró szakkörök bemutatását. Bizonyára kedvet kapnak majd azok is a szakköri foglalkozásokhoz, akik eddig távol maradtak, hiszen a tudósításokból kitűnik, hogy érdekes és változatos a szakköri tevékenység. Fotózni jó A pionírfotósok szakkörét két évvel ezelőtt szervezte meg a demandicei (déméndi) alapis­kolában Mészáros György taní­tó elvtárs. Azóta/rendszeresen részt vesznek a kör tagjai a járási fotókiállításon. Leggyak­rabban a természet szépségeit és az évszakok változásait örö­kítik meg felvételeiken. Az idén már tapasztaltabbak a fo­tósaink, s úgy tervezik, hogy a pionírélet eseményeinek meg­örökítésére is vállalkozhatnak. Reméljük, vállalkozásuk sikeres lesz. PÁCHNIK HEDVIG A „Láng" és a „Harsona” Sok-sok eredményesen tevé­kenykedő szakkört tartunk szá­mon a fuőeneci (losonci) alap­iskolában, de talán az a legér­dekesebb, hogy két irodalmi színpadunk is van. A „Láng“ és a „Harsona“. Vezetőik: Lő- rincz Albertné és Farkas Kata­lin tanítónők. Mindkét csoport­nak 15—15 tagja van. Eddig mindig részt vettek a járási iro­dalmi színpadi fesztiválon, s váltakozva első vagy második helyezést értek el. Egyébként a környéken is jól ismerik mind­két csoportot, hiszen gyakran vendégszerepeinek. Mindkét cso­port tagjai dicséretet érdemel­nek, de ha külön dicséretről van szó, akkor említésre méltó Balázs Márta, Pásztó Szabina, Puha Katalin (a Lángból) és Habodász Erika, Fájd Anna, Vá­mos Katalin (a Harsonából) tevékenysége, mert lelkesítőleg hatottak a többiekre és a kö­zönségre. Jelenleg mindkét cso­port új műsor bemutatására ké­szül. A „Láng“ a mai gyerme­kek problémáival foglalkozó összeállításon dolgozik, a „Har­sona“ pedig meseoratórium előadására készül. VIRÁG ILDIKÓ Ügyes kézilabdázók A nesvadyi (naszvedi) alap­iskolában a lányok nagyon szeretnek kézilabdázni. Hatodi­kos korukban kezdik a rendsze­res edzést. A SLÄV1A kézilab­dacsapat vezetője és edzője Vlahy Jenő tanító elvtárs Ta­valy a szlovák bajnokságban a harmadik helyen végeztek Az idén is jól kezdtek, hiszen a bajnokság első találkozóján 50 gólt dobtak és csak 5 gólt kap­tak. A második találkozón is nagy gólaránnyal győztek. MOLNÁR ERZSÉBET Megelőzték a tűzkárt Az ifjú tűzoltók szakköre 1973-ban alakult meg a mila- novcei (nagykéri) alapiskolá­ban, s az idén már részt vett az országos versenyen. Egyéb­B. KREKOTIN: Ferike sapkája Már második napja, hogy Fe­rike új sapkában jön iskolába. Fel-le járkál, és mindenkinek az új sapkájával dicsekszik. A gyerekek meg is csodálják, a dicsérő szavak sem maradnak el: — Ez ám a sapka! Klassz! Ilyen sapkája nincsen senki­nek! — A szünetekben az ügye­lsz Illusztrációt JAKSICS FERENC készítette letesek figyelmeztetik Ferikét, hogy az iskolában tilos sapká­ban lenni, vegye le a lejéről. Ferike engedelmeskedik, de amint csak teheti, a sapkát azonnal a lejére teszi. Harmadik nap a tanító néni magához hívatja, és így szól: — Nagyon szép sapkád van! Csak azt sajnálom, hogy nem láthatja mindenki. nál van egy fogas. Amikor be­lépsz az épületbe, akaszd rá a sapkádat, és csak a tanítás után vedd le. A ruhatárba mindegyik emeletről járnak gyerekek, és ha a sapkád ott lesz a fogason, mindenki meg­látja, milyen szép új sapkád van! WEPPERV LÁSZLÓ fordítása ként a szakkörön belül két csapatot szerveztek. A helyi tűzoltószervezet tagjai közül Bocz István, Mali Benedek és Kisucky Lajos törődnek a csa­patok képzésével. Száraz Lász­ló elvtárs, a járási tűzoltópa­rancsnokság tagja is gyakran segít. Az ifjú tűzoltók jó felké­szültségének egyik bizonyítéka, hogy a pionírcsapat egyik tag­ja, Mali Benedek egy nagy bú­zatáblát mentett meg a nyáron a tűztől. Pajtásunk dicséretet kapott az efsz agronómusától. KÓNYA KATALIN Csontos Vilmos: A fütíyös szél Füttyös szél fut át a tájon, miért szalad, kitalálom: rázza sorra az ágakat, levél rajtuk egy se marad. Futását a szél nem unja, vidám sípját egyre fújja, mókás kedvét abban leli, falevelét megpergeti... csodálko­— Mién nem? zik el Ferike. — Tudod, a te osztályod a földszinten van, az első és a második emeletre nem jársz ... — magyarázza a tanító néni. Ferike gondolkozik. — Tudod mit? — mondja a tanító néni. A ruhatári bejárat­Hiretnlc fe Dicséretet kaptak kiemelke­dő eredményeikért a muzslai alapiskola pioinírcsapatának ta nácsától a sportkör, a szín­játszó-, a bábjátszö- és az egészségügyi szakkör tagjai. Jó eredményt értek el az ifjú vö­röskeresztesek, 320 kg gyógy­növényt gyűjtöttek össze. Emlí­tésre méltó az is, hogy a csa­pat tagjai 4500 órát dolgoztak le a sürgős mezőgazdasági mun­kálatok idején a helyi efsz-ben. Ulrich Gyuláné Futásban és távolugrásban eddig mindig első helyezést ért el a sportversenyeken Szögei Róbert, a gahyi (ipolysági) alapiskola IX. B osztályának tanulója. Edzője Botló Árpád tanító elvtárs. Főleg azért ka­pott dicséretet, mert a pionír- munkából is kiveszi a részét — és az csak természetes, hogy Szögei Róbert jó tanuló. Pál Erzsébet Kilencven pionír levelez szov­jet pionírokkal a Levivei (Lé­vai) Magyar Tannyelvű Alapis­kola pionírjai közül. Krausz Judit nyolcadikos tanuló a leg­szorgalmasabb levelező. Minden héten kap levelet. Néha még ajándékcsomagot is. Természe­tesen, a levelekre minden alka­lommal idejében és hűségesen válaszol. Egyébként iskolánk pionírjai szlovák pajtásokkal, román és német pionírokkal, magyar úttörőkkel is levelez­nek. Rohács Katalin Három alkalommal segítettek szüretelni az idén ősszel a bá­csi alapiskola 6—9. évfolyamá­nak pionírjai. Hetvenen szüre­teltek a Karvai Állami Gazda­ság szőlőjében, s ugyanennyien két alkalommal a helyi efsz szőlőjében. Keresetükből fede­zik majd a tanulmányi kirán­dulások és a sítanfolyam kiadá­sainak egy részét. Kovács Lajos Száz levél Krasznodarból Néhány évvel ezelőtt Furuglás Margit tanítónő szervezte meg a beseftovi (zsitvabesenyői) alapis­kolában a Barátságklubot. Már akkor úgy dön­töttünk, hogy a klub fő célja a csehszlovák—szov­jet barátság ápolásában lesz. A krasnodari pioní­rokkal vettük fel a kapcsolatot. Azóta jönnek- mennek a levelek. Nem ritkaság, hogy két-három hét alatt száz levél is érkezik Krasznodarból, hi­szen klubunknak több mint száz tagja van. leve­lezés útján megismerkedtünk szovjet barátaink­kal, testvéreikkel, szüleikkel. Fényképeket küld­tünk, fényképeket kaptunk. Ojabban már csoma­gok is érkeznek, s benne különféle ajándéktárgyak. Mi is viszonozzuk az ajándékokat. Már egészen jól ismerjük a szovjet pionírok életét, Kraszno- dar nevezetességeit. Tanítóink bizonyíthatják, hogy a levelezés nyomán egyre tökéletesebb orosz nyelv­tudásunk is. Reméljük, hogy a barátság, melyet a krasznodari pionírokkal kötöttünk, nem szakad meg. Sokszor gondolunk arra, milyen jó lenne, ha egyszer meglátogathatnánk egymást. Távol van a mi falunktól Krasznodar, s bízunk abban, hogy a barátság legyőzi a távolságot, s lehetőséget te­remt majd arra, hogy személyesen is találkozhas­sunk. Egyébként a levelekből és az ajándéktár­gyakból kiállítást rendeztünk, melyet sokan meg­néztek. SZOLÁR KATALIN Játszva tanulhatunk A közlekedési szabályok ismerete ma már nél­külözhetetlen. Nos, a Nővé Zárnky-i (érsekújvári) pionírok játszva tanulhatják meg a közlekedési szabályokat, mert a szigeten levő stadion mellett épített közlekedési játszóteret már átadták rendel­tetésének. Az aszfaltozott utak mentén közleke­dési jelzőtáblák állnak, az útkereszteződéseknél távvezérlésű szemaforok. Kisautókon vagy kerék­páron közlekedhetnek a gyermekek. Szakelőadók ismertetik a szabályokat. Ha közlekedési dugó keletkezik, ha valaki vét a szabályok ellen: azon­nal intézkednek. Előírásosan, a szabályoknak megfelelően. A jnb iskolaügyi szakosztályának ve-1 zetősége előre pontosan kijelölte, hogy melyik óvoda, melyik iskola tanulói mikor vehetik birto­kukba a közlekedési játszóteret. Az érdeklődés óriási, egész nap „foglalt“ a játszótér. KOBOLKA GYÖRGY TORO A FEJED! VÍZSZINTES: 1. Rejtvényünk első része (a nyíl irányában folytatva). 7. Hatalmában tart valamit. 8. Vívóeszköz. 9. A gallium vegyjeie. 10. Állami illeték. 12. Pali azonos hangzói. 13. Foghús. 14. Női név. 15. Pusztít. 17. Megrovó szavakkal támad valakire. 18. Magyar költő. 19. Beszédben van! 20. Határozói rag. 21. Névutó. 22. Szovjet repülőgépek jelzése. 23. Lefolyástalan sós tő Svédországban. 25. Szegecs. 27. Készség a másokat nem sértő hangnem, eljárásmód megtalálásához. FÜGGŐLEGES: 1. Menyasszony, 2. Fordított név­elő. 3. Lenn. 4. Régi űrmértékegység. 5. Határo­zói rag. 6. Ismert vértanúk. 7. Felszántatlan terü­let. 11. A diszprózium vegyjeie. 13. Azonos a víz­szintes 13-al. 14. A beszédben mindent helyettesí­tő szó. 16. Európai folyam. 17. Mezőgazdasági munkát végez. 18. Rejtvényünk befejező része. 19. Sál végei. 21. Török fiúnév. 22. Mutatószó. 24. An­tal, Péter. 26. Ilona, Anna. L. L. Beküldendő a vízszintes 1., valamint a függőleges 18. számú sorok megfejtése. A november 14-én közölt keresztrejtvény he­lyes megfejtése: „Köszöntjük a nemzetközi diák­napot!" — 338 megfejtés érkezett. Sorsolással könyvjutalomban részesülnek: Tóth Tibor, Brati­slava, *Zsemlye Erzsébet, Calovo (Nagymegyer), Gőcze Gabriella, Okoliőná na Ostrove (Ekel), Kuba László, Jur nad Hronom (Garamgyörgy), Schmidt Péter, Nővé Zámky (Érsekújvár). 1978. XI. 28. N Cft 18

Next

/
Thumbnails
Contents