Új Szó - Vasárnap, 1976. július-december (9. évfolyam, 27-52. szám)
1976-10-31 / 44. szám
ÚJ szó * r Eg y érdekes publicisztikai könyvről (Moszkva, Izvesztyija Kiadó, 1S75) Változatos életanyaghoz fordulnak a Lépések című évkönyv írói. Az évkönyv tartalmazza az 1974—75-ös évek újságaiban és folyóirataiban megjelent tartalmilag legjelentősebb és megalkotás szempontjából legérdekesebb karcolatokat és cikkeket. A könyv több fejezetből áll: „Az újságíró szócsöve“ című fejezetbe bekerült Nyikolaj Grlbacsov írása a hazafiság eredetéről. Konsztantyln Szimonov beszélgetést folytat a dolgok és tettek erkölcsi tartalmáról. Az „Arcképek és árnyképek“ fejezet megismertet bennünket nagyszerű kortársainkkal — az üzemek, földek, építkezések fáradhatatlan munkásaival, a művészetek s a sport mestereivel, a nép nyugalmát és békés munkáját őrző katonákkal. A közgazdaságtan, a kultúra s a népgazdaság aktuális kérdéseinek szentelt cikkek „Az ember és a tudományos-technikai forradalom“, illetve a „Problémák és gondolatok“ című fejezetekbe kerültek. A modern világ részletes körképét adják az olyan cikkek, mint Alekszandr Csakovszkij Washingtoni naplója és Szergej Obrazcov Őszintén című írása az „újból fel az útra“ című fejezetben. Az írók nem egyszerűen a jelenségeket és tényeket rögzítik, hanem indítékok gyanánt használják azokat az eszmecsere és analízis számára. Figyelemre méltó ebben a vonatkozásban Pavel Volin írása, a „VAZ“ (Volgái Autógyár) — ez stílus. Az újságíró az új autóipari óriás — a Volgái Autógyár — példáján keresztül vizsgálja az aktuális problémákat, melyek a modern ipari vállalat irányításával kapcsolatosak, szemügyre veszi az ember és a technika kölcsönhatásának újszerű jellegét. Érdekes gondolatokat fejt ki a Volgái Autógyárnak -az ország egész népgazdaságára gyakorolt gyümölcsöző hatásáról. Az évkönyv változatos anyagai arról tanúskodnak, hogy az írók és újságírók cselekvőén részt vesznek a nép életében, segítve mind jobban megérteni a kor értelmét, a szovjet ember erkölcsi emelkedettségét. Valamennyi írásban kiérzőStk a lelkesedés a szovjet társadalom ügyéért. Érdekes Vitalij Mojev Kísérlet után — kísérlet előtt című cikke arról, hogy a Scsekinszki Kémiai Kombinátban mily bátran vezették be a gazdálkodás új rendszerét. Az újítás minden vonatkozásban igazolódott, az újságíró azonban határozottan kiáll a további kísérletek mellett: „.. . nem lenne fájdalmasabb hiba, mintha megállnánk a legelején. Az élet nem bocsátaná meg az ilyen megtorpanást... Az élet nem áll egy helyben: fejlődik a gazdasáq... más oldatról merülnek fel problémák “ Az évkönyv sok példáján mutatjuk be, iiogy népünk milyen gazdag tehetségekben. A cikkek írói megismertefnek bennünket azoknak a találékony és kezdeményező embereknek a munkájával, akik nem formálisan, hanem alkotó módon viszonyulnak kötelességeikhez. A termelés-tökéletesítés, munka- szervezés új útjainak állandó keresése közepette meglátják a hétköznapok romantikáját is. Mintha az újságírók azt mondanák: az önfeláldozás és hősiesség most nem abban áll, hogy nem vesszük figyelembe az időt és nem sajnáljuk az erőnket. Manapság az a fogalom, hogy a munka romantikája minőségileg új tartalommal telítődött meg, mert ötvöződött a legbátrabb tervek pontos számvetésével és tudományos megalapozottságával. A publicisták nem a félelmet nem ismerő krónikás szerepében lépnek fel. Tulajdon véleményüktől forrósodik fel az, amiről beszélnek; legyen az a gazdálkodás új formája vagy a tudomány és gyakorlat kapcsolata, szakképzett káderek felkészítése vagy a környezetvédelem . .. Minden egyes irásSan érződik a szerző mély érdekeltsége, az a kívánsága, hogy az olvasók számára is közeliekké és személyes jellegűekké váljanak a szocialista társadalom további tökéletesedésének, fejlődésének különböző kérdései, problémái. Ez a legfőbb tartalma az évkönyvnek, mely arra hivatott, hogy megmutassa népünk és államunk „mérföldes lépteit“ (Majakovszkij), s modelleket adjon a tipikus és mély életfolyamatodat elemző publicisztikának. I. OKUNYEV GÄL SÁNDOR: BALOGH EDGÁRNAK fehér lombokból az ősz ki-ki villog pattannak csillagai mintha ébredne tűz e hajfonatnyi éjben terhesül a csend világok egymásba nyílón ringva termékenyülnek pöccedt alma hull befalja a szél királyok koronája száll dér ül a fákra három lépésnyi út levisz a vízig tűnődő sodrás neszez a világok között kökényes csitul madarak álmaiban virgácsos fagy terelget kimérni hazát temetőt TÖRÖK ELEMÉR: i / KULCSÁR FERENC: Mindig a legnek, legeslegnek fintora, grimasza, gúnya. Mindig a teljes feleslegnek csontos maszkja, az eskü az újra. Újra az újra. S újra az ujjra tapadó toll, a vető, betűket s szántó, papirost. A tüdő fújja magából, de a fül már néha süket. TÓTH LÁSZLÓ: A kőkút még ott van, ahol volt: akkor. Gyökerei mindörökre odakötik: arra a helyre. Lombjaiba fogja a végtelen ég egy darabját, s üveges szemmel nézi, amint egyre távolodsz, egyre kisebbedsz. (RATKÖ JÓZSEFNEK) Előttem már a tájak is elmerülnek, merülő kő az egész, a felhők is elúsznak - tisztulni vágyik az ég. Talpam alá gyűröm a gondom, fényt fénnyel ötvözök, s amikor már erőm se lesz megvallatni követ, fákat, félrehúzódok, mint az árnyak, és tudom már, nem leszek egyedül, szívemre tengermély csend települ, s leül majd mellém egy sámán-ősöm jósolni nekem a csillagok tenyeréből. DÉNES GYÖRGY: Arcra arc, arcokon áttetsző arcok; nehéz az éj, de szivem kalimpálja, hogy megvirrad, s dereng az élet fája, s arcomba tekinthet bűvös arcod testvérem, ki alszol bennem és megébredsz, s én benned szülöm újra másom, s átlábolva homályos hallgatáson, rád aggatom rózsáit könnyű égnek, hogy nyíljon kedve elvermelt örömnek, lélek lélekért égjen és epedjen, az elmúlásért szenvedjünk meg szebben, míg sajkáink a partokon kikötnek. V Ferenc* Eszter: ŐSZI TÁJ
