Új Szó - Vasárnap, 1976. július-december (9. évfolyam, 27-52. szám)
1976-10-24 / 43. szám
HELSINKI SZELLEMÉBEN lis jellegű, nem tükrözi az amerikai— A leszerelés kezdeményezői és ellenzői — Természetesen, támogatom az új fegyverrendszerek betiltásáról folytatott tárgyalásokat — mondotta lean Larock nyugalmazott ellentengernagy, a washingtoni katonai tájékoztatásügyi központ vezetője. Arról a szovjet kezdeményezésről beszélgetünk, hogy tiltsák be új, még pusztítóbb fegyver- rendszerek, főként a ballisztikus rakétákkal felszerelt Trident tengeralalt járó, a B-l mintájú amerikai stratégiai bombázó, valamint hasonló szovjet fegyverrendszerek fejlesztését. Kétségtelenül időszerűen hangzott az SZKP XXV. kongresszusának beszámolójában kifejtett szoviet javaslat — 'olytatja az ellentengernagy. Az amerikai sajtóban gyakran bírálják azt a pentagon! tervetf hogy 244 B-l-es típusú bombázóból álló légierőt hozzanak létre. A washingtoni Brooking Tudományos Kutatóintézet a közelmúltban jelentést adott ki „A stratégiai bombázó légierő korszerűsítése: miért és hogyan“ címmel. A jelentés arra a következtetésre jut, hogy a B-l nem jelent valamilyen lényegesebb katonai előnyt A meglevő B-52-es bombázók és változataik már teljes mértékben fedezik az igen megnövekedett katonai szükségleteket. — A B-l-es nem javítja hadviselési lehetőségeinket — állítja Larock. — A jelenlegi B-52-es bombázó 12 órával azután képes elérni a célt, hogy egy rakéta már elérte ugyanazt a célt. A B-l-es hat órával a rakéta után képes célba érni, vagyis mindkét esetben a háború ekkorra már a hadviselők elháríthatatlan katasztrófájával végződik. — Lehet, hogy talán az ún. korlátozott háború céljára szolgál a bombázó? — teszem fel a kérdést La- rocknak. — Felhasználható taktikai célokra, de fölösleges. Ilyen feladatok teljesítésére teffesen megfelelnek a B-52-es és az F-lll-es bombázók — fejtegeti Larock. Mit mondhatunk egy másik új rendszerről — a Trident tengeralattjárókról? Minden egyes ilyen tengeralattjáró — két futballmezőny hosszú és háromemeletes háznyi magas „szivar“. Szakemberek cikkekben bizonygatják, hogy „nincs értelme a folyónál szélesebb hidat építeni“, hogy a meglevő tengeralattjáró flotta „minden elképzelhető szükségletet fedez“. A hadiipari komplexum azonban nem hallgat az ész szavára. — A haditengerészeti erők már kaptak pénzt a kongresszustól az első négy tengeralattjáró megépítésére és részben további hat építésének megalapozására. Az új Trident-rendszer nem sokkal jobb a mainál, a messzebbre hordó új rakéta pedig, amelyet a Tridenten akarnak felszerelni, a meglevő hadihajókon is felszerelhető. A lényeg az, hogy a haditengerészeti erők így vélekednek: parancsnokságuk alá kell helyezni minden nukleáris rakétafegyvert, a pilóták vezette bombázókat és a föld—föld rakétákat pedig mint igen sebezhetöeket meg kell semmisíteni. Az utóbbi időben további tíz Trident tervéről beszéltek. Úgy vélem, nagy hiba lenne, ha ... Elbeszélgetünk azokról a milliárdok- ról, amelyeket a fegyverkezési hajsza folytatására, új fegyverrendszerekre költenek, amelyek azonban korántsem szilárdítják a felek katonai biztonságát, arról beszélgetünk, hogy megálljt kell parancsolni a fegyverkezési hajszának. „Mindezek az új fegyverrend szerek csupán olajat öntenek a fegy verkezési hajsza tüzére“ — jegyzi meg Larock. — Biztos vagyok benne — mondja —, hogy az Egyesült Államok és a Szovjetunió sokat nyerne a katonai költségvetések kétoldalú csökkentésétől és attól, ha lemondana újabb, még pusztítóbb fegyverkezési rendszerekről. A végleteiről jellemzett politikai életünktől eltérően a Szovjetunió határozott politikai irányvonalat követ. Az amerikai társadalomban nagyon rövid idő alatt mesterségesen felfújható bármilyen kérdés, bármilyen mítosz. Most például a „szovjet veszély“ mítosza járja. Ügy vélem, az elnökválasztási kampány hevében feltűnt számos ilyen nyilatkozat és újságcikk, konjunkturászovjet kapcsolatok fejlődésének valóságos távlatait. G. GERASZIMOV, az APN kUlöntudósítója Kelet - Nyugat: Az ipari együttműködés távlatai Tbilisziben, Szovjet-Grúzia fővárosában 13 kelet- és nyugat-európai és észak-amerikai ország közgazdászai vitatták meg a szocialista és a tőkésországok ipari együttműködésének távlatait. Egyáltalán nem volt kérdéses, szükséges e ez. vagy sem. Maga az élet adott rá félreérthetetlen pozitív választ. Más síkon folytak a megbeszélések: hogyan tegyék a lehető leghatékonyabbá a különböző társadalmi—gazdasági rendszerű államok együttműködését? A tbiliszi vita igazolta, hogy az ehhez vezető egyedüli út az önkéntesség, a kölcsönös előnyök és az egyenjogúság alapelveinek következetes betartása. A szocialista országok a Nyugattal folytatott ipari együttműködést az egyik eszköznek tartják gazdaságuk hatásfokának növelésére és a nép életszínvonalának emelésére. Az egyik legismertebb példa nyugati cégek részvétele a KGST-országok autóiparának fejlesztésében, főként a volgai Togliat tiban létesült óriási autógyár felépítésében. Az évi 660 ezer személyautót gyártó vállalat felépítése lehetővé tette a Szovjetuniónak, hogy óriási lépést tegyen az ország autóellátásának útján. Mit kaptak a nyugati, például az olasz cégek? — Lehetőséget arra, hogy minőség; ugrást tegyenek ... — Tisztán kereskedelmi előnyön kívül lehetőséget nyertek műszaki és technológiai előny szerzésére ... — jelentette ki ezzel kapcsolatban Piero Savoretti, aki éveken át képviselte olasz cégek érdekeit a szovjet szervezetekkel folytatott tárgyalásokon. jellemző példa: a Szovjetuniónak előnyös volt az üzem megépítése, a nyugati partnereknek pedig előnyös volt a részvétel az autógyár felépítésében. Az indítékok különbözőek, de nem zárják ki egymást, sőt ellenkezőleg, kiegészítik egymást. A nyugati közgazdászok a tbiliszi találkozón nem rejtették véka alá, hogy a tőkés cégek igyekeznek beha tolni a szocialista államok hatalmas és stabil piacaira, érdekeltek abban, hogy a keleti partnereknél kiváló minőségű komponensek, félkészgyártmányok, technológiai megoldások szerzésével fokozzák áruik versenyképessé gét. Kiemelték, hogy a Szovjetunió és más szocialista államok nagy megrendelései a Nyugaton százezreknek, ha nem millióknak biztosítanak munkát. Mint a tapasztalatok igazolták, a kelet—nyugati ipari együttműködés mindkét fél számára akkor a lehelő legnagyobb hatékonyságú, ha hosszú érvényű alapon szervezik meg. A Szovjetuniónak jelenleg 14 iparilag fejlett nyugati állammal van kormányközi tudományos-műszaki és gazdasági együttműködése. E szerződések tételeit eddig 10—20 évre, sőt hosszabb időre szóló hosszú érvényű nagy kiterjedésű megállapodásokban érvényesítik. A tbiliszi találkozó részvevői egyhangúlag kiemelték, hogy az ilyen szerződések csakis az enyhülés feltételei között váltak lehetővé s a maguk részéről elősegítik az enyhülési folyamat elmélyülését. A kelet—nyugati ipari együttműködés útjában álló nehézségekről sem feledkeztek meg. Különféle problémákról van szó. A nehézségeket magának a kérdésnek az újszerűsége, az elégtelen kölcsönös tájékozottság, az egységes törvényhozási alap hiánya, a szervezeti struktúrák tökéletlensége idézte elő Az ilyen problémák nyilvánvalóak, megoldásukhoz idő és a felek jóakarata szükséges. Ám vannak ma is mesterségesen előidézett nehézségek, amelyek olyan kísérletekkel függnek ösz- sze, hogy egyenlőtlen feltételeket, különféle megkülönböztető intézkedéseket stb. kényszerítsenek a szocialista országokra. Feltétlenül el kell hárítani az ilyen mesterséges akadályokat — ez volt a tbiliszi találkozó részvevőinek véleménye. A kelet—nyugati ipari együttműködést a nemzetközi gazdasági kapcsolatok egyik legkecsegtetőbb, nagy távlatú övezetének tekintik. JEVGENYIJ FAJNSMIDT, a Szovjetunió Tudományos Akadémiája világgazdasági és nemzetközi kapcsolatok intézetének tudományos munkatársa Nemzetközi kooperáció: a fejlődés távlatai — Tíz évvel ezelőtt a KGST-országok és tőkés partnereik ipari együttműködési megállapodásai együttvéve több millió dollár értéket képviseltek. Ma csupán egyes tervezetek több milliárdos értéket jelentenek — mondotta beszélgetésünk elején Margarita Makszi- mova, a közgazdaságtudományok doktora, a Szovjetunió Tudományos Akadémiája világgazdasági és nemzetközi kapcsolatok intézetének osztályvezetője. — így tehát a szocialista és a kapitalista országok ipari együttműködésének példátlan dinamizmusáról van szó, — folytatta. APN: Mivel magyarázza ezt? — Mindenekelőtt a nemzetközi klíma felmelegedésével, A feszültség enyhülésének eredményeként bővül a különböző társadalmi rendszerű államok gazdasági együttműködése. A helsinki értekezlet még inkább elősegítette e kapcsolatok fejlődését. Másodszor, a nemzetközi ipari együttműködés nagyfokú dinamizmusa mind a Kelet, mind a Nyugat kölcsönös érdekeltségével magyarázható. Sem a KGST-országok, sem a nyugati üzletemberek nem egyeznének bele az együttműködésbe, ha ez számukra nem volna előnyös. Az élesedő konkurrencia és a gazdasági válság körülményei között a nyugati cégeknek igen sokat jelent, hogy szilárd piacot nyerhetnek termékeik elhelyezésért. A Szovjetunió és más KGST-országok számára a nemzetközi kooperációban való részvétel lehetővé teszi számos ágazat fejlesztésének meggyorsítását s így a termelés dinamikusabb növekedésének biztosítását. Az ipari együttműködés méretei bővülésének további feltétele a szocialista országok hatalmas gazdasági és tudományos potenciálja: az előző ötéves tervben a KGST-országok ipari termelésének volumene mintegy másfélszeresére növekedett. Különösen gyorsan fejlődtek az olyan iparágak, mint a gépgyártás, energetika, elektronika, vegyipar. Ez lehetővé tette a technológiák átadása terén a nyugati országokkal folytatott együttműködés bővítését. Jelenleg ez a csere nagyjából kiegyenlítődik. A Szovjetunió az utóbbi években több licencet adott el, mint amennyit az amerikaiaktól szerzett. APN: Ön szerint milyen távlatai vannak a nemzetközi együttműködés bővülésének? — A nyugati cégek körében mind népszerűbbek a KGST-orszagokkal hosz- szú időre, 10, 15, 20 évre kötött hosszú érvényű szerződések. Részarányuk a normális szerződésekhez viszonyítva évről évre nő. Ez az irányzat a jelek szerint a jövőben is érvényesülni fog. A hosszú érvényű szerződések azért is előnyösek, mert lehetővé teszik a cégeknek, hogy hosszú időre kihasználhassák kapacitásaikat, biztosíthassák az állandó foglalkoztatottságot. Jó távlatai vannak az együttműködés olyan formájának, mint a tervek kompenzációs alapú kivitelezése. A nyugati országok ilyln tervekre hitelt nyújtanak ipari komplexumok építésére, természeti kincsek kiaknázására s ezt a hitelt az új termelőhelyek termékeinek értékesítésével nyert eszközökkel fizetjük nekik vissza. Ilyen megvalósuló nagy tervek közé tartozik a távolkeleti erdőségek és a dél-jakutföldi (Kelet-Szibéria) szénlelőhelyek kiaknázása, amelyben japán cégek is részt vesznek. A japán üzleti köröknek kompenzációs tervek kivitelezésében való érdekeltségét bizonyltja az is, hogy nemrégen újabb megállapodást kötöttek a Szovjetunióval Szahalin sziget víz alatti, parti szegélyén folytatandó olaj-, és gázkutatásról, valamint a kitermelésről. Végül a kelet-nyugati ipari együttműködés egyik további formája az ún. harmadik világ országaiban, a fejlődő országokban építendő létesítmények közös kivitelezése. Az együttműködés fejlődését elősegítő tényező a tőkés és a szocialista országok közötti alapvetően új nemzetközi jogi mechanizmus létrehozása. Alapját a KGST-országok és számos tőkésállam kétoldalú kormányközi megállapodásai, a kezdeményezés ösztönzésére, a kelet-nyugati termelési együttműködés fejlesztésében újabb lehetőségek felderítésére hivatott vegyes bizottságok alkotják. APN: Tehát többé nincs akadály az együttműködés kibontakozásának útjában? — Sajnos a nemzetközi gazdasági együttműködésben nemcsak előnyös lehetőségek vannak, hanem számos nehézség is mutatkozik. Egyes nyugati közgazdászok például úgy vélik, hogy a KGST-országok nyersanyag-szállításai a nyugati cégeket függővé teszik a szocialista országoktól. Aggodalmaik alaptalanok, mivel a kölcsönös függőség világában élünk és a megállapodásoknak vagy egyezményeknek bármilyen megszegése mindkét fél érdekeinek árt. A mind szélesebb együttműködés útján még le kell küzdeni az ún. „tájékoztatási akadályt“, el kell érni a szabványok és a technológiai feltételek egyeztetését... Szóval, éppen elég probléma van. Ám ez nagyon törvényszerű, mert a nemzetközi együttműködés egészen új területével van dolgunk. A közgazdászok feladata, hogy ne kerüljék meg a vitás kérdéseket, hanem . keressenek kölcsönösen elfogadható megoldásokat. Neves közgazdászok egy nemzetközi értekezleten nemrégen leszögezték- a nyugati és a keleti partnerek érdekeinek esetenkénti nem egyezése nem akadályozhatja a kooperáció további bővülését. Beszélgetett: DAVID IMEDASVILI, az APN tudósítója Felvételünkön a bécsi közép-európai baderőcsökkentési tárgyalások résztvevői láthatók
