Új Szó - Vasárnap, 1976. július-december (9. évfolyam, 27-52. szám)
1976-10-24 / 43. szám
ALGÉRIAI UTUEGYZETEK A Szahara nemcsak sivatag, bár a múltban így tartották számon. Gyermekkorunkban olvastunk a beduinokról, a karavánokról, hogy a mostoha természeti viszonyok közepette a tevék élelmet, vizet és létfontosságú árucikkeket szállítanak a kontinens belsejébe. Ma, az intenzív geológiai kutatások alapján tudjuk, hogy a Szahara homoksivataga alatt jelentős olaj-, foszfát- és drágafém-lelőhelyek húzódnak — és ami különösen értékes a sivatag lakói számára: nagy kiterjedésű föld alatti tavakban — víz. Ezek a természeti kincsek a terjeszkedési szándék és a Szahara felosztására irányuló új kísérletek fő indítékai. A külföldi monopóliumok, főleg az amerikaiak, franciák, de a nyugatnémetek is, igyekeznek kitermelési jogot szerezni és kihasználni ezeket az ásványkincseket, ezért keresnek szövetségeseket Marokkó és Mauritánia nagybirtokosai és a nemzeti burzsoázia körében. Ebben akadályozza őket Algéria. Az ország területén egy csoport alakult, a Polisarto Front, amely a gyarmatosítás mindennemű formája ellen, és az észak-afrikai nemzetek egyenjogúságáért harcol. Ez nem egyszerű harc. De az igazság végül a világnak ebben a részében is győzni fog és a nép saját sorsának urává válik. Amikor a Szahara körüli vitákról olvastam, elővettem algériai útijegyzeteimet. Szeretném ismertetni kedves olvasóinkkal a sivatagban szerzett személyes benyomásaimat, az ottani emberek életkörülményeit. Üticél: Timimoun Tiinimoun főutcáján Prágából Algírba az út repülőgéppel néhány óráig tart. A repülés zavartalan, az utasok beszélgetnek. Egyszer csak orosz szó üti meg a fülemet. Szóba elegyedünk útitársammal, s hamarosan az algériai új gyárak felépítéséhez nyújtott szovjet segítségről beszélgetünk. Otitársam Jakutszkból származik, ahol gyémántot bányásznak, s már nem először repül Algírba, hogy tapasztalataival segítsen a fémkohászati kombinát felépítésében. A szovjet szakembereken kívül csehszlovák szakemberek is dolgoznak itt. Nemzetközi segítséggel folyik az ország iparosítása, s ez lehetővé teszi a nyersanyag- források kihasználását a valamikor elnyomott ország népének érdekében. Az üt fogy, észre sem vesszük, hogy lassan véget ér, csak a légikisasszony figyelmeztet, hogy kapcsoljuk be a biztonsági övét, mert néhány perc múlva leszállunk. Alattunk a tenger, a távolban feltűnnek a fények ezrei. Az öbölben kivilágított kereskedelmi hajók körvonalai láthatók: Algír városa fölött vagyunk. A repülőtérről a szállodába vezető út érdekes volt. Az utcák az esti órákban is forgalmasak, mindenütt furcsa arab betűs feliratok. Örültem, hogy reggel szétnézhetek a városban, erre azonban nem jutott idő, mivel vendéglátóink még az este felhívtak és közölték,, hogy korán reggel indulunk Timimounba. Korán reggel megnéztem a térképet, de a jelzett helyet, s végül meg a fővárostól 1200 kilométernyire délre fekvő oázis nevét csak jó sokára találtam meg. A Timimoun-oázis Timimounba a repülőút — a közbeeső leszállásokkal együtt — négy óra hosszat tartott. A hőség percről percre fokozódott. Tdár ingujjra vetkőztem, de arab szomszédom még mindig sötét burnuszába burkolózva ült. Érdeklődéssel figyeltem az alattunk elterülő tájat. Mindenütt sárgásbarna homok, kövek, itt-ott elszórtan bokrok, s elvétve pálmák, kiemelkedve a homokból, mintha meg akarnának győződni róla, érdemes-e vegetálni a sivatagban. Ritkán keréknyom is látható, s a távolban még két teherautót is láttunk a sivatagban. Sehol egy műút, sehol egy kilométerkő. Ilyen útra csak tapasztalt gépkocsivezetők indulhatnak, nehogy eltévedjenek, mert az ún. csapások gyakran eltűnnek, befújja őket a homok. Ilyenkor nem marad más hátra, új utat kell keresni, hogy eljuthassanak céljukhoz. A repülőgép ablakából egyszer csak zöld pontúi pillantok meg. Nekem úgy tűnt, mintha délibábot látnék. De egyre világosabban kivehettük, hogy pálmák állnak ott, tehát vízforrásnak is kell len nie. Bizonytalanságunkat a légikisasszony válasza oszlatta szét: a Timimoun-oázis terül el alattunk A homokos, köves repülőtérre való nem épp zök kenőmentes leszállás után autóbuszon folytattuk utunkat. Timimoun a közigazgatási központja a Belgium nál nagyobb kerületnek. A forrás vize viszont csak 600 hektárnyi sivatag öntözésére elég. A víz élte tő elem, az emberek megtanultak jól gazdálkodni vele. Csatornákat építettek, melyek segítségével eljuttatják a vizet az egyes területekre. A magas pálmák alatt kevés gabonát, paradicsomot termel nek — amit megszárítva árulnak a piacon —, diny nyél és különböző füveket — s mindez éleimül szolgál embernek, állatnak. A helyi piacon a benn szülöttek néhány tojást, rágni való dohányt, pálmahajtást és fűkötegecskéket, meg fűszereket ki nálnak. A helybeli kézművesek az emberek szeme láttára készítik drótból és fából a különböző em léktárgyakat: gyűrűket, fülbevalókat, különleges lakatokat. Számunkra érdekes felfedezés, hogy itt senki sem siet. Mintha megállt volna az idő. Az embe rek csoportokban álldogálnak, vagy keresztbe rakott lábakkal üldögélnek agyagkunyhójuk árnyékában; kissé távolabb kecskék és tevék — sötétek és fehérek — fekszenek összekötözött lábakkal, szüntelenül kérődzve. Az oázis szélén a finom homm+mm i ■ mokból éles, csúcsos kövek emelkednek ki — felirat nélküli sírkövek. A kövek még láthatók, de pár év múlva a mai temető helyén homoksivatag lesz — mert a szél hordja a homokot, s ahol valami az útját állja, lerakódik és idővel .torlaszokat képez. Hgrc az életfeltételek megváltoztatásáért Algériában a kormány óriási nehézségekkel küzd — a gyarmatosítóktól örökölte. Az országban nagy az elmaradottság, az írástudatlanság és az emberek kulturális színvonala közötti különbség. Az országnak még nagyobb gondot okoz a gazdasági helyzet, a mezőgazdaság és ipar elmaradottsága. Az állami szervek nagy figyelmet szentelnek az iskolaügy és a közoktatás fejlesztésének, a higiénia kérdésének, s munkalehetőséget igyekeznek biztosítani a városok és a sivatag legfélreesőbb oázisai lakói számára is. A modern követelményeknek megfelelő iskolaépület-stílust dolgoztak ki, s ilyen iskolát építenek a központokban. Timimounban az alap- és középiskolások számára iskolát építettek, diákotthonnal, sportpályákkal és a szükséges egészség- ügyi berendezésekkel. A környékről a tanulók autóbuszon, vagy teve-, illetve szamárháton járnak be, s csak szombatonként térnek haza szüleikhez. Az iskolában az új életstílusnak megfelelő elméleti és gyakorlati ismereteket szereznek. Mindez bonyolult folyamat, de a kormány igyekszik megoldani a problémákat, ezért fordít nagy gondot a szakemberek: tanítók, orvosok és egészségügyi dolgozók képzésére. E szakemberek nélkül nem valósíthatnák meg azokat a célokat, melyeket Algéria népe maga elé tűzött. A Szahara mostoha sivatag volt, az emberek és állatok veszedelme. így volt ez évezredekig, tegnap is, és bizonyos értelemben még ma is így van. De az ember átalakítja a természetet, megismeri titkait, felhasználja kincseit. Algériában az emberek — mindenütt, ahol csak beszélhettem velük — elismeréssel nyilatkoztak Csehszlovákiáról és a többi szocialista országról. Véleményüket legjobban ezekkel a szavakkal lehet kifejezni: Tchécoslovaquie, c’est trés bonne camarade“ (Csehszlovákia nagyon jó barátunk). Algéria érdekes ország, jó emberek és jóbarátok lakják. Nekik is békére van szükségük, hogy elérhessék céljukat, megvalósíthassák hőn óhajtott távlati tervüket: a y,ocializmus építését. ROBERT jURAK A timimouni piacon (A szerző felvételei) A mm fl I I 1i .JUÜJjuJLIAÍJüjl HNESB
