Új Szó - Vasárnap, 1976. július-december (9. évfolyam, 27-52. szám)

1976-10-24 / 43. szám

Csehország közepén fekszik, körülfogja Prágát, a CSSZSZK fővárosát, amely köz­igazgatásilag különálló területi egység, de itt székelnek a közép-csehországi kerület szervei is. Népessége országos viszonylat­ban a legnagyobb, két és fél millió lakos él itt, vagyis a CSSZSZK lakosságának ne­gyed része. Gazdasági szempontból a leg­fontosabb terület, Prágában s a többi ipa­ri központban állítják elő az ország ipari termékének egyötödét. Az egyetlen kerület, amely nem érinti az államhatárt. Északon a közép-csehországi Pala-hegység sík és alacsony dombvidéke húzódik. Déli része magasabban fekszik, a közép-csehországi dombvidék gránithegyei fennsíkokkal, folyók völgyeivel és meden­cékkel váltakoznak. Legmagasabbra a Brdy lánca emelkedik. Vízhálózata igen kedvező, itt találkoznak Csehország legnagyobb folyói és gazdagok a talajvízkészletek. Az Elba és a Moldva hajózható, jelentős ásványkincsekkel ren­delkezik. A Kladno—Rakovník medence kőszenén kívül érc, és mészkő-telepek, gránit, kavics és homokbányák találhatók. A több mint 1,1 millió lakosú Prága a Vltava mindkét partján fekszik. Nagy múl­tú történelmi város, jelentős kereskedelmi, ipari, közlekedési és kulturális központ. Ipari övezetében a termelés csaknem min­den ága képviselve van. Legjelentősebb a gépipara. További fontos városai Mladá Boleslav (személygépkocsigyár), Kladno (kohászat), Kolín (vasúti gócpont, gépi par), Neratovice (vegyi üzem), Kralupy nad Vltavou (kaucsuküzem), Králűv Dvür, Beroun (cementgyárak), PFíbram (uránbá­nyászat), Podébrady (fürdőváros, üveg­gyár). A közép-csehországi Pala-hegység síkságain magas színvonalú mezőgazdasági termelés folyik. Cukorrépát, búzát, árpát, zöldséget és burgonyát termesztenek. SZOROS EGYSÉGBEN Beszélgetés Vladislav Capekkel, a Nemzeti Front Közép-csehországi Kerületi Bizottságának vezető titkárával j Nemzeti Front bizottsá­gi gainak plenáris ülését kővetően a Nemzeti Front ke- riíleii bizottságai is behatóan foglalkoztak a választások elő­készületeivel. Mindenekelőtt azonban az ' elmúlt választási időszakban elért eredményeket értékelték, amelyek a képvise­leti szervek odaadó, lelkiisme­retes munkája mellett a lakos­ság nagyfokú, önzetlen segít­ségét tükrözik. • Milyen konkrét eredmé­nyeket ért el a közép-csehor­szági kerület a választási prog­ram teljesítésében? — Nincs okunk panaszra. Kerületünk lakossága 16 000 óra ledolgozását vállalta az el­múlt választási időszakban, és vállalását 6000 órával teljesí­tette túl. A társadalmi munká­val megteremtett létesítmények értéke 3 milliárd 190 millió korona; egy főre 888 korona esik. A városok és községek fejlesztése, az óvodák és üz­lethelyiségek építése, a parkok és sétányok rendezése terén különösen a Mladá Boleslav-i és a berouni járás lakosságá­nak példamutatása és lelkes segítsége érdemel említést. Megértették, hogy környezetük csinosítása és a többi önként vállalt munka valamennyiük elsőrendű érdeke. Az előzőnél is igényesebb új választási program a lakosság még nagyobb áldozatkészségét és kezdeményezését feltételezi. A 6. ötéves tervidőszakban a beruházások kerületünkben meghaladják a 2 és fél milliárd koronát, de ennyivel nem elé­gedhetünk meg. A város- és községfejlesztési akciók kereté­ben járulékos épületeket és számos szociális intézményt építünk, bővítjük a vízvezeték- és csatornahálózatokat. # A feladatok közül melyek teljesítését tartják a legfonto­sabbnak? — A kádermunkát részesít­jük előnyben. Véleményünk szerint ugyanis az emberek gondos kiválasztásától függ, sikerül-e megnyernünk a la­kosságot az új választási prog­ram feladatainak teljesítésére. A Közép-csehországi Knb-ba 3.37, a járási, városi és helyi nemzeti bizottságokba pedig 22 521 képviselőt választunk, akiknek több mint 50 százaléka először tölti be ezt a funkciót. A 60 éven felüli, vagy az egész­ségügyi okokból távozó képvi­selők, illetve azok helyébe lépnek, akik tisztségük gyakor­lása során nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket. Nagy előnynek tekintem, hogy a jelöltek 35 százaléka a fia­talok, 30 százaléka pedig a nők. köréből kerül ki. Legna­gyobb részük munkás és föld­műves, de a műszaki értelmi­ség és a kulturális dolgozók is arányosan képviselve vannak. Noha a többség a CSKP KB tagja, természetesen a Nemzeti Front többi politikai pártjának és a társadalmi szervezeteknek a tagjaival is számolunk. • Hogyan jellemezné a Nem­zeti Front szerveinek a társa­dalmi szervezetekkel folytatott együttműködését? — Kapcsolatunk az FSZM- mel, az ifjúsági szövetséggel, a CSSZBSZ-szel és a többi szer­vezettel kifogástalan. Ugyanez vonatkozik a nemzeti bizottsá­gokkal való együttműködésünk­re. Megosztjuk velük a szerve­ző- és a politikai nevelő mun­kát is. Többnyire közösek a nyilvános gyűléseink is, ame­lyeken a képviselőket és a társadalmi szervezetek tagjait felelősségteljes feladatokkal bízzuk meg. • Az új választási program eddiginél is igényesebb felada­tainak maradéklala elsősorban a nemz ■gok lelkiismeretes függ. Hogyan bt tevékenységük, és gitséget várnak tői — Az új választ a párt politikájánál tására irányul, tel a nemzeti bizottsá a Nemzeti Front szervének és szerv ipari vállalatoknak gazdasági üzemek minden egyes szét intézménynek a p nemzeti bizottságot ban a politikai-sze ló és gazdasági-szi kában várunk segít: télytikkel kell hat gozókra, hogy v tisztában legyenek lyükön és lakhely szemben támasztott nyekkel, mert csa! teljesítésével járuló a választási progrr sításához. _,i Ezért igyekeznek bizottságok a gyűli választókkal folyta getéseken elmélyíti latukat a lakosság^ ifjúsággal. Keriile idén majdnem 88 01 rul először az urn jékoztatásukra kiilö léseket és előadás zünk, és hogy ne nek meg életük els ményéről, ez alka léklapot nyújtunk Nagy fontosságot t ennek a kis figy csakúgy, mint a szt tációnak, ami a módja annak, hogt a lakosságnak a iránti érdeklődését. • Az eredménye vező tapasztalatok A NÉP FIA — Szeretem az embereket, min­dig érdekelt a sorsuk. Tanulni is azért akartam, hogy megnyerjem bizalmukat és ügyes-bajos dolga­ikban a segítségükre lehessek — vallja a bányászcsaládból szárma­zó dr. jaroslav Pastorek, a Közép csehországi Kerületi Bíróság elnö­ke, a Közép-csehországi Knb kép viselőjelöltje. Ifjúkori - vágyát — hogy elvé­gezze a jogot — a burzsoá köz­társaság idején uralkodó gazdasá­gi válság miatt csak a felszabadu­lás utáni években valósíthatta meg. Negyed évszázad telt el azóta. Felelősségteljes munkája során — a jogrend, a szocialista törvényes­ség, az állami és gazdasági fe­gyelem védelmében — nem egy bí­róságon gyarapította értékes ta­pasztalatait. — Tévedés lenne azt hinni — mondja —, hogy a bűnözés és a társadalomellenes cselekedetek el­leni harc csak a bíróságok, a köz- biztonsági szervek és az ügyész­ség feladata. A többi állami szerv és a társadalmi szervezetek, sőt a lakosság hathatós segítsége nél­kül munkánk nem lenne eredmé­nyes. Legfőbb célunk, hogy igaz­ságosan ítélkezzünk és lehetőleg megelőzzük a törvényszegést. Ugyanakkor a kedvező feltételek megteremiésével fokozott védelem­ben részesítjük a családokat és főleg az ifjúságot. Megfelelő ne­velés ugyanis a társadalom leg­főbb érdeke. A párt- és a kormányszervek in­tézkedéseinek köszönhető, hogy általában nem emelkedik a bűnö­zések száma. De a visszaeső bű­nözök. valamint az iszákosság miatt a törvénnyel összeütközésbe kerülő egyének még mindig sok gondot okoznak. Az igazságügyi szerveknek a jövőben következe­tesebben kell felvenniük a harcot. Különösen a gazdasági bűncselek­mények, a szocialista vagyon meg­károsítása és a közrend megsérté­se igényel az eddiginél lényege­sen szigorúbb - elbírálást. Dr. Jaroslav Pastorek a Cseh Jo­gászok Egyesületének az elnöke és a Csehszlovák Jogászok Orszá­gos Egyesületének alelnöke. Tudá­sát és gazdag tapasztalatait az el­múlt választási időszakban Prága 3. városkerületének a képviselő­jeként és közrendvédelmi bizott­sága elnökeként is gyümölcsöztet- te. — Az emberekhez vezető utat keresve igyekszem közelebbről is megismerni problémáikat, életü­ket. Ennek a rendszeres kapcso­latnak köszönhetem bizalmukat. A Zizkovi Nemzeti Bizottságtól tehát elégedetten vesz búcsút a képviselő, mert úgy érzi, hasznos munkát végzett ebben a városke­rületben. Ezért is tekint derűlátón további tisztsége elé, amelyet — ha megválasztják — a Közép­csehországi Knb képviselőjeként a természetének megfelelő köteles ségtudással igyekszik majd betöl­teni. Dr. Pastorek tisztában van az­zal, hogy további közéleti tevé­kenysége az eddiginél is Igénye­sebb követelményeket támaszt ve­le szemben. — A családom ritkábban lát majd. Még szerencse, hogy gyer­mekeim már felnőttek. A felesé­gem? Megértő, hiszen ő is szor­galmasan tevékenykedik a köz­életben. Ilyen ember dr. Jaroslav Pasto­rek. Kommunista, a nép fia. Lel­kiismeretesen, megbízhatóan vé­delmezi a társadalom és a dolgo­zók érdekeit. Fáradhatatlan poli­tikai és közéleti tevékenységéért indokoltan kapta meg „Az építés­ben szerzett érdemekért“ és több más állami kitüntetést A Kladnói Egyesült Acélművek vál­lalati szakszervezeti bizottságának irodahelyiségélen szinte vágni le­hetett a füstöt. Az elvtársak éppen a választási előkészületekről, az üzemi agitációs központ programjáról tanács­koztak. — Sok időnk nincs, a szakszer­vezet holnapi plenáris ülésére kell még előkészítenünk az anyagot, de azért szí­vesen rendelkezésére állok — mondotta az órájára tekintve firí Tyburec, a válla­lati bizottság elnökhelyettese, és mind­járt válaszolt is az 5. ötéves tervidőszak­ban elért eredményeikre vonatkozó kérdésemre. Az aktivitás terve — A közép-csehországi kerület leg­nagyobb vállalata vagyunk. Acéltermelé­sünk iránt a KGST-tagországok is élén­ken érdeklődnek. Ezért is foglalkozott feladatainkkal konkrétan a XIV. párt- kongresszus határozata, amely a vállalat valamennyi üzemének rekonstruálásán A SIKER FOKOZi és korszerűsítésén kívül a dríni új üzem — a Poldi II. — felépítését is feladatul adta. Ezt az ötvözött, nemesacélt gyár­tó, milliárdokat' felemésztő üzemrészle­get három és fél hónappal a határidő előtt adták át rendeltetésének. Ez nagy­mértékben a szovjet szakemberek segít­ségének köszönhető, mert a megfelelő tapasztalatok nélkül ki tudja, milyen sokáig elhúzódott volna ez a rendkívül igényes építkezés. Tény azonban, hogy a siker felbátorít­ja az embereket, munkakedvük fokozó­dik, kifogyhatatlanok a jó ötletekben. Erre pedig a jövőben is nagy szüksége lesz a vállalatnak, mert az adott felté­telek és az igények alapján kidolgozott aktivitási tervet maradéktalanul teljesí­teni akarják. A vállalati bizottság és az üzemi bizottságok kapcsolatának elmé­lyítése nélkü ronázná sikei — Hogyan eredményes korlatban? A Poldi és a l zeti bizottság azok pedig l ről kapják i végső fokon kel. így szül ka eredmény biztonság kei nál a határu lös személyt, illetékes bizc Szoci Milyen te tok? A szak: N«í » o a c ■■O B 'CÜ M3 S 00'« o‘E2 J*1L a^­c n sí o ~ s £ _* E .5 K« X g£:3 ■S JS °> .•3» a ■BE® .Se o £ s >e a “ N N 2» » x G (■ n e jg .g «. e "c E t* .S iS ’S « e a > E '0) 5 'S ^ s ü . 03 < c °_­•»- CD .TZ •a £ « SS "5 äjgw ■ Wer“ a « 3 S ’52« o « pg ■a « «- “ ~ V) x .- u: s -re ^ -M OO « Cue.—

Next

/
Thumbnails
Contents