Új Szó - Vasárnap, 1976. július-december (9. évfolyam, 27-52. szám)
1976-07-11 / 28. szám
Párás, nedves, késő délután az Andokban. Élőt tem a szépséges, fehérruhás Cotopaxi emelkedik a magasba, körülötte felhőkből szőtt könnyű fátyol, mely hol eltakarja, hol felfedi a fenséges hegyóriás homlokát. A Rumiiíahui csipkésen fogazott hegymasszívuma mögött Tebukőban a nap vörös korongja. Távol, száz kilométerre délre, a lenyugvó nap utolsó sugaraiban tündökölnek a legendás hírű Chimborazo csúcsai. Körös-körül fogható a csönd. A Ruminahui hegylánca, amelynek már csak* körvonalait lehet megkülönböztetni, szélesen terpeszkedik a környező vidék fölött. Biztosan büszke nevére, melyet egy indián hadvezér után örökölt. Hallgat, bár sok mesélnivalója lenne. Látta az inkák birodalmának virágzását és bukását. A spanyol hódítók elől kétségbeesetten menekülő indián csapatokat. Látta, ahogy elrejtették az inkák mesés kincsét, amely állítólag még ma is a hegy sziklabarlangjaiban rejtőzik. Az inkák inesés kincseiről birodalmuk a XI. századtól a mai Ecuador, Peru és Bolívia területére terjedt ki, jól tudtak a spanyol hódítók is. 1531 közepén Francisco Pizarro elérte a Csendes-óceán partjait, és innen szeptemberben maroknyi csapatával elindult a kontinens belseje felé. Kéthónapos kimerítő menet után tábort vert a véres karaván a kiürített Cajamarcában. Ott a város fölött, az Andok lejtőin, várta a hódítókat a felfegyverzett indiánok túlsúlyban levő nagy csapata. Véres odó a bizalomért j A spanyolok megijedtek. Tudták, hogy örfgyil- kosság lenne felvenni az indiánokkal a nyílt harcot. Ezért Pizarro alattomos tervet szőtt az indián Uralkodó elfogására. Még aznap este küldöttséget ■ menesztett Atahualpához, hogy látszatra meggyőzze békés szándékáról. Másnap, ígéretéhez híven, Atahualpa megjelent a spanyol táborban, hogy részt vegyen azon az ünnepi lakóimén, amelyet Pizarro rendezett a tiszteletére. Amikor azonban az uralkodó felfegyverzett indián kísérete kezdett beözönleni a városba, Pizarro követei szemére vetették a Nagy Inkának, hogy a spanyol hadvezér követei fegyver nélkül jelentek meg Atahualpa táborában. A hiszékeny uralkodó elrendelte csapatainak, hogy rakják le a fegyvert és ezzel megpecsételte — háromszáz évre — virágzó birodalmának sorsát. | Amikor az uralkodó indián kísérői letelepedtek j a főtéren, Pizarro egyszerre csak azt követelte Atahualpától, hogy vegye fel a katolikus vallást és vesse alá magát a spanyol királynak. Atahual- pának hamarosan rá kellett jönnie, hogy a spanyolok nem a Napisten fiai — ahogy korábban a számukra furcsa fehér arcú idegenekről hitték —, hanem emberi szörnyetegek, akik az aranyért, a gazdagságért bármiféle gaztettre képesek. Messzire eldobta magától a neki nyújtott bibliát. Perceken belül mind a négyezer fegyvertelen indián ott feküdt vérbe fagyva a főtéren. Az elfogott Atahualpát egy .tágas helyiségben őrizték. „Annyi aranyat adok nektek, hogy beborítja ennek a helyiségnek a padlóját“ •— ajánlotta az uralkodó. Ellenségeinek bizalmatlan tekintetéből azonban azt olvasta ki, hogy — úgylátszik — keveset ajánlott fel. Ezért egy vonalat húzott a falon olyan magasságban, amennyire csak elért, és érces hangon azt mondta: „Ilyen magasságban megtöltöm a termet arannyal, a mellettünk levőt meg ezüsttel.“ A váltságdíj sorsa , Még aznap kiadta Atahualpa a parancsot, hogy hordják össze Cajamarcába a váltságdíjnak szánt aranykincseket a kiterjedt birodalom templomaiból és palotáiból. Az Indiánok már 2700 kg aranyat és 1500 kg ezüstöt hordtak össze, amikor a véres kezű Pizarro megijedt foglyának hatalmától. Félve az esetleges bosszútól, sürgősen összehivatott egy bíróságot, amely halálra Ítélte az inka uralkodót. 1533. .augusztus 29-én a spanyol hóhérok megfojtották a főtéren. A zsákmányon megosztoztak — egyötödét a spanyol király kapta, a többi a katonáknak jutott, a legnagyobb részt Pizarro tartotta meg magának. Ugyanannak az esztendőnek október havában egy másik spanyol kalandor kelt útnak csapatával északra. Zsoldosai, akiket megszállt az arany ör- 1 dögé, mindenütt halált hagytak maguk után. S mindez a katolikus anyaszentegyház nevében ... A haragos tűzhányó Amikor Atahualpa hadvezére, Ruminahui, akinek emberei a váltságdíjként összehordott aranykincsek nagy részével Cajamarcához közeledtek, megtudta, hogy urát meggyilkolták, magát kiáltatta ki uralkodónak s a rengeteg aranyat elrejtette a nehezen járható hegyek között. Felfegyverezte csapatait és elindult a spanyolok ellen. Talán győzött is volna, ha..; Az ecuadori főváros. Quito fölé magaslo Pichin- cha tűzhányó is állítólag aranykincseket rejteget A döntő csata előtt azonban felmordult a Cotopaxi tűzhányó, amely évtizedekkel azelőtt tört ki utoljára. A babonás indiánok ebben rossz jelet láttak, megijedtek az istenek haragjától, kitört közöttük a pánik és fejveszett futásnak eredtek. Egy részüket a spanyolok lemészárolták, másik részük Quitóba menekült, amelyet Ruminahui bevett és földig rombolt. Ezután 5000 emberével visszavonult a hegyekbe, s ott elrejtette a még nála maradt kincseket. Egy krónikás, Fernandez de Oviedo becslése szerint az indiánok összesen 70 000 teherhordó terhét rejtették el a hegy gyomrában. Az indiánok sohasem árulták el a titkos rejtekhelyét. Ha kínozták is őket, egyetlen válaszuk az volt: nem tudok semmit. Ennyit a kincsek történetéről. Kalandorok százai Nem fér hozzá kétség, hogy Ecuador, Peru és Bolívia hozzáférhetetlen hegyei, tűzhányóinak kráterei és dzsungeléi aranykincset rejtegetnek. Százszámra akadtak kalandorok, akik elbódulva az arany csillogásától, útnak indultak, hogy megkísértsék a szerencsét. Sokan közülük újra meg újra hazatértek, hogy az expedíció céljaira újabb pénzeket szedjenek össze, feláldozták egész vagyonukat, s rengeteg nehézséggel, küzdve, az életüket is. S akiknek sikerült visszatérniük, azok is koldusbotra jutottak. Az inkák földje nem adja ki idegeneknek a kincsét.- Itt-ott azonban mégiscsak felcsillant valamiféle aranytárgy. S ez újra felkorbácsolta a kalandorok vágyait. Szövetség a sátánnal A quitói városi levéltár egyik okmánya tudósít egy bizonyos Cantunáról, akinek az apja Ruminahui egyik bizalmas embere volt Quito lerombolásakor a fiúcska ottmaradt a romok között. Súlyos nyomorékon nem maradt számára más kiút, minthogy a hódítók szolgálatába szegődjék. Szolgált egyebek között Hernano Szuareznél is, aki annyira megszerette, hogy megtanította írni és olvasni. Történt egyszer, hogy a fiúcska spanyol gazdája nyakig eladósodott. Hogy adósságait kifizethesse, elhatározta: eladja a házát. Cantuna azonban azt ajánlotta neki, hogy állítson fel a pincében egy olvasztókemencét. Aztán éjszakánként aranytárgyakat hordott a pincébe. Ura ily módon megmenekült az adósságoktól. Suarez halála után a spanyolok szerették volna tudni, mi volt az oka, hogy egyszerre olyan jól ment neki, s nem hagytak békét Cantunának. „Bármikor annyi pénzem lehet, amennyit csak akarok, mert eladtam a lelkem az ördögnek“ — mondta nekik. Az örökösök ezt elhitték, s igyekeztek ismét megtéríteni az indián szolgát. Ez azonban, hiába hivatkoztak a lelke üdvösségére, minden ajánlatot elutasított azzal, hogy „Amíg élek. Inkább a pénzt választom“. Csak 1564-ben bekövetkezett halála után fedezték fel a pincében az olvasztó- kemencét meg az itt-ott szerteszórt aranytárgyakat. Csak ekkor értették meg, hogy az indián túljár az eszükön. Titkát azonban magával vitte a sírba. A legnagyobb mennyiségű kincs állítólag Ecuador déli részén, Quinaro város közelében van elrejtve. A 800 teherhordó között, akik a váltságdíjnak ezt a részét szállították, volt egy fiú is, aki később a jezsuitáknál szolgált. Elárulta nekik, hogy a kincs a hegyek között van elrejtve, s ember alakúra kifaragott kőtömbök őrzik. Számtalan további expedíció indult ennek a kincsnek a felkutatására. 1787-ben Romero kapitány állítólag talált is itt valamennyi aranyat, de ennek egy részét a hatóságok lefoglalták. Pedro Javier tábornok, Lojo tartomány kormányzója sem tudott ellentállni a kísértésnek. A kőbálványokat ugyan megtalálta, de ennél többet már nem. . Pénz száz forradalomra A perui Cuzcóban szintén elrejtettek az indiánok aranykincset. A monda szerint 1814-ben Pumacchua törzsfőnök felkelést szervezett a spanyolok ellen. Volt ezek között egy Asteto nevű barátja, akit szeretett volna megnyerni a tervének. Ez azonban elutasította a ^észvételt, mondván, hogy ahhoz rengeteg pénz és ember kellene. „Szerzek én pénzt száz forradalomra is, hisz valamennyi indián gyűlöli a spanyolokat“ — válaszolta a törzsfőnök. Amikor Asteto még mindig hitetlenkedett, Pumacchua elhatározta, hogy megmutatja neki a kincset. Beköttette a szemét s úgy vezette el a rejtekhelyre. Amikor Astetónak levették a szeméről a kötést, egy hatalmas helyiségben találta magát, mely tele volt rengeteg aranyszoborral és más aranytárggyal. Visszafelé menet eltépett egy gyöngyfüzért s a gyöngyöket egyenként elpötyogtatta. Reggel azután elindult vissza, hogy megkeresse a rejtekhelyei. Ugyancsak meglepődött, amikor az úton találkozott az indián főnökkel, s ez markába nyomta az elhullajtott gyöngyöket. El Derrotero de Valverde Ambatötól keletre áthatolhatatlan, még fel nem kutatott, őserdőkkel és dzsungelekkel borított vidék terült el, a Llanganati, ahol gyakoriak az esőzések. Az alig járható hegyekben állítólag további, hihetetlen értékű kincset rejtettek el az indiánok. Ez az ún. Valverde-kincs. Valvevde szegény spanyol katona volt, aki a XVI. században Latacungában telepedett le. Indián nőt vett feleségül, s ezután egyszerre csak meggazdagodott. Apósa, aki indián törzsfőnök volt, egyszer állítólag elvezette Llanganatiba, s ott megmutatta neki a titkos rejtekhelyét. Az obsitos katona, visszatérve hazájába, halála előtt levelet írt a királynak, s ebben pontosan beszámolt a rejtekhelyről. Ez a jelentés az a híres El Derrotero de Valverde. A király nem sokáig késlekedett, s hivatalnokokat küldött ki Peruba, akik a latacungai helytartó és Longo páter, vezetésével a rejtekhely keresésére indultak. Az expedíció nemcsak üres kézzel, de a páter nélkül is tért haza. A „Derrotero“, amelyet tudósok is hitelesnek tartanak, másolatban a mai napig is fennmaradt. Hiábavaló remények A Llanganatiba több expedíciót vezetett egy bizonyos Guzmán, de csak elhagyott bányákat talált. Arról a területről, amelyet végigkutatott, részletes térképet készített. Ének alapján további expedíciók is felkeresték a vidéket. Egyik tragédia a taásikat követte. 1912-ben Brookes ezredes indult ide a feleségével, aki útközben meghalt. Végül a teherhordók elhagyták; a felkutatására kiküldött mentőexpedíció találta meg teljesen kimerült állapotban. 1937-ben valósult meg a nagy Loch-féle expedíció. Ezt Jósé Ignacio Quinteros vezette, aki szintén egész életén át kutatott az aranykincsek után. Napokon, heteken át folyton zuhogott az eső. Végül az expedíció vezetőjét ledöntötte lábáról a fáradtság. Az utolsó Loch-féle expedíció hetven napos mártíriummá vált. Sorba hullottak el az állatok s az emberek. Magányosan, csak néhány hűséges szolga kíséretében érkezett el Loch a Rio Anzuhoz, ahol végre talált egy kevés aranyat. Ez azonban az expedíció költségeinek fedezésére sem volt elég. A csalódott kalandor vette a pisztolyát és meghúzta a ravaszt... A hatvanas-hetvenes években a svéd Rolj Blomberg tett kísérletet, de neki sem kedvezett a szerencse. Mindannyian egyetértettek abban, hogy a hiábavaló remények és a hamis igé-- retek földje ez. így jártak hát azok, akik szemet vetettek az inkák kincsére __ Fe lmerülhet a kérdés, megtalálhatja-e egyáltalán valaki az inkák elrejtett kincsét? Nincs kizárva. De biztosan nem telhetetlen európaiak és amerikaiak lesznek azok, akiknek sikerül kiemelniük a föld mélyéből. Az inkák kincse jog szerint azoké, akiknek a földjén rejtőzik, azok utódaié, akik elrejtették az idegenek elől. Azoké, akik még a XX. században is csaknem olyan viszonyok között élnek, mint egykori inka őseik. Az inkák földje nem adja ki kincsét az újkori hódítóknak sem. Egyszer talán majd azokat fogja szolgálni, akik itt, a hegyek között arcuk verejtékével tertnelik meg nagyon is keserű kenyerüket... BLAHOSLAV BRAUN Kecsua indián — a háttérben a világ legnagyobb működő vulkánja, a Cotopaxi (5897 m) (A szerző felvételei) ®¥ÉÉ
