Új Szó - Vasárnap, 1976. július-december (9. évfolyam, 27-52. szám)

1976-09-26 / 39. szám

Konsztontyin Csernyenko, az SZKP Központi Bizottságának titkára: Az SZKP lenini munkastílusának néhány kérdése (A cikk első részét az Oj Sző előző vasárnapi számában közöltük.) Az élet újra meg újra igazolja Lenin azon megállapítását, hogy az ellenőr­zés társadalmi fogalom. Hiszen az el­lenőrzés lényegét, rendeltetését, az el­lenőrök összetételét, szervezeti formái­kat és munkamódszereiket a társadal­mi-gazdasági rendszer, az állam osz- tályjellege határozza meg. A mi tnai körülményeink között az ellenőrzés társadalmi tartalma és politikai funk­ciója világosan megmutatkozik abban, hogy érezhetően növekszik hatékony­sága, vagyis egyre nagyobb szerephez jut a gazdasági fejlesztési tervek vég­rehajtásában és ugyanakkor a szo­cialista demokrácia kibontakoztatásá­ban és tökéletesítésében. Ma gazdagodik, ü] vonásokkal egé­szül ki mind a tulajdonképpeni párt­ellenőrzés, mind az államai és társa­dalmi szervezeteknek az SZKP által szervezett ellenőrző munkája. Az ellenőrzési rendszer fejlesztésének fő területei a követke­zők: — a szűk értelemben vett szakmai tevékenység — a felügyelet, az ellen­őrzés, a revízió — fokozatosan tágabb, több síkú értelmet kap, mivel egyre inkább azt jelenti, hogy az ellenőrzés­sel stb. megbízott személyek gyakor­lati segítséget nyújtanak, a helyszínen megszervezik a végrehajtást, általá­nosítják és alkalmazzák a legjobb tapasztalatokat, a hatékony munka- módszereket, vagyis maga az ellenőr­zési folyamat gyakran összekapcsoló­dik az egyes intézkedések végrehaj­tását célzó közvetlen szervező munká­val; — a technika fejlődése, a szakem­berek elméleti és szakmai képzettsé­gének magasabb színvonala lehetővé teszi, hogy az ellenőrzés, valamint a végrehajtásra vonatkozó operativ in­formáció továbbítása automatizált irá­nyítási rendszerek segítségével történ­jen az elektronikus számítástechnika nagy lehetőségeinek felhasználásával; ilyen ellenőrző rendszereket már ki­fejlesztettek és az utóbbi években si­keresen alkalmaznak több minisztérium és főhatóság apparátusában, termelési egyesülésekben és nagyüzemekben; — az ellenőrző munkába a társa­dalom mind szélesebb köreit vonják be; munkások, kolhozparasztok, gazda­sági szakemberek és alkalmazottak milliói tevékenykednek aktivan a gaz­dasági vezető szervek munkáját ellen­őrző bizottságokban, kapcsolódnak be a népi ellenőrzési csoportok és meg­figyelő állomások szerteágazó hálóza­tába, vesznek részt a nagy építkezé­sek vezérkarának munkájában, vala­mint a különféle társadalmi ellenőrző szervekben a szovjetek, a szakszerve­zetek és más szervezetek vonalán; nagy szerepet játszanak az ellenőrzés­ben a központi és a helyi sajtó mun­káslevelezői. Mindez a pártszervek aktív támoga­tásával növeli az ellenőrzés hatékony­ságát, megszilárdítja a végrehajtási fe­gyelmet, a tömegekben kialakítja azt a felelősségérzetet, mely az állam­ügyek intézésében való közvetlen rész­vétel velejárója. A pártmunka, a pártirányitás lenini stílusa hatékonyságának kimeríthetet­len forrása a demokratizmus. A párt, mint ismeretes, a demokratikus cent­ralizmus elvei alapján épül fel, egész élefe és tevékenysége ezeknek az el­veknek van alárendelve, s éppen ez biztosítja, hogy a legszigorúbb fegye­lem és a „jelűiről“ támasztott igényes­ség nem ellenkezik a kommunisták, a dolgozók millióinak érdekeivel és akaratával, hanem ellenkezőleg, a né­pi kezdeményezésre támaszkodik, el­engedhetetlen tényező a tömegek ön- álió társadalompolitikai tevékenységé­nek összefogásában és szervezésében. A Központi Bizottság beszámolóján, a XXV. kongresszus küldötteinek fel­szólalásain következetesen végigvonult az a gondolat, hogy csak akkor érvé­nyesítjük szilárdan a lenini munka­stílust, ha állandóan gondoskodunk a demokratikus centralizmus mindkét elemének továbbfejlesztéséről. Ez a fel­adat vonatkozik mind a párt' belső életére, mind arra a szélesebb szférá­ra, amely felöleli a társadalom anyagi és szellemi haladásának egészével kapcsolatos irányító munka kérdéseit. Egyrészt arról van sző, hogy erősítsük a centralizmust, amely szervezetileg garantálja a párt fő irányvonalának érvényesítését, biztosítja a nép, az ál­lam legáltalánosabb érdekelnek kife­jeződését, gátat vet az esetleges tár­casovinizmusnak és a lokális érdekeket előtérbe helyező tendenciáknak. Más­részt pedig arról, hogy elmélyítsük és tökéletesítsük a párton belüli demok­ráciát, fokozzuk minden kommunista aktivitását, kibontakoztassuk az alap­szervezetek kezdeményezését, össze­kapcsoljuk a párt egész munkáját a tömegek alkotó öntevékenységével... A kollektivitás elveinek kiterjesztése és •*• a demokratizmus elmélyítése a pártmunkában szervesen összefügg egymással. Hiszen maga a kollektivi­tás fogalma feltételezi, hogy az adott szerv a lehető legnagyobb mértékben figyelembe veszi a különféle vélemé­nyeket és javaslatokat, amelyek elő­mozdítják ennek vagy annak a kez­deményezésnek a sikerét. A gyakor­latban ez azt jelenti, hogy nem csupán támaszkodni kell azoknak az Ismere­teire és tapasztalataira, akik közvet­lenül részt vesznek a pártbizottság adott ülésén, nem csupán be kell von­ni a napirendre tűzött kérdés szakértő­it, hanem tanácskozni kell az érde­kelt dolgozók kollektíváival, képvise­lőivel is. Amikor pedig az ország társadalmi-gazdasági és politikai fej­lődésének döntő kérdéseiről van szó, az érdekeltek és a maguk módján hozzáértő személyek köre az egész népet jelenti... Pártunk vezeti a társadalmat, de nem közvetlenül, nem — hogy úgy mondjam — adminisztratív úton igaz­gatja a társadalmat és az államot. És éppen ezért a pártirányítás két aspek­tusának rendkívül nagy jelentősége van hatékonysága folytonos növelése szempontjából. Az egyik az az ideoló­giai irány, amelyet a párt szab meg tevékenysége minden mozzanatával a tudományossággal, a szervezettséggel, a belső pártdemokrácia fejlesztésével és tökéletesítésével. A másik pedig az, hogy a párt állandóan mélyíti és tö­kéletesíti a néppel való nem formális, eleven kapcsolatok hallatlanul sokré­tű, összetett mechanizmusát. A párt- irányítás lenini stílusának szigorú sza­bálya, hogy kitűnően kell ismernünk a tömegek hangulatát és vágyait, tisz­tában kell lennünk azzal, mit kíván elsősorban a nép a párttól az adott időpontban. Pártunk rendkívül lényegesnek tart­ja, hogy a fontosabb határozatok elő­készítésekor" eszmecsere folyjék a saj­tóban, s határozatainak tervezeteit az egész nép elé vitára bocsássa. A XXV. kongresszus előtt megvitatták a párt- szervezetekben, a dolgozók gyűlésein, a sajtóban a Központi Bizottságnak az 1976—1980. évi néngazdaságfejlesz- tés fő irányaira vonatkozó tervezetét. Ugyanakkor nein lehet túlbecsülni a pártmunka más olyan módszereinek és területeinek jelentőségét, amelyek biztosítják a nép kezdeményezéseinek figyelembe vételét, a politikai irányí­tó apparátus operatív, gyors reagálását a dolgozók Igényeire és javaslataira. Lenin többször hangoztatta, hogy a pártszervezetek és a nép közti eleven kapcsolat egyik ilyen formája a leve­lezés. Ahogy ő személyesen válaszolt munkások, parasztok, katonák levelei­re, parasztküldöttek szóbeli kérelmei­re, ezt mindmáig követendő példának tekinti minden kommunista vezető, a pártapparátus minden dolgozója. Le­ninnek. az volt a véleménye, hogy a dolgozók levelei igen értékes informá­ciót nyújtanak az időszerű kérdések­ről, a nép hangulatáról és szükségle­teiről, s fontosnak tartotta, hogy ezt az információt általánosítsák és poli­tikai határozatokban realizálják... Ma nincs olyan kérdés, nincs olyan esemény a párt vagy a nép életében, nincs olyan jelenség a világon, amely ne tükröződne vissza az SZKP Közpon­ti Bizottságához, a helyi pártszervek­hez érkező levelekben és táviratokban. A szovjet emberek magas fokú poli­tikai öntudata, a szocialista demokra­tizmus éltető ereje újból megmutat­kozott a XXV. kongresszus előkészíté­sének és munkájának napjaiban. Eb­ben az időben a kongresszus címére és az SZKP Központi Bizottságához több mint 600 000 levél és távirat ér­kezett, némely napokon 25 000 levél jött egyszerre. Ezeket a leveleket most feldolgozzák, s hamarosan külön kö­tetben jelentetik meg. Gyakran éppen a levelek indítják nemcsak a helyi pártszervezeteket, ha­nem az SZKP Központi Bizottságát is különféle határozatok meghozatalára. A Központi Bizottság 1975-ben és az idén a dolgozók leveleiben megfogal­mazott javaslatok alapján több doku­mentumot fogadott el az SZKP párt- szervező, ideológiai, tömegpolitikai munkájának, a gazdasági építésnek, az SZKP külpolitikai tevékenységének kérdéseiről. És nem véletlen, hogy a XXV. kongresszus után az egyik első országos jelentőségű pártdokumentum az a határozat lett, amely a dolgozók leveleivel való foglalkozás javítá.-áről intézkedik. A levelekkel való foglalko­zás kérdését az utóbbi időben több területi és tartományi pártbizottság ülésén behatóan megvitatták. L. 1. Brezsnyev személyesen is nagy figyelmet fordít erre a kérdésre, ál­landóan érdeklődik, hogy a Központi Bizottság apparátusában hogyan fog­lalkoznak a levelekkel, rendszeresen tájékoztatást kér a levelek tartalmá­ról, személyesen elolvas sok levelet, gyakorlati tanácsokat ad a pártmun­kásoknak, hogyan javítsák a munkát ezen a területen... Az SZKP — alapítója és vezére út­mutatásaihoz híven — egy pillanatra sem feledkezik meg arról a figyelmez­tetésről, hogy „csak az győz és tartja meg a hatalmat, aki hisz a népben, aki megfürdik az eleven népi alkotó­erő forrásában“ s erejének legfőbb forrását, minden győzelmének zálogát mindig abban látta és látja, bogy megbonthatatlan a kapcsolata a néppel, hogy lelkesíteni tudja és meg tudja szervezni a tömegeket a kommuniz­musért vívott harcra. Ma a demokratizmus, az Igényes­ség, a szakértelem, akárcsak a lenini munkastílus többi fontos vonása, elen­gedhetetlen tulajdonsága a pária ppa- rátus minden szintjén vezető funkcio­náriusnak. A XXV. kongresszus félre­érthetetlenül leszögezte, hogy a mai körülmények között csak azok a ve­zetők tudnak lenini módon dolgozni, akikben párosul a pártosság az alapos szakértelemmel, a fegyelmezettség a feladatok alkotó szellemű megközelí­tésével. az igényesség az emberekkel való törődéssel. Szilárd meggyőződé­sünk. hogy a pártapparátus hatékony munkájának, kiváltképpen politikai ne­velő funkciójának egyik legfontosabn összetevője a vezető személyes példa­mutatása. Az SZKP nagy gondot fordít arra, hogy a társadalom irányításának min­den területén meghonosodjék a lenini stílus, s erre a célra következetesen felhasználja a káderpolitikát. Nézzük például a politikai és a gazdasági irányítás tudományos szín­vonala biztosításának kérdését. Vilá­gos, hogy e feladat megoldásának leg­első feltétele a pártmunkások magas fokú tudományos képzettsége, isko­lázottsága, műveltsége. Ezt a kérdést mi egész összetettségében látjuk. Vagyis a vezető pártmunkás tudomá­nyos felkészültsége, véleményünk sze­rint magában foglalja mind a mar­xista—leninista elmélet teljes elsajá­títását, mind pedig a konkrét felada­tok ellátásához szükséges alapos szak­mai ismereteket. A párt minden kom­munistával szemben azt a követel­ményt támasztja, hogy legyen szilárd világnézete és politikai á'láspontja, s ez a követelmény még Inkább érvé­nyes azokra, akik vezető funkciót töl­tenek be. A káderek marxista-leni­nista képzettsége jelentősen elősegít! minden egyes párttag alkotó társadalmi aktivitásának fokozását, és a mi tár­sadalmunkban a kommunista nem kí­vülálló megfigyelő és bíráló, hanem a párt ügyének önfeláldozó harcisa. Ugyanakkor — miként Lenin hang­súlyozta —, a vezető politikai tulaj­donságai, amelyek nélkül egyáltalán el sem képzelhető mint pártmunkás, még nem minden.- Mert semmilyen esz­mei meggyőződés, semmilyen politikai tekintély nem hozza meg a sikert, ha a vezető hiányos ismeretei folytán nc-m tud eligazodni a munkaterületén föl­vetődő problémák lényegében. És ez­zel kapcsolatban nehéz túlbecsülni Lenin következő útmutatását, amelyet pártunk jól megjegyzett magának: .. az irányításhoz szakértelem, a termelés minden feltételének teljes és pontos ismerete, a termelés techniká­jának korszerű szinten való ismerete, bizonyos tudományos képzettség szük­séges“. Pártunk mindig szem előtt tartotta Leninnek ezt az útmutatását. De időre volt szükség, a Központi Bizottságnak is céltudatos erőfeszítéseket kellett tennie, amíg elértük a mostani, örven­detes helyzetet, amikor gyakorlatilag a pártapparátus egész vezető állomá­nyának felsőfokú végzettsége van. Ma a pártbizottságokban — a kerületi bi­zottságoktól a szövetséges köztársa­sági kommunista pártok központi bi­zottságaiig — az első titkároknak 99,3 százaléka (összesen 4421 főről van szó] diplomás szakember ... Lenin azt tanította, hogy a társada­lom irányításával kapcsolatos pártpo­litika gyakorlati végrehajtása feltétle­nül megkívánja a káderek megfelelő elosztását és átirányítását. Ugyanakkor szigorúan elítélte a „szervezeti fejet­lenséget“, az adminisztratív viszketeg- séget, amely a pártmunkások értel­metlen ide-oda helyezgetésére vezet. Az SZKP a XXIII. kongresszuson ha­tározottan hangsúlyozta, hogy ezek a lenini követelmények rendkívül időszerűek, s hogy feltét­len megtartásuk igen fontos. A párt­ban véget vetettünk a káderek indo­kolatlan áthelyezgetésének, a mester­séges „fluktuációnak". Valamennyi ká­der új munkaterületre való áthelyezé­sének kérdését ugyanolyan alapos mérlegeléssel, mondhatni, tudományo­san döntjük el, mint a párt szervezeti, politikai életének más fontos problé­máit. Érthető, hogy így létrejönnek a nyugodt, összpontosított munka felté­telei, néma sikkadnak el, hanem gya­rapodnak az apparátusunk minden adott szintjének irányításában szerzett értékes tapasztalatok. Ma érvényesül a pártnak az az irányvonala, hogy a régi káderek meg­becsülésével, tapasztalataik és ismere­teik maximális felhasználásával pár­huzamosan vezető beosztásba helye­zünk fiatal, ígéretes munkatársakat. Ez elengedhetetlen feltétele annak, hogy biztosítsuk a párt politikai Irány­vonalának, forradalmi hagyományainak folytonosságát. Ez az egyik aspektusa a pártkáde­rekkel való lenini szellemű törődés­nek, amely jellemző az SZKP-ra. A má­sik aspektus pedig az, hogy az SZKP- ban az élet törvénye lett a káderek iránti mélységes bizalom, önállóságuk biztosítása abban a nagy, felelősség- teljes munkában, amelyet a párt kon­cepcióinak és terveinek végrehajtása érdekében végeznek. De senki se higgye azt, hogy vala­miféle mindent elnéző türelmességről van szó. A lenini eszmék és az élet- tapasztalatok arra tanítanak, hogy a demokratizmus bővítése és formáinak tökéletesítése csakis akkor lehetséges, ha vele együtt fejlődik a felelősség- érzet, erősödik a tudatos fegyelem. A pártirányítás rendszerében például a kollektivitás elvének következetes érvényesítése csak akkor lehetséges, ha párosul az egyéni felelősségre vo­natkozó lenini követelmény érvényesí­tésével. A népi bölcsesség így szól: kire többet bíznak, attól töb­bet várnak. így tekintünk mi is a pártkáderekre, akik szervezeteiktől, a dolgozó kollektíváktól nagy bizalmat kaptak. Hiszen a vezető, aki mindig a tömegek szeme előtt van, minden mel­léfogásával, minden hamis hanggal többet árthat a helyes páíjvonal érvé­nyesítésének, mint egy egyszerű párt­munkás a maga hibáival. És az SZKP szigorúan felelősségre vonja azokat a vezetőket, akik nem tették magukévá a lenini munkastílus olyan elengedhe­tetlen jellemzőit, mint a pontos végre­hajtás, a magas fokú tudatos fegye­lem, a pártos elviség és a gyakorla­tiasság egyesítése, az emberek iránti tapintat és figyelmesség, az emberek­ben rejlő minden képesség felszínre hozása. Az SZKP a kádermunkában is követ­kezetesen alkalmazza a lenini stílust, mert ebben látja annak biztosítékát, hogy rohamosan fejlődő társadalmunk pártirányitásában ezután is a szovjet kommunisták legjobb erői, ismeretei és tehetségei összpontosuljanak. A XXV. kongresszust, a kongresz- szus következtetéseit, megállapításait és határozatait teljes joggal tekintjük az SZKP és a szovjet nép fontos ered­ményének abban a harcban, amelyet Október eszméinek alkotó megvalósí­tásáért folytatunk. A kongresszus nagyszerűen kifejezte a pártélet leni­ni normálnak diadalát. L. I. Brezsny°v a kongresszus szónoki emelvényéről kijelentette, hogy „a pártdemokrácia következetes fejlesztése, a követelmé­nyek növelése a párt minden tagjával szemben: elévülhetetlen lenini elvek, naplóinkban is a párt fejlődésének alapjai’. Ezen a szilárd alapon nyug­szik az SZKP egész munkája, ame­lyet lenini stílusban szervezünk és végzünk. (Megjelent a Béke és Szocializmus című folyóiratban.) 53534823532323485323482348235353485353535323235323485323234848532353485348532323534853

Next

/
Thumbnails
Contents