Új Szó - Vasárnap, 1976. július-december (9. évfolyam, 27-52. szám)
1976-09-19 / 38. szám
vezérelve halad a csőben. Az egyes varratoknál parancsra megáll — ezt egy varratra helyezett készülékkel érik el — ott körbesugározza a varratot, s a varratra kívülről elhelyezett filmre vetíti az esetleges hibákat. A filmek előhívása után- az egész szakasz ellenőrizhető. Ezt az elmés szerkezetet az NSZK- ból vásárolták, amely alakja miatt még ott kapta a találó1 radioizotópos szalamandra nevet. A . defektoszkó- posok munkája íjfy igen egyszerűvé vált. Behelyezik á szalamandrát a csőbe, amely a megadott helyen automatikusan munkához lát, s ha elvégezte, automatikusan kikapcsol. Ez azért fontos, mert működése közben a kezelők is távolabb tartózkodnak a veszélyes sugárzás miatt. Erre egy zseblámpa nagyságú detektor intenzív hangjelzéssel figyelmezteti őket. A menet végén Ha a csövet a szalamandra rendben találta, következhet a gázvezeték építésének leglátványosabb művelete, a cső szigetelése, árokba helyezése és elföldelése. Erre a Szakaszra is ellátogattunk, ahol Ladislav Búj- ■, dós építésvezető és Ján Andrasko mester irányítja a munkát. A különböző társadalmi rendszerű államok békés együttműködésének | példájával itt is találkoztunk, az USA-ban vásárolt fekete szigetelő fóliát ugyanis szovjet gép helyezi az NSZK-ban gyártott csőre, s a fe- í kete fóliát borító fehér védőfóliát a hazai Faira Napajedla vállalat készí- - tette. Ez a fehér fólia egyébként szintén újdonság. Nemcsak arra szolgál, hogy mechanikai sérülésektől védje a szigetelő réteget. A fekete színű fólia ugyanis annyira elnyelte a hőt, hogy gyakran felhólyagzott, ezért kezdték alkalmazni a fehér színt, amely jobban visszaveri a napsugarakat. Itt egy jól összeszokott kollektíva dolgozik, a szigetelőgép személyzetének munkáját Stefan Benedikt, a hat szovjet T 3560-as csőrakógépet kezelő csoport vezetője Molnár Dezső. Ezek a hatalmas gépek felvált- va, ütemesen emelgetik a vezetéket, amíg az egyik néhány méterrel továbbhalad, addig a többi helyette is tartja a súlyos terhet. Bizony, kiöregedett gépek már ezek, az első vo- ; nal építéséből maradtak vissza, megérdemelnék már a „nyugdíjaztatást“. Erre nemsokára sor is kerül, rövidesen új, még nagyobb teljesítményű gépek foglalják el a helyüket. ■ •* Tréfás társaság lehet ez a csőrakó brigád, az utolsó gép hátán ugyanis a „Bratislava—Poprad—KoSice Express“ feliratú tábla látható. Vajon hány kilométeres óránkénti sebességgel halad ez az „expressz“? Ladislav Bujdoé szerint egy műszak alatt egy — másfél kilométert haladnak. Eddigi napi csúcsteljesítményük 2 kilométer, de még ebben az évben el I akarják érni a 3 kilométeres napi csúcsot. A teljesítmény nem is annyira tőlük függ, hanem inkább attól, fc"~ hogy milyen hosszúak az egyes össze- hegesztett szakaszok, ez viszont attól, hogy milyen terepakadályok ; • vannak a vezeték útjában. Természetesen az is fontos, hogy milyen a S terep. A csőrakó brigád nyomában egy . bulldózer szaporán tologatja a földet az árokba fektetett fehér acélkígyóra. Ez itt már a munkafolyamat vége, de távolról sem az egész építkezésé. Külön gondot okoz majd a folyók, főleg a Vág, a Nyitra és a Garam áthidalása, ami a hőmérsékleti ingadozások hatása miatt különleges mű- szaki megoldást igényel. Amint azt í Lipsky1 mérnök elmagyarázta, az egyes szakaszokat' külön-külön kötik be az egész rendszerbe, olyan sorrendben, ahogy elkészülnek. A Hyd- rostav egész 185 kilométeres szakaszán először a 027-es és a 029-es szakaszt adják át, az előbbire a tervek szerint a jövő év áprilisában kerül sor. Az egyes szakaszok fokozatos beiktatása lehetővé teszi a kompresz- szorállomások és ezzel az egész vezetékrendszer teljesítményének a növelését. Mi itt ebben az írásban természetesen csak az építkezések 6. szlovákiai szakaszával foglalkoztunk, további feladat még a 448 kllométe- 9. rés 800 mm átmérőjű új csővezeték, az ún. déli szárny elkészítése Plä- veck? Pétertől az NSZK határáig. Az egész rendszernek a tervek szerint 1979 végére kell elkészülnie, amikor majd az összesen 2250 kilométer acélcsövet képviselő kettős vezetékben 11 kompresszorállomás továbbítja majd a szovjet földgázt, ezt az életet jelentő energiaforrást Európa említett államaiba. A tranzit gázvezeték építői így '• járulnak hozzá á különböző társadalmi rendszerű országok kölcsönösen előnyös együttműködéséhez, a nemzetközi feszültség további enyhítéséhez, s ami a legfontosabb, a tartós béke megőrzéséhez. MAKRAI MIKLÓS KGST-EGYÜTTMÜKÖDÉS A HEGESZTÉS TERÜLETÉN A közelmúltban Borisz Paton akadémikus nyilatkozott az APN tudósítójának, hogy bármely ország gazdasági életének fejlődésében milyen óriási szerepet játszik a hegesztéstudomány és technika, amely végső soron rendkívül sokoldalú feladatok megoldására lehet képes, gyakorlati alkalmazása pedig szerteágazó. A hegesztés tudományos és gyakorlati kérdéseivel a Szovjetunióban számos kutatóintézet, felsőoktatási intézmény, üzem és gyár foglalkozik. Az Ukrán Tudományos Akadémia Jevgenyij Paton ívhegesztési Intézete ezen a téren vezető intézmény. Az általuk végzett munka igen jelentős. Amíg 1958-ban az összes hegesztési munkák alig 10 %-a volt gépesített, ma már több mint a fele. Számos iparágban a hegesztés teszi lehetővé a munkaigényes technológiai eljárások gépesítését és automatizálását, a munka meggyorsítását, a munkakörülmények megjavítását, a termelékenység fokozását, a minőség javítását, a felhasznált . anyagok megtakarítását. A hegesztés új módszereinek kidolgozása, korszerű anyagok és hegesztőberendezések kialakítása tovább folyik. Korszerűbb technológiával és berendezésekkel dolgoznak. Már igen hatékony gépesített és automatizált hegesztősorokkal és szalagokkal rendelkeznek. INFORMÁCIÓCSERE A hegesztés tudományának és technikájának aktuális kérdései megoldása terén igen nagy hatékonyságot jelent a KGST-tagországok szakembereivel folytatott együttműködés. A kölcsönös tapasztalat- és információcsere a felek számára lehetővé teszi, hogy a legkorszerűbb technikát, a legjobb szervezési és munkamódszereket alkalmazzák a nagyobb kutatási költségek nélkül. A intézet szoros kapcsolatban áll a bolgár, magyar, NDK-beli és lengyel társintézetek szakembereivel. Kétoldalú együttműködés keretében több hegesztőberendezés született, amelyek ipari alkalmazást nyertek. Továpb folyik a berendezések, dokumentációk, eljárások leírásának, valamint hegesztési anyagok gyártási módszerének cseréje az együttműködő országok között. A KGST 1971—75. évi tudományosműszaki kutatási koordinációs tervében már koordináltabbá vált az együttműködés, és új szervezeti formákat alakítottak ki. A kérdéses témákban mintegy 20 szovjet, több mint 60 szocialista országbeli tudományos intézmény kapcsolódott be. A kijevi ívhegesztési intézet keretében létesített koordinációs központ egyezteti a tudományos kutatásokat, elősegíti azok eredményes munkáját és ellenőrzi a közös programok végrehajtását. Az intézet sokoldalú feladatához tartozik a szakemberek képzése és továbbképzése, elősegíti a szakmai szemináriumok szervezését stb. Így pl. Csehszlovákiában minden évben megszervezik a hegesztés különböző területén a szakmai tanfolyamokat. Említésre méltó az NDK-ban 1975-ben megnyílt műanyaghegesztési iskola, amely 1976-ban is folytatja munkáját. KOORDINÁCIÓS KÖZPONT A KGST-országok kijevi koordinációs központjának létrehozásával egyidejűleg megszervezték az ENSZ Nemzetközi Elméleti Gyakorlati Hegesztési szemináriumot, amelyet ma már több mint 30 európai, ázsiai, afrikai és latin-amerikai ország közel száz küldötte végzett el. A szeminárium alapvető célja a mérnökök és kutatók megismertetése a szovjet szakemberek a hegesztés területén elért legújabb tudományos eredményeivel. Jelentős eredményeket értek el közösen a kijevi és a hallei kutatók. Az NDK-beli intézet egy impulzushegesztőgépet alakított ki, a szovjet intézet pedig e berendezés energia- forrását hozta létre. Az új berendezés a lipcsei vásáron díjat nyert. Számos érdekes és fontos munkára került sor, amikor a hallei intézethez csatlakoztak a karl-marx-stadti műszaki főiskola, a magdeburgi tő- iskola, a berlini Humboldt Egyetem és más NDK-beli intézmények. így pl. az 1972—75. években az NDK volt az elektronsugaras és ultrahangos hegesztések kutatásának, a hegesztési eljárások matematikai módszerei kidolgozásának, hegesztőberendezések egységesítésének szervezője koordinátora. Ezen kívül az NDK-beli szakemberek számos más munka kivitelezői voltak, többek között szovjet kutatókkal együtt alakították ki az ultrahangos Ereng készüléket, amely röntgensugarak és filmek alkalmazása nélkül rendkívül gyorsan és egyszerűen felderíti a hegesztési varratok szemmel nem látható defektusait. Különösen sikeresnek bizonyult a fogaskerékgyártás céljára készített Paton-215 automata hegesztőberendezés közös megalkotása. A gépjárművek sebességváltóinak fogaskerekeit általában ötvözött drága acélból marják ki. A művelet maga bonyolult, hosszadalmas, és sajnálatosan sok acél válik forgács- csá. Magától értetődő, hogy ha a fogaskerekeket darabokból állítják össze, az lényegesen meggyorsítja az előállítást. A hagyományos hegesztési eljárások viszont nem teszik lehetővé egy ilyen technológia alkalmazását. Ezt az igen fontos problémát sikerült megoldaniok a Paton- ZIS kutatóinak a kijevi szakemberekkel együttműködve. A közös kutatást Grigorij Leszkov irányította. Először az elektronsugaras hegesztőágyút és az energiaforrást alakították ki, majd az összes — négy — művelet teljes automatizálására került sor. A hegesztés maga is vákuumban zajlik le. A hegesztés elektronsugaras ömlesztő eljárással történik, mivel a sugár jelentős energiát hordoz. A művelet nyomán igen vékony és nagyon szilárd varrat keletkezik, ugyanakkor a hegesztéseknél általában fellépő deformáció és minőségromlás a minimumra csökken. A Paton-ZIS berendezés, az alkatrészek méretétől függően 3. ... 30 másodperc alatt készít el egy fogaskereket, vagyis évente másfél millió fogaskerék gyártására képes. Alkalmazásával egy sor munkaigényes folyamat automatizálható, a termelékenység növelhető, az acélfelhasználás a munkavégző felületekre korlátozható, az önköltség csökkenthető és a minőség javítható. Az új eljárás nyomán várható megtakarítás a szovjet gépkocsi- és traktorgyárakban több millió rubel. Jelenleg az NDK-beli szakemberek az elektronsugaras hegesztés korszerűsítésén, alkalmazási területének bővítésén dolgoznak. A ZIS igazgatója — Werner Hilde professzor — a KGST keretében folytatott kooperáció hasznáról nyilatkozva kijelentette, hogy „a szovjet tudósok kutatási eredményeinek megismerése és alkalmazása az általa vezetett intézetnek évente 2 millió márka megtakarítását teszi lehetővé“. * SOKOLDALÜ KÖZÖS KUTATÁS TÍZ1 évvel ezelőtt kezdődött a szovjet és csehszlovákv anyagismereti szakemberek közös tevékenysége. Kezdeményezői a kijevi Paton Intézet és a Bratislava! ívhegesztési Kutatóintézet munkatársai voltak. Kezdetben az elektrokohászati hegesztésre vonatkozó információkat és tapasztalatokat cserélték ki. Elektron- sugaras hegesztőberendezéseket,' elektrosalakos í?s automata ívhegesztőket ismertettek egymás előtt. A továbbiakban közös munkát végeztek, többek között a vastag falú olajipari edények, tartályok elektrosalakos hegesztésének eljárását dolgozták ki, hogy a költséges hőkezelés elhagyható legyen. Jelentősen bővültek 1972 után a szovjet és csehszlovák hegesztési szakemberek között a kapcsolatok. Ez már az 1972—75. évekre összeállított közös kutatási tervben is megmutatkozott. A bratislavai intézet mellett a munkába bekapcsolódott a Prágai Állami Gépesítési és Automatizálási Gépipari Kutatóintézet, a Zápotocky Hegesztőanyaggyár, a Lenin Gépgyár és más intézmények. A KGST keretében szovjet és csehszlovák szakemberek közös monográfiát adtak ki, amelyet a hegesztett varratok dinamikus terhelésekkel szembeni ellenállása vizsgálatának szenteltek. A kijevi intézetben készült elektronsugaras hegesztőberendezés, amelynek a mechanikai és automatikai részét — a programozási rendszerét — a bratislavaiak kísérletezték ki. A kísérleti példány is Csehszlovákiában készült, amelynek kipróbálását a kijevi intézet vállalta. Ezen kívül a Paton Intézet dokumentációja alapján Bratislavában ipari — hőkicserélő csőrendszerek hegesztését szolgáló — berendezést próbálták ki, első ízben kísérletként, PLAZMA- ÉS MIKROPLAZMA-EL JÁRÁS Csehszlovákia továbbra is szállít ívhegesztéshez generátorokat a Szovjetunióba. Az elkövetkező öt évben Csehszlovákia fogja megszervezni a plazma- és mikroplazmasugaras hegesztési eljárások alapjainak kidolgozását, a fémek megömlesztése és vágása technológiájának kikísérletezését, új hegesztési anyagok és berendezések kialakítását. Ezekben és más témákban a csehszlovák és szovjet szakemberek közösen dolgoznak. Számos közös témában dolgoznak a szovjet intézetek — közülük is elsősorban a kijevi intézet — a lengyel intézményekkel, főként a gli- wicei hegesztési intézettel. A munkába bekapcsolódott a varsói Technikai és Rádiőteletechnikai Intézet, a wroclawi Aspa Hegesztőberendezések Gyára, a varsói' Unima stb. Az 1972—75. években a szovjet és lengyel szakemberek közösen kidolgoztak egy értékelési rendszert, amely elfogadottá vált a szocialista országokban a kézi ívhegesztések vizsgálatára és lehetőséget biztosít a további korszerűsítésre, egységesítésre. A sokoldalú együttműködés átfogó, 1976—80. évekre szóló tervének megfelelően Lengyelország szervezi az ívhegesztés generátorainak korszerűsítése érdekében folytatandó kutatásokat, valamint más témák kidolgozásában is közreműködik. A kijevi intézet és bolgár szakemberek együttműködése még az ötvenes évek végén kezdődött. Akkoriban még a szovjet kutatók főként tanácsokat adtak, technológiai segítséget nyújtottak, dokumentációkat adtak át, amelyek lehetővé tették a bolgár nemzeti hegesztőberendezés-gyártás megindítását. 1966-től, a szófiai ön- tészeti és Hegesztésgépészeti Intézet megalapítása óta közös tudományos kutatásokat is folytatnak. Ezekhez csatlakozott előbb az Építőipari Kutatóintézet, később a Gép- és Elektrotechnikai Főiskola és más kutatóintézetek. Érdekes az a munka, amelyet a szovjet és bolgár szakemberek más országok tudósainak bevonásával folytattak a hegesztéstudományi és technikai kutatások összesítése érdekében. A megfelelő adatok birtokában sikerült meghatározni a legaktuálisabb tudományos ismeretek, a nemzeti és közös kutatások távlati terveinek, a hegesztés tudománya fejlődésének irányát. Az 1976—80. években Bulgária fogja szervezni a jelenlegi hegesztöbe- rendezések alkatrészeinek egységesítésére és univerzális hegesztőberendezés megalkotására irányuló törekvéseket. Hasonlóképpen alakulnak a szovjet szakemberek kapcsolatai a román és a magyar szakemberekkel. A szocialista országok hegesztési szakembereinek együttműködése elősegíti a tudományág és technika gyors fejlődését. Bár még viszonylag rövid idő telt el a több oldalú kapcsolatok kialakulása óta, máris kimondhatjuk, hogy gazdaságilag minden együttműködő számára igen hasznosak. PAYER JÁNOS ........ ....'!|!:l!ll||l!l!l-!!!l!:;!!^|r!!tiV!!:h;:i::!;;;:-:::-