Új Szó - Vasárnap, 1976. július-december (9. évfolyam, 27-52. szám)
1976-08-22 / 34. szám
HŰKOR kánikulában — Nincs már itt az ideje, hogy levesd ezi a hacukát? — Meg vagy húzatva? Ez most a divat... (Krokogyil) — Szeretném biztosítani a házamat tűz ellen. — Foglaljon helyet, uram! Várjon egy pillanatig, azonnal visszajövök, és elintézem az ügyet. — Nem lehetne gyorsabban, uram? Már ég a házami — Vagy azonnal abbahagyja az ivást, vagy megvakul... — figyelmezteti az orvos a pácienst. — Választhatl — Tudja, doktor úr — feleli a beteg —, öreg ember vagyok, és azt hiszem, tulajdonképpen mindent láttam már ezen a világon ... • . — Kisfiam, rémesen piszkos a kezed. Mit szólnál hozzá, ha egyszer én Jönnék ilyen piszkos kézzel ebédelni? — Nem szólnék semmit. Annál é nudvariasabb vagyok. © A verekedéssel vádolt Tohonyáktól megkérdezi a bíró: — Előre megfontolt szándékkal verte meg a panaszost? — Nem, kérem. Melléje akartam ütni, és véletlenül eltaláltam. • A takarékos férj igy szól tékozló feleségéhez: — Ez így nem mehet további Eldöntöttem, hogy háztartási könyvelést fogsz vezetni. A bal oldalra írod majd a bevételeket, a jobb oldalra pedig a kiadásokat. A férj mindjárt másnap belenéz a könyvelésbe, s a bal oldalon ezt látja beírva: „Ma kaptam a férjemtől hétszáz koronát“. A jobb oldalon pedig ez állt: „Mindet elköltöttem.“ A skót betér nagy létszámú családjával a cukrászdába, és fagylaltot rendel. — Igen. egy fagylaltot — feleli a felszolgálónő —, azonkívül mit hozzak még? — Tíz kanalat! I NYÄRI ostromállapot Péterke odasettenkedik apjához: — Apa, nálunk miért nem vehet el egy férfi több nőt, mint Afrikában? — Tudod, kisfiam, hiába magyaráznám, most még nem érted meg. Majd ha nagy leszel, magad is rájössz, hogy a törvény miért védi a férfiakat... ’-pZzOtyHS-(Kesztyűs Ferenc rajza) Sinclair Lewis, a nagytőke mohóságát, a szabad egyházak álszenteskedését, a faji megkülönböztetés barbárságát metsző szatírával kipellengérező, nagy amerikai regényíró egy ízben megrázó misztériumjátékot állított színpadra. A vállalkozás impresszáriója élénk figyelemmel kísérte a próbákat, s néhány napos szemlélődés után megkérdezte a szerzőt: — Mr. Lewis, ki az a tizenkét ember, az a hálóinges kórus ott a középen? — A tizenkét apostol. Az impresszárió felhördült: — Apostoli És csak tizenkettő?! Egy ekkora barom nagy színpadon! Hát nem megmondtam önnek, Mr. Lewis, hogy semmi spórolási Nem szeretem a szegényszagotl Nekem legalább száz apostolt állítson a színpadra! Marcello Mastroiannl komoly művész. Bármennyire nem sztárkodó típus, azt mégsem tudja elkerülni, hogy naponta halomszámra ne érkezzenek postájában a lelkendező levelek. A túltengő népszerűségnek ezt az óhatatlan velejáróját álta* Iában megértő rezlgnácicval viseli az olasz film férfi-kedvence, de egyik hódolója mégis nagyon feldühítette. A szuper- latívuszoktól hemzsegő levél ugyanis Így végződött: — ... soha, soha, soha nem volt még ilyen csodálatos, ilyen elragadó, ilyen ellenállhatatlan! Kérem, szíveskedjék nekem postafordultával színes fényképen elküldeni a filmen viselt kardigánja mintáját, mert feltétlenül ugyanolyat szeretnék köttetni a vőlegényemnek... Egy kezdő tollforgatő elvitte regényét Alberto Moraviához, a nálunk is jól ismert olasz íróhoz, s addig könyörgött neki, mig Moravia megígérte, hogy áttanulmányozza a művet és megmondja róla a véleményét. Néhány hét múlva az Irócska Ismét megjelent Moraviánál. — Elolvasta a könyvemet? — kérdezte. — Elolvastam. — Hálásan köszönöm! — olvadozott az újkönyves szerző. — Ha tudná, mennyi álmatlan éjszakámba került, míg a könyvemet megírtam ... — El tudom képzelni — felelte Moravia. — Még szerencse, hogy amit könyve írása közben alvásban elmulasztott, azt én a könyv olvasása közben bőségesen behoztam. A parkban egy férfi sakkozik a kutyájával. Egy járókelő megáll és felkiált: — Hát ilyen intelligens ku* tyát még életemben nem láttami A sakkozó felnéz: — Pedig nem nagy lumen. Négy partiból hármat én nyerek. A .vadnyugati ivóba beállít egy dúlt arcú cowboy, és elordítja magát: — Ki festette zöldre a lovamat? Semmi válasz. — Idehallgassanak! Ha most azonnal el nem árulják, hogy ki festette zöldre a lovamat, akkor olyat teszek, mint öregapám, a Véreskezű Bili tett hatvan évvel ezelőtti Erre már felugrik valaki, hanyatt-homlok kirohan, és két perc múlva visszatér jelenteni: — Lemostam a lovat! De árulja el, mit tett Véreskezű Bili? — Zöld lövőn ment haza. coLmw Hollywoodba érve, éppen akkor találtam meg Columbót amikor be akart menni egy házba. A kapuban álló rendőr durván ellökte, és csak akkor engedte be a bűntény szín helyére, amikor én igazoltam őt. — Köszönöm, hogy a segítségemre volt — motyogta —. de véletlenül a mellényemhez gomboltam a banonkab^'o mat, és képtelen vagyok megtalálni az igazolványomat, ön nem fázik? Én fázom — mondta a hadnagy, és fel gyűrte a ballonkabát gallérját. — Hogy van az, hogy önnek mindig sikerül lelepleznie a bűnösöket? Még pedig nagyon gyorsan — kérdeztem tőle, miközben a telthelyre kísértem. — Gúnyolódik? Már öt perce itt vagyunk, és még {nindig nincs meg a tettes. De nini, milyen szép nyakkendője van. Hol vette? — A Rákóczi út és a Síp utca-sarkán. — Mindig szerettem volna ilyen nyakkendőt venni, de nem tudom, hol lehet szép nyakkendőt kapni... Na, majd egyszer, ha Budapesten leszek... Ezek a kék is piros csíkoki Gratulálok, uram, az ízléséhez. Megijediem. Csak nem engem tart gyilkosnak? Collínbo mindig ilyen ártatlan, semmitmondó kérdésekkel szokta csapdába ejteni a gyanúsítottakat. Az őrmesterhez fordult és az áldozatra mutatott: — Ügy gondolom, hogy ez a meggyilkolt, mert a .őr markolatig a hátába van döfve, öt már nem érdemes kihallgatnom. Talán inkább önti — fordult az áldozat titká rához. — Van az ön oklahomai nagynénijének reumája? — Tudtommal nincs. — Nagyon érdekes! — állapította meg Columbo, és az ajtó felé indult. Nagy Columbo-szakértő vagyok, ezért meg mertem volna esküdni, hogy az ajtónál visszafordul, és valami nagyon fontosat fog kérdezni. Ne*m csalódtam benne. — És isiásza sincs a nagynénijének? — Az sincs. Köszvénye se. De ha mindent akar tudni allergiás. ’ — Érdekes, nagyon érdekes. Az allergia nagyon kelle metlen betegség... Nem vagyok képzőművészeti szakértő, de ha nem csalódom, ez egy festmény — mutatott egy Rubens-képre. — Nagyon szép. A kerete is tetszik. Ezután — legnagyobb meglepetésemre — számolni kezd te ujjait: „Egy-kettő, és ha jól tudóm, akkor most a négy következik.“ Sejtettem, hogy ez egyike Columbo trükkjeinek. Ogy tesz, mintha háromig se tudna számolni, és igy téveszti meg a gyanúsítottat. — Úgy látszik, hogy a titkár is hallott már Columbo képességeiről, mert remegni kezdett, mint a nyártalevél. — Nini, egy könyvi — emelt fel Colutabo hadnagy egy vaskos kötetet az asztalról. — Nagyon szeretek olvasni. Mindig az első oldalnál kezdem el az olvasást és az utolsónál fejezem be. A titkárhoz .fordult: *— És maga? Hogyan szokott olvasni? Ne haragudjon, hogy megkérdem, de nagyon érdekel. — Én is az elején kezdem. — Biztos benne? Én úgy vélem, hogy maga mindjárt a het- vennegyedik oldalon kezdte és ott mindjárt be -is fejezte. Ugyanis ezen az oldalon van annak az altatónak a leírása, amelyet maga a gazdája teájába tett. Jól látni az ujjlenyomatát. Ogy látszik, valami zsírosat evett, amikor ezt az oldalt tanulmányozta. Amikor a főnöke a teát meg- ltta és elaludt, kényelmesen leszúrhatta. Majd a szakértők összehasonlítják a maga ujjlenyomatait a könyvön és a teáscsészén levőkkel, és az ügy bizonyítást nyer. Nagyon kérem, legyen addig türelmes,.még jó negyedóra is beizte lik, amíg letartóztatom. Columbo újra begombolta a ballonját. Ezúttal a nadrágja gombjához. PALÁSTI LÁS7-LÖ AUTOSTOP BÉKÉS ISTVÁN gyűjtés« — Igen, most már egészen jól látom! He**) A hollywoodi filmcsillag jó tanácsokat ad a barátnőjének: — Szinte vég nélkül csökkentheted az életkorodat, mégis azt tanácsolom, hogy mindig hagyj kilenc hónap különbséget a saját korod és a lányodé között! Az estélyen egy idős hölgy a híres ejtőernyős mellett ül. — Az valami nagyszerű lehet, ugrálni a levegőbe, ugye" — szól a hölgy rajongva a szomszédjához. — Gondr'on., közben sok félelmetes élményben volt része... — Szentuccse úgy van, asszonyom. A legszörnyűbl- az volt számomra, amikor egy olyan tábla előtt értem földet, amelyre az volt írva: „Fűre lépni tilos!“ ■ A konyhai ügyeletes, miután életmintát vett, megkérdi a szakácstól: — Maga a háborúban a hadseregnél szolgált? — Igenis, uram —■ feleli a szakács. — Szakács voltam, • kétszer megsebesültem. — Szerencséje volt. Valóságos csoda, hogy nem ölték megl (The New Yorker)
