Új Szó - Vasárnap, 1976. július-december (9. évfolyam, 27-52. szám)

1976-08-22 / 34. szám

Keresztrejtvény \ baromfiház megszokott képe: lakói éppen ebédelnek, csak az a különös, hogy sehol sem látunk etető embereket. Ezt a munkát a gépek végzik helyettük Nagyüzemi baromfitenyésztés A Litván SZSZK-ban nagy sikerrel vezetik be a nagy. üzemi baromfitenyésztést. Ez lehetővé teszi a szóban forgó nagyüzemek komplex gépesítését. Például a kajs- iadori körzetben létesített baromfiüzemben is minden­nemű munkát gépesítették és automatizáltak. A szóban forgó üzem a múlt évben bocsátotta a közélelmezés rendelkezésé­re az első 400 tonna barom­fihúst. A közeljövőben he­lyezik üzembe a baromfite­nyésztő nagyüzem második részlegét, majd röviddel utána a harmadikat is, s akkor ez a „baromfigyár“ a Litván SZSZK-ban a legna­gyobbak közé fog tartozni. Évente 5,5 ezer tonna ba­romfihúst és 8,8 millió to­jást ad át az élelmiszer-ke­reskedelemnek. A kőkorszak „zenekara” Szenzációs dolgot fedezett fel Szergej Bibikov, az Uk rán Tudományos Akadémia levelező tagja. Bebizonyító! la, hogy az ukrán Mezin falucskánál talált festeti mammutcsontok tulajdon­képpen ütőhangszerek, ame iyek a paleolitban a ritmus ütésére szolgáltak, amikor íz emberek rituális táncpt lártak. A (JO-as években az ásatá soknál 6 különböző mám- mut-csontot találtak a tudo­mányos kutatók. Szerge] Bi­bikov régész gondosan meg­vizsgálta őket, és felfedez­te, hogy egyes részek % ki vannak csiszolva. Megindult a találgatás: vajon ezek a csontok a régi időkben nem a mai dobok és kasztanyeU ták szerepét töltötték-e be. A régész segítségére siet­tek ebben a kriminalisztika szakemberei — Anatoll] Ru- bezsanszkij, az orvostudo­mányok doktora, valamint Viktor Berger, a jogi tudó mányok doktora. A krimi naliszlika legújabb műsze reivel bebizonyították, hogy a csontokat a rezonancia feljavítása érdekében spe .ciálisan megmunkálták, így például a mammut bordáié ból eltávolították a spon gyaszerű anyagot, s ezáltal a csontban jól rezonáló mesterséges üreget hoztak létre. Az ősi hangszer a xi lofon hangjára emlékeztei Sikerült megállapítani a ré­gi hangszerek korát is. A tudományos-kutatók 20 ezer évesnek találták, így 10 ezer évvel idősebbek a ko­rábban találtaknál. A régé­szeti tudomány eddigi törté netében ilyen lelet még nem fordult elő. A Mezinből származó őskori hangszerek lehetőséget nyújtanak arra, hogy új szemszögből vizs­gáljuk őseink életét. A mammutcsontból készült hangszerek, amelyeket Szer­gej Bibikov régész talált az ukrán Mezinben Rejtvényünkben Németh Lászlótól, a magyar prózairodalom is- • mert egyéniségétől idézünk a vízszintes 11., a függőleges 1., a függőleges 1. valamint a vízszintes 25. számú sorokban. VÍZSZINTES: 13. Ismert spa­nyol labdarúgó volt. 14. Euró- pa-csúcstartő szovjet úszó. 15. Néma sütés. 16. Arra a másik helyre. 17. Szerencsét hozó tárgy. 19. Kiejtett mássalhang­zó. 20. Egykori neves csehszlo­vák válogatott labdarúgó volt. 21. Hamis. 22. Névelővel az ele­jén versenydíj. 24. Értéke. 26. Idegen fiúnév. 27. 1500 római számmal. 28. Azonos mással­hangzók. 29. Madridi napilap. 31. Cimbora. 32. Aranysárga, kristályos ásvány. 34. Apát. 36. A hét egyik napja. 37. Sértet­len. 38. Posztófajta. 39. Egyfor­ma betűk. 41. Ön — németül. 42. Némán súg. 44. A magyar király első helyettese. 48. Kö­zép-európai Kupa rövidítése. 49, Bátor teszi. 51. Szellemes japán játék. 52. Hiányos suli. 53. Kettős betű. 55. Dal (ék. h.j. 57. Jóval a térd alá érő női ruha. 59. Német festő. 61. Leng. 62. Hosszmérték rövidí­tése. 63. Hüvelyes növény. 64. A szilícium vegyjele. 65. Idegen fiúnév. 68. Vissza: nyílás a tes­ten. 69. Nagyon sötét bőrű em­berek. 72. Indíték. 73. Ragado­zó állat. 74. E. V. 75. A leves után következő tömör fogás. 77. Követelje. 78. Veszteség. 80. Szlovákiai város. 81. Feltekint. FÜGGŐLEGES: 2. Balatoni üdü­lőhely. 3. Búzavirágféle. 4. Hosszú lábú vízimadár. 5. In­diai város. 6. Fordított névelő. 7. Város Nigéria keleti részén. 8. Fürtösre szőtt durva posztó­ból készült felsőkabát. 9. Népi hosszmértékegység. 10. A ponttyal rokon hal. 11. Kettős- hangzó. 12. Sorrendben a negy­venkilencedik után közvetlenül következő személy. 17. Hiányos klán. 18. Erős pálinka. 21. Nem használ. 23. Első fogásként fo­gyasztott étel. 25. Helyhatáro­zószó. 28. Ötlet. 30. Latin elöl­járó. 33. Kis francia sziget az Atlanti-óceánban. 34. ... Novák Vilmos, magyar festő és grafi­kus. 35. létezni. 38. Erdőben a lehullott falevelek tömege. 40, A lutécium vegyjele. 43. Geno­véva tulajdona. 45. Az ezüst vegyjele. 46. Folyó Közép- Ázsiában. 47. Szóösszetételek előtagjaként az utótag aláren­deltségét jelöli. 50. Akadozva mond valamit. 54. Kétes! 56. A zsidó vallás előírta étkezési szabályoknak megfelelő (ék. h.j. 58. Gyakori igevégződés. 59. Kis tengeröböl — németül. 60. Cserjével benőtt hely. 63. Bank azonos hangzói. 66. Női név. 67. Bibliai személy. 68. ... ol, színtelen, kellemes sza­gú 203 fokon olvadó kristályos vegyület. 70. Jelfogó. 71. Levá­gott gabonából összekötött nya­láb (ék. csere J. 73. Bélyeg ré­sze. 76. Határozói rag. 77. Éb­red. 79. A radon vegyjele. 81. A vas vegyjele. © Az augusztus 8-án közölt ke­resztrejtvény helyes megfejté­se: „A természet alkotta az em­bert, az ember újjáalkotja a természetet.“ 115 megfejtés érkezett. Sor­solással könyvjutalomban ré­szesülnek: Blahuta Rózsa,. Pre- Sov (Eperjes), Zachár Mária, Kráfovsk? Chlmec (Királyhel- mec), Hudek Milánná, Samorín (Somorja), Juhász Ida, Cierna nad Tisou (Tiszacsernő), Czi- bulka Imre, Nővé Zámky (Ér­sekújvár). Amikor Moldvában (dél­nyugati szovjet szövetségi köztársaság) elhangzik: „Indulj a táncba“ (Vlhogyi na zsok), azt jelenti, hogy a termést betakarították, s elérkezett a pihenés idpje A „zsok“ teszi fel a kOro nát a földműves munkájára az öröm és a vigalom szim bóluma. Innen kapta nevét a népszerű „Zsok“ — a moldvai állami népi tánc- együttes is. A táncegyüttes műsoré ban a fő számok közé tar tozik a moldvai folklór. A hagyományoknak megfelelő en a „Zsok“ repertoárjában a Szovjetunió és a világ más népeinek táncai is sze cepelnek. A moldvai tánc­együttes bemutatta már művészetét csaknem vala mennyi szovjet nagyváros ban, s nemegyszer lépett fel külföldön Is. Táncol a „Zsok” együttes A „/Csak“ — moldvai állami népi táncegyüttes cigánytáncot ad elő SzOveq és k0p: APN 1 mondat—100 korona A VASÁRNAPI 0| SZÓ KŐVETKEZŐ SZÁMÁBÓL IDÉZZÜK AZ ALÁBBI MONDATOT: Jogos büszkeséggel és Jó őrzéssel tölt el bennünket az a tudat, hogy a magyar politikai, állami ős kulturá- lis szervek méltányolják erőfeszítéseinket, megfelelően értékelik munkánkat, és mindenben segítenek bennün­ket céljaink valóra váltásában. OLVASÓINK FELADATA: Keressék meg az tdőzett mondatot, jelöljék meg a cikk vagy a riport címét, amelyben a mondat található, s ezt levelezőlapon — négy napon belül — küldjék be szer­kesztőségünkbe. A beérkezett megfejtések közül hetente kisorsolunk egy nyertest Az augusztus 1-1 számunkban megjelent mondat a Vendég Bajorországban című cikkből való. 174 helyes megfejtést kaptunk. SORSOLÁSSAL 100 KORONÁT NYERT: Csehi Melinda. 946 37 MoCa 6. 295, okr.: Komárnn

Next

/
Thumbnails
Contents