Új Szó - Vasárnap, 1976. július-december (9. évfolyam, 27-52. szám)

1976-08-22 / 34. szám

csukódott. Nem nyitott nekik altót többé a kuny- hó. Elhatározta: inkább üresen áll, elhagyottan, semhogy ilyen lusta népséget befogadón. Es a cicák? Még ma is hajléktalanok, magányosak, hacsak azóta meg nem javulták. *c M1KULA KATALIN A LUSTA CICÁK ( ( 4 I 4 I € t € t # m Valamikor régen, régen, egy kis kunyhó ál lőtt az aram/erdö közepében. Elhagyatottan, őre sen sznmorkodott magában. Várta, várta, hogy valaki bekopogtasson. Várta, de hiába. A nagy várakozás közepette el szundi lőtt. Arra vetődött a cicamama három kiscicáiával. Erdei 'erekre vadászták. Már belefáradtak, amikor megpillantották a kunyhót. Bizony, ör­vendeztek a kunyhó láttán. — No. gyerekek, ide bemegyünk — nyávogta a cicamama. — Végre végre! Legalább kipihenjük maaun- knt — nyivákollák a cicák. A különös hangzavarra felébredt a kunyhó, s azonnyomban kitárult az ajtaja. Bevonult a ci­cacsalád. Elhelyezkedtek, leheveredtek. Egy-ket­tőre elaludtak, hiszen fáradtak voltak. Mosoly­gott a kunyhó, örvendezett, hogy már van la­kója, nem áll ott hiába. A cicák pedig aludtak. Nem ébredtek fel, csak másnap este. A gyom­ruk ugyan korgott, de egerésznt nem volt ked vük. Inkább lustálkodtak tovább. Reggel sem volt kedvük egerésznt. Egymást küldözgették. Vitatkoztak, mlákoltak, nagyokat fújtak egymás ra, s uégyl egymás bundáját kezdték ciháim Megrázkódott a kunyhó. Zsupszl A cicák kí­vül, az ivaron hemperegtek. Az ajtó pedig be­Az illusztrációt LÖR1NCZ ZSUZSA készítette Legenda és valéség a fecsícefűrol Gyógynövény a fecsketű. Tu­dományos neve: Cheltdonium május L. A mákfélék csoport- lába taitozik. Ebből a gyógy­növényből elég sokat gyűjtöt­tek a pozbal pionírok, ezért Kérdezték leveliikben: Igaz-e, hogy ez a gyógynövény onnan kapta a n'-vét. hogy Itatását még a fee /ölt is ismerik, hi­szen ennek a nedvével nyitják ki a fiókáik szemet? A legenda szerint Így tesz­nek a fecskék, s ennek a nö­vénynek a nedve gyögyítla a vakságot A legenda szerint, melynek olyannyira hittek, hogy időszámításunk előtt a neves PHnius ezt írta: a fecs­kefű nedvének mágikus ereje oly nagy, hogy még a kiszúrt szemet is gyógyítja. Később rz alkimisták, akik a • bölcsek kövét keresték, hogy annak segítségével aranyat ál­líthassanak elő, igy okoskod­tak: A fecskefíí neve che­ll d o n 1 u m. ezt a szót szét lehet Írni a következő módon: „coell donum“, melynek jelen­tése „az ég ajándéka“, s ebből következik, hogy ez a növény tartalmazza azt a négy elemet. mely segít bennünket a böl­csek kövének megtalálásában. Ma már tudjuk, hogy az al­kimisták okoskodása hiábavaló volt. s tudjuk azt Is, hogy a fecskefű sárga nedve nem al­kalmas a szembetegségek gyó­gyítására. Éppen ellenkező a hatása: marja a bőrt. Ezért szoktuk figyelmeztetni a gyógy­növényt gyűjtő pionírokat: Sze­dés után feltétlenül mossatok kezet, mert a növény nedve mard, nedvétől meg lehet va­kulni! Más a legenda és más a va­lóság. Jogos viszont a kérdés: Honnan kapta nevét ez a nö­vény? íme a válasz: Görög ere­detű a neve. Chelidon magya­rul fecske. Ez a növény ugyan­is akkor virágzik először, ami­kor a meleg délről visszatér­nek hozzánk a fecskék. Másik neve május, vagyis május, mert ebben a hónapban Igazán gaz­dagon virágzik. Egyébként már a fáraók Idejében Is Ismerték ezt a növényt, hiszen az idő­számításunk előtti 1870-ben írott, úgynevezett „Ebere papy­rus“ úgy említi, mint gyógynö­vényt. Mi a valóság? v A fecskefűből epe-, májba­lok, valamint gyomor- és bél­hurut elleni gyógyszereket ké­szítünk. A növény külön hasz­nálata tiltott. Friss nedvével — maró hatása miatt — sze­mölcsöt és tyúkszetaet lehet ir tani. Dr. NAGVT GÉZA » RAJT A „Pionírul)jektív“ pályázaton helyezést kapott felvétel CSALA SÁNDOR, Demandice (DeméndJ Vajon miért? Akkor igazi siker az eredmény, ha a tevékeny­séget, a munkát ellenőrzik. Így került sor art* az egyik pionírházban, hogy amíg a pajtások üdültek, táboroztak, kirándulásra jártak, a veze­tők egy része ellenőrizte az év közben megvaló­sított akciókat. Nagyon érdekes volt például a „Forradalmárok nyomában“ elnevezésű, mert el­méleti, gyakorlati feladatok egyaránt szerepellek benne Több iskola pionírcsapata is benevezett eb­be a versenybe. A vezetők még egyszer felidézték az emlékeket ellenőrizték a jelentéseket, s ekkor tűnt ki, hogy az egyik Iskola csapatából 16 pio­nír nevezett be a versenybe, de a sorozatos fel­adatokat csak 14 pionír teljesítette. Kettő elma­radt, kimaradt. Vajon miért? Megbetegedtek? Ak­kor miért nem jelentették? Miért nem állt be he­lyettük másik két pajtás? Az említett iskolának a múlt tanévben pontosan 182 tanulója volt, még­sem akadt két pionír, aki a távolmaradók he­lyett vállalta volna a feladatot. Vajon miért? .haj. 44 © © TÖRD A FEJED! Tábort űznél Jól sikerült az ifjú turisták kerületi találkozója. A duchoükai pionírtáborhan csöppet sem hanyatlott a hangulat amikor eleredt az eső, nem szegte kedvünket a kedvezőtlen időjárás. Csupán any- nyi történt, hogy este a tábortűznél nem szalonnát sütöttünk, hanem ázott holminkat szárítottuk. NÉVERI SÁNDOR JOZEF V. SLÄDEK Kék szemek Eltűnt az alkonypír, az ég csillagos, szemek, ti szemek, aludni kell most. A virágkelyhekbe már rég álom szállt, csukódjatok, szemek, mint a kék virág. fészkében a madár alszik, szendereg; ti is aludjatok, szemek, kék szemek. Ma már annyi szépet, újat láttatok, í legyen békés, édes most az álmotokI Fordította FÜGEDI ELEK VÍZSZINTES: 1. Rejtvényünk első része (a nyíl Irányában'folytatva). 8. Névelővel az elején szén­bányában metángáznak és levegőnek könnyen robbanó keveréke. 10. H. S. 11. Kérdőszó. 12. Vissza: görög betű. 13. Évszak. 14. Sál szélei. 10. Az argon vegyjele. 17. Kétesl 18. Az a szög, ame­lyet a horizont síkjában kijelölt Irány a délvonal­lal bezár (ék. 1.). 20. Figyelmeztetem. 21. Kíván­nak. 23. K. L. 24. Tova. 25. Rangfokozat. 26. Ame­rika! író. költő. 27. M. N. A. 29. Kutya. 31. Néma tusa 32. A ruhát ledobta magáról 35. Fénytelen színű FÜGGŐLEGES: 1. Azonos magánhangzók. 2 Azo­nos mássalhangzók. 3. Z. 0. 4. Az emberi szájnak külső piros széle. 5. Karó azonos betűi. 6. Dal betűi keverve. 7. Végtelen sétaút. 9. Rejtvényünk első része. 10. Rejtvényünk befejező része (a nyíl irányában folytatva). 15. Gyógyszer — szlovákul. 18 Női név. 19. Római kétezer. 20. Az irídium vegvjele. 22 Léteznek. 23. Zeneművek leírására használt jel 28. Vissza: női név. 30. Ismert cseh színész. 33. Hiányosan ken. 34. Tamás, Miklós. (L. L.| Beküldendő a függőleges 9., a vízszintes 1., vala­mint a függőleges 10. számú sorok megfejtése. Az augusztus 8-án közölt keresztrejtvény helyes megfejtése: „önmaga ellensége az, aki nem sze­rez barátot.“ — 84 megfejtés érkezett. Sorsolással könyvjutalomban részesülnek Elgyütt István, 2i- rany (Nyitrazsére), Bújna Zsuzsanna, Strekov {Kürt}, Karika Vince, Zlaté Klasy (Nagymagvar), Benkó Edit, Bratislava, Tarr Valéria, Král. Chlmec ^trályhelmec). «<

Next

/
Thumbnails
Contents