Új Szó - Vasárnap, 1976. július-december (9. évfolyam, 27-52. szám)
1976-07-04 / 27. szám
197B II. 4. a Osztályharc az Indiai-óceán mentén — 1. Dél-femenben az első földreform során silány földek jutottak paraszti kézre, legtöbbjük távol a víztől, a csatornáktól — a földek zömén még fű sem termett. A néhány feddánt egymástól távoleső táblákból hasították ki: ezzel eleve lehetetlenné tették még a teljesítőké- oes kisüzemek megteremtését is. Nem volt sokkal jobb a helyzet a frissen alakult termelőszövetkezetekben sem: ott Is a kulák- ság, és a régi birtokviszonyok más haszonélvezői kezébe került a vezetés. A szegény nép kiábrándult ebből a reformból: napirenden volt a földek elhagyása, visszaadása. Pedig a reform — egyébként, elvekben — figyelembe vette az ő érdekeiket is. Hiszen a szabadságharc mártírjainak hozzátartozói minden bürokratikus formaság mellőzésével megkapták a 3—4 feddánt (1 feddán = 0,42 hektár), egy földigénylő jogosan számított 25 feddánra, a családi birtokmaximum határát pedig 50 fed- dánban állapították meg. Az elvek és a végrehajtás között azonban hatalmas és szándékosan állandóan mélyülő szakadék tántorgott. A felemás, a kérdés megoldására alkalmatlan törvénynek logikusan csak egyféle következménye lehetett: falun soha nem látott mértékben kiéleződött az osztályfőire. A szegény rétegek közt állandósult az elégedett lenség. Így az agrárkérdés továbbra is kulcsproblémája maradt a jemeni forradalom fejlődésének, és a politikai polarizáció egyik csomópontja lett. Pergessük vissza kissé az eseményeket. Kahtan Saabi elnöknek az 1968 márciusi IV. konferencia szellemében kellett volna kiadnia a földtörvényt. Március 20-án azonban sor került a jobboldali puccsra. Május 14-én a jobboldal már a Baloldali ellenpuccs-kísérleten is felülkerekedett, és most már elég erősnek érezte magát az osztálybázisának, elképzeléseinek megfelelő földtörvény deklarálására. Az elfojtott baloldali hatalomátvételi kísérlet után tizenegy nappal — amikor a baloldali elemek kivonultak Ádenből és a hegyebe szorultak — deklarálták a földreformot. — Már vázoltuk, milyent. Üjabb fordulatra az 1969. június 22-i baloldali hatalomátvételi kísérlet sikere, az úgynevezett „korrekciós lépés“ után kerülhetett sor. Ekkor már szóhoz jutottak ugyan a legradikálisabb elemek, — de még érvényben volt a kathanista reformtörvény. De megindult a nagymérvű tisztogatás: a .kormányhivatalokból, a földreformot irányító járási és helyi szervekből rendre kizárták azokat, akik családi kapcsolataik, személyes politikai elkötelezettségük vagy leplezetlen anyagi érdekeik következtében visszaéltek a pontatlan, elhibázott földtörvény kínálta lehetőségekkel. A földosztó népi-paraszti bizottságokban már nem volt helye azoknak, akik bármilyen formában erőszakhoz folyamodtak az elmúlt időszakban a paraszti mozgalmak megfékezésére, akik elvezették a vizet a szegény földművesek birtokairól, akik a törvényt nem ismerő, nem értő népet felesleges bírósági eljárásokkal zaklatták, -Az a különös v helyzet, állt elő, hogy már létrejöttek egy radikális, progresszív reform végrehajtásának adminisztratív szervei, demokratikus feltételei, de működésükhöz hiányzott a törvényes alap. A bizottságok azonban a leendő, radikális reform végrehajtásának iskolái, szervezési és agitációs központjai, vitafórumai lettek, ahol mindinkább a szegény nép érdekei kaptak hangot. Fel= gyülemlett itt az elégedetlenség, amely néhol spontán ellenállás formájában, már a központi hatalom kodifikációs aktusait megelőzően kirobbant. A parasztság követelte a gazdagok kezére jutott jobb földek kiosztását és újrakiosztását, megtagadta a bérleti díjak fizetését. Az ösztönös megmozdulások azonban csak akkor nyertek határozottabb formát, amikor az NLF — felismerve a paraszti forrongásban rejlő új politikai lehetőségeket — a radikális elemek bevonásával megszervezte a falusi bizottságokat, és most már összeírták az igényjogosultakat, nyilvántartásba vették a felosztható földterületet. — Történelmi tett volt ez abban az értelemben is, hogy ekkor, 1970-ben, készült el az első, az egész országot átfogó, már statisztikai jellegű áttekintés, még ha pontatlanul, nyilván sok hibával történt is. — Az igények és a lehetőségek ilyesfajta számbavétele a legexp- lozívabb agitációs érvnek bizonyult: a falusi szegénység tömegeit döbbentette rá saját erejére, lehtőságeire, adott határozott formát vágyainak, céljainak. Az újra kiéleződött osztályharc most már reális társadalmi és politikai célok megvalósítását szolgálta. Még akkor is, ha a megmozdulások szervezetlenek voltak, spontán módon robbantak ki, és a parasztbizottságok egyes lépéseire a Nemzeti Felszabadítási Front határozott állásfoglalása dacára került sor. A folyamat azonban megállíthatatlan volt, és a radikális elemek túlsúlyba kerültek a parasztbizottságokban. 1970 őszén aztán Zingibar környékén, a Harmadik Korg mányzóság déli járásában kirobbant a zendülés: a parasztok nyíltan új földtörvényt követeltek. A Nemzeti Felszabadítási Front, a kormány, a haladó po-i litikai erők ennek megfelelően —- megérezve a helyzet nyújtotta lehetőségeket, de felismerve az új szituációval járó felelősséget is — elsősorban politikai, semmint gazdasági megfontolásoknak engedelmes- kedve még az új földtörvény kiadása előtt mindenféleképpen támogatták a spontán földfoglaló mozgalmakat. Arra az államjogilag is példátlan esetbe került sor, hogy az elnök, a kormány, a hatalmat gyakorló erők politikai tömörülése, az NLF bátorította a tömegeket az egyébként hivatalosan még érvényesnek tekinthető törvények megszegésére. Elnöki szónoklatok, felhívások adták meg a népnek a „felkeléshez való fogát“ — igaz, ezt a jogot szigorúan a forradalmi célokkal összhangban lehetett érvényesíteni. A Zingibar környéki megmozdulások követelései lényegében körvonalazták a parasztok igazi elképzeléseit az új törvényről. A spontán földfoglalők húsz feddánban határozták meg az egy család által bírható földterület nagyságát és állást foglaltak a szövetkezetek, állami gazdaságok, gépállomások létesítése mellett. Az 1972 március elején tartott V. NLF- kongresszus aztán — az ilyen értelmű földtörvény elfogadásával — legalizálta a földfoglaló mozgalmak eredményeit, és újabb földfoglalásokra bátorította a parasztságot. A törvény ugyanis most már kimondta, hogy a földosztás vonatkozásában megszűnik a parasztok fölötti minden „központi gyámkor dús“. A földnek nemcsak a birtoklását, hanem a kiosztását is arra bízta, aki a földet megműveli. Paraszti bizottságok alakultak a földosztás technikai kivitelezésére, az elosztás helyi elveinek kidolgozására. Régi igazság: törvényekkel nem lehet történelmet csinálni. A helyes törvény Önmagában nem lehet garancia a törvényhozók szándékának, tehát a paragrafusok betűjének és szellemének maradéktalan, korrekt betartására. így a földosztó bizottságokban is több helyütt túlsúlyba kerültek a szélsőséges elemek, a tömegpolitikai munkában tapasztalatlan helyi vezetők, akik az osztályharc egyik bevált — erőszakos — formáján kívül alig ismertek el mást. A kultu- rálatlanság, a tájékozatlanság, a törvények nem ismerése, a túlzottan nyilvánvaló sponta- nietás is nyomöt hagyott a bizottságok munkájában. A Nemzeti Felszabadítási Front azonba'n általában sikerrel akadályozta meg az anarchikus tendenciák felszínre kerülését, útját állta a reakciós elemek ismételt térnyerésének, így a földosztás forradalmi folyamatában létrejötttek az esetlegesen elkövetett hibák — túlkapások — korrigálásának feltételei is. Az NLF tehát támogatta és bátorította a bizottságokat, amelyek működésük során aztán 25 778 családnak 124139 feddánt osztottak ki. A földterület fele így új tulajdonosok kezébe került. Más részükön állami gazdaságok és szövetkezetek jöttek létre. Az országban ma már 21 termelőszövetkezet és 26 állami gazdaság működik. A 26 állami birtok 9175 feddánján 1162 ember dolgozik, napi jövedelmük mint az Agrarreform- és Öntözésügyi Minisztérium reformügyi igazgatója elmondotta — eléri a 8—12 schillinget, az 1—1,5 dollárt. A törvény végrehajtása azonban nem ment harc nélkül. Abban az országban, ahol a törzsi lázadások még 1968-ban is pillanatok alatt lángba borították a vidéket, erős ellenzéke volt a reformnak. A vidéki reakciósok — volt szultánok, emírek, sejkek, törzsi előkelők, a feudálisok fegyveres „kíséretének“ tagjai » papok és embereik, a hatalmától megfosztott hívatalnokréteg képviselői — minden eszközei akadályozták a reformot. Közben nem volt tétlen a külső ellenség sem: az NLF, ha akart volna, sem tehetett volna mást, minthogy felfegyverezte a szegény népet, a parasztokat. A nincstelenek aztán fegyvereiket nemcsak a di- verzánsok ellen fordították, hanem 1972 augusztusában mindenütt — ott is, ahol eddig ez még elmaradt — a legradikálisabban megoldották a földkérdést. Ádenben a vezetők „spontán népi megmozdulásoknak“ nevezik ezt a tömegakciót, de egyáltalán nem titkolják, hogy az NLF tudott az előkészületekről, szervezte a felkelésre készülő parasztokat, sőt a Front vezetői felhívásaikkal bátorították a földfoglalókat. Az II. Kormányzóság vezetője, akivel Lahejben készítettem interjút, arra a kérdésre, hogy „hallott-e a spontán megmozdulások előkészületeiről?“ — így válaszolt: „Szégyellném, ha mindez a hátam mögött, tudtom, beleegyezésem, helyeslésem és támogatásom nélkül történt volna.“ Hasonlóan nyilatkoztak a IV. Kormányzóság vezetői is, — ahol 1972-bén a legnagyobb hullámokat kavarta a földfoglalók új forradalma. Ali Sharya Hadi kormányzó a beihani barátsági gyűlés után vacsorára hívott. Pazar vacsora volt, a vörösturbános szakács- muzeológus-költő nagyon kitett magáért. Az étel után még Radeberger sör is előkerült, úgyhogy kellően ünnepélyesnek éreztem az alkalmat. Ali is elégedett volt mindennel, mondta, most cseppet sem fáradt, és már intézkedett arról, hogy a villanytelep is dolgozzon még egy ideig: nyugodtan beszélgethetünk. — Szálmin bejelentése annak idejében biztosította a felkeléshez való jogot — kezdte a visszaemlékezést. — Mi támogattuk és szerveztük a mozgalmat. A ftelyi reakciósok az egész Wo’di Beihan mentén izgattak ellenünk. De így volt ez a Wadi Haribnál, a Dzsohara völgyben és mindenütt. Pedig tanulhattak volna a történtekből: az erő, a kezdeményezés és a siker is mihozzánk szegődött. Mégis volt példa arra is, hogy a sejkek és embereik fegyverrel próbálták feltartóztatni a tömeg megmozdulását. Nem riadtak vissza a gyilkosságoktól sem. Családok szakadtak ketté, egyéni tragédiák zajlottak le, mert a földkérdés nemcsak a nagy politika erőit osztotta meg, éreztette hatását az egyes családokon belül is. Hogy el tudja képzelni, mit is jelent ez, gondoljon arra, hogy az arab országokban milyen nagy a családok összetartó ereje! — És mégis! Általában a fiatalabb generáció megértette az idők szavát, de az idősebb papok, sejkek, földtulajdonosok makacsul szembeszálltak. Terrorakcióik sok helyütt szinte a lincshan- gulatig fokozták az indulatokat. Pedig néhány ellenforradalmi kísérlet kudarca már meggyőzhette volna őket, hogy kilátástalan küzdelmet folytatnak. Az Adeni Rádió felhívásai olyan kedvező visszhangot váltottak ki, hogy nem volt kétséges: a parasztság most egyszersmin- denkorra megoldja a földkérdést. Ha rákényszerítik, — fegyverrel is. Elmondhatom: a kormányzóságban többször került sor fegyveres összecsapásra. az augusztusi napokban — és eközben néha a felismerhe- tetlenségig összezavarodtak a frontok. — Egyik kahanutival — helyi pap — például azért végzett a népharag, mert előzőleg megölte a saját lányát. — De mi köze volt ennek a földosztáshoz? — A lány hallgatta a rádió felhívását, egyetértett velük, egyáltalán; vonzódott ahhoz az életformához, amelyet a forradalom ajánl Jemen mai ifjúságának. Így hangosan kimondta véleményét családi körben is, hogy egyetért a felkelésekhez megadott népjoggal, azzal, hogy a föld azé legyen, akt megműveli. A kahanuti ezután büntetésből megtiltotta a lányának, hogy kimenjen az utcára, hogy rádiót hallgasson. A lány most már az ablakba állt és onnan kiabált a nap mint nap tüntető és felvonuló tömegnek, hogy a parasztokkal érez ő is, nekik van igazuk, szabadítsák ki őt is. A pap és emberei azonban ellenálltak, és a tömeg a ház megostromíására készült. Gyorsan felröppent a jelszó „Fejszére a kahanutivaU" Mikor azonban a felbőszült tömeg beszakította a kaput, csak egy halott lányt talált: a saját apja végzett vele. Természetesen nem kerülhette el a sorsát. — És most csak egyetlen példát mondtam: de számtalan tragédiával végződő összecsapásra került sor azokban a napokban. — Mi volt az oka, hogy itt éleződött ki a legjobban az osztályharc a földkérdésben? — Itt a“ legjobbak a földek, erős volt a feudális uralkodó réteg, jelentős létszámú kíséretet, kiszolgáló személyzetet alkalmazott, képes volt a fegyveres ellenállásra. Emiatt aztán nem mindig tudtuk megakadályozni, hogy a „vitás kérdésekben“ az azonnali népítélet döntsön. Hiszen iszonyatosan elmaradt vidék ez, ahol a kisebb nagyobb urak mindig a leggátlástalanabbul visszaéltek hatalmukkal. A nyomor mellett rengeteg keserűség halmozódott fel: ez pedig nagyon magas feszültségűre transzformálta az indulatokat. De még egyszer azt mondom: megítélésem szerint ezeket többnyire sikerült a forradalmi törvényesség keretei között megtartani. Szóval: semmi sem gátolhatta most már a földtörvény végrehajtását. Ingyen adtuk a földet, használatra. Adót kell szednünk utána: szegény a mi országunk, itt még az adójöven delmeknek nagy a szerepük. Tizenöt százalék a jövedelem- adó, másik öt százalékot az állami földalapba kell befizetni. De úgy látjuk: az árpa, a búza, a köles, a banán, a gyapot, a datolya a szimszin, a kávé, a zöldségfélék termesztése, valamint a tevék, szamarak, kecs-» kék, birkák tartása biztosítja a megfelelő jövedelmet, nem gond az adófizetés. KRAJCZÁR IMRE im : K jjcs as á gi.e r qkjí SiíKirítfypaitL StAÚD-AK^ KUVAIT IRAN BAHREIN ffjU.-- Wr-’KATAfe^ (NBr.)l^O^ SZERZ. OMÁN * [MASZKÁT , <NBr > . (NBr.) re át SZAÚD'ARÁBIA tSasira4fl,Z y^—~Muna-szk. " ^ -ARAB- T— Adem"n^omalia/---------1 | 7 kz= , Katonai támaszpont 2<^>Socotra—
