Vasárnapi Új Szó, 1976. január-június (9. évfolyam, 1-26. szám)
1976-01-25 / 4. szám
DZSffl 1 1976 I. 25. A CSKP Központi Bizottságának a XV. kongresszus előkészítésével kapcsolatban a pártszervekhez és szervezetekhez, valamennyi párttaghoz intézett levelében sző van arról, hogy társadalmunkban egyre szélesebb körben érvényesülnek a szocialista életmód elemei. A marxista teoretikusok között élénk viták folynak arról, mi is tulajdonképpen az életmód, s ez érthető. Filozófiai kategória ez, amely magába foglalja a szociális jelenségek egész sorát, s nem lehet bizonyos társadalmi-gazdasági formációtól elválasztva vizsgálni. Az életmód meghatározó elemei a termelés módjától, elsősorban a termelési viszonyoktól függnek. A szocialista életmód — amely minőségileg különbözik a polgári életmódtól — meghatározó vonása a felszabadított munka. Nem érvényesek már a régi tőkés viszonyok, amelyek között létezik az embernek ember által való kizsákmányolása, amely viszonyok között, amint Lenin kifejezte, vagy te nyúzod meg a másikat, vagy a másik nyúz meg téged, vagy te dolgozol a másikra, vagy ő dolgozik terád. taktikáját, keresi a harcok átgondoltabb formáit, a szocializmus elleni felforgató tevékenység súlypontja egyre inkább áttolódik, főképp az ideológia területér©. Az ideológiai vita fő tárgya Az életmód kérdése jelenleg egyre inkább az ideológiai vita fő tárgyává lesz. Jellemző, hogy az „élet minőségének“ jelszava ma a szociálre- former teoretikusok és ideológusok súlyponti jelszava. Így például Willy Brandt „Die Qualität des Lebens“ című cikkében (megjelent a Neue Gesellschaft című lap 1972. évi 10. számában) már három évvel ezelőtt bírálta a CDU/CSU jobboldali konzervatív köreit, hogy sablonszerűén járnak el az életminőség fogalmával, s az ezzel kapcsolatos- kérdéseket nem kezelik tárgyszerűen és tartalmilag, hanem túlnyomó részt csak politikai lenézéssel. Brandt így folytatja: „Az életáprilis 12, 22. old.) Ámde az „emberi képességek különbözőségét“ és az „emberi természetet“ a szerző mindenekelőtt az egoizmus, a hatalomvágy viszonylatában értelmezi. A szerző főképp ezekből az okokból tartja az osztály nélküli kommunista társadalmat pusztán utópiának. Reuschen- bach szándékosan leegyszerűsíti, vulgarizálja és karikírozza a társadalomról és az emberről szóló marxista tanítást. Hiszen a marxisták sehol és soha nem állítják, hogy a termelőeszközök magántulajdonának megszüntetése automatikusan az emberek tudatának azonnali megváltozásához vezet, hogy rögtön felszámolja a magántulajdonon nyugvó burzsoá pszichológiát és erkölcsűt. És végképp nem felel meg a valóságnak Reuschen- bach elképzelése a szocializmusról és a kommunizmusról, mint olyan társadalomról, amelyben minden ember „azonos“ belső világgal, azonos képességekkel, adottságokkal, ízléssel stb. rendelkezik. Hosszan tartó és bonyolult folyamat ÉLETMÓD ÉS A történelmi tapasztalat azt bizonyítja, hogy a szocialista társadalom új emberének nevelése hosszan tartó, bonyolult és nehéz folyamat, tele harccal, ellentmondásokkal és olykor drámai összeütközésekkel is. A történelem teljes mértékben igazolta a marxizmus alapvető tételének igazságát, azt, hogy Muiáa a társadalom és ünnönuiagunk javára Anélkül, hogy át akarnánk ugrani bizonyos fejlődési fokozatokat, ahogy az a múltban volt, anélkül, hogy a szubjektív kívánságot valóságként fognánk fel, tény, hogy egyre több nálunk az olyan ember, aki életének fő értelmét a társadalom javára végzett becsületes munkában látja, a munkában, amely egyszersmind munka önnön- maga, s nem pedig a kizsákmányoló számára. Ez a munka tervszerűen szervezett országos és bizonyos mértékben ma már nemzetközi méretekben is. Ebben a munkában egyre inkább érvényesül az „egy mindenkiért, mindenki egyért“ elve — ez a szocialista kollektivizmus, amely nem hanyagolja el az egyéniség fejlesztését, ellenkezőleg, elősegíti és ösztönzi a dolgozó ember személyiségének fejlesztését. Az egyén fejlődése visszahat az egész kollektívára. Megvan itt a társadalom és a személyiség dialektikus egysége, amikor mind a társadalomnak, mind a személyiségnek lényege azonos, olyan társadalmi viszonyok ezek, amelyek között az anyagi, mindenekelőtt a termelési viszonyok a meghatározók. A marxizmus—leninizmus nem helyezi az egyént a kollektíva fölébe, sem pedig...a kollektívát az egyén fölé, megmutatja elválaszthatatlan dialektikus egységüket, amely a szocialista termelési viszonyok között oda vezet, hogy kialakul az egyén és a társadalom alapvető érdekeinek egysége. A tőkés termelési viszonyok kiprovokálják és feltételezik az individualizmus, az önzés fejlődését, a kapitalista társadalomban, napról napra meg kell küzdeni az életért. A monopolburzsoázia manipulál a dolgozókkal, szítja a nacionalizmust, a fajüldözést, a munkanélküliek tartalékhadseregében fenntartja a szociális bizonytalanság érzését. A tőkés termelési mód egyszersmind ki- termelője az elidegenedett, elembertelenedett életmódnak, amely a dolgozók jelentős szellemi elnyomorításához vezet. Ennek a fajta életmódnak a kísérő, jelensége egyebek közt a bűnözés, a kábítószer-fogyasztás növekedése, a pesszimizmus és a reménytelenség filozófiájának növekedése, amikor is egyre többet és egyre gyakrabban hallani arról, hogy az emberiségnek vissza kellene t-érnie a múltba, amikor úgymond az emberek jobban éltek, ugyan tudomány és technika nélkül, de olyan viszonyok között, ahol nem volt olyan átható a kölcsönös elidegenedés. A tőkés életmód válsága A polgári ideológusok egy része, szemtől szemben állva a kapitalizmus kiéleződő általános válságával, s igyekezve megtalálni belőle a kivezető utat, megpróbáljá a tőkés társadalom jelenlegi állapotáért a felelősséget a tudományra és a technikára áthárítani. A gazdasági és politikai válsághoz erkölcsi és ideológiai válság csatlakozik. . Egészen reakciós kísérletek történnek a régmúlt, a történelem előtti kor idealizálására, amikor úgymond az ember teljes harmóniában élt a természettel, amikor, mint mondják, még nem került sor a személyiség hasadására, elidegenedésére. Ez a fajta pesszimizmus bizonyos mértékben megfelel azon osztály érzéseinek, amely már eljátszotta szerepét, de amely szeretné magával rántani az egész emberiséget. Ezért próbálkoznak a tőkés ideológusok a saját válságukat, társadalmuk válságát, a saját, vagyis a kapitalista életmód válságát világválságként feltüntetni. A CSKP KB Levele találóan jellemzi az imperializmus mai helyzetét. Mint ahogy a levél írja: a válság hulláma, amely elárasztotta az imperialista országokat, gazdaságukat, politikájukat és ideológiájukat igazolja a tőkés társadalmi rend történelmi kilátástalanságát. Az imperializmus, az utolsó, de a legerősebb az összes kizsákmányoló rendszerek közül, amelyeket a történelem ismer, egyelőre azonban még nagy erőkkel és eszközökkel rendelkezik... osztályellenfelünk változtatja minőség — ez több mint csak anyagi jólét, több mint csak gazdasági növekedés, több mint csak a társadalmi össztermék növekedése. Mindez nagyon fontos, de nem küszöböli ki, nem zárja ki az emberi méltóság megalázását... Ezekre a tapasztalatokra tesznek szert a jelen időszakban az összes ipari államok kivétel nélkül. S ennek ellenére számos konzervatív politikus nálunk is úgy gondolja, hogy folytathatja az eddigi gyakorlatot és átviheti a régi világról alkotott elképzeléseit a jövőbe. Ez veszélyes tévedés... A múlt századból átvett, arról szóló elképzelések fetisiz- musa, hogy a haladás azonos a korlátlan ipari fejlődéssel: a szabályozatlanul növekvő fogyasztással: egyszóval a mennyiség fokozásával valamennyi területen, az ilyesfajta fetisizmus az abszurditás képévé válhat... az élet minőségét — éspedig nálunk a nép legszélesebb rétegeinél — veszélyezteti a téves technikai-gazdasági fejlődés ... Arra, amit a mai kor megkövetel, nem lehet tegnapi választ adni. A tétlen megmaradás a meglevőnél ugyanúgy katasztrófához vezetne, mint a vak radikalizmus. Csak a reális reformok politikája birkózhat meg a mai kor követelményéivel.“ Az „életminőség" fogalma — legalábbis azt állítják a jelenlegi szociálreformer vezérek — magában foglalja először a „reális reformok" politikáját, (ezek érthetően nem érintik a kapitalizmus gazdasági és politikai alapjait) és másodszor minden egyes ember méltóságának, értékeinek stb. elismerését. így az „élet minőségéről“ alkotott absztrakt elképzelés csupán az úgynevezett etikai szocializmus régi témája számos változatának egyikeként mutatkozik. A jobboldali szocialisták az élet minősége iránt mutatott minden érdeklődésük és erről való rengeteg beszédük ellenére alapjában véve elismerik a tőkés társadalmi rendet s a kapitalista életmódot. Fenntartásaik vannak ugyan a polgári demokráciával szemben, amelyet bizonyos fokig formálisnak tartanak, a „szociális“, „igazi“ demokráciáról hangoztatott szavaiknak azonban nincs valódi reális szociális tartalma, ezek csupán frázisok. Hirdetik például, hogy lehetővé kell tenni valamennyi szociális réteg számára a műveltség megszerzését, s ez a követelés biztosan az életminőséghez tartozik, az életminőség növeléséhez azonban ugyanígy szükséges egy új művelődéspolitika is. Nagy reményeket fűznek a szociálreformisták — legalábbis ezt állítják — az ember szocialista , neveléséhez. Igyekeznek az emberekben kiművelni az igazságérzetet, az együttérzést, a felebaráti szeretetet stb. Emellett olyan elméleteket használnak fel, amelyeket az „emberi természet“ megromlásáról, az ember belső világának irracionális voltáról stb. beszélő polgára filozófusok és vallások kínálnak nekik. Olyan tulajdonságok ezek, amelyekkel«nemcsak a neveltek, de maguk a nevelők is rendelkeznek; az „emberi természet“ — legalábbis ezt állítják — azonos, tekintet nélkül bármiféle osztályeltérésre. P. Reuschenbach például ezt írja: „A marxista hit abban, hogy minden ember egyformán nemesen és önfeláldozóan tud majd gondofkodni, amennyiben gazdasági helyzetük azonossá válik, és amennyiben közülük senkinek a birtokában sem lesznek termelőeszközök, ellentmond az emberi képességek különbözősége tényének és a történelmi tapasztalatnak.“ (Vorwärts, 1973. az embert csak a társadalmi viszonyok humanizálásának folyamán lehet humanizálni, vagyis a társadalomnak a tudományos szocializmus elvein nyugvó forradalmi átalakulása következtében. A kapitalizmus forradalmi megdöntése nélkül a társadalmi etika fejlesztéséről és a társadalom humanizálásáról szőtt elképzelések vágyálmok maradnak, tiszta utópia, vagy végső fokon szociális demagógia. A kommunisták teljesen tudatában vannak annak, hogy az új szocialista életmód, a szocialista ember tulajdonságai, nem születnek automatikusan és mechanikusan, a szocialista termelési módból. Ezért hangsúlyozzák, milyen jelentősége van a szocialista életmód vonásainak kialakulásában az ember nevelésének, hogy öntudatos és kezdeményező legyen viszonya a munkához. Nincs itt szó nagyhangú kijelentésekről sem, formális kötelezettségvállalásokról, nem elég, ha valaki csak ehhez ,yagy ahhoz tartozónak vallja magát, az elmélet és a gyakorlat értelme e szempontból az, hogy igyekezni kell érvényre juttatni a munkához való új viszonyát. A lényeg valóban tettekre való átváltása a jelszónak „tégy túl önmagadon, és tarts ki“. Társadalmunkban, az emberek között még mindig akadnak olyanok, akik szeretnének a más terhére élni, kispolgári gondolkodásúak, közömbösek, sokan még mindig azt tartják, hogy „ami az enyém, ahhoz senkinek semmi köze“, a társadalmi értékek idegenek maradtak a számukra, nem érzik a magukénak őket, egyszóval azt vallják, hogy: „törődöm is én a máséval“. Az ideológiai nevelői ráhatásnak ebből a szempontból pótolhatatlan szerepe Van, nem érheti be egyszeri akcióval vagy felhívással, hanem jellegénél fogva mindennapos, egészen konkrét harcnak kellene lennie a szocialista életmód tartalmának megtöltéséért, s az ilyen harc mindany- nyiunk ügye. Emellett optimisták vagyunk. Tudjuk jól, hogy követelményeink nem csupán vágyálmok, teljesíthetetlen kívánságok vagy olyanok, amelyek csak a távoli jövőben teljesíthetők. Az eredmények, amelyeket a szocialista társadalom építésének terén elértünk, azt tanúsítják, hogy a szocialista életmód elemei nálunk ma már szolid alapokkal rendelkeznek. A lakosság életszínvonala aránylag magas, s az embereknek, eltérően a legfejlettebb tőkésországok dolgozóitól is, megvan a szilárd lét- és szociális biztonsága. Következetesen teljesítjük — a tőkés világgazdaságnak a csehszlovák gazdaságra gyakorolt kedvezőtlen kihatásai ellenére is — a CSKP XIV. kongresszusán kitűzött szociális programot, így például a lakásépítés, a gyermekes családok megsegítése, a fiatal házasoknak, nyugdíjasoknak nyújtott segítség, az egészségügy, az oktatásügy, a kultúra és a tudomány területén egyaránt. Olyan tények ezek, amelyeket pontos számadatokban ki lehet fejezni. Ma azonban lényegesebb, alapvetőbb kérdésekről Van szó, a CSKP KB levele hangsúlyózza ezt a tényt. A cél ugyanis az, hogy az életszínvonal további emelkedése az emberek alkotóképességének sokoldalú kibontakozásához, művelődési és kulturális szintjük emelkedéséhez. a társadalom és az egyén érdekeinek még nagyobb mértékben való azonosulásához, az egyén és a kollektíva egységének elmélyüléséhez vezessen. LADISLAV HRZAL
