Vasárnapi Új Szó, 1976. január-június (9. évfolyam, 1-26. szám)
1976-06-27 / 26. szám
1*78 VI. 27. ANGOLA HAJNALA — A BEKE TIZENKETTEDIK rj [dördült két-három lövés. A légörvényben még a sudár pál- f* mák büszke taréjai is hajlongom kezdtek, törzsük megremegett, s úgy tűnt, a szétszórt sárkunyhók is gyorsan szeret nének valahová elbújni. A férfiak, nők és gyerekek csoportja szétugrott, majd hirtelen mindenki a sárga, kiégett földre vetette magát. Csak ő maradt állva ... mintha gyökeret vert volna a Iá ba. Tenyerébe temette arcát, majd végtelenül lassan felemelte fejét a kegyetlenül perzselő afrikai nap felé. Valamit belekiáltott a vörös napkorongba, talán az utolsó üdvözletét, talán imát. de lehet, hogy a végső kívánságát. Feljajdult, görcsösen felhördült, összekuporodott és tompa puffanással zuhant a földre. Egy em bér meghalt. Megöltek egy hazafit. A forradalmi Angola katonája [CAF felv.) F ejemet az autókeréknek támasztva feküdtem a földön. A gumiabroncs, a régi égett olaj és a benzin kellemetlen bűze köhögésre késztetett. A terepszínű egyenruhában szorosan mellettem kuporgó férfi szüntelenül lövöldözött a motorház felett, a már elcsendesedett bokrok irányába. A kezében tartott gépfegyver halk csörömpöléssel ütődött a pléhhez, a kipotyogó üres hüvelyek pedig puhán hullottak a hátamra. Szemem nem tudtam levenni a mozdulatlan, terepszinti ruhájú alakról. Előbb csak egy kis piros folt keletkezett, aztán az anyag átázott és az ijesztő piros folt hirtelen tócsává változott. Rettenetes! Egy perc, egy pillanat, csak egy másodperc, és már nem él! Pár perce még beszélt hozzám, a helybeli feketék tájszólásában, törte a portugál nyelvet, és tudott vagy tíz angol szót is. Suttogott: Igen, kamerád, vannak gyerekeim, vannak ám. Felmutatta az egyik öklét es u másik kezén két ujját. — Mit mondasz, elvtársam? Hét? Hangos kacagással válaszolt: Tizenkettő I Igen, tizenkét gyerekem vár otthon — s egyesével kezdte az ujjait számolni: egy, kettő, három, hat... , tizenkettő. — Hói élnek, hol várnak? — Messze, lent délen. Most hazamegyek szabadságra, hiszen béke van. S újra egy ütt számoltunk az ujjuin — a béke tizenkét napját — mint a gyerekek. S az itteni emberekre annyira jellemzően, felszabadultan, gyermek- ueden újra felnevetett. Nagyon jól megértettük egymást. Béke és gyerekek, kell ennél halasabb beszédtéma? Még volt ideje, hogy megmutassa, milyen nagyok a gyerekei. A legidősebb — mutatta — körülbelül a vaüáig ér. A legkisebb, valahol a térke körül kereste. Ekkor dördült el a lövés ... Már nem me.gy haza. Tizenkét nap béke helyett tizenkét árva. Gyermekei szabad életéért a legdrágábbal fizetett, a saját életével. Vége a riadalomnak. A bátrabbak szaladva gyülekeznek. A falu kacska- ringós utcáján, a lejtőn egy terepjáró közeledik. A porfelhőben katonák ugrálnak ki az autóból és a tüskés hozói felé szaladnak. A tiszt nem mozdul. Szótlanul hallgatja végig a fa lusiak izgatott kiabálását. Mindnyájan a cserjés felé mutogatnak, a tiszt bólogat, majd hozzám jön. A párbeszéd rövid volt. Hogyan kerültem ide, miért vagyok egyedül? — csak úgy záporoztak a kérdések. Végül felajánlotta, hogy legalább egy aarabon elkísér — a biztonság kedvéért. A ziiap reggel indultam el Luaudá- bél. Halurozott cél nélkül, csak úgy, egyszerűen meg akartam nézni, taoa_.au-él az angolai falu. Ndomo faluban az emberek kedvesek és barátságosak voltak. A vendégszeretetük és szívélyességük szöges ellentétben állt az első benyomással, amit a falu távolról, az első pillanatban tett rám, amikor a láthatáron felfedeztem sárkunyhóit. Az utak mentén köröskörül szizál- kender-ültetvények terülnek el. Az ültetvények nem nyújtanak kellemes látványt. De ennek az amariliszek családjába tartozó növénynek nagy értéke van. Az lényegtelen, hogy a szizalken- der-ültetvény a vidéket egyhangúvá teszi és olyan érzést vált ki az emberből, mintha egy sivatagba csöppent volna, ahol' nincs víz, a föld terméketlen, szóval az egész környék halott vidékre emlékeztet. A szizalkendernek másfél méter hosszú rostia van, és ez értékes nyersanyaga a kefegyártásnak, a kötélverésnek és a durvább vászonfélék készítésének. Az egész ültetvény elhanyagolt állapotban volt. Több helyen megrothadt vagy elfeketedett sorok éktelenkedtek, helyenként pedig látható volt a szárazságtól megrepedezett, sárga, csupasz föld. Sehol egy teremtett lélek, üres és kihalt minden. Ndomo, a falu, mintegy hozzátapadt ahhoz a bizonyos szerencsétlen cserjéshez, s a faluhoz vezető út mentén pedig szomorú diadalkapuként húzódtak az elhagyott kendertáblák. Érkezésemre összefutott az egész falu. A falu lakóival való találkozást egy pillanatra mindkét részről beállt zavar követte, majd megindult a mutogatás, a magyarázgatás. A csődületbe vegyült a helyi katonai alakulat négy katonája is, a többiek egyszerű földművesek voltak. Az emberek öltözéke többnyire csak egy ruha darabból állt. Némelyiken ing is volt, de az anyag eredeti színét alig lehetett megállapítani. A kezükön a szizalken- derrel végzett munka otthagyta a nyomát. Tenyerük kérges, feltört volt. Méltóságteljesen és kellő udvariassággal tessékeltek egy kis megvendége- lésre. Egy idős, ráncos arcú, szikár néger az ivás és evés mozdulatait utánozva, kezével a közeli kunyhó felé mutatott, amikor a cserjésben eldördült egy lövés .. . omorú hangulatban indultam vissza. Lassan poroszkáltam a katonai terepjáróhoz, amely után finom porfelhő szállt fel, A tiszt mellém ült. Bizony, lényegesen kényelmesebb személykocsiban utazni. Hallgatásba burkolódzik és idegesen rúgja cigarettája végét, majd a csikket kihajítja az ablakon és megtöri a beállt csendet: — Nem a banditák ölték meg őt. Ezen a vidéken már nincsenek bandák. Négy hónapja felszámoltuk még az utolsó maradványaikat is. Ha csak nem tévedt ide más vidékről valamilyen gazfickó, de ez nem valószínű. Talán valaki egyéni számláját egyenlítette ki. Ma a falvakban is harc dúl. Az emberek között sok a fegyver — sóhajtott. Az angolai falvakban még nem nagy a biztonság. A szétzúzott felforgató bandák tagjai a cserjésekben bujkálnak, főleg a határvidéken. Saviirbi, az Unila vezére, legyőzése után kijelentette, hogy zsoldosai áttérnek „a partizánharcokra“. Az angolai hadsereg tisztikara márciusban a banditák gyors felszámolására adott ki parancsot. Katonai egységek zárják körül az egyes körzeteket, átfésülik a terepet, így a bandáknak nincs életterük terrorcselekedeteik végrehajtására. A bandák tagjai fejvesztetten kószálnak jobbra- bulru, mert nem kapnak központi utasításokat. A szó szoros értelmében c avarognak a falvakban, rabolnak, zaklatják a lakosságot, de még erőszakkal sem tudják elérni, hogy támogassák őket. Van fegyverük, lőszerük, de--.nincs élelmük. Behúzódnak a falvakba, de ott katonai alakulatokba ütFiaíal angulai ^anya gyermekével köznek. Az ilyen bandák teljes felszámolása csak idő kérdése. — A falvakban minden bonyolultabb, mint a városokban — folytatja a fáradt tiszt. — Nehezen értik meg a helyzetet. Nein irigylem az MPLA aktivistáinak a munkáját. A falusiak túlnyomó többsége nem tud írni és olvasni. A falujuk környéke jelenti számukra az egész világot. Évszázados a gyarmati elmaradottság, a portugálok mesterségesen és tervszerűen táplálták a tudatlanságot, támogatták a sámánok, kuruzslók és törzsi arisztokrácia hatását — ilyen volt és még ma is ilyen az angolai falu, s ebbe az elmaradottságba tört be a forradalom. A gyarmatosítók a mieinkből korlátolt munkaeszközöket neveltek, és most nincs olyan hatalom, amely rövid Idő alatt képes lenne az emberek elmaradott tudatát megváltoztatni. Bár a falusiak a földhöz kötődnek, a társadalmi változások így is szemmel láthatók. A gyarmatosítók eltűntek, az ültetvényeken nincsenek fehér urak. A földművesek és a földmunkások gyorsan megértik az MPLA mezőgazdasági programját és magukévá teszik. I uandában gyakran beszélnek az ^ olajról, gyémántról, nyersanyagról, s ugyanilyen gyakran emlegetik a mezőgazdaságot is. Angolában az élelmezés komoly gondot okoz, és "a mezőgazdaság még olyan fontos exporttermékeket is előállít, mint a kávé, szizalkender, déligyümöics stb. Az MPLA vezetősége kidolgozta az első időszak mezőgazdasági programját, de helytelen megütközni azon, hogy abban nem esik szó az államosításról és a népi tulajdonba vételről. A föld népi tulajdonba vétele ugyanis Angolában megtörtént, bár más formában. A földek főleg a portugálok tulajdonában voltak. Ők sajátították ki maguknak a legnagyobb és legtermékenyebb ültetvényeket. A háború után tömegesen elmenekültek, a fiatal állam pedig az elhagyott birtokokat a kezébe vette, mint a nép tulajdonát. Neto köztársasági elnök az állam politikáját tömören fogalmazta meg: a föld azé, aki megműveli. Ez érvényes az ipari üzemekre is. Az MPLA a mezőgazdaságban két formát különböztet meg: a mugán- és állami szektori. A legtöbb földművesnek néhány ár rossz minőségű föld van a tulajdonában. Az angolai kormány hangsúlyozza, hogy ezt a magántulajdont továbbra is tiszteletben tartja, és utasította az MPLA aktivistáit: magyarázzák meg a kis földtulajdonosoknak az MPLA politikáját, hogy megelőzzék a jobboldal demagóg propagandáját, amely rosszindulatú koholmányokat terjeszt, és rettegésben akarja tartani a népet. Tehát megmaradnak a magángazdálkodók, bár felhívják őket, hogy gazdálkodjanak közösen, kölcsönösen segítsék egymást, és a lehető legjobban használják ki a rendelkezésre álló kevés mezőgazdasági gépet. Az elhagyott ültetvények állami gondozásba kerültek. A mezőgazdasági munkások. Angola legszegényebb és legtöbbet nélkülöző rétege műveli. Az állami gazdaságok iránt a kormány- program nagyvonalú: állami juttatásokat élveznek, ellátják őket modern mezőgazdasági gépekkel és sokoldalú támogatásban részesülnek. egérkeztünk a sátortáborba. Egyes dűl megyek tovább. Luanda innen csak pár kilométer. De a csésze kávét nem utasíthatom vissza. Különben Is Angolában a kávé ma ritkaság. Látom, a tiszt fejében folyton a falusi gyilkosság motoszkál. — Biztosan valami helybeli, vagy környékbeli tette — mondja meggyőződéssel. — Néhányan a kizsákmányoló portugál rendszerből éltek. Igazgatók, intézők, munkafelügyelök voltak. A viszonteladók különösen gyűlölnek bennünket. Tudniillik azelőtt á földműves termékét eladhatta a közvetítőnek, olyan áron, amit meghatározott a viszonteladó. De véget vetettünk ennek a rablókereskedelemnek, s most a földműves előre meghatározott áron, közvetlenül az államnak adja el termékét. A bajt az okozza, hogy — amint már említettem — majdnem mindenkinek van fegyvere. Mind nyugati gyártmányú. A felforgató bandáknak mindig több fegyverük volt, mint harcosuk. A cserjésekben egész fegyver- és lőszerraktárak vannak. Nézze, mit gyűjtöttünk össze tegnap ... Felemeli a takarót és a földön kb. 10 puska, egész halom tölténnyel telt doboz, három belga puska s öt gránát fekszik. Szürcsöljük a kávét, és a tiszt a múltra gondol. Ö is falusi ember. Már öt éve szolgál a felszabadító néphadseregben. Lehet, hogy hamarosan visszatér a falujába. Bizonyára tapasztalt földműves és a hadseregben most, tanfolyamokat szerveznek a jövendőbeli mezőgazdasági szakemberek számára. — Miért ilyen elhanyagoltak a környék ültetvényei, — fordulok a kérdéssel vendéglátómhoz. — Senki sem műveli azokat.. . ? — De igen, megművelik. Ha nem dolgoznának a földeken, néhány hét alatt mindent elfojtana a gaz. Bár nagyon el voltak hanyagolva. Miért? Az egyik ok: az Imperialista intervenció. A portugálok kereket oldottak. S gondolja, hogy képeztek ki közülünk agronómusokat és más mezőgazdasági szakembereket? Sok baj van a mezőgazdasággal, különösen a szizalkenderrel állunk rosz- szul. Észrevette, hogy Ndomo községben, milyen kevés a férfi? A további ok: munkaerőhiány. A falvakban, amerre elvonult Róbert Holdén bandája, a férfiakat erőszakkal elvitték katonának. Aztán jöttek a mi egységeink, és a földművesek beléptek az MPLA hadseregébe. Háború, háború ... Sokszor fogja még ezt a szót hallani. A sátorba egy katona lépett. Három töltényhüvelyt dobott az asztalra és pár szót váltott a parancsnokkal. — A falu mellett egy bokorban találtuk. Amerikai gyártmányú, M-16 A jelzésű automata puskából lőtték ki. Robbanó lövedékek, nagyon csúnya sebet ütnek — sorolta a tiszt száraz tárgyilagossággal. — Vietnamból már ismerem e szörnyűséget — mondtam. — Fogadjon el egyet tőlünk is emlékül — mosolyodon el keserűen az angolai tiszt. Szót'anul forgatom kezemben a kis töltén.hüvelyt. Érezni rajta a puskapor szagát, a halál fanyar illatát. A halálét, amely az angslai béke tizenkettedik napján szállt ki belőle. Luanda, 1976 április * MILAN JELINEK • > _ Q) m *5 M c r~o O N 3 < *2 H ys. t- a I 0 N «2 « •c vo C 5 ■* M- 8,0-I'® S3 si Ss C -O “ D. m a «n *
