Vasárnapi Új Szó, 1976. január-június (9. évfolyam, 1-26. szám)
1976-06-27 / 26. szám
abados József ezerkilencszáztizen- öt nyarán tizenhét éves volt. Szerte Európában már második éve öldökölték egymást az emberek. Csallóköztől akkor még távol esett a háború, csak éppen üresebbek voltak a falvak, no meg szomorúbbak a házak. Hiányoztak a férfiak, az apák és a legények. Szabadosék házába is bekopogott a postás. Este a mezőről fáradtan hazatérő Jóskát a húga kisírt szemmel fogadta. „Behívót kaptál a katonasághoz — közölte vele szomorúan a hírt —, holnap menned kell Nemesócsára.“ Alacsony termetű, vékonyka legény volt. Az anyja kísérte el. Abban reménykedett, hogy hazaengedik a fiát, de bizony ott fogtak mindenkit. Lovakat kaptak gondozásra, azzal ment el az idejük őszig. Egy csatakos novemberi napon bevagonírozták a lovakat meg az embereket, s a szerelvény megindult a galíciai front felé. A gyermekember katonákat azzal biztatták a felettesek, hogy a lovakat átadják a fronton, aztán hazaengedik őket. De bizony három és fél év is eltelt, mire Szabados József hazakerült szülőfalujába. Nehéz megpróbáltatásokkal teli évek voltak azok. A csallóközi fiú megjárta Lengyelországot, Ukrajnát, Szerbiát. A tizennyolcas forradalom Kragujevácban érte. Felbomlott a katonai fegyelem, mindenki úgy igyekezett hazafelé, ahogy . tudott. Szabados József is szerencsésen hazavergődött. azonban alig melegedett meg otthon, ismét katonának vitték. Alakulatuk a demarkációs vonalaknál állomásozott. Tizenkilenc márciusában a Duna túlsó oldalán, Ács községben tartottak őrszolgálatot. Az óvoda épületében voltak elszállásolva. Huszonegyedikén reggel ébresztő után az őrmester így szólt hozzájuk: — No fiúk, tudjátok-e milyen nap van ma? Többen válaszolták mosolyogva, hogy milyen lenne, 1919. március 21-e. — Nem ez a lényeg — mondta az őrmester —, hanem az, hogy a kommunista párt átvette a hatalmat az országban. Sok katonának forróság öntötte el a szívét e szavak hallatára. Így volt ez az aranyosiakkal is. Hiszen a legtöbb szegényember fia volt. Aznap reggel sokukban lángra kapott a jobb jövő hite. Nem csoda, hogy amikor a tisztek megkérdezték, ki akar leszerelni és ki akar önként a Vörös Hadseregbe lépni, nem volt hiány jelentkezőkben. Szabados Jóska összenézett a testvérével, akivel együtt szolgált, s szó nélkül megértették egymást, {leálltak a Tanácsköztársaság katonái közé. Amikor a túlerő legyőzte a rövid életű első magyar munkásállamot, Szabados József a román intervenciós sereg fogságába került. Abonynál fogták el, egy ideig a Harkányi-pusztán levő fogolytáborban sínylődött, az igazi megpróbáltatások azonban akkor vártak rájuk, amikor átadták őket a horthysta pribékeknek. A kecskeméti internáló táborban a fehér-terroristák válogatott módszerekkel kínozták a foglyokat, éheztették őket. A nevük csak „hazátlan bitang“ volt. Sokszor a napi hét deka kenyérfejadagjukat sem kapták meg. április elején illegális úton került haza. Nem sokkal később elfogták a csehszlovák hatóságok, és kitoloncolták Magyarországra. Irataiba nem felejtették el beírni, hogy „vöröskatona volt“. Csodával határos módon kerülte el a fehérterroristák börtönét. A komáromi hídnál, ahol áttették a határon, az őrségben ismerőse volt, annak a segítségével sikerült elkerülnie a letartóztatást. Rokonoknál bújkált egy darabig, majd ismét hazaszökött. Csalióközaranyos környékén három nagybirtok volt, melyek a szezonmunkák idején sok mezőgazdasági munkást foglalkoztattak. Ez a körülmény a szervezkedés bizonyos feltételeit is megteremtette. A községben már 1918 őszén működött a szociáldemokrata párt. Igaz, kezdetben a kulákok voltak a hangadók, az elnök a malomtulajdonos volt. Az öntudatos, felvilágosult dolgozók, köztük Bittér László megmagyarázta az agrárproletároknak a munkásmozgalom igazi céljait, s hangoztatta, hogy nem lehetnek egy táborban azokkal, akik ellen küzdeniük kell. így egyre jobban megerősödött a baloldal, létrejöttek a marxista—leninista párt megalakításának feltételei. 1919 márciusában felszólították a községi tanácsot, hogy mondjon le, mert nem a munkások érdekeit képviseli. A csendőrparancsnok jelentése szerint a faluban megalakult a vörös gárda. A község történetében nevezetes év 1920. A mezőgazdasági munkások győztes sztrájkharcot vívtak a munkaadók ellen. Akkoriban tűrhetetlenek voltak a munkaviszonyok. Napkeltétől napnyugtáig dolgoztak a napszámosok tíz korona» napi bérért. Az aratást a be- hordással és a csépléssel együtt tizenegyedik, sőt néhol tizenkettedik részért végezték. Akkor már Szabados József is tagja volt a szociáldemokrata párt helyi szervezete vezetőségének. A kapcsolatot tartotta fenn a járási vezetőséggel. Az esti vonattal utazott Komáromba, visszafelé pedig gyalog tette meg az utat. Májustan úgy döntöttek, hogy sztrájkba lépnek. Szembeszálltak a munkáltatókkal a nagyobb darab kenyérért, a munkafeltételek javításáért. Az összetartás, a közös fellépés az agrárproletárok győzelmét eredményezte. A munkaidőt napi tíz órában állapították meg, az órabért pedig két korona húsz fillérben. A munkások részére előnyösebbek lettek az aratási feltételek is. A nép örült, meglátta az összefogás erejét. A szociáldemokrata párt sorai gyarapodtak, tekintélye megerősödött. A választásokon elsöprő győzelmet aratott. A községi tanácsban abszolút többséget szerzett. N égyszer ötméteres helyiség volt az aranyosi proletárok akkori munkásotthona. Kicsiny helyiség volt, de az övék volt. Itt gyülekeztek minden fontosabb esemény alkalmával, itt szervezték a sztrájkokat és tüntetéseket. A munkásotthonban várták haza küldötteiket a fenyőházi kongresszusról még a pártalapító kongresszusról is. A zsúfolt munkásotthonban Bittér László számolt be a marxista—leninista kommunista párt megalapításának körülményeiről. Ott helyben megalakították az aranyosi pártszervezetet. Elnöke Bittér László lett, a vezetőségi tagok közé beválasztották a fiatal Szabados Józsefet is. Megszervezték az ifjú kommunisták csoportját is, vezetésével Szalui Jánost bízták meg. 1923-ban a Friedlander-féle nagybirtokon az aratásra jelentkezők között kaszával a vállán ott volt Szabados József is. A felvételnél kijelentették: „Mindenki maradhat, aki tavaly is itt aratott, csak Szabados József nem.“ Pedig akkor már a családja számára is kenyeret kellett biztosítania. Sógora főmolnár volt a helybeli ma- ibmtan, az ő segítségével bekerült oda. A malomban hatkor kezdődött a munka. Szabados József azonban már fél hat körül bement. A kapu mellett, egy nagy akácfa törzsén a szemébe tűnt a kisgazdapárt választási plakátja, amelyen a párt választási száma, egy nagy kettes díszelgett. Szabadosnak tréfás ötlete támadt. Besietett a malomba, keresett egy nagy ív papírt, arra tinta- ceruzával egy óriási hatost — ez volt a kommunista párt választási száma — rajzolt. Rozslisztből meg vízből ragasztóanyagot kevert, s a hatossal átragasztotta a kisgazdapárt választási számát. A malomablakból leste a hatást. Látja, hogy egy kétlovas fogat közeledik, a bakon falubeli gazdaember ült a feleségével. A plakátra tekintve meghökkent és nagy rántással megállította a lovakat. Nézte, nézte a plakátot kimeredt szemmel, csavargatta a fejét, nem akart hinni a szemének. A gazdaudvarokból akkor engedték ki legelőre a szarvasmarhákat. A gazdák a kapuból látták, hogy valami történt a malomnál. Sokan odasereglettek. Hat órakor megérkezett a malom többi dolgozója is. A könyvelő gyanakodva nézte Szabadost, a főmolnár pedig egyenesen nekiszegezte a kérdést: „Sógor, ez csak a te müved lehetett.“ Nem volt senki a közelben, hát rábólintott, hogy bizony ő volt az. senki más. „Ott csípjük mi egymást — magyarázta —, ahol lehet, hát nekem most ez jutott az eszembe.“ A főmolnárnak a dühtől a szava is elakadt. Aztán csak annyit mondott sógorának: „Nos, majd meglátod a következményeket.“ A hónap végén megszólította Szabadost a könyvelő, hogy menjen be az irodába, hívatja a tulajdonos. — Csak azt akarom mondani — szűrte a fogai közül a szót a malmos —, hogy téged csak kisegítőnek alkalmaztunk, ezért nem foglalkoztathatunk tovább. Csak abban az esetben maradhatnál, ha a többi munkás beleegyezne, hogy a te béredet az ő keresetükből vonjuk le.“ Csupa családos ember dolgozott a malomban. Nehezen éltek meg a bérükből, mégis, amikor megtudták, miről van szó, hallani sem akartak arról, hogy Szabados Józsefet elengedjék a malomból. — Kisgyereked, családod van — mondták neki —, nem maradhatsz télvíz idejére munka nélkül. Inkább vonják le tőlünk azt a néhány koronát. Szabados Józsefet a könnyekig meghatotta a szolidaritás megnyilvánulása. Odahaza azonban a feleségével együtt arra az elhatározásra jutott, hogy nem fogadhatja el ezt a nagy áldozatot, így aztán búcsút mondott a malomnak. A csallóközaranyosi elvtársak a nagykeszi meg az ekeli elvtársakkal együtt a közeli Komáromba jártak május elsejét ünnepelni, tüntetni. Gyakori vendég volt a községben Major István és Steiner Gábor. Volt rá eset, hogy Major elvtárs Szabados József udvarában tartott gyűlést. — 1927-ben a Nagy Október tizedik évfordulóján a "kommunista párt nép- gyűlést hirdetett Komáromban — emlékezik vissza az egyik megmozdulásra Szabados elvtárs. — A falusi pártszervezetek tagjai között az aranyosiak is felvonultak. A Duna-rakparton, a Lito- vel-féle vendéglő előtt gyülekeztünk. Mi már felsorakoztunk, amikor kilenc óra körül a rendőrök felszólítottak bennünket, hogy oszoljunk, mert a járási főnök nem engedélyezte a gyűlést. Steiner elvtárs azonban jelt adott az indulásra. A Duna-partról az akkori Baross utcán, a mai Steiner Gábor utcán meneteltünk jelszavakat hangoztatva, mozgalmi dalokat énekelve. A benzinkút előtt egy rendőr odament Steiner elvtárshoz, és felszólította, hogy oszlassa fel a tömeget, mert a gyűlést nem engedélyezték. Steiner elhárító kézmozdulatot tett, és így válaszolt: „Ne provokáljon bennünket, tudjuk mi a dolgunkat!“ Tovább mentünk. Steiner Gábor, Bittér László, én meg több aranyosi haladt az első sorban. A Szunyoghy- testvérek vaskereskedése előtt látjuk, hogy a városháza előtti téren csendőrkordon vár. Gumibotokkal támadtak a tüntetőkre.^ Steiner elvtársat bekísérték a rendőrségre, de mivel képviselői mentelmi joga volt, még aznap szabadon engedték. 1928 nyarán Major elvtárs kieszközölte, hogy Csallóközaranyoson népgyűlést tarthassanak. A gyűlésre sok ember jött el. Egy asztal szolgált pódiumként arra állt fel az ünnepi szónok, Major István Az asztal egyik sarkánál Soltész járási főnök foglalt helyet, aki személyesen jött ellenőrizni a gyűlés lefolyását, természetesen nem egyedül, hanem vagy tizenöt csendőr kíséretében. A másik oldalon Szabados József ült, ö vezette a jegyzőkönyvet. Major elvtárs nagyon belemelegedett a beszédbe. Nagyszerű szónok volt. Éles szavakkal illette a kormány népellenes politikáját es a szociáldemokrata párt- vezetők áruló magatartását, akik eladták magukat a burzsoáziának. A szónok rámutatott, hogy a munkásság erejét megosztó tevékenységük mily nagy kárt okoz a dolgozók ügyének. A járási főnök érzékeny fülét ugyancsak sértették a szónok szavai. Folyton ráncigálta Major elvtárs nadrágja szárát, és figyelmeztette, hogy „azonnal hagyja abba ezt a beszédmodort, mert feloszlatom a gyűlést!“ „Nem mondtam én semmi mást, csak az igazságot, azt pedig hadd tudják meg az elvtársaim is!“ — válaszolta nyugodt hangon Major elvtárs. A távolabb állók nem hallhatták, hogy miről társalognak a szónoki asztalnál, és hangosan kiabálni kezdtek. hogy: „Halljuk a szónokot, beszéljen Major elvtárs!“ Major elvtárs folytatta. — Elvtársak, nagyon szívesen beszélnék tovább is, hiszen azért jöttem közétek, hogy elmondjam az igazságot — szólt hangosan. — De látjátok, abba kell hagynom, és arra kell felszólítanom titeket, hogy oszlassuk fel a gyűlést, mert a kormány kutyája rágia a nadrágomat!“ A járási főnök pulykavörösen ugrott fel a székből, majdhogy fel nem döntötte az asztalt. Jeladásra a lestan álló csendőrök puskatussal rontottak a tömegnek, és agyba-főta vertek mindenkit, akit értek. Szabados elvtárs is hazafelé vette az irányt, egy fiatal csendőr — legénykorukban sokszor együtt poharazgattak. a csárdában — utána iramodott, de nem érte Ue, mert az üldözöttnek sikerült keresztíilugra- nia a méter húszas „proletárkerítésen“. A ranyos, ahol a választásokon mindig a kommunista párt kapta a legtöbb szavazatot, az első községek közé tartozott, ahol kigyulladt a villany. A kommunista képviselők kezdeményezték a villany bevezetését, a községi tanács elé terjesztették és megszavaztatták. Jellemző, hogy itt is, mint oly sok más faluban, a kulákok akarták az útját állni a villany bevezetésének. Az embertelen munka- és bérviszonyok javítása kiharcolásának céljából a kommunista párt felhívására 1929 májusában az aranyosi mezőgazdasági munkások is sztrájkba léptek. Az egész világot megrengető gazdasági válság előszelei akkor már erősen éreztették hatásukat. Az öntudatos aranyosi agrárproletárok kilenc napig bírták hősies áldozatkészséggel a sztrájkot. Küzdelmük azonban nem járt sikerrel, mert a nagybirtokosok más vidékről sztrájktörőket hoztak. A választások eredményeképpen a községi tanácsban mezőgazdasági cselédek is voltak. A munkaadók bosszúját elsősorban ezek az elvtársak érezték meg. akik a legjobban ki voltak szolgáltatva a munkaadó kénye kedvének. Nemcsak a kenyerüket veszítették el, hanem a nyo- ' morúságos cselédlakásokat is el kellett hagyniuk, a szó igazi értelmében földönfutókká váltak. A harmincas években egyre súlyosabbá vált a falusi proletárok helyzete. Szabados József így emlékezik az akkori viszonyokra: „Sokan voltak munka nélkül, s a munkáltatók egyre lejjebb srófolták a béreket. Annyit fizettek, amennyit akartak, s így is örült az, aki ha éhbérért is, de dolgozhatott. Iszonyatos volt a nyomor.“ A harmincas évek második felében a kommunista párt egyre súlyosodó helyzetben vívta harcát a fasizmus elő- letörése ellen, a köztársaság védelméért. Ebben a küzdelemben a maguk posztján részt vettek a csallóközara- nyosi kommunisták is egészen a párt betiltásáig. Aztán a Horthy-megszállás nehéz korszaka következett. Hosszú évekig nem létezett legális pártélet. A kommunisták a lehetőségek szerint fenntartották a kapcsolatokat. Néhány kommunistának, köztük Szabados elvtársnak is volt egy kis rádiója, azzal hallgatták a moszkvai adást. 1940 augusztusában nyitott ablaknál hallgatták a rádiót, hogy minél többen értesüljenek a Moszkvából sugárzott hírekről. Sokan megálltak az utcára nyíló ablakjuk mellett. Másnap behívták Szabadost a csendőrállomásra. Elkobozták a rádióját, őt pedig kioktatták, hogyha nem fér a bőrébe, ő is lakat alá kerül. Szigorú megfigyelés alatt tartották, majd néhány hét múlva behívták katonának. Ettől kezdve többet volt kato- naruhátan, mint odahaza. 1945-ben egy munkásszázadból szökött meg, amikor át akarták vinni őket Ausztriába. Stom- fán egy söröspincében várta be a felszabadító szovjet katonákat. A felszabadulás után Szabados József a Léri Állami Gazdaságban kertészkedett. Nyolc évig elnöke volt a gazdaság pártszervezetének. 1958-ban, hatvanéves korában ment nyugdíjba, azazhogy, más munkakörbe, mert tovább dolgozott. A Pálpusztai- majortan megszervezett egy százcsaládos méhészetet, azt gondozta csaknem másfél évtizeden keresztül. Igazában csuk két éve élvezi a megérdemelt pihenést, de ezt sem kell szó szerint venni. A fizikai és szellemi Trisseségét megőrizte hetvennyolcadik évében is. Most is több időt tölt „kedvenc bogarai“, vagyis a méhei között, meg a kertben, mint odabenn, a házban. Harminc méhcsaládja van, azok körül tesz-vesz egész nap, meg a kertjében „turkál“, ahogy mondja, mert abban a kertben nincs helye egyetlen szál gyomnak sem. Szabados elvtársat gyakran meghívják a fiatalok maguk közé az iskolába, az iparitanuló-központba, hogy beszéljen nekik azokról a harcokról, arról az időről, ami számukra már történelmet jelent. És Szabados József elvtárs mindig nagy örömmel tesz eleget az ilyen meghívásnak. GÁL LÁSZLÓ ;I«f|
