Vasárnapi Új Szó, 1976. január-június (9. évfolyam, 1-26. szám)
1976-06-20 / 25. szám
A íagy ötven fok alá 9üllyed. Autókaraván halad a behavazott tundra úttalan útjain. Építőanyagokat és élelmiszereket szállítanak. A domboldalakon felfelé és lefelé haladva apró játékautókként gördülnek tova a csukotkal tél beláthatatlan térségében. A több mint százezer lakost számláló Magadan felé tartanak, amely a zord éghajlatú Ohotszki-tenger partján fekszik*» Az autók Itt az „élet útján“ haladnak, így nevezik itt ezt a szállítási útvonalat. Tatra 148-as csehszlovák gépkocsik viszik itt a szállítmányt, amelyek ezen a távoli vidéken a KGST keretében folytatott gazdasági együttműködés, a szocialista nemzetek közötti barátság hírnökei. Az első Tatra tehergépkocsi, a T— 111-es, csaknem harminc évvel ezelőtt, 1947 júniusában érkezett a fiatal Magadanba. Itt a nyár mindössze 45 napig tart, a talaj 200 méter mélységig csonttá fagy, s nincs is ideje felmelegedni. Ilyen körülmények között a kopfivnicei száztizenegyesek segítették megoldani a gyorsan fejlődő város ellátását a második világháborút követő években. Még takarmányt is szállítottak a Magadanban tartott állatállomány számára. Nem csoda tehát, hogy a város lakói nagy becsben tartották a Tatra gépkocsikat, s emlékműként betontalapzatra helyezték el az első Tatra 111-est, mint az egymástól 20 000 kilométerre fekvő városok testvéri együttműködésének szimbólumát. A tapasztalatcsere negyed évszázada alatt a kopfivnicei Tatra vállalat dolgozói gyakran ellátogattak a távoli Magadanba, s elbeszélgettek a gépkocsik vezetőivel. Ezek a látogatások lehetővé tették számukra, hogy olyan tehergépkocsi gyártását fejlesszék ki, amelynek nincs párja a világon. A Tatra—148-as valóban egyedülálló: kettős üveg védi a vezetőfülkét, amely három módon is fűthető. Újdonságnak számít a fűtött A Tatra Bánovce nad Bebravou-i üzemében készült T 148—31-es billenőplatós tehergépkocsik próbaútra indulnak. (A CSTK felvétele) KOPÍtIVNICEBŰL MAGADANBA plató is. melyből a rakomány akár mínusz 53 fok mellett is kiborítható. 1972-ben Kopfivnicébe látogatott Iván Kulpin, a belehovi autóforgalmi központ vezetője néhány gépkocsivezető és technikus kíséretében. Megtekintették az üzemet, s számos jó tanáccsal látták el a kopfivnicei tervezőket. A látogatást a kopfivniceiek 1973 májusában viszonozták, amikor Frantisek Janosec, az üzemi pártbizottság elnöke, Miroslav Kopec mérnök, vállalati igazgató és Václav Le- beda, a kereskedelmi osztály vezetője az „élet útjának“ egy szakaszán is végighaladtak. Itt, a kialudt tűzhányók hegyoldalain értették meg, hogy mit is jelentenek a kiváló minőségű tehergépkocsik e távol-keleti szovjet város számára. Itt az autók motorjai gyakran 2—3 hónapon át megállás nélkül járnak, s ilyen üzemi próbát máshol nemigen találnának. A vállalat képviselői további változatokat kínáltak fel a Tatra gépkocsik legújabb típusaiból, a billenőplatós és a vontató teherautókból, valamint a komplett alvázakból, amelyekre különböző speciális ciszternák is építhetők. A kopfivnicei Tatra dolgozói olyan tehergépkocsit fejlesztettek ki, amely vitathatatlanul a világ élvonalába tartozik. Ennek köszönhető, hogy a * KGST-országok nemzetközi autóipari szakosítási és kooperációs egyezménye értelmében a kopfivnicei Tatra vállalatot bízták meg a 12—16 tonnás, léghűtéses motorokkal ellátott tehergépkocsik kizárólagos gyártásával. Az egyezményt aláíró országok igényei szerint a Tatra vállalat dolgozóinak el kell érniök e tehergépkocsik gyártásában az évi 15 000 darabot, ami az 1970-től 1980-ig terjedő időszakban a termelés megkétszerezését jelenti. Azonban itt sem áll meg a fejlődés, hiszen a távlati tervekben évi 26—28 000 tehergépkocsi gyártása szerepel. A vállalat bővítéséhez szükséges beruházások fedezésére a moszkvai Nemzetközi Beruházási Bank is jelentős kölcsönt folyósított. A vállalat üzemei gyors ütemben bővülnek Koprivnicén, Bánovce nad Bebravou- ban és Cadcán. A vállalat fejlesztése az egész népgazdaság szempontjából előnyös, hiszen az itt gyártott tehergépkocsik legnagyobb külföldi megrendelője továbbra is a Szovjetunió lesz, ahonnan cserébe nélkülözhetetlen tüzelő- és nyersanyagokat kapunk. fan) 1976. VI. 20. FrantiSek Slavkovsky a gépeket és a kísérleti berende zéseket gyártó részleg dolgozója (Milan Legutky felvétele] Egy gépcsoport „szíve“ Gyakran elhangzik az a megállapítás, hogy a vegyipar korát éljük. E fontos ipari ágazat termékei a hagyományos felhasználási területeken kívül az utóbbi évtizedben a közszükségleti ipart is meghódították. A szintetikus alapanyagokból készült háztartási cikkek, szőnyegek, függönyök, padlóburkolatok, műszálas kelmék a fogyasztók körében is egyre közkedveltebbekké válnak. Hazánkban — hasonlóan' mint a többi fejlett vegyiparral rendelkező országban — a kutatók és a vegyipari szakemberek ezrei dolgoznak az új, jobb és gazdaságosabb szintetikus anyagok előállításán. Nálunk a Magas-Tátra tövében fekvő, s elsősorban a vegyiparáról ismert Svitben működik a Műszálipari Kutatóintézet, amely ebben az évben ünnepli fennállásának 25. évfordulóját. Működésük egynegyed évszázada alatt az intézet dolgozói jelentős sikereket könyvelhettek el a cellulóz, a viszkóza és a szintetikus alapanyagokból készült műszálak gyártásának fejlesztésében. Az itt kifejlesztett gyártási technológiákat — például a kordfonalak esetében — sikeresen alkalmazza az NDK, illetve a lengyel vegyipar is. Az utóbbi évek során pedig elsősorban a szintetikus szálak fejlesztésére fordítják a legnagyobb figyelmet, hiszen ezeké a jövő. Az új anyagok kifejlesztésénél azonban nem elég kidolgozni a technológiai eljárás pontos menetét, hanem megfelelő gépi berendezésekről is gondoskodni kell. Ez pedig nem csekély feladat, hiszen a más-más összetételű műanyagok, műszálak gyártása mind különböző gépi berendezést igényel. Tudják ezt a szóban forgó kutatóintézet dolgozói is, ahol egy közelmúltban tett látogatás alkalmából Miroslav Vrana mérnökkel, az intézet műszaki osztályának vezetőjé- jével beszélgettünk az e területen végzett tevékenységükről. Szívesen tájékoztatott a műszálak gyártásához szükséges gépek fejlesztéséről, hiszen mint mondotta: „Én elsősorban a gépek világában ismerem ki magam, csak azután vagyok vegyész.“ — Intézetünk dolgozói — folytatja a megkezdett beszélgetést Miroslav Vrana — jelenleg a KGST-országokkal való együttműködés keretében a polipropilén műszálak fejlesztését végzik közös feladatként. Ez számunkra azt jelenti, hogy a KGST keretében mi vagyunk felelősek az említett műszálak fejlesztéséért, eredményeinkről rendszeresen tájékoztatjuk az illetékes külföldi intézeteket és szakembereket. A KGST-országokkal való együttműködésünk természetesen nem merül ki a műszálak, vagyis a polipropilén-szálak fejlesztésében. Eredményesen együttműködünk a műszálakat gyártó gépek és technológiai berendezések fejlesztése terén is. Jelenleg például a vágott szálak sodrásához szükséges berendezés fejlesztési munkáin dolgozunk. Ez a gép egyébként a Szovjetunió megrendelésére készült. Érdekessége, hogy része lesz egy viszkóza vágott szálakat gyártó gépcsoportnak, amely napi teljesítménye 40 tonna vágott szál előállítása lesz. Az, hogy ránk bízták a hatalmas textilipari gépcsoport tulajdonképfieni „szívének“ fejlesztését és megszerkesztését, nagy elismerés számunkra. Örülünk ennek a felelősségteljes munkának még akkor is, ha sok gonddal és munkával jár. — Kik vitték ki a részüket a Szovjetunió számára készülő gép fejlesztésében? — A fejlesztési csoport vezetője Michal Pribylinec elvtárs, aki már nagyon régen dolgozik ebben a szakmában. A kifejlesztett berendezés dokumentációs anyagát kell már csak pontosan elkészíteni, így a szerződésben rögzített időpontban, vagyis 1977 januárjában átadhatjuk azt a szovjet szakembereknek. Beszélgetésünk során még megtudtuk, hogy az itt kifejlesztett gépek, amelyeket a szintetikus szálakat gyártó vállalataink, üzemeink sikeresen alkalmaznak, külföldön is jól beváltak. 1974-ben szerelték fel például Romániában az ugyancsak ebben a kutatóintézetben kifejlesztett gépsort, amelyet a szőnyegszálak gyártásánál alkalmaznak. A munka, amit a kutatóintézetben végeznek, érdekes és változatos, hiszen a műanyagok másképp „viselkednek“ a laboratóriumban, mint a gyártási folyamatban. A berendezéseket fejlesztő szakembereknek tehát alaposan ismerniük kell a feldolgozásra kerülő anyagok tulajdonságait is, mert csak így végezhetnek olyan munkát, mint a sviti Műszálipari Kutatóintézet dolgozói. PÁKOZDI GERTRÚD
