Vasárnapi Új Szó, 1976. január-június (9. évfolyam, 1-26. szám)
1976-06-20 / 25. szám
kommunista pártok számára — amelyek a szocialista és a kommunista eszmék alapját képezik, a társadalom forradalmi átalakítására törekszenek — a kritika és az önkritika elméleti és gyakorlati tevékenységük hajtógépezete, a valóság megismerésének és megváltoztatásának egyik leghatékonyabb eszköze. A pártélet egyéb elvein és normáin kívül a bírálat is a párt és a szocialista társadalom fejlődésének törvényszerűsége. A bírálattal a kommunista pártok elemezni tudják az adott, konkrét történelmi folyamatokat, fel tudják tárni a társadalmi fejlődés ellentmondásait, meg tudják ismerni és le tudják küzdeni a fogyatékosságokat, a hibákat és a nehézségeket céljaik elérése érdekében. A tőkés társadalom lényegének és fejlődési tendenciáinak kritikai elemzése útján Marx Károly és Engels Frigyes megállapította, hogy a tőkés társadalmi rendszer csak átmeneti Jellegű, és elkerülhetetlenül felváltján a politikai harc olyan taktikáját volt képes kidolgozni és megvalósítani, amelynek köszönhetően a munkásosztály és a dolgozó nép a háború befejezése után a nemzeti demokratikus forradalom élére állhatott, és a demokratikus forradalmat szocialista forradalommá fejleszthette tovább. Fokozatosan sikerült legyőzni az ideológiai és politikai ellenfeleket, akik jogtalanul azt vetették a kommunisták szemére, hogy nem objektívek, és túlságosan bírálónk a tőkés társadalmi rendszerrel szemben. Pártunk mindig kompromisszum nélkül bírálta az imperializmust, a fasizmust, a burzsoá ideológiát és a kispolgári erkölcsöt. Szövetségeseivel, akik ugyancsak a szocializmust tűzték ki célul, küzd az imperializmus ellen, a nemzett függetlenségért és a vllágbékééft. Az ellentéteket és vitákat mindig elvtársi véleménycserével, őszinte bírálattal és meggyőzéssel Igyekezett és igyekszik elsimítani, így viszonyult pártunk a földműveja egy haladóbb társadalmi rendszer, a szocializmus és a komunizmus. Az objektív fejlődés bíráló elemzése alapján Lenin bebizonyította, hogy az imperializmus a kapitalizmus legfejlettebb formája, és egyúttal zseniálisan megjósolta, hogy a szocializmus egyetlen országban is győzhet. Elméleti és gyakorlati tevékenységével Lenin állhatatosan és hatékonyan védte a forradalmi marxizmus tanítását, ezt a tanítást alkotó módon továbbfejlesztette, mindenekelőtt a reformizmus, az opportunizmus, és a revizio- nizmus könyörtelen bírálatával, mert ezek az irányzatok elferdítették és vita tárgyává tették azt a szerepet, amelyet a párt, a munkásosztály és a dolgozó tömegek betöltenek a társadalom forradalmi átalakításában. A kritika a marxista dialektika egyik legfontosabb alapelve A marxizmus tanítása abból indul ki. hogy a társadalmi fejlődés objektív folyamatai ellentéteket tartalmaznak, hogy igen fontos jellemvonásuk az ellentétes szempontok és tendenciák harca, hogy a társadalom a régi viszonyok leküzdésének és az új viszonyok létrejöttének köszönhetően fejlődik. Mindez a kommunista párttól megköveteli, hogy mindig kritikai szemmel értékelje a társadalmi folyamatokat és jelenségeket. A marxizmus—leninizmus által megmagyarázott törvényszerűségek figyelembevételével világosan meg kell tudni különböztetni azt, ami a fejlődésben új, progresszív elem, attól, ami régi, konzervatív. A kritika és az önkritika módszere pártunkra megalapításának első percétől kezdve jellemző volt. A szociáldemokraták hibáinak és fogyatékosságainak bíráló értékelése és a meg- hasonlott szociáldemokrata vezetőkkel való radikális szakítás lehetővé tette, hogy új típusú párt keletkezzék, amely visszaadja a munkásosztálynak forradalmi jellegét. Abban a helyzetben, amely a fasiszta megszállás és a második világháború idején állott elő, pártunk és Központi Bizottsága, Klement Gottwald elvtárssal az élen, tanulni tudott a történelemből, s a tapasztalatok kritikai és önkritika! elemzése és értékelése alapsekhez, a kisiparosokhoz és a kiskereskedőkhöz. A szocializmus építésének időszakában mindig azon fáradozott, hogy ezek a rétegek magukévá tegyék a szocialista termelőviszonyokat, bírálta e rétegek következetlenségét és ingadozását, s törődött azzal, hogy megszilárduljon a dolgozó osztályok közötti szocialista egység. Pártunk ügyes taktikával, rugalmassággal és tudományos érveléssel folytat ateista propagandát és bírálja a vallási előítéleteket, amelyeket gyakran kihasznált az osztályellenség a forradalmi, társadalmi változások elleni harcban, tehát a párt és a szocializmus ellen folytatott tevékenységében. Attól a perctől kezdve, hogy a kommunista párt a nép akaratából uralkodó párttá válik, a kritika és az önkritika fontossága tovább nő. Már csak azért is, mert ettől kezdve a pártra óriási felelősség hárul az adott ország sorsával kapcsolatban, mindazért, ami az országban történik, azért, hogy az ország sikeresen fej- lődjön. A r'olgári és a kispolgári pártoknak a 'tikéi színtérről való letűnésével az adott ország megszabadul a kommuiii :m is legerősebb ellenségeitől. Ezek az erők. pártok — hogy hamisnak állítsák be a kommunisták politikáját és szocialista célkitűzéseit — a kommunisták által elkövetett minden kis hibából elefántot csináltak. A pártnak, hogy az új körülmények között be tudja tölteni történelmi szerepét, nemcsak az adott ország helyzetét kell figyelemmel követnie, nemcsak külső és belső ellenségeit kell bírálnia, hanem saját magát is. Közismert Klement Gottwald jelszava, amely a pártot arra hívja fel, hogy arccal a tömegek felé forduljon, amely tehát megköveteli, hogy magában a pártban a kritika és az önkritika egészséges légköre alakuljon ki. A pártban ez az igényesség azonban Gottwald elvtárs halála után sem veszített jelentőségéből, különösen a személyi kultusz időszakát követően nem. Ekkor ismét előtérbe került Lenin gondolata, miszerint a pártban biztosítani kell az ügyek szabad megvitatását és a kritika lehetőségét. A demokratikus centralizmus, a kollektív vezetés és a pártdemokrácia elvének helyes érvényesítését és fejlesztését szem előtt tartva természetesen felvetődött az a kérdés, hogyain értelmezzük a kritika szabadságát, és az, miképpen érvényesüljön az adott nemzetközi és belpolitikai helyzetben. Hogyan tegyük lehetetlenné egyes személyek számára, hogy visz- szaéljenek a kritika jogával, akár jobb, akár bal oldalról bírálnak. A pártban néhány szempont tisztázásának elmulasztása oda vezetett, hogy ismét régi hibák ütötték fel a fejüket, főkép a szubjektivizmus, az Improvizálás és a távlatok szem elől tévesztése. De még ez sem minden. A párt azon ellenségei, akiknek sikerült bejutniuk a pártba, az opportunista és a revizionista elemek. Sokszor megkísérelték a kritika adta lehetőségeket saját céljaikra felhasználni. A párt fontos erőforrását jelentő bírálatot eszközként használták fel a párt sorainak, eszmei és szervezési egységének megbontására. Ez az irányzat, valamint az a tényező, hogy a párt akkori vezetősége sem elméletileg, sem gyakorlatilag nem volt képes reagálni az új problémákra, idejében felfedni és megoldani a társadalom fejlődésében mutatkozó ellentéteket, a hatvanas évek végén elkerülhetetlenül válságos helyzet kialakulásához vezetett. Az internacionalista segítségnek köszönhetően a párt új vezetősége megtalálta a válságból kivezető utat, megtisztította a párt sorait az opportunista, a felforgató és az ellenséges elemektől, leszűrte a tanulságot a válságos helyzetből és mozgósítani tudta az erőket a további szocialista országépítéshez. Mindennek köszönhető, hogy az utóbbi éveket a párt és a társadalom fejlődésének egyik legsikeresebb időszakaként tarthatjuk számon. A társadalom fejlődésének minden újabb szakaszát bizonyos tapasztalatok, munkamódszerek és -formák jellemzik, amelyek értékelésével és az új gyakorlati célok kitűzésével a párt előkészíti az utat a további fejlődéshez. Ez történt a CSKP XV. kongresz- susán is. A fogyatékosságok és a negatív tendenciák megismerése és kiküszöbölése az előző fejlődés pozitívumainak alkotó felhasználásával párosul. Pártunk tehát nem vetette el az utóbbi öt év pozitív és progresz- szív eredményeit, hanem fel fogja használni azokat a következő években. Ezenkívül tevékenyen reagál a fejlett szocialista társadalom építésének külső és belső változásaira. A marxizmus—leninizmus —t az utópista szocializmustól eltérően — sem a szocializmust, sem a kommunizmust nem értelmezi végleges, változás nélküli formációként. A gyors haladásra törekszik a társadalmi élet minden területén, miközben tekintetbe veszi az adott helyzet konkrét történelmi adottságait, például hazánkban a fejlett országépítés jelenlegi időszakának jegyeit, s azt is, hogy még nem sikerült kiküszöbölni a régebbi társadalomtól örökölt összes ellentmondásokat és különbségeket. Társadalmunk szünet nélkül fejlődik, s ez a fejlődés új ellentétek keletkezéséhez vezet és követeli azok megoldását. Nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a szocializmus még nem győzött az egész világon, s emiatt nemcsak belső, hanem külső ellentétekkel is szembe kell nézni. A szocialista és a kapitalista társadalmi rendszer harca, amely korunk egyik fő jellemzője, elkerülhetetlenül tükröződik minden szocialista ország életében. A külső ellentétek elmélyülése egy adott szocialista ország belső ellentéteit is elmélyítheti. Ez nálunk az 1968—69-es társadalmi válság éveiben volt különösebben tapasztalható. A szocializmus kiküszöböli az anta- gonisztikus osztályokat, ezzel egészében magváltoztatja a társadalmi viszonyok Jellegét, s egyúttal a meglevő ellentétek megoldásának módját is. A még meglevő ellentétek a társadalom adott gazdasági és kulturális fejlődési szintjéből fakadnak. Ilyen ellentétek a társadalmi egyenlőtlenség maradványaiból és a munkamegosztás régi, elavult formáiból adódhatnak. Az ellentéteket semmiképpen sem lehet tisztán akarattal kiküszöbölni, mert létezésük objektív alapját a termelés és a kultúra színvonala adja meg. Ez a múlt öröksége, a társadalomnak ezzel szembe kell néznie, még akkor is, ha a javak elosztásának szocialista elvét, a munka szerinti jutalmazást alkalmazzuk. Bizonyos ellentétek így is keletkezhetnek. Lényegében azonos mércével mérik a nem azonos embereket, akik egymástól szellemi és fizikai erejükben, képességeikben, képzettségükben, családi helyzetükben különböznek. A munka honorálásában bevezetett differenciálás, amely — mint láthatjuk —, ob- jektívan szükséges, hiszen a termelés ösztönzésének az eszköze, hozzájárul a képzettség növeléséhez, az emberi képességek fejlesztéséhez és nagyobb fokú érvényesítéséhez, vagyis a társadalom és a személyiség fejlődéséhez is. Ha viszont helytelenül szervezik meg ezeket az emberek közötti kapcsolatokat, megszegik a jutalmazás és az elosztás szocialista elveit, s elhanyagolják az emberek nevelését, akkor visszatérhetnek a múlt hibái, tehát fennmarad vagy tovább nő a társadalmi egyenlőtlenség, összes negatív kísérőjelenségével és egymással ellentétes tendenciáival együtt. Mindannyian tudjuk, hogy a pénz negatív és pozitív szerepet Is betölt- hnt. Egyszerűen kifejezve, a pénz az erkölcsi és a politikai tényezőkön kívül a munkahelyeken hatékonyan ösztönözheti a termelés fejlődését, de néhány csoport kezében a belföldi piacon egyúttal elősegítheti a becstelen spekulációt is, amelynek következtében egyesek érdemtelenül meggazdagodnak, különféle előnyökhöz jutnak. A bírósági tárgyalásokból képet alkothatunk társadalmi életünk ellentétes, negatív viszonyairól, amelyek gyakran embertelen cselekedetekké fajulnak. És még nem is beszéltünk „a fogyasztói lázról“, az értelmetlen szükségletekről, a személyi tulajdon harácsolásáról stb. Mindez akadályokat gördít a kollektív életforma és a személyiség sokoldalú fejlődésének megvalósítása elé. A múltból örökölt ellentétek olyasmikhez kapcsolódnak, amelyek tipikusan a szocializmus progresszív fejlődésének a sajátságai. A tudományos-műszaki forradalom hatására például nem létezhet semmilyen előre adott és állandóan azonos formában megnyilvánuló harmónia. A szocializmus, mint egységes társadalmi rendszer, feltételezi a termelési viszonyok és a munkaszervezés formáit és a gazdasági irányítás összhangját. Mindezeknek a tényezőknek meg kell felelniük a termelőerők fejlettségi fokának, összhangnak kell uralkodnia továbbá a társadalom szociálpolitikai szervezettsége és a gazdasági alap között, ehhez kell igazodniuk a társadalom szerkezetében bekövetkező változásoknak is. összhangnak kell lennie még az anyagi alap és a szellemi-kulturális felépítmény között is, bár ezen a téren elkerülhetetlenül állandó változásokra kerül sor a társadalmi élet bonyolultsága miatt. A társadalmi viszonyok egyes formái elmaradnak vagy elavulnak, esetleg már nem felelnek meg a növekvő szükségleteknek. A termelésben például egyre érezhetőbb az extenzív fejlődési formákról az intenzív formákra való áttérés, elkerülhetetlenül szükségesek szerkezeti átalakítások ahhoz, hogy szabaddá váljon az út a tudományos-műszaki fejlődés számára, a termelés hatékonyságának növelésére, a minőség javítására, a szocialista gazdasági integráció nyújtotta lehetőségek kihasználására stb. Ennek következtében a társadalom fejlődésében ellentétek keletkeznek, amelyek megoldása a további fejlődés legfontosabb előfeltétele. Bár ezek az ellentétek nem társadalmi konfliktusok hordozót, mégis, ha nem fedjük fel és nem oldjuk meg őket idejében, nagymértékben kiéleződhetnek és a szocializmus eddigi vívmányait veszélyeztető konfliktusokba torkollhatnak. Ezt bizonyította az 1968—69- es társadalmi válság A törvényszerűen adódó ellentéteken kívül — például az extenzív gazdaságfejlesztés lehetőségei kimerítésének és a népgazdaság további fejlesztése intenzív tényezőire való összpontosítás szükségletének ellentétén kívül — másféle ellentétek is létezhetnek, amelyek nem törvényszerűek, hanem az emberek által elkövetett különféle hibákból, tévedésekből, fogyatékosságokból adódnak, és főleg az irányítás területén mutatkoznak. Ezek szubjektív jelleggel bírnak, és a tervezés formáinak és módszereinek, valamint a népgazdaság irányításának lemaradásából erednek. Származhatnak a tapasztalatok hiányából, a káderek gyenge képességeiből, egyesek konzervativizmusából, elavult munkamódszerekből stb. Ezeknek az ellentéteknek az áthidalása megköveteli, hogy a szubjektív tevékenységet összhangba hozzák az objektív feltételekkel és szükségletekkel — ehhez viszont bizonyos előfeltételek szükségesek. A kommunista párt kötelessége, hogy Idejében felfedje és megoldja az ellentéteket — mindez persze kritika és önkritika nélkül lehetetlen —, s olyan intézkedéseket foganatosítson, amelyekkel el lehet kerülni konfliktusok kialakulását. LADISLAV HRABOVSKY apum ÍMM
