Vasárnapi Új Szó, 1976. január-június (9. évfolyam, 1-26. szám)
1976-06-13 / 24. szám
Vajkai Miklós: asszony: Kytt 15 éves fia: Kas 5 éves lánya: ela katona: Pat felesége: Ása fia: Pat ló: Móllá Kytt „Megyünk az úton hazafelé. Mellettem totyog Móllá. Legyek, darazsak táncolnak fölötte. Megyünk. Göröngyös úton zörög a szekér. A kis tanya úgy bújik elő, mint a piros hátú katica. Olyan csöndes világ ez, hogy szinte mennyország az embernek Megyünk. Még kétszer kanyarodik áz út, és már látni a szénaboglyát rakó Kast. Kas már emberré cseperedett. Két év múlva olyanná lesz, akár az apja. Erős, magas. Megyünk. Billeg az úton a szekér, és Móllá tűri a legyek támadásait. Kegyetlen a nap. Sugarai hasogatják az embert. Amott a dűlőn kiégett a kukorica. Agyonrepedezett a föld a nagy szárazságtól. A tegnapi tojásokért tizenkét tanganyikát kaptam. A kenyérért hármat. Azt mondták, rizs kellene, meg zsír ... Látod, Móllá, az már a tanyánk. Ott rakja Kas a boglyákat, és ott totyog a kis ela is ... Az asszonynak aranyhaja van. Derékig érő. „Azt mondják, rizs kellene, meg zsfr... Igen, az is kellene __ Azt mondták, ruhát kapna érte Kas, ela meg cipőt... Az is jó lenne ... Sok minden lenne jó az embernek. Bizony, Móllá, sok minden. Ügy bukik elő a tanya, mint egy katica. Szomjazó botlők ácsorognak a szélen s a házak között. Mindenütt légy meg darázs. Nap égeti az embert, szikkasztja földet, elveszi a maradékot is.“ Hogy elmentek az emberek, elfogyott a szó is. Ez akkor történt, amikor kihurcolták To apót a házból, és falhoz állították. Azt mondták: áruló. Másnapra mindenki eltűnt a tanyáról, csak az asszony maradt a két gyerekkel. A katonák meglepődtek, de nem szóltak semmit. Csak néhányan voltak. A századosuk minden nap bejárt hozzá tojásért, kenyérért, kis tejért. Az emberei nagyon szerették, nagyon ragaszkodtak hozzá. Álmodni sem mert volna arról, hogy mégis cserbenhagyják. Negyven mérföldnyi- re innen lőtték szét az egész csapatot, és eddig hátráltak. A százados erősítést várt, de csak a támadók közeledtek. Ezért azt tanácsolta, hogy álljanak ellen az utolsó csepp vérükig. A katonák egész este hallgatták, éjjel pedig agyonverték őt puskatussal. Másnapra megüresedett a tanya. Csak az asszony maradt, a két gyerekkel. Kas „Állok az udvaron. Mindig ilyenkor térnek vissza a repülők Zúgnak, hasítanak kelet felé. Apa azt mondta, hogy egyszer tévedésből a kukoricásba is ledobtak néhány bombát. Azt mondta, hogy tévedésből, pedig ki tudja, lehát, hogy bolond volt az a pilóta, és az is lehet, hogy nem akart többé ölni Állok az udvaron. Ogy tűnik, mintha erődítményből nézném a kanyargó ta- ligautat. Üres az is. Csak mi járunk arra egyszer-egyszer. Üres, buta világ ez. Mindenki reszket, mindenki fél. Menekül... Akár a madarak, ha hideg szél jelzi az ősz közeledését. Mindenki menekül, csak mi nem. Anya, ela, és én. Mi nem félünk. Még akkor sem féltem, amikor To apót lelőtték. Ott álltam az öreg mellett. Bámultam poros arcát, felforgatott szemeit. Egész délelőtt ott feküdt a fal mellett. Arra várt, hogy előkotorjam az ásót és a csákányt, s elszúrjam a földbe. Aztán elmentek az emberek. Maradtak a bevetett földek. Amit csak lehetett, kéz alá vettünk. Anya azt mondja, jobb így. Jobb, hogy üres a tanya. Bizonyára igaza van. Húsz évvel idősebb nálam, így jobban érthet a dologhoz. Régebben városban is járt. Az pedig sokat segít, azt mondják. Állok az udvaron, kezein görcsösödik a villa nyelén. A csillogó gépek zúgása elhalóban. Szedelőzködni kell lassan. Móllá már vár, meg a széles határ, mit a tűző nap perzsel.“ ela „Ballagunk az úton. Kas és anya elöl, én mögöttük. Lemaradva a komondor. A repedezett földet szaglássza a fekete orrával. A távolságban elfullad az állatok zaja. öt dobásnyira leszakad a tanya. Az út, mint egy végtelen fehér kígyó. Kúszik a szomjazó táblák, kiégett bokrok alatt. Ballagunk az úton. Anya Kassal elöl, én jó öt lé- l>éssel lemaradva. Kas kaszát visz, anyánál kapa. Az út olyan, mint egy tekergő fehér kígyó. A széleken kétségbeesett fák merednek sovány karokkal az égre. Esőt kívánva, akár a föld. Ballagunk az úton. Ballagunk a kukoricás irányába. Anya elöl, én mögötte. Kissé lemaradva a komondor. Anyánál kapa, szatyor. Én puszta kézzel lépkedek “ Kas „Anya Mollát itatja az udvaron. Vályúban táncol a Nap. A tegnapi katona apa kabátját próbálja. Azt mondja, Patnak hívják. Amikor odajött a boglyákhoz, sokáig hallgattam. És később is csak a nevemet mondtam meg. ö is hallgatott. Fáradt arcán a ráncok élesebbek lettek. A pajtában dőlt le. Összehúzódva aludt egész éjszaka. Anya fölkeltette volna vacsorára, de én nem engedtem. Pat őszes, gyenge testalkatú. Anya azt mondja, hogy nem azok közé tartozik, akik megölték To apót. Kelet-, ről jött, azt mondja. Mindegy. Akkor is csak katona. A katonák vagy gyávák, vagy született gyilkosok, mondta egyszer apa. Öt bezzeg nem tudták besoroznil Az én apám hősi Igazi hős! Igen, a katonák vagy gyávák, vagy született gyilkosok, ela totyog végig az udvaron. A katona nézi, feléje int. ela odamegy. Szólna, de hang nem jön ki a torkán. Aztán ráülteti a térdére, és lovagolnak a sík rónaságon, a naptól aszott földön. Lovagolnak. Móllá a vályúnál. Nyelve alatt a rézszínű nap.“ Kas „A tanya csak néhány vityillő. Piros pléhekből készült tetővel, sárból gyúrt falakkal. A járdák szélén botlók, alattuk üresek a padok. Üres az egyetlen utca is. Móllá az eperfa alatt kikötve. Szénát ropogtat. Anya jár vele a faluba, én a rétre. így megy ez riap-nap után ... Állok a2 udvaron. A fénylő gépeket várom. Ez az egyetlen esemény hetek óta. És ez is megszokottá válik. Pat azt mondja, hogy rövidesen vécla „Ballagunk az úton. Elöl anya. meg Pat bácsi, a katona. Mögöttük én. Kas most nincs velünk. Elszekerezett a szénáért. Azt mondta, bír vele. Ballagunk az úton. A bokrok fölött darazsak döngnek. legyek kergetőznek. Ballagunk az úton. Anyámnál a szatyor. Pat bácsinál kapák. Kézenfogva igyekeznek a kukoricásba.“ Estefelé, mikor már két ujjnyira van a pirosló korong a földtől, a kis ela elszunnyad. Az asszony dereka kiegyenesedik, és magához húzza a férfit. Most lehet. A tanyát sem látni, oly messzire húzódott. A férfi sokáig nézi a szeplős arcot. A tenyérnyi szőke haj, vízként húllik a vállakra. A férfi sokáig nézi az asszonyt, és tudja, éjjel majd nem tud elaludni. Lassan elsüllyed a nap. A pirosló sugarak erőtlenül telepszenek a tanya szélére. Kas döcög a szekérrel. Imbo- lyog a szénarakás, nyikorog a tengely a kővé száradt kerékvágásokon. A tanya nyitva, akár egy udvar. Boglya mellett boglya. Így telik meg az egyik sarok. A tanya egyik sarka ... A lő figyelmeztetés nélkül megáll, és Kas felmászik a szekér tetejére. Lassan süllyed a nap. Móllá is elfárad. Kass is ...“ Nap nap után telik. Elmúlik egy negyedév. A kic jelem az ür nem ■ A ka az as Telne Telne Pat „Mire radék nehéz tetni. mette ki. Cs meg i A hál mind« zi a f' térne! ellenz gépek re cs> Szegé tott h Még r Réggé felbul Gyere Hiába Gyere rek .. Kopócs Tibor illusztrációja get ért a háború ... Talán igaza van. Ha véget ér, újra megnépesedik az utca. Emberek ülnek esténként a padokon. Beszélgetnek, dohányoznak ... Az asszonyok majd gyerekeket szülnek, a férfiak kaszálnak, és újra kezdődik az élet. Pat azt mondja, a városba mehetnék. Annak volna értelme. Pat értelmes ember. Értelmes és jó... Mire felébredtünk, újjápofozta a cipőinket. Pat jó ember. Ért a lóhoz, villához, kaszához. Ha véget ér a háború, hazamegy a családjához. Azt mondja, van egy fia, azt is Patnak hívják. Azt mondja, két éve nem látta a feleségét és a fiát. Igen. A háború lassan véget ér, és Pat hazamegy a családjához. Hazajönnek az emberek, és újra kezdődik az élet. Hazajönnek az emberek ... És mi van azokkal, akik nem jöhetnek haza? ... Akik odavesztek? . .. Hol van apa, meg To apó, meg King, meg Joseph, meg Jan? ... Hallgatsz. Tudom, te nem tehetsz róla. A te válladat is átlőtték. A te barátodat is megölték. A te apádat Is... Igen Pat, a sok disznőságért nincsen felelős. Igen. Ezért hallgatsz te is. Még te is hallgatsz, pedig okos ember vagy. Állok az udvaron, közelednek a zúgó madarak. Valahol ismét vérzik a seb. A világ sebe . ..“ Malinak István: Közvetlen munkatársai, szomszédai Ipszilont úgy „könyvelték“ el, mint egy jobb sorsra érdemes tehetséges embert, akit azonban valamilyen oknál jogva félreállítottak. „Magának, Ipzsilonkám, már régen bársonykarosszékben kellene ülnie“ — mondogatták a sarki büfében, s ő titokzatos mártírarccal, lemondó, kesernyés mosollyal rendelte meg az újabb rundot. Mert Ipszilon látott! Es nemcsak látott, hanem bírálni is mert. Es nemcsak mert, hanem tudott isi Hová jut így az emberiség? — tette fel szikrázó szemmel a kérdést. Es síri csend lett, amit csak elvétve szakított meg egy-egy mohó, hosszú kortyolás. Mert érezték, hogy itt egy vívódó, magábá zárt, nagy lélek szakadt fel, mint Szent Sebestyén sebei. Es saját szavainak súlya vlatt meggörnyedve hagyta el a kocsmát. Ipszilon szenvedett. Megjárta a kálváriát. A hentes két koronával Sk beeső bicsk két, i vairoi tálok lyüke szaki tapos oly s S be, s lig k azt j lem!? A tár. Es dös s meg gyere Ion b asszo az er. kim&i salta gyüle konyl
