Vasárnapi Új Szó, 1976. január-június (9. évfolyam, 1-26. szám)
1976-01-18 / 3. szám
ÚJ szú A. Szkvorcov: A NEMZETKÖZI ENYHÜLÉS ÉS AZ ANTIKOMMUNISTA » IDEOLÓGIA VÄLSÄGA S 1976. I. 18. 3 (A cikk első részét a Vasárnapi Űf Szó előző számában közöltük.) Számot vetve azzal, hogy a nyílt, szélsőséges, agresszív irányzat ma a világ népeinek mind szélesebb ellenállásába ütközik, a reakciós erők politikai elszigetelődésére vezet. Az an- tikommunista Ideológusok megpróbálják megalapozni egy olyan imperialista külpolitikai irányzat „szükségszerűségét“, amely valahol a hidegháború, s a békés egymás mellett élés politikája között foglalna helyet. Ebből a szempontból jellemző az a pozíció, amelyet H. Jackson 1974 augusztusában a New York Times által az enyhülésről rendezett vita során fogalmazott meg. Jackson kijelentette, hogy feltétlenül szükséges megkülöböztetni az enyhülés Jó" és „rossz" fogalmát. Az enyhülés Jó" értelmében vett fogalmának fő feltételei olyan követelések, melyek a Szovjetunió belügyeibe való beavatkozás, illetve a rá különböző eszközökkel gyakorolt közvetlen nyomást jelentik. Más szóval, amikor a hidegháború után az enyhülés a nemzetközi élet nélkülözhetetlen tendenciájává vált, a reakciós erők a társadalmi haladás ellen eszmei-politikai harcot próbálnak szervezni, magának az enyhülésnek a talaján. A reakciós ideológusok igyekeznek a békés egymás mellett élés elvén alapuló enyhülést illuzórikusán beállítani. Mivel ennek bizonyítására nincs és nem is lehet meggyőző érvük, egy újabb hamis és kiagyalt dolgokból szőtt propagandamesét kezdtek fabrikálni. A hidegháborúból az enyhülésbe való átmenet a reakciónak a Szovjetunió bel- és külpolitikája ellen új, hisztérikus propaganda támadását idézte elő, mivel a Szovjetunió és a töbi szocialista országok a nemzetközi feszültség enyhüléséből állítólag „több hasznot húznak", mint a kapitalista Nyugat, ezért ennek árát belpolitikájuk megváltoztatásával kell megfizetniük. A burzsoá ideológusok lényegében a szocializmust és elveit támadják, megpróbálnak új életerőt lehelni antikom- munista propagandarémjükbe. Ezzel kapcsolatban jellemző George Willnek, a washingtoni National Rewiew kiadójának nyílt beismerése, aki aktívan fellép a békés egymás mellett élés egyik alapvető elve, a más országok belügyeibe való be nem avatkozás ellen. Will tézise szerint a liberalizmus és egy határozott antikommunista külpolitika nem összeegyeztethetetlen. Will javasolja a cionizmus, a fajgyűlölő rezsimek további támogatását és a Szovjetunió belügyeibe való nyílt és burkolt beavatkozást. Ö és a hozzá hasonlók lényegében szeretnék az USA-t a Szovjetunióval ellenséges érzelmekre hangolni. Nem a véít „szovjet fenyegetés", a „kommunizmus agresszivitása", hanem az igyekezet a szocializmus „megfojtására" — ez foglalkoztatja őket. Ebből a szempontból jellemzőek egy londoni politológus professzornak, L- Shapirónak, a megnyilatkozásai, ö és társai fellépnek a stratégiai fegyverek korlátozására irányuló minden egyezmény ellen, a Nyugat gazdasági és pénzügyi politikájának „felülbírálását" követelik annak reményében, hogy ezzel gyengítik a Szovjetuniót. Shapiró sürgeti ama álláspont propagandájának megszüntetését, hogy az enyhülés a nukleáris konfliktus egyetlen alternatívája. Az úgynevezett reális enyhülést Shapiró úgy értelmezi, mint az antikőmmunizmus céljainak „békés eszközökkel" — a Szovjetunióra gyakorolt közvetlen politikai, gazdasági nyomással — való elérését. Az antikőmmunizmus szélsőségesen reakciós ideológusai lázas erőfeszítéssel és minden eszközzel fékezni próbálják a hidegháború okainak objektív elemzését. Számos olyan munka jelent meg, melyben a hidegháború „alapvető korszakainak" bemutatása mellett annak keletkezését megpróbálták a Szovjetunióra, vagy az úgynevezett „történelmi dialektikára" áthárítani. Ilyen szempontból különösen jellemző a pennsylvaniai egyetem (USA) professzorának fi. Maddoxnak W. Williams, D. Fleming, D. Horowitz munkáira való reagálása, akik megpróbálják a háború utáni időszak amerikai külpolitikáját objektívan értékelni. Maddox „revizionizmussal" és az új baloldalhoz való tartozással vádolva ezeket a történészeket, részletesen beszél a szovjet és amerikai pozíció értékelésében „kettős mércéről". Valójában azonban korlátot próbál állítani a háború utáni amerikai külpolitikai tudományos vizsgálatának útjába. Lényegében arról van szó, hogy szerinte nem szabad a hidegháború politikájának és ideológiájának gyökeres átértékelését megengedni, sőt a maga idejében „hasznosnak" kell minősíteni, s ezzel együtt meg kell őrizni az antikommunista elmélet alapvonásait. © Ugyanilyen irányú az úgynevezett „hűvös háború" ideológusainak tevékenysége is. A „hűvös háború" koncepciójának megvan a specifikus, funkcionális rendeltetése: az, hogy a hidegháborútól az enyhüléshez való „túlzottan nagymérvű fordulat" során meggátolja az antikőmmunizmus bomlását, ezt a fordulatot fokozatossá tegye, és eközben megtartsa az anti- kommunizmus bizonyos alapvető elveit. Ezeket az eszméket és a nemzetközi feszültség enyhülésével szembeni titkolt félelmet különösen világosan fejezte ki a londoni Institute of Modern History igazgatója, W. Laquer. Laquer szerint az enyhülést új „szilárdságpróbának“ kell alávetni, követelni kell a többi között a közel-keleti országok beleegyezését olajkészletük „internacionalizálására". Magyarán, a más népek természeti kincseivel szembeni imperialista_ diktátumpolitika az enyhülés valamiféle szükséges feltétele. A kérdés ilyen beállításának ostobasága teljesen magától értetődő. A valódi értelme a következő: az enyhülés csak olyan feltételek mellett engedhető meg, ha az imperialista erők „békés úton" megerősíthetik gyarmati vagy félgyarmati uralmukat más népek felett, vagyis elérhetik azt, amit fegyverrel nem sikerült megszerezni. Emellett arról is van szó, hogy az imperializmus igyekszik a számára különösen érdekelt országokat elszigetelni a társadalmi haladástól és elsősorban a szocialista világrendszertől. Ez a kísérlet megpróbálja ideológiailag igazolni az erőpolitikát ott, ahol a burzsoá teoretikusok szerint ezt még alkalmazni lehet, továbbá, némelyek közülük a katonai megtorlások folytatásának szükségességét látják a. harmadik világ „engedetlen" országaival szemben. így például E. Rostow, a Yale Egyetem jogászprofesszora, a katonai enyhülés koncepciójának bírálója javasolja a „mézesmadzag—furkósbot" taktikát, más szóval Indokínában és a Közel-Keleten az agresszív imperialista politika folytatását, amely az USA akaratát és érdekeinek védelmét fejezi ki. A történelmi fejlődés fő tendenciái azonban nem szemléltetik a nemzetközi problémák erőszakos megoldásának negatív következményeit. Egyre jobban érvényesül a „bumeránghatás“, amikor is az ilyen politika nagyobb veszteséget okoz, mint amennyi reális hasznot hoz alkotóinak. Ebben a helyzetben lépésről lépésre más tendencia tör utat — a kialakult történelmi realitásoknak, erőszakos megváltoztatásuk lehetetlenségének elismerése. Ugyanakkor az efajta elismerést olyan próbálkozások kísérik, amelyek a szocializmus társadalmi természetének fokozatos megváltoztatására, az ellenforradalom új, rugalmasabb eszközökkel való exportjára spekulálnak. Ez a modern kapitalizmus politikai és gazdasági tömbjei „humanitásának" a dija, célja, hogy e tömbök a világ népei számára sajátos vonzásközpontokká váljanak. Mivel a kapitalizmus „humanizálásának" eszméjén érződik az utópizmus mellékíze, a fő hangsúly a szocializmus „liberalizálására" tevődik át. Ez az irányzat a szocialista országokban a nacionalista beállítottságú elemek révén belső nyomás létrehozására és arra spekulál, hogy ezáltal sikerül eltéríteni a fő fejlődési iránytól, belülről gyengíteni őket. Jedemző, hogy maguk az antikommunista ideológusok is bizonyos mértékben kételkednek a szocialista rendszernek, társadalmi természetének megváltoztatását célul kitűző, fokozatos befolyásolás taktikájának a sikerében. Például a Harvard Egyetem orosz kutatásközpontjának igazgatója, A. Ulam megjegyzi, hogy az ilyen jellegű remények szinte kivétel nélkül meghiúsultak. Ugyanakkor feltételezi, hogy a konvergencia bomlasztó hatása eredményes lehet akkor, ha valamilyen politikai esemény megváltoztatja az erőviszonyokat Európában. Az egész mai történelmi gyakorlat meggyőzően tanúsítja, hogy a békés egymás mellett élés és a hidegháború közötti valamilyen „harmadik út" elméleti és antikommunista spekulációja nem más, mint az imperializmusnak, a fegyverkezési hajszának, a más országok belügyeibe való beavatkozásnak, az ellenforradalom exportjának a védelme. • • • A szociu izmus és a népek haladása ellenségeinek mind nehezebb a hitelüket vesztett antikommunista je.szavakkal érvelni. Lemondani azokról viszont * annyit jelentene, hogy megfosztják magukat attól a prop„gan- disztikus, ideológiai közegtől, amelyben a burzsoázia a közvéleményt alakítja. Ebben a helyzetben az antikom- munisták kénytelenek megelégedni a hidegháborús doktrínák maradványaival, azzal a reménnyel vigasztalják magukat, hogy a szocializmust „saját ellentmondásai“ ingatják meg. Az antikőmmunizmus zavaros hullámai azonban már nem tudják elárasztani a mai társadalmi élet egyre erősödő tendenciáit — a népek közötti bizalom növekedését, az együttműködés fejlesztésében va'ló nagyfokú érdekeltséget, egymás mélyebb megértését. E bizalomnak és a népek reális érdekeinek jegyében alakul ki az új légkör, amely kedvezően hat az új típusú nemzetközi kapcsolatokra. Hírek a Szovjet un ióbó 0 Vilniusban kiállítást rendeztek litván, észt és belorusz karikaturisták müveiből. 195 karikatúrát állítottak ki 67 grafikustól. A „Homo sapiens“ mottójú kiállítást három év múlva megismétlik. Ezt a kiállítási anyagot más városokban is bemutatják. ★ 0 Széles sávú hengersor- óriást helyeztek üzembe a Cse- repovecí Kohóműben, Vologda megyében. A gép évente 6 millió tonna különböző profilú acéllemezt állít elő — 45 tonnás tekercsekben. A hengersor működését elektronikus berendezés vezérli. Ez lehetővé teszi, hogy kiváló minőségű lemezt nyerjenek, és pontosan betartsák a lemez szélességét és vastagságát. ★ 0 Szülővárosában, Buharában szobrot emeltek Abu Ali Ibn- Szinának (Avicennának), akiváló középkori természetbúvárnak, aki orvos, filozófus és költő volt egy személyben. Avicenna tanulmányait is Buharában végezte. A négy méter magas bronzszobrot, F. Abdurahmanov- nak, a Szovjet Képzőművészeti Akadémia levelező tagjának alkotását egy új lakótelepen állították fel. ★ 0 Tizedszer rendezték meg Moszkvában a Csodálatos kövek című kiállítást. A látogatók különféle alakú és színű, szebbnél szebb természetes kövekben gyönyörködhettek, amelyeket ügyes kőfaragók művészi módon munkáltak meg. A kiállítás részvevői bemutatták a legújabb leleteket is: érdekes rajzolatú, képszerű köveket és kristálycso- jaortokat. ★ 0 A Leningrád közelében levő Pulkovo Földrengésjelző Állomás szakemberei összeállították az elmúlt ötven év során észlelt sarkvidéki földlökések, földrengések jegyzékét. Több száz földrengés leírása mellett az epicentrumok koordinátáit is megtalálhatjuk ebben a katalógusban. A kutatók szerint a tengerfenéken folytatódik a hegyképződési fslyamat. ★ 0 Nagy történelmi értékű érmekincset talált L. Szicsik iskolásfiú az ukrajnai Rovno megyében. A homokban érmekkel teli agyagedényre bukkant, amelyet 1648—1654 között áshattak el. A lelet különösen értékes, mert van benne húsz darab úgynevezett arcképes tallér, amelyeket Svájcban, a Lengyel Királyságban és Braunschweig Nagyhercegségben vertek. Az érmeken az akkori uralkodók képe látható. ★ 0 Több mint 3 kg súlyú mammutagyarat találtak a Lvov megyei Zadorozsnoje falu közelében. A további ásatások során más le.etek is felszínre kerültek a helyi cementgyár bányájában: több mammutcsont- váz, valamint egy gyapjas orrszarvú, egy ősbölény és egy őstulok csontjai. Nyugat-Ukrajnában eddig ez az egyik legnagyobb őslénytani lelet. ★ • Az aszályos kazahsztáni sztyeppéken elterülő, védettnek nyilvánított kurgaldzsinszkiji tavak újabban édesvizet kapnak az irtisből. Az utóbbi években ezek a tavak elsekélyedtek, és az értékes vízi-mocsári állatvilágot már-már a pusztulás fenyegette. Ekkor a Tyemirtau város közelében levő víztárolóból vizet vezettek a tavakba. A víztárolót az Irtis—Karaganda csatorna köti össze a nagy szibériai folyóval.
