Vasárnapi Új Szó, 1976. január-június (9. évfolyam, 1-26. szám)
1976-05-23 / 21. szám
12 Pechácek papa tudta, hogy mivel fia bekerült a Szabad Európába, ugyanazt kell tennie, mint neki, vagyis kémkednie, s mivel fia felettese volt, úgy rendelkezett vele, ahogyan a fia további karrierje érdekében jónak látta. Szolgálati utakra küldözgette, s hogy ne legyen túlságosan feltűnő, hogy a fiú nyugatra látogató csehszlovák állampolgárokkal kereste a kapcsolatot, sportújságíróként szerepeltette. Az olimpiai játékokon, a könnyűatlétikai világbajnokságon, labdarúgó- és jégkorong-mérkőzéseken mindenütt, ahol számítani lehetett rá, hogy szép számú csehszlovák állampolgár lesz, feltűnt ifjabb Pa- vel Pecháőek, és ártatlan társalgásba bocsátkozott, ártatlan kérdéseket tett fel. Nemcsak sportolóktól szerzett információkat, hanem csehszlovákiai újságírók egész sorával teremtett kapcsolatot. Érdeklődése főként azok felé irányult, akik a hazai politikai életről adhattak felvilágosítást. Az ifjú Pechácek egyik jelentésében ezt írja: „ ... az Eu- rópa-bajnokságon néhány csehszlovák állampolgár saját akaratából keresett fel. Ez nem jelenti azt, hogy semmit sem kockáztattak, ezért szívesebben beszélgettem velük négyszemközt, jobbára félreeső helyen __ Érdek es az egyik csehszlovák tudományos dolgozó feleségével folytatott beszélgetés. A férj tudományos értekezleten vett részt Franciaországban. A, hölgy részletes felvilágositást adott ifjabb Pecháceknek a munkahelyéről, bizonyos személyek helyzetéről és gondolkodásáról, egyes rétegek hangulatáról és a nemzetközi eseményekre való reagálásról. Azt is közölte a Pechácek csemetével, hogy szerinte mit kellene sugároznia a Szabad Európa Rádiónak, a „belső dialógus meggyorsulása“ érdekében, ahogyan a Szabad Európa nevezi a bomlasztást. Pechácek jelentéseiből a katonai jellegű információk sem hiányoznak. A fiú ezen a területen is csakhamar „bedolgozta magát“, az amerikaiaknak nem számított, hogy nem tud angolul, sem németül — pedig erre szüksége lett volna. Persze a §zabad Európa Rádióban nem a szerkesztői munka volt a fő feladata, a dollárokat kémkedéssel szerezte, híreket gyűjtött — nem a rádió, hanem a CIA dolgozói, Knauf és Fischer számára. Erősen konkurrált — természetesen a főnök papa segítségével — Adolf Kypéna információgyűjtővel is, aki a februári fordulat előtt a brnói Svo- bodné slovo sportszerkesztője volt, s amikor a Szabad Európához került, egy bizonyos Urncírhoz osztották be. Hrncír speciális osztályt vezetett, amely kifejezetten és leplezetlenül kémkedéssel foglalkozott, s ez az osztály nem is tagadta, hogy köze van az „ártatlan“ 1 ádióhoz. Hrncír halála után Kypéna önállósult, állandóan ingázott München és a rlrndorfi menekülttábor között, információkat gyűjtött az újonnan érkezett emigránsoktól. Nemzetközi sport- és kultúreseményekre is eljárt, a csehszlovákiaiak érdekelték. A Pechácek csemete eleinte magával vitte a Szabad Európa régi leltári tárgyát, Kypénát, egyrészt, mert nem illik a régi szakembert félreállítani, másrészt, hogy tapasztalatokat szerezzen tőle. De mikor észrevette, hogy az öregen túlságosan kiütközik hiányos műveltsége,’ a Pechácek papa talonba tette, 1973 derekán menesztették a rádiótól. Azóta Kypéna pereskedik a Szabad Európával, s mikor éppen nem pereskedik, félig legális, sőt illegális, kétes üzleteket köt. {Egyébként nem ő az egyetlen, £ki bűnügytől bűzlő tranzakciókkal foglalkozik. A szabadeurópások például a kelet-európai államokbeliektől csempészett műtárgyakat vásárolnak, s aztán nagy haszonnal továbbadják.] faroslav Dresler úr például tavaly egy brnói képzőművésztől képeket vásárolt. A képzőművész Csehszlovákiát fosztotta meg az értékes műalkotásoktól. Sláva Volny is szívesen keres „mellékesen“, az alatt az értendő, hogy az érvényes német törvényekkel össze nem egyeztethető módon. A müncheni emigránsok körében például azzal szerzett hírnevet, hogy hajtási igazolványokat hamisított — érvényességüket további gépjármű-kategóriával bővítette. Egy „művészi“ kivitelezésű pecsétért száz márkát kér. Ű maga jó néhány évig jogosítvány nélkül járt, soha semmiféle autóvezetőképző tanfolyamot nem végzett. Amíg megtanult vezetni, kilenc súlyos balesetet okozott, minden esetben veszélyeztette útitársai életét. A felelősségre vonás elől úgy tért ki, hogy nem egy esetben rákényszerítette a feleségét, vállalja magára a balesetet — annak ugyanis volt jogosítványa. De térjünk vissza a Pechácek papához és a fiához. A papa nagyon jól sejti a Szabad Európa bizonytalan jövőjét, és idejében jó helyet biztosít fiacskájának a washingtoni Amerika Hangjánál. Ő is követi majd fiát, mihelyt beinkasz- szálja azt a 200 000 márkát, amit hosszú évekig tartó hűséges igazgatói szolgálataiért kapott, hogy a nyugdíj ne legyen olyan szomorú. A nagymester húzásai Ebben a fejezetben Pavelt mint az ún. Szabad Társaság (a Csehszlovákia nemzetei közti barátságot mélyítő egyesület) elnökségi tagját mutatjuk be. Pachman nagymestert türelmetlenül várták. A Szabad Európa egyik alkalmazottja két napig rostokolt a határon, de Pachman nélkül tért vissza. Csak a második terminus bizonyult valódinak. Végre 1972. november 28-án megérkezett. A marxizmus és a szocializmus egykori odaadó híve (ma mind- keU# megátalkodott ellensége) «57 München melletti kis házban kipihente az út fáradalmait, és másnap elindult a Szabad Európa székháza felé. A nagymesterrel való találko- zásra meghívták a csehszlovák osztály mintegy harminc alkalmazottját, köztük Pavel Minaíí- kot is. Pacliman nyomban a bevezetőjében kiöntötte a szívét, rá sem hederített, hogy mint politikusnak (mert annak tartotta magát!) tudnia kellene, mit mondhat el és mit kell elhallgatnia. — Barátaim, hallatlanul boldog vagyok, hogy végre közietek lehetek — mondta. Természetesnek vette, hogy a jelenlevők valamennyien az ő hívei, s olyasvalamivel rukkolt ki, amiről a hétpróbás kémek még csak gondolatban sem beszélnek. — Ügy érzem itt magam, akárcsak otthon. Josef Schnei- dér barátommal már 1968 óta szorosan együttműködünk, tehát a kapcsolatunk régi. Josef Schneider barátját (egyébként dr. Jaroslav Pechá- cek helyettesét) enyhén szólva kínosan érintette a nagymester kijelentése. Nem válogatott szavakkal próbálta elhallgattatni Pachmant, de az, megrészegedve a Szabad Európa szabadságától, kedélyesen odavetette: — Ugyan, ugyan ... ma már nem kell az ilyesmit titkolni! Schneider a fejét fogta, keserű szemrehányásokkal illette önmagát, amiért szóba állt ezzel a naiv szószátyárral. De ezúttal védelmünkbe vehetjük Pachmant, ugyanis abban az időben talán még valóban nem fogta fel, hogy a Szabad Európa szabadsága nem azon alapszik, hogy bevallja a kémkedést. A kedélyes bevezető után el- éicsekedett a kapcsolataival, és kifejtette politikai elképzeléseit. Átszervezi az egész csehszlovák emigrációt, mondta, s egyidejűleg kiveri a nyugateurópai államfők fejéből, hogy a Kelettel kacérkodjanak. íme Pachman, a lángszívű harcos, aki mindig számtalan tervvel áll elő, s aki nagyzási mániában szenved. Jött, látott, győzött. A minden hájjal megkent emigránsokat még egy félóráig oktatgatta, felolvasta a nyugatnémet politikusokhoz intézett leveleit, amelyeket elküldött (de feleletet sosem kapott rájuk), végül kijelentette, hogy küldetéssel jött, mandátuma van, amit a csehszlovák néptől kapott. A szabadeurópások nyíltan mulattak Pachman trónbeszédén, viszont tudtára kellett adniuk, hogyan is áll a dolog tulajdonképpen, mit engedhet meg magának, s mit nem, s hogy az emigráció semmiféle messiást nem várt, hozzá hasonlót még inkább nem! Dr. Pecháöek vállalta, hogy lehűti Pachmant, és megvilágítja a helyzetét. Este meghívta a villájába, és nagyon röviden, tárgyilagosan és nyíltan meghatározta Pachman helyét az emigrációban. A mesternek tudatosítania kell, hogy az emigrációról nem az emigránsok döntenek, hanem azok, akik fizetik őket — az amerikaiak, márpedig az ő koncepciójukba nem illik bele semmiféle emig- ránsvezér. Szerintük, vagyis a klasszikus nyugati koncepció szerint az emigrációnak kell hogy legyen jobb- és balszárnya és középpártja. Mert a széthúzó tömeg felett jobban lehet pralkodni, gondolta Pechácek, hangosan viszont azt mondta: Pachman nem állhat a balszárnyon, mert az amerikaiak azt a szerepet már Jirí Pelikánra -osztották ki, a középen évek óta Pavel Tigrid áll s olykor mindkét szárny felé kacsingat. Hanem hiányzik valaki, aki a jobbsiárnyat képviselné, valaki, aki együttműködne az NSZK jobboldali köreivel és a szudéta lándsman- schaftokkal. Pachman hoppon maradt. Kegyetlenül fájt a csalódás. Megkísérelte irregvédeni elképzeléseit, de Pecháőek kérlelhetetlen volt. Amennyiben Pachman úr a maga útján kíván menni, úgy ne számítson az amerikaiak támogatására. Legfeljebb információkat vennének tőle, sem többet, sem kevesebbet. Pachman a sakkból ismerte a hasonló helyzeteket. Már-már biztos a győzelem, s akkor hirtelen fordulat áll be ... a nagymester tehát elfogadta a felkínált helyet a jobbszárnyon, és készségesen hozzálátott feladatai végrehajtásához. Csakhogy ez az állás nem túl jövedelmező, így kénytelen olyan alantas kereseti forráshoz jutni, mint az információkkal való kereskedés. A híreket Homo fedőnevű prágai „forrásától“ szerzi, és Schulznak továbbítja a Szabad Európába, ilyen levél kíséretében: „Milán Sulc úrnak (lám, annyi fáradságot sem vesz, hogy megállapítsa, hogyan írja nevét kenyeres pajtása! — a szerző megj.), München, Szabad Európa. Tisztelt barátom, korábbi megállapodásunk értelmében dr. Pechácek- kel (remélem a távozásával nem változott a helyzet) időnként Prágában készített anyagokat kell továbbítanom az adás részére. Mellékelve küldök egy anyagot: érdekesnek találom. Ha sikerül elhelyzni, úgy a honoráriumot a megegyezés szerint kérem folyósítani. A további küldeményt augusztus elején várom. Szívélyes üdvözlettel az ön Pachmanja.“ A nagymester bankszámlája a takarékpénztár címével együtt a jobb felső sarokban díszeleg. A Szabad Európa amerikai vezetősége rájött, hogy a múltban alábecsülte a szudétanémet politikusok befolyását a nyugatnémet politikára, és úgy döntött, hogy elősegíti az NSZK és a Csehszlovákia közti jószomszédi viszony megrontását. Pachman egyszer csak a szudétanémet landsmannschaftok vezérével, dr. Walter Becher egykori Karlovy Vary-i lakossal együtt jelent meg, kart karba öltve. Ez a régi henleinista és revansista ma a Szabad Társaság szürke eminenciása. Amikor az egylet megalakult, úgy döntöttek, hogy Becher — taktikai okokból — nem szerepel ■ nyilvánosan a Társaság képviseletében, ezt a feladatot a bábelnök, Ludék Pachman végzi majd el. Pachman pedig tevékenykedik ... Nyíltan hirdeti a szudéta ösz- szejöveteleken, hogy meg kell torolni a sérelmeket, amit a csehszlovák nép követett el a szudétanémetek ellen. Ez a módszer az emigránsok bizonyos körében nemcsak hogy kétségeket, hanem sok esetben ellenszenvet is kivált. Nyilvánosan viszont csak a Bécsi lap kritizálja Pachman magatartását — persze csak látszatra, mert Josef Joná§, a főszerkesztő, 1973. október 28-án az Ara- bella-szállóban alázattal hódol Bechernek. A szociáldemokrácia volt funkcionáriusa, az 1949-es emigráns nehezen viselte el, hogy nem jelölték sem a Szabad Társaság, sem az ún. 'Tanácsadó Testület elnökségébe, -holott sok 68-as emigráns kapott ott helyet. így hát JonáS szíves-örömest tárja fel azokat a forrásokat, amelyeken keresztül a Szabad Európába folyik a pénz. Megkaparintotta a Társaság egyik jegyzőkönyvét, a lapjában közzéteszi: ........A Szabad Társaság 19 74. december 7-i nyilatkozata értelmében Társaságunk önálló szervezet, és finanszírozása teljesen független mindennemű politikai vagy társadalmi szervezettől, tehát a szudétanémet szervezettől is. Valóban így van? Nagyon jól el tudjuk képzelni ezt a függetlenséget — jegyzi meg gúnyosan Jónás —, amikor a Társaság elnökségének legfőbb tekintélye — pénzügyi okokból eredően — doktor Becher, a szudétanémet landsmanschaftolc szócsöve.“ Az emigráns szervezetek függetlenségét Jónás úr eléggé megvilágította. Hozzá kell még tenni, hogy a Szabad Társaság és a Tanácsadó Testület érdekei teljesen azonosak, amit az a tény is alátámaszt, hogy itt is, ott is ugyanazok az emberek bukkannak fel. Ez az úgynevezett személyi unió — a parancsok az US vezetőségétől érkeznek, amint azt Milán Schulz úr, a Szabad Európa ún. koordinátora időnként megjegyzi. A szudétanémeteknek végre több mint 28 év után sikerült megszerezniük néhány volt csehszlovák állampolgárt az együttműködésre. A Szabad Társaság újabb bizonyítékokat szolgáltatott a csehszlovák emigráció elnemzetlenedésére, a becstelen lakájságra, a saját népük elleni gyűlöletre, amelyet 30 ezüstpénzért eladtak. Egyetlen más emigráció sem állt a revansista mozgalom és a henleinisták, valamint a nácik szolgálatába, csakis a cseh és a szlovák megátalkodott kispolgár. Pavel Minafík utoljára 1975. december 11-én vett részt a Szabad Társaság ülésén. Akkor már tudta, hogy küldetése a Szabad Európa Rádióban befejeződik. Kiment a friss levegőre, és megkönnyebbülve fellélegzett. A feladatok közül kipipált egy tételt. Elegendő bizonyítékot szerzett arra vonatkozóan, hogy ennek a szervezetnek is, akárcsak a többi, a Szabad Európa „perszonális uniója“ irányította emigráns szervezetnek az a célja, hogy az európai nemzetek békés egymás mellett élését és megértését akadályozza. Testület versus Tanács •> —.—— Pavel már jó ideje tudta, hogy a Tanácsadó Testület és a Szabad Csehszlovákia Tanácsa között feszültség uralkodik. Emögött presztízskérdések rejlettek, de főleg, hogy ki kinek az alárendeltje. Pejskar ambícióit a tengerentúli konkur- rens elsősorban abban gátolta, hogy a világ összes emigráns szervezete irányítására jogot formált, márpedig Pejskar nehezen törődött bele a provinciális nyugat-európai boss szerepébe. Amerikai kirándulása sem derítette jobb kedvre, ahöl a Tanács politikai titkárával, Jirí Horákkal tárgyalt. Pejskar Pavellel sem közölte a tárgyalás eredményeit, így Pavel csak néhány hét múlva ismerkedhetett meg Pejskar tengerentúli útja sikereivel, mégpedig akkor, amikor Firt a rendelkezésére bocsátotta a Tanács és a Testület közti levelezését. „Kedves Jirí — írja Július Firt —, csak október 8-án repülök New Yorkba. Természetesen felhívlak. A feltételezésed, ami a Tanács viszonyát illeti az Európához, helyesebb volt, mint az enyém. Nemcsak az itteni nemzetiszocialistákról van szó. Ez a kelletlenség mindany* nyiunkra jellemző, mint ahogy ez a memorandumból is kitűnik, amit konstanzi ülésükről küldtek nektek ... Ügy gondoltam, megpróbálom felétek fordítani Pejskart, de hiába. Dühösen tért vissza az USA-ból, főleg Rád haragszik. Állítólag megtiltottad Mrs. Faltusnak, hogy mutatkozzék veled. Ez annál inkább sértette, mivel efféle szándékai — hiányos nyelvtudása miatt — nem is voltak. Nem állítom, hogy ez az alapvető ok. A neheztelésük abból ered, hogy itt is, Svájcban is úgy érzik, sőt meggyőződésük, hogy a Testületet alá akarjátok rendelni a Tanácsnak, vagy pedig likvidálni, s ez ellen védekeznek. Egyszóval örülök, hogy öreg napjaimra nem kell mérgelődnöm. Számíts rá, hogy semmit sem teszek a Tanács ellen, hanem egyelőre megyek tovább a magam útján. Talán az idő és a Ti sikereitek megteszik a magukét...“ Július Firt úgy tesz, mintha ő maga nem volna nemzetiszocialista, pártonfelüliként lép fel. Mulatságos olvasni a sorait: pedig csak arról van szó, hogy ki kerüljön a húsosfazékhoz, . a hatalom- és a vagyonszerzésen van a hangsúly. (Folytatjuk) 1976. V. 23. tfJSZÚ
