Vasárnapi Új Szó, 1976. január-június (9. évfolyam, 1-26. szám)
1976-05-02 / 18. szám
Tanácskozott az SZKP XXV. és a CSKP XV. kongresszusa. Mindkét ösz- szejövetelen elvi Jelentőségű megállapítások hangzottak el a munkásosztály szerepéről, történelmi küldetéséről, és a sok egyéb mellett arról, hogy a munkásosztály élcsapata: a kommunista párt hogyan érvényesíti a munkáspolitikát. Leonyid Brezsnyev az SZKP XXV. kongresszusán előadói beszédében többek között ezeket mondta: „A fellett szocializmus viszonyai között a kommunista párt, noha az egész nép pártjává vált, egyáltalán nem veszti el osztály jelleg ét. Az SZKP természeténél fogva a munkásosztály pártja volt és az is marad ... A pártszervezetek ott vannak a gazdasági és kulturális építés első vonalában, a tömegek sűrűjében tevékenykednek. Munkájuk nagymértékben lehetővé teszi, hogy a párt politikája összekapcsolódjon a néptömegek élő alkotótevékenységével, hogy sikeresen oldják meg a gazdasági munka, a politikai és az eszmei nevelés feladatait.“ Gustáv Husák a CSKP XV. kongresszusán így érvelt: „Megszilárdult a munkásosztály vezető szerepe és szövetsége a szövetkezeti földművesekkel és az értelmiséggel, elmélyült nemzeteink és nemzetiségeink egysége ... Elsősorban a munkásosztály — társadalmunk vezető ereje — képviseli az alkotóenergia, -erő és -képességek óriási erőforrását. Az újkori történelem azt bizonyítja, hogy a párt által vezetett munkásosztály, amely következetesen Marx, Engels és Lenin tanításaiból indul ki, döntő szerepet tölt be a társadalmi rendszer forradalmi megváltoztatásábqn, a kapitalizmusból a szocializmusba való átmenet időszakában, valamint a kommunizmushoz vezető fejlődésben. Csakis a munkásosztály tudja leküzdeni a forradalmi folyamatban és az új társadalom építésében a nehézségeket és az akadályokat, csakis a munkásosztály tudja egyesíteni a dolgozó nép rétegeinek és az osztályoknak az érdekeit, csakis a munkásosztály vezeti a társadalmat a leghaladóbb eszméje, a kommunizmus eszméinek megvalósulásához.“ A VEZETŐ OSZTÁLY A CSKP KB beszámolója kitért arra is, hogy Csehszlovákia lakosságának többségét a munkásosztály képviseli. A munkásosztály mint vezető osztály egyre Jobban befolyásolja a társadalom életének valamennyi területét. A politikai és a munkakollektívákban olyan tulajdonságokat érvényesít. amelyek a nép cselekedeteit és gondolkodásmódját tekintve egyre inkább tipikussá válnak. Jellemzője: az új és a haladó iránti fogékonyság, a szervezettség, az áldozatkészség, a kollektivitás, a nehézségek leküzdésének a képessége, a társadalmi felelősségérzet, a munka iránti öntudatos és alkotó állásfoglalás. A szocialista társadalomban betöltött szerepének növekedésével párhuzamosan fejlődik alkotóereje, új gondolkozás! stílust sajátít el, újszerűén viszonyul az életkörülményekhez, alakítja önmagát, egyben megváltoztatja az egész társadalom életmódját. 1978. V. 2. A CSKP KB beszámolója egyértelműen leszögezte: „A jövőben is sokoldalúan ügyelünk a munkásosztály alkotóereje széles körű érvényesítésére, aktivitásának fejlesztésére, öntudatának fokozására, a politikai és a társadalmi életben való részvételének kibővítésére, ügyelünk arra, hogy a munkásosztály álljon az újító kezdeményezés élén, javuljanak élet- és munkafeltételei... A jövő a munkás- osztályé, a legforradalmibb erőé, amelynek ideológiáját derűlátás, az emberbe és az ember kimeríthetetlen alkotóerejébe, méltóságába vetett hit hatja át. Ez az ideológia nagy tettekre lelkesíti az embert, harcba vezérli a világ forradalmi átalakításáért...“ Az SZKP XXV. és a CSKP XV. kongresszusán kifejtett elveket továbbfűzhetjük azzal az ismert, ám állandóan időszerű gondolattal, hogy a munkás- osztály az emberi társadalom történetének legforradalmibb osztálya. A tőkés társadalomban mint kizsákmányolt és elnyomott osztályalakult ki. Vezetésével megy végbe a szocialista forradalom, a munkásosztály önmaga felszabadításával együtt véget vet a kizsákmányolás minden formájának, önmaga megszüntetésével együtt valósítja meg az osztály nélküli társadalmat. A munkásosztály nemcsak nálunk, a szocialista oszágokban, hanem — minden nehézség ellenére — a fejlett kapitalista országokban is állandóan növeli erejét, új tapasztalatokra tesz szert. A kapitalista országokban vívott osztályharcnak formája: a sztrájk és a más jellegű megmozdulás, gyakran egész országokra kiterjed. A munkásosztály mind gyakrabban ért el igényeinek teljesítését. Követelései mind messzebbre mennek, mind radikálisabbá válnak, gyakran harci programmá alakulnak át a monopóliumok gazdasági és politikai uralma ellen. A HAMIS NÉZETEK A burzsoázia minden lehető módon csökkenteni igyekszik a munkásosztálynak, a társadalmi haladás fő hajtóerejeként játszott szerepét. Míg régebben a kizsákmányoló osztályok ideológusai „passzív tömeg“ nek nevezték a népet, amely — szerintük — csak arra képes, hogy vakon kövesse az „elitet“, a huszadik századot kénytelenek a tömegek, a munkásosztály századának nevezni. Ám ezek az ideológusok azt a tényt, hogy világszerte aktivizálódtak a dolgozók széles rétegei, úgy értékelik, mint „csapást“ az egyetemes civilizációra. Váltig hangoztatják, hogy korunkban nincs már szükség társadalmi átalakulásra, a tudományos-technikai forradalom elvégzi azt, amit a társadalmi forradalmaknak kellene. A rohamos technikai haladás következményeként szerintük megszűnik a munka és a tőke összebékíthetetlensé- ge. az osztályellentétek valamiféle új ,középosztályban“ oldódnak fel. Az an- timarxisták — arra hivatkozva, hogy a jelenlegi, fejlett műszaki színvonalú termelés során mind kevesebb lesz a kézi munkát végző munkás — azt az áltudományos következtetést vonják le, hogy a munkásosztály létszáma csökken, a munkásosztály „szétfoszlik, és mítosznak nevezik a proletariátus világtörténelmi küldetéséről szóló tanítást. Az ilyen „elméletek“ azonban durván eltorzítják a valóságot, és csak azok körében (a burzsoázia köreiben) találnak visszhangra, akiknek az osztályérdekét szolgálják, fejezik ki. A tényleges helyzet, a tudomány által is igazolt puszta tény az, hogy a kapitalizmusban a tudományos-technikai forradalom nem csökkenti, hanem növeli az osztályellentéteket, még nyilvánvalóbbá teszi az ellentétet a termelőerők színvonala és a termelési viszonyok jellege között. A múlt században a munkás tíz-tizen- két órás munkanap alatt annyi értéket termelt, ami kétszerese volt nu» kaereje értékének, most viszont nyoft|* óra alatt munkaereje négyszeresét termeli meg. A kapitalizmus kizsákmányolási aránya így háromszáz százalékkal nőtt. Mind a felmérések, mind a történelem egész menete igazolja a tudományos szocializmus klasszikusainak azt a következtetését, hogy a munkásosztály minőségi és mennyiségi fejlődése — mind a kapitalizmus, mind a szocializmus viszonyai között — törvényszerű. Bizonyítja e tételt egyebek között az is, hogy míg a XX. század derekán a nemzetközi proletariátus létszáma nem érte el a tízmilliót, a XX. század elején már harmincmillió körül volt, a XX. század hetvenes éveiben viszont már több mint hatszázmillióan tartoznak a nemzetközi munkásosztályhoz. A tudományos-műszaki forradalom, valamint a munkások munkájának szellemi jegyekkel történő gazdagodása nem gyengíti, hanem inkább erősíti a munkásosztálynak mint a társadalom fő termelő- és vezető politikai erejének a helyzetét. Változik a munka jellege, új szakmák alakulnak ki, a szellemi és a fizikai munka rendeltetése összefonódik. A szocializmusban ezek a jelenségek szükség- szerűek, meggyorsítják a dolgozók kulturális és iskolázottsági színvonalának emelkedését. Az élenjáró munkás alapos ismeretekkel, széles kulturális látókörrel rendelkezik. A szocializmus úttörőjét, élenjáró munkását tudatos és alkotóviszony fűzi munkájához, a ma igazi munkása a termelés gazdájának, olyan embernek érzi magát, aki mindenért felelős, ami társadalmunkban, történik. A szocialista társadalomban a munkásosztály vezető erő, irányításával és érdekeinek megfelelően épül az új világ: a dolgozó nép társadalma. SOKRÉTŰ PORTRÉ A munkásosztályról és a munkás- osztály tagjairól a köztudatban általában sokféle kép alakult ki. Munkás, a századforduló ismert, a tőkésvilágra éppen lesújtani készülő kalapácsos embere, munkások, a gyárakban, a bányákban dolgozó, a nehéz munkával dacoló erős emberek... És munkások az automata üzemek vezérlőasztalainál tevékenykedő fehér köpenyesek is. Az említettek közül melyik az igazi munkás, melyik reprezentálja a mai munkást?... Ez is, az is. És még számos, sötétebb vagy világosabb árnyalattal ábrázolt kép. vagy elképzelés. A mai munkásosztály: impozáns, sokszínű, történelmi korszakokat és emberi sorsokat egybeötvöző körkép. A sokrétű portrékból áll össze társadalmunk vezető osztályának, a munkásosztálynak hiteles mai tablója, amely holnap megújuló színeivel és vonásaival lesz ismét hiteles. A társadalom dinamikus fejlődésével változik (nem lényegében, hanem csak külsőségeiben) ez az osztály — és a fejlődő társadalom változtatja az osztályt. A változást nehéz nyomon követni és kimutatni. A kérdésről a kutatók már könyvtárnyi tanulmányt írtak. Művészek tollal, ecsettel, vésővel próbálják bemutatni a fejlődés irányait. A vonatkozó művek híradások olyan eseményekről, melyek — évezredes történelmi előzményekkel — a mi évtizedeinkben zajlanak le. Ám akármilyen a kialakult és az egyre formálódó kép, bizonyos: a munkásság osztályhelyzete a proletárdiktatúra kivívásával, a szocializmus alapjainak lerakásával gyökeresen megváltozott. Elnyomott és kizsákmányolt osztályból a hatalom birtokosa, a termelőeszközök kollektív tulajdonosa lett. A társadalmon belül megváltozott a munkásosztály fogalma, kiterjedése, aránya. Nem véletlenül vitatott kérdés napjainkban is, hogy mit is értünk tulajdonképpen a munkásosztály fogalmán, egyszerűbben szólva: milyen társadalmi rétegeket, csoportokat sorolhatunk a munkásosztályhoz? A látszólag könnyű kérdésre azért nehéz válaszolni, mert a szocialista tulajdon és 'a szocialista termelési viszonyok uralkodóvá válása, valamint a termelőerők fejlődése egyre jobban elmossa a társadalmon belüli osztályhatárokat. A szocialista társadalom osztályait — a munkásosztályt és a parasztságot — a közös érdek és a közös cél, a közösen végzett munka jellemzi, bár ameddig osztályok és rétegek, az egyes társadalmi osztályokon tjeiül is jelentősen eltérő helyzetben levő csoportok lesznek, az alapvető, közös érdek mellett adódhatnak különbségek, időnként érdek- ellentétek is. KI A MUNKÁS? Bár az említett kongresszusok azzal a kérdéssel, hogy ki tekinthető ma munkásnak, nem foglalkoztak, a marxista—leninista tanítás alapján elmondhatjuk, hogy a munkásosztályhoz az állami, a mezőgazdasági üzemek, a közlekedés, a kereskedelem és az egyéb szolgáltatások ma már nagyrészt ipari jellegű tevékenységet végző fizikai dolgozói tartanak. A vezető, műszaki, irodai dolgozók helyzete (akiknek munkája hozzájárul a termelés előállításához), a közeledés ellenére még eltér a termelőmunkát végző fizikai dolgozók helyzetétől. Megállapíthatjuk azonban — és ezt nemcsak az elméleti vizsgálódás, hanem a mindennapi gyakorlat is megerősíti, — hogy a társadalom és a technika fejlődése egyre közelebb hozza egymáshoz a fizikai és a szellemi dolgozókat, egyre inkább megszűnik a fizikai és a szellemi munka közötti különbség. Ettől függetlenül — vagy azért is — a munkásosztály vezető szerepének a kérdése állandóan időszerű gondolat ma, és időszerű gondolat lesz még sokáig a jövőben. Elsősorban azért, mert a munkásosztály vezető szerepe a szocialista viszonyok között sem szubjektív szándékon múlik, nem csupán a politikai deklaráció kérdése, hanem a munkásság osztályhelyzetéből adódó objektív tényezők szükségszerű következménye. A munkásosztály mindenekelőtt azért hivatott a vezető szerepre, mert a munkásosztály termeli a nemzeti jövedelemnek a foglalkoztatott lakosságon belüli számarányánál jóval nagyobb részét, a munkásosztály döntő része, az ipari munkásság, a legfejlettebb termelőerőkhöz kapcsolódik, azokhoz, amelyektől a népgazdaság egyéb ágazatainak a fejlődése is függ, a munkásosztály és mindenekelőtt az ipari munkásság munkafeltételeiben vannak meg azok a tényezők, amelyek a szocialista ember formálásának olyan tulajdonságait erősítik, mint a kollektivizmus, a szervezettség, a fegyelem stb., olyanok tehát, amelyek már a korábbi kapitalista időszakban is szerepet játszottak. Végül, de nem utolsósorban, a munkásosztály rendelkezik azzal a marxista—leninista párttal, amely képes a szocialista építés célkitűzéseit, az ezek megvalósításához vezető utat, a helyes módszereket kidolgozni, valamint megszervezni a tömegeket, az egész nép felemelkedését szolgáló emiített feladatok megvalósítására. Nálunk ma a munkásosztály vezető szerepe nemcsak a számszerű növekedésben, szervezettségének erősödésében fejeződik be, hanem öntudatában és ezzel együtt abban is, hogy képes milliós rétegek tudatát formálni és alakítani, forradalmi módon példát mutatni a szocialista építésben. A mi viszonyaink között a munkásosztály vezető szerepe átfogó értelemben tulajdonképpen azt jelenti, hogy társadalmunkban elsősorban a munkásosztály érdekei érvényesülnek, a munkásosztály osztálycélja valósul meg. AZ IRÁNYELV A Szovjetunió Kommunista Pártja is, és Csehszlovákia Kommunista Pártja is munkáspárt, és mint ilyen, messzemenően a munkásosztály érdekeit szolgáló munkáspolitikát folytat. Jól látható ez az SZKP XXV. és a CSKP XV. kongresszusának az anyagából is. A Szovjetunió új ötéves tervidőszakában például, amelynek az a „fő feladata, hogy következétesen megvalósítsa a kommunista pártnak a nép anyagi és kulturális színvonala emelését célzó irányvonalát“, a szovjet munkások és alkalmazottak kere- sete tizenhat-tizennyolc százalékkal, a lakosság számára a társadalmi fogyasztási alapokból történő kifizetések és juttatások huszonnyolc-harminc százalékkal emelkednek. Igényes feladatokat tűzött ki a CSKP is. Pártunk poltikájának és sokrétű tevékenységének értelme: társadalmunk polgárainak javáról és boldogságáról történő gondoskodás, az ember sokoldalú fejlődésének, alkotóképessége kibontakozásának, valamint a magas fokú erkölcsi tulajdonságok megszerzésének biztosítása. A Csehszlovák Szocialista Köztársaság 1976—1980. évi gazdasági és szociális fejlesztésének fő irányai című dokumentum szavaival: „Az irányelvjavaslat az életszínvonal emelését úgy orientálja, hogy szilárduljon az egyén és a társadalom érdekei közötti összhang, jelentősen erősödjön a szocialista életmód eleme, amelynek súlya nemcsak az anyagi fogyasztás növekedésének ütemében nyilvánul meg, hanem a széleskörűen érvényesülő szociális és létbiztonságban, a kulturális, a szociális és általában a társadalmi viszonyok elmélyülő új minőségi jegyeiben is.“ A hatodik ötéves tervben a lakosság reáljövedelme 1980-ig mintegy huszonhárom-huszonöt százalékkal emelkedik, és az egy főre jutó átlagos évi jövedelem 1980-ra meghaladja a 15 600 koronát. Az új ötéves tervben élelmiszerekből mintegy húsz, az iparcikkekből pedig mintegy harminc százalékkal növekszik a kiskereskedelmi forgalom. Tovább tökéletesedik egész nevelő- és oktatórendszerünk, minden vonalon messzemenő gondoskodás történik a dolgozók jólétének a biztosításáról. A munkáspárt — az SZKP Is, a CSKP is — a munkáspolitikát a gyakorlatban érvényesíti. BALÁZS BÉLA
