Vasárnapi Új Szó, 1976. január-június (9. évfolyam, 1-26. szám)
1976-03-28 / 13. szám
X 76. 28. Michal Baran protesszur, a Kosiceí P. J, Safárik Tudományegyetem rektora Kommunista pedagógus és tudós A liptói hegyek tövében született, de alig kéthetes korában, döcögő vasúti kocsiban tette meg az utat Kelet- Szlovákia ma már egyik jelentős vasúti gócpontjáig, Mi- chalanyig. Az állomástól szülei gyalogosan folytatták az utat a Dringács nevű domb hátán meghúzódó őrházig. Baran pályaőr Michal fia ebben a kis házikóban, a pislákoló petróleumlámpa fényénél kezdett ismerkedni a világgal. Kosice alatt, a Tarca és a Hernád összefolyásánál álló őrház volt második otthona. Mindadddig, amíg — felsőbb fokon — el nem kezdte tanulmányait az ország fővárosában. Nem sokáig maradt Prágában. A cseh egyetemek bezárása után a zágrábi egyetemen folytatta tanulmányait. ; Michal Baran elmenekült a német megszállók elől, de később szembeszállt velük, kivette a részét a harcokból. Az árvái hegyekben, Dóin? Kubín környékén esett át a tűzkeresztségen. A fiatal agrármérnök 1945 áprilisa végén katonai teherautón tért vissza Kelet-Szlovákiába. : Szükebb hazájában nagy szükség volt a munkásosztály! hoz hű, tanult emberekre. Michal Baran mérnököt Kosi- cében a Szlovák Földművesek Szövetségének titkárává választották, a kerületi nemzeti bizottság megalakulása után pedig a mezőgazdasági osztály élére került. Közben az ' SZLKP Kosice-vidéki Járási Bizottság Elnökségének tagja lett. Abban az Időben egyik irányítója, szervezője volt a mezőgazdaság kollektivizálásának . — Nálunk már akkor, 1949 táján megalakultak az első x közös gazdaságok — emlékezik Baran professzor. — lelesz, Battyán, Slanec, Csécs, a Tátra alatti Mlynica és más községekben. Mondanom sem kell, milyen jelentős, ember- ! formáló, forradalmi változások időszaka volt az. Emberek százait igyekeztünk megnyerni a szocialista mezőgazdaság ügyének. Az élet bennünket igazolt, beérett közös munkánk gyümölcse. A szövetkezeti gazdálkodás új arculatot j adott a falvaknak, szocialista módon gondolkodó emberekké formálta a falvak lakosait. A mezőgazdasági politika és a politikai gazdaságtan a . szívügye lett Michal Baran professzornak, a KoSicei P. J. Safárik Tudományegyetem rektorának. Dolgozószobájában beszélgetve elevenítjük fel ennek a kiváló embernek, ismert pedagógusnak, sokoldalú közgazdásznak, kommunista professzornak és képviselőnek gazdag életútját. Baran professzor mindig készségesen kamatoztatta tudását. Például népgazdasági tervezést tanított az állatorvosi kar mellett 1963—69 között működő közgazdasági [ szakon, majd a jogi karon. Szeme örömtől csillog, amikor meghatódott hangon megjegyzi— Jóleső érzéssel gondolok arra, hogy a kezem alól kikerültek közül tizenegyen a tudományok kandidátusa cím tulajdonosai, ketten docensek, s többnyire itt, a mi j kerületünkben tevékenykednek. | Michal Baran professzor igen jelentős, széles körű elismerést érdemlő publicisztikai tevékenységet fejt ki. Jól emlékszem kétkötetes tanulmányára, melyben az öt- 1 venes évek végén Kosice város körzete élelmiszergyártás és -ellátási problémáival foglalkozott. Közismertek a kelet-szlovákiai síkság vízgazdálkodásával, a kerület mező- gazdaságának fejlesztésével, az efsz-ek megalakulása 20., illetve 25. évfordulója alkalmából a mezőgazdaság kollektivizálásának eredményeivel foglalkozó tanulmányai. Több mint negyven eredeti tudományos munka, hét főiskolai tankönyv, hetven szakelőadás, illetve cikk, kutatási feladatok kapcsán megjelent zárőértékelések stb. bizonyítják gazdag munkásságát, s e munkái még azelőtt láttak napvilágot, mielőtt elfoglalta helyét a rektori székben. — Milyen elképzelésekkel vette át ezt a tisztséget? — kérdeztem Baran professzortól. — Szeretném folytatni az elődeim, elsősorban a Hajko akadémikus által megkezdett munkát, aki igen sokat tett ezért az egyetemért, s akinek hálával tartozom, amiért beavatott az egyetem problémáiba. Példamutató munkásságát követve igyekszem továbbfejleszteni megkezdett művét: elmélyíteni a kommunista nevelést, növelni a pedagógiai munka céltudatosságát, emelni az irányítás színvonalát tevékenységünk minden szakaszán, hogy jó szakembereket, politikailag fejlett, hazájukhoz hű állampolgárokat adhassunk szocialista társadalmunknak. A Munkaérdemrenddel kitüntetett professzor eltűnődött, s befejezésül ezt mondta: — Tudja, mi jutott eszembe? Egy régi barátom mondta egyszer, hogy az élet nem virágos rét, melyen csak át kell sétálni... Megértettem, mit akart ezzel mondani. Azt, hogy az élet felszántott barázdához hasonló, és az embertől függ, milyen mélyre szántotta, mit vetett bele s milyen termést hoz. KULIK GELLERT E lőször tavaly, « munka ünnepének «Újestjén a prágai várban megtartott fogadáson figyeltem fel Frantiáek Jozára, ahol Gustáv Husák köztársasági elnök a Szocialista Munka Hőse címet adományozta neki. A napokban munkahelyén, a prágai Köaép- pályaudvar mozdonycsamokának hegesztőmű helyében kerestem fel, hogy elbeszélgessek vele életéről, sikereiről, problémáiról. — Sikereim titka? — ismétli meg kérdése met, majd elgondolkodik. — Nem könnyű erre válaszolni a magamfajta dolgozónak, aki egész életét a hegesztőpisztollyal a kezében, a láng fölé hajolva, egészségtelen környezetben tölti. A vasúti szerencsétlenségek, összeütközések következtében a felismerhet«fenségig megrongálódott mozdonyok „talpfa állítása“, az alkat- —részek megjavítása szaktudást és nagy türel met feltételező, igényes munka, de megéri a fáradságot. Nem a dicsőség miatt, hanem mert milliók takaríthatók meg vele a népgazdaságnak. Ez a céltudatos munka Frantisek Joza hit-, vallása, sőt vesszőparipája. Ez vezérli minden gondolatát, cselekedetét, hogy végül is jóleső érzéssel, elégedetten tekintsen művére: Nemhiába dolgoztam, amit kezdetben lehetetlennek tartottam, sikerült megvalósítanom. A mozdony roncsok rekonstrukciója, a gyakran repedő alvázak hegesztése azonban anélkül, hogy ezt a munkát lebecsülnénk — nem nagy fejtörést okoz a szakembernek. Ám Frantisek Jozát más fából faragták. Nem elégíti ki a gépies munka. A gyakran megismétlődő repedések szöget ütöttek a fejében. Az okok után kutatva a károk megelőzésére, a mozdonyok élettartamának meghosszabbítására törekedett. Addig nem nyugodott, míg ezt a problémát is meg nem oldotta. Kitűnő ötletét annak köszönhette, hogy mindig természetbarát volt. — Dél-Csehország festői környékéről származom. A tbeboűi halastavakat és a közeli erdőket — gyermekkorom álmodozásainak színhelyét — ma is gyakran **5 Milliók a XV, pártkongresszus tiszteletére felkeresem — mondja. — Kedvelem a szarvasokat, párviadalukat nemegyszer volt alkalmam megfigyelni. Feltűnt, hogy milyen ellenálló az agancsuk, még viaskodásuk sem tesz kárt benne. A rejtélyt csakhamar megfejtettem — folytatja. — Ha az agancsokhoz hasonlóan a mozdonyok alvázát legömbölyíteném és eltá- volítanám róluk az éles metszeteket, minden bizonnyal nagyobb lenne az ellenállóképességük. így született meg Frantisek Joza egyik újítási javaslata, amelyet még sok más követett. De a régiekre is szívesen emlékezik vissza. Például arra, amellyel az ötvenes években a CKD Mozdonygyárának sietett segítségére. A Törökországba szállított gőzmozdonyok rézkazánjait a megrendelők a szokásos szegecselés helyett hegesztéssel kívánták megoldani. Köztudomású azonban, hogy a réz kitűnő hővezető s ezért hegesztéskor könnyen olvad A CKD kazánkovácsai tanácstalanok voltak, és megmosolyogták az odahívott, körülöttük sürgölődő fiatalembert. Látszott rajtuk, hogy nemigen bíznak a tudományában. Az akkoriban megoldhatatlannak tűnő, sok fejtörést okozó problémáról ma Joza elvtárs azt mondja: — Semmiség volt az egész. A két egymással szemben dolgozó hegesztőnek csupán arra kellett ügyelnie, hogy a hegesztés helyét túlságosan fel ne hevítsék, de le se hűtsék. — A Frantisek Joza, a Szocialista Munka Hőse röntgenfelvétel is igazolta, hogy tökéletes munkát végzett. Ekkor az egyik idős kazánkovács Jozához lépve elismerése jeléül csak ennyit mondott: „Gyerek vagy még ugyan, de mintha nem is hegesztőpisztolyt, hanem valamilyen varázsvesszőt tartanál a kezedben .. És így folytathatnánk, mert joza elvtárs mindig kifogyhatatlan volt az ötletekből, amelyeknek megvalósítása azonban — amint mondja — elképzelhetetlen lenne négytagú szocialista brigádja nélkül. Rudolf Pernicával, Vladimír Reiserrel és Marié Kalnhoferovával 1962 óta elválaszthatatlanok. Az ő érdemük is, hogy a megrongálódott gőzmozdonyok és az utóbbi években a Diesel-mozdonyok egyetlen napot sem töltenek feleslegesen a mozdonycsarnokban. Gyorsan, pontosan dolgoznak, hogy a gépek mielőbb üzemké|»esek legyenek, ugyanakkor a takarékoskodásról sem feledkeznek meg. Semmi sem veszhet kárba, csínján bánnak az anyaggal és az áramot is gazdaságosan használják. — Ésszel dolgozunk, feladatainkat előre megbeszéljük, és tervrajzaim alapján a munkafolyamatot is előre kidolgozzuk — mond Ja.- És mert a brigád tagjai Joza elvtárshoz hasonlóan gondolkodnak, ők is szívügyüknek tartják munkájukat, a soron kívüli feladatok teljesítésétől sem zárkóznak el. Ennek az igyekezetüknek köszönhető, hogy megtakarításaik 1973-ban és 74-ben majdnem egymillió koronára rúgtak. — Ez az összeg azonban ennek a helyiségnek a tatarozási költségeit is magába foglalja — mutat vendéglátóm a csinosan berendezett szobára, mely a brigád tagjainak étteremként, ruhatárként, és társalgóként is szolgál. A brigád gondosan vezetett krónikájában lapozgatok. Fényképek, a dolgozók életében határkőnek számító események sorakoznak fel előttem. Az egyik képen ócskavashalmazra leszek figyelmes. A felvételről egy vasúti szeren csétlenség áldozatául esett mozdony roncsai merednek rám. Kétségbeejtő látvány. El sem hinném, ha FrantiSek Joza nem erősítené meg, hogy az imént ugyanez a gép állt előttem a mozdonycsarnokban büszkén, méltóságteljesen, útra készen. Mintha csak most hagyta volna el a gyárat. — A XV. pártkongresszusra a villanyszerelők és a lakatosok brigádjával együtt vállalt, egymillió korona értékű kötelezettségvállalásunk értelmében alig négy hónap leforgása alatt — egy hónappal a határidő előtt — készültünk el vele. Antonín Kapek elvtárs, a városi pártbizottság vezető titkára a napokban személyesen veszi át tőlünk — jelenti ki elégedetten, majd megkér, ne róla írjak, hanem neveltjeiről, brigádja tagjairól. Nekik, az ő lelkes munkájuknak köszönhetők ugyanis kiváló eredményeik, az, hogy a mozdonycsarnok 15 szocialista brigádja közül — a falon függő berámázott oklevél szerint — Frantisek Joza brigádját nyilvánították a legjobbnak. Ezen ma már senki sem csodálkozik, aki a Szocialista Munka HŐ9ét, a Munkaérdemrenddel 1954-ben, a Köztársasági Érdemrenddel tíz évvel később kitüntetett Frantisek Jozát ismeri, aki üzeme érdekeit a sajátjának tartja, s ami ugyanilyen fontos: értékes tapasztalatait önzetlenül megosztja társaival. KARDOS MARTA
