Vasárnapi Új Szó, 1976. január-június (9. évfolyam, 1-26. szám)

1976-01-11 / 2. szám

A mióta ember él a Földön, azóta ismert a vadászat Kezdetben az éhség állí­totta szembe a vadászt a vad­dal. Később arra is rájött, hogy jó meleget ad áz elejtett zsák­mány irhája. Később mesterség lett a vadak irtása, utána pe­dig gazdagok előjoga, urak una­loműző szórakozása. Ma egy egészen más értelmű előrelépésnek vagyunk _tanúi, amit úgy Is nevezhetnénk, hogy vadászdemokrácia. Hiszen ma már együtt vadászhat a gyárigaz­gató és a munkása. Igaz, hogy csak akkor, ha legalább 6 hóna­pig böngészik és megjegyzik a vadászati tudományok „kátéját“. S utána sikeresen le is vizs­gáznak a „fővadászok“ szigorú csoportja előtt. Meg aztán van itt még egy feltétel: az asszony hozzájárulását is ki kell eszkö­Ez már a hatodik zölni ezekre a nemegyszer „gyanús“ cserkészésekre. Egyet azonban sokan nem ér­tenek. Mi élvezet van abban, hogy a vadászathoz hajnalban, haj­nal előtt keli kelni? Hogy eső­ben, sárban, csikorgó hidegben kell taposni az ugart? Vagy hogy kőszoborrá meredve, szin­te lélegzetet sem véve, kint va­cog a vadász' a lesen? S ha hűtlen' Fortuna asszony, vásá­rolt vaddal bizonygatni otthon, hogy „látod, valóban vadásza­ton voltam, kis szívem!" Nos, erre a sok miértre az alább leírt vaddisznóvadászaton kapjuk meg a választ. CSALLÓKÖZ ÚJ KINCSE AZ ERDŐ Régi jó ismerősöm Gyurcsek Ernő, az Állami Erdészet Dunaj- ská Streda-i (dunaszerdahelyi) üzemének igazgatója. Az ö meghívására vehettünk részt mi négyen „civilek“, dr. Bzduch Fedor sebészorvos, Racskó Géza egészségügyi dolgozó, Racskó Zoltán, az Oj Szó technikai szerbesztője és jómagam a csal­lóközi erdészek úgynevezett re­zsivadászatán. Reggel fél nyolc­kor gyülekeztünk, s maradt még^ egy kevés idő néhány kérdés feltevésére. Főként arra keres­tük a választ, hogy miként jö­hetett létre Dunaszerdahelyen erdészet, amikor néhány évti­zeddel ezelőtt a Csallóközben csupán a Duna-parti fűzesek és a sarjúfák jelentették az „er­dőt“. Az igazgató azonban min­dent megmagyarázott. — Az ötvenes évek elején lé­pett érvénybe az a kormányha­tározat, hogy főleg a néhány év alatt lombosodó, és 30 év el­teltével kitermelhető kanadai nyárfával kell beerdősíteni az addig fában szegény csallóközi rónát. Nos, mi céltudatos erdő- gazdálkodással hajtottuk végre a kormány rendelkezését. Sok százmillió nyárfát ültettünk ki és neveltünk fel gonddal, s olyan eredményes munkát vé­geztünk, hogy ma Nyugat-Szlo­vákia legeredményesebb faki­termelő erdészete vagyunk. Idő­közben több más járás erdeit is a mi üzemünkhöz csatolták, így 208 000 hektárnyi földterü­let tartozik hozzánk, melyből 13 000 hektár az erdő. S hogy ez a fejlődés mennyire nem kö­zömbös az államháztartás szá­mára, énnek bizonyítására ele­gendő egyetlen mondat Évente 40—60 ezer köbméter fát szál­lítunk a stúrovói (párkányi) papírgyárnak, 20 000 köbméter­nyit a fűrésztelepeknek és 8000 köbméter fát termelünk ki té­li tüzelőnek. Ám Csallóköz vadállománya miatt sem kell szégyenkeznünk. A nyúltól, a fácántól a vadka­csától és a vadlibától az őzig, a szarvasig és a vaddisznóig mindent megtalál nálunk a va­dász. S ha tudjuk azt hogy ha­zánk vadászai csaknem 7 millió kilogramm vadhúst biztosítanak piacaink számára, én bizony azt is hozzátenném, hogy ebből a menr.yíwéfctíöi Csallóköz Is jócskán kiveszi a részét. A RAJVONAL Gyurcsek Ernő territóriumá­ban törvény a pontosság. így aztán a jelzett időben útnak in­dult a vadászok vidám társasá­ga. A cél a csicsói Lion nevű erdőrész: itt rejtőznek a puska­csőre érett vaddisznók. Az er­dőhöz érkezve, egy hagyomá­nyos aktuson vettünk részt. A vadászok egymással szemben két sorba álltak, majd kilépett közéjük az erdészet igazgatója. Mindenki levette a fövegét, így hallgattuk végig Gyurcsek Ernő üdvözlő szavait: — Köszöntöm megjelent va­dásztársaimat — hangzottak az ünnepies szavak. — Kérem, hogy mindenki fegyelmezetten kövesse a vadászat írott és írat­lan szabálybit. Vaddisznónál egyéb vadra senki se lőjön, tartsuk meg a vadászgazda, Kern Károly erdőgondnok uta­sításait. s a megjelölt lövésirá­nyon kívül másfelé ne lőjünk! jó vadászszerencsét, jó vadásza­tot mindnyájatoknak! Ezután már kezdődhetett az iz­galom. A vadászok a vadász­gazda utasítása szerint, hatal­mas félkörben rajvonalat alkot­tak. Mindenkinek kijelölték, hogy melyik irányba lőhet, s a hajtok az erdő másik karéja felől nagy lármával megkezd­ték a hajtást. Nos, ezeknek az óráknak a feszült izgalma teszi oly gyö­nyörűvé a vadászatot. Állunk cö- vekké meredve, lövésre ké­szen tartva a fegyvert, néha kitör a bozótból egy-egy meg­riadt őzike, de mi másra vá­runk. Arra a veszedelmes jó­szágra, amely megsebezve, kész nekirohanni a vadásznak. Párat­lan élvezet hallgatni a távoli puskalövéseket, mereven bámul­ni a leveleit sirató, csupasz gallvú fákat, s mélyeket szip­pantani a csípős erdei szélből. S lesni, türelmesen várni, hogy mikor csörtet már felénk is egy két dühösen röfögő fekete ördög. AZ ELSŐ DISZNÓK Racskó Géza barátommal egy erdővágás közepén álltunk. Bal­ra és jobbra nem lőhettünk, ar ra szintén vadászok álltak. Jó háromnegyed órája már suttog­ni sem mertünk, aztán egyszer­re csak eldördült a társam fegyvere. Ám oly gyorsan futott át az alig 5 méternyi távon egy jól megtermett koca, hogy a golyó már csak a disznó farka alatt suhant át. — Nagyon közel volt a beste nem célozhattam pontosabban a puskám látcsövétől — magya­rázkodott a barátom zavartan, de ennek az első sikertelenség nek a tovarobogó koca örült a legjobban. De akadt ám nekünk ezen az első álláson egyéb bosszúságunk is! Egy megsebzett disznó éppen abban az irányban cammogott ái az úton. amerre nem volt szabad lőni. Végül is a kettős kürtjei megszabadított. minket az előnytelen állástól. Azt Je­lentette ugyanis a Jelzés, hogy újabb vadászterületre megyünk át. Ez az erdőrész nem volt azonban teljesen mostoha hoz­zánk: négy kant terítettek le szerencsésebb vadásztársaink. A KOSMDA _______ A második vadászati szakasz, a gőzei erdőrész sem volt sok­kal bőkezűbb a Lionnál. Itt mindössze három disznó került puskacsőre. Persze, ezeket sem az én közvetlen barátaim terí­tették le, deltát a vadász is olyan, mint a lóversenyjátékos. Sohasem csügged el. mindig bí­zik, hogy 'legközelebb szeren cséje lesz. A gazdag zsákmány reményé­nen indultunk útnak a harma­dik erdőrészlegben, a Ronka egyik vágásában. Jó kilométer­nyit kellett gyalogolnunk még, a mi 5—6 főnyi vadászcsopor­tunknak ugyanis az erdő Duna felőli részén kellett elhelyez­kednie. Racsköék az erdő ellen­kező oldalán helyezkedtek el. Én Bzduch doktor társaságában bandukoltam, vidám beszélge­téssel élénkítve a gyaloglás egyhangúságát. Egyszerre aztán azt hittem, hogy besötétedett felettem az ég. Közvetlenül az közelíteni és megadni neki a kegyelemlövést, amikor már csupán a fejét emelgette. Ez az utolsó hajtás azonban mégsem végződött olyan gyér eredménnyel, mint ahogy in­dult. Jól besötétedett már, ami' kor a lövöldözésnek véget ve­tett a kettős trombitajel. Mire összegyűltünk a megbeszélt út­elágazásnál, hat tetemet hord­tak össze a fürge lábú hajtők. Összesen 13 disznót ejtettünk el tehát ezen a szombati napon. S bár én, a „laikus“, sohasem reszkettem még annyit a hideg­től, mint ezen a napon, mégis ki merem mondani, hogy csoda­szép volt ennek a szombatnak minden egyes perce. S magam is helytállónak tartom társaim vé­leményét, akik sajnálkozásom­ra, hogy egyetlen zsákmáhyt sem ejtettek így válaszoltak: „A vaddisznó elejtése csupán attól függ, hogy szerencsés helyen áll e a vadász. A valódi örömöt a táj szépsége, a baran­golás változatossága és a vadá­szat izgalma nyújtja.“ VADÁSZAVATÁS A kellemes kirándulás azon­ban még nem ért véget. Hátra volt még egy vidám epizód, a vadászavatás. Azok a fiatalok ugyanis, akik életükben ezen a orrunk előtt mintegy 11 disznó ból álló fekete vaddisznókonda loholt át az úton. Ha öt mé terrel hozzám közelebb szalad­nak, úgy ledöntenek a lábam­ról, mint a kugligolyó a bábut. Lett is erre akkora lövöldözés, amilyen egy kisebb ütközetbe is beillett volna. Persze, régen árkon-bokron túl voltak már akkor ezek az irhájukat mentő, villámgyorsan csörtető jószágok. Egyetlen 110 kilőnyi, idei kan maradt csupán fekve, s ezt is csak valamelyik eltévedt golyó sebesítétte meg. S lám, milyen veszedelmes a megsebzett vadkan! Bár csupa edzett vadász volt a csopor­tunkban, mégiscsak messziről merték nézni az állat vergődé­sét. Az egyik könyörületesebb vadász csak akkor merte meg napon lőttek először vaddisz­nót, „megkereszteltettek Huber­tus nevében“. Ez abból állt, hogy a szerencsés fiatalember ráfeküdt az egyik elejtett vad­kanra, s előbb Gyurcsek igaz­gató, majd a csicsói erdők gondnoka. Kern Károly -gy előre elkészített vesszőve; ól rá-rásuhintott a delikvens ki­feszített alsófelére Nagy kaca­gás kísérte ezt az ősi vadász­szertartást. Az igazi avatás azonban ténylegesen az erecsi vadászházban ért véget, ahol tréfás vadászkalandok feleleve­nítésével. no meg egy kis cseppfolyós „lélekmeleeítő“ kóstolgatása mellett a késő es­ti órákig elbeszélgettek a csal­lóközi erdők derék erdészei... NEUMANN JÁNOS MMM ** 1978. I. 11. Az egyik legszebb példány Vállra kerül a zsákmány Kontár Gyula felvétele.

Next

/
Thumbnails
Contents