Vasárnapi Új Szó, 1976. január-június (9. évfolyam, 1-26. szám)
1976-02-29 / 9. szám
ateizmus valamikor kényes témának számított. Ha valakiről azt mondták, hogy ateista, ez azt jelentette, hogy az Illető Jekete bárány“, akitől az emberek elfordultak, akit elkerültek. Az elvakult fanatizmus képes volt igazi pokollá tenni az életét azoknak, akik bátran kiálltak és nem féltek a természettudományos gondolkodás alapján kifejezésre juttatni állásfoglalásukat a vallási elképzelésekkel és nézetekkel szemben, vagy rámutattak a vallási dogmák tarthatatlanságára. Elég belelapozni a régi községi vagy iskolai krónikákba, s meggyőződhetünk róla, milyen nehéz sora volt azoknak, akik abban az időben, amikor a vallás, az egyház tartotta rajta a kezét a társadalom egész szellemi életén, nyíltan kinyilvánították hitetlenségüket és meggyőződésüknek megfelelően hirdették a tudományos igazságot. Zaklatták, meghurcolták azokat a tanítókat, akik a valóságnak megfelelően beszéltek Hús János és az egyház közötti ellentétről, az ember származásáról, s nem akartak a gyerekekkel tanítás előtt imádkozni, a fizikai és erkölcsi terror azokkal szemben, akik kiléptek az egyházból, a felekezet nélküliekkel való megkülönböztető bánásmód a közéletben és az állami szolgálatban, mindez megszokott jelenség volt ott, ahol a vallás és az egyházak képviselői monopóliumként tartották kezükben a társadalom életét. Az említett Idők óta azonban az egész világon — s különösen azokban az országokban, amelyek megvalósították a szocialista forradalmat — sok minden megváltozott. A szociális és tudományos haladás új távlatokat nyitott az emberek előtt, más, nem vallásos világnézettel vértezve fel az embereket. A szekularizáció (a vallás háttérbe szorítása a világi hatalommal szemben) feltartóztathatatlanul halad előre, s az ateista meggyőződés a szó szoros értelmében véve tömeges jelenséggé vált. Maguk az egyházi vezetők elismerik, hogy a vallás eredeti hegemóniája a társadalomban teljesen megszűnt, és olyan helyzet állt elő, amikor a hívők szinte diaszpórában élnek, vagyis szigetekként, körülvéve többnyire hitetlenekkel, vagy a vallás iránt teljesen közömbös emberekkel. Az illúziótól az igazságig Ez a helyzet a mai világban. Emellett a hívőt senki sem bélyegzi meg mint Jekete bárányt“, nem átkozza el, nem fenyegeti őket sem átmeneti, seim örök büntetéssel. Ugyanis ismertek az okok, miért ragaszkodnak egyes emberek még mindig vallási meggyőződésükhöz, miért tartja fenn magát a vallás még mindig a szocialista társadalomban, jóllehet sikerült eltávolítani fő, vagyis szociális gyökereit. A hivőket meg lehet érteni; a világnézeti átalakulás hosszadalmas folyamat, egyes esetekben igen nehéz és fájdalmas. Az út az illúziótól az igazságig nem könnyű, számos akadállyal és különböző gátlásokkal van teli, amelyeket nem lehet azonnal leküzdeni, mert mindehhez időre van szükség. És mégis még mindig hallani disszonáns hangokat á tegnapi gondolkodást képviselők részéről, akik unos-untalan igyekeznek visszaidézni a „régi jó időket“, milyen szép volt az valamikor, mondják, amikor a vallásnak elsődleges pozíciója volt a társadalomban és mindenütt a „szeretet törvénye" uralkodott. Ezek az akadékoskodók megpróbálják úgy beállítani az ateizmust, mint valami elvetemültséget, ami ellentétben áll a természetességgel, tagad minden erkölcsi és egyéb értéket, s olyan káros jelenségnek tüntetik fel, amely általános felfordulást és süllyedést okoz. Helyénvaló tehát — különösen az előbb említettek számára — szólni valamit az ateizmusról, ennek történetéről és jelenéről, lényegéről és értelméről. És természetesen szeretnénk, ha ezeket a gondolatokat megfontolás tárgyává tennék azok is, akik eddig nem tanúsítottak érdeklődést e probléma iránt. Az ateizmus nem a modern kor „seprűje", amely — mint olykor állítják — előidézi, hogy sokan megtagadják „apáik hitét“, és felforgatja a megszokott társadalmi rendet. Az ateizmus éppen olyan öreg, mint maga a vallás. Amikor réges-régen, az emberi történelem hajnalán, kialakultak az első vallásos elképzelések és szertartások, ezzel egyidőben — a gyakorlati tapasztalatok, a világról felgyülemlő ismeretek alapján — megszületett a vallás kritikája Is. Erről azonban igen kevés adatunk van, főképp azért, mert a hatalmon levő vallás a világ keletkezéséről szőlő magyarázatának kritikájára irányuló minden kísérletet elfojtott, sok esetben igen brutálisan. Nemigen válogattak az eszközökben, amikor arról volt sző, hogy el kell hallgattatni, meg kell semmisíteni a kételkedőket, az „isten", az „isten" akarata és az „isten" által e földön bevezetett rend bírálóit. És így nyoma sem maradt a történelemben számos olyan küzdelemnek, amelyet bátor személyek folytattak az egyházzal, a vallási vezetőkkel, akiknek kezében volt nemcsak az ideológiai, de a gazdasági és a hatalmi monopólium is. A megismerés legyőzhetetlen vágya Mindenesetre abból a kevésből is, ami ezekre a küzdelmekre utal, le lehet vonni a következtetést, amely bizonyítja az ateizmus leküzdhetetlen erejét, az embereknek az igazi tudományos megismerés iránti vágyát. Az a vágy és elhatározás, hogy a világot úgy kell átalakítani, hogy ne a babonák uralkodjanak s az Illúziók, hanem ez a világ emberies, szociálisan Igazságos és erkölcsileg tiszta legyen. A vallások, kővetői gyakran érvelnek azzal; az egész történelem azt bizonyítja, hogy az emberek mindig és mindenütt hittek egy felsőbbrendű lényben, az istenben. Nem maga a történelem a legkézzelfoghatóbb bizonyítéka annak, hogy — szerintük — hiábavaló az isten ellen való hadakozás, hogy az ateizmus előre elvesztett harcot vív? Ez az érv optikai csalódáson alapszik, amelyet az emberek gondolkodásában azzal a szándékkal tartanak ébren, hogy egy csöppet se kételkedjenek abban, hogy az isten nélkül sohasem volt meg és sohasem lesz meg az ember. A történelmi valóság azonban arról tanúskodik, hogy a kultúrtöténet tulajdonképpen az isteneknek egyetlen nagy temetőhelye. Mennyi mindenféle istenség élt már az emberek gondolkodásában, de már nem él. Hányféle szellemnek és istenségnek hoztak áldozatokat az emberek, de ma már senki sem áldoz nekik. Mennyi istentől féltek az emberek, de már réges-régen senki sem reszket előttük. A vallás védelmezői azonban igyekeznek azt állítani, hogy a vallásos elképzelések és nézetek állandóan tökéletesedtek, hogy az istenről alkotott helytelen, hamis elképzelésektől az emberek jobb, nemesebb, fennköltebb elképzelésekhez jutottak. Bizonyítékként felhozzák például az átmenetet a politeiz- mustől (többlstenhittől) a monoateizmushoz (az egy- istenhithez). A történelmi igazság azonban mindenképpen az, hogy ezt főképp és elsősorban a társadalom szociálökonómiai szerkezetében végbement változások láncolata idézte elő, mivel össze kell kapcsolni régi istenek megszűnését és újabbak kitalálását, és hogy ezt másrészt a tudományos ismeretek, a szekularizáctős ateista tendenciák erős nyomása időzte elő, ami szükségessé tette, hogy a hagyományos vallási elképzeléseket és nézeteket olyan új vallásos elképzelésekkel és nézetekkel cseréljék fel, amelyek jobban alkalmazkodtak a megváltozott társadalmi körülményekhez, hogy ne váljanak korszerűtlenekké. Azok a vallások (vallásrendszerek), amelyek nem tudtak beilleszkedni az új viszonyok közé, kihalásra voltak ítélve. Az absztrakcióba minidéin belefér A történelmi folyamatban szüntelenül ható törvényszerű jelenségeket figyelhetünk meg. Olyan mértékben, ahogyan a társadalmi és tudományos haladás lehetővé tette az emberek számára, hogy saját erejükből birkózzanak meg problémáikkal, a kialakult új helyzetekkel és oldják meg ezeket, ugyanígy szűkült az istenbe vagy az istenekbe vetett hit „élettere". A funkciókat, amelyeket az emberek magukévá tettek, azok vesztették el, akikre — mint természetfölötti erőre — átruházták őket, holott az emberekből még hiányzott a képesség, hogy ezeket „természetszerűen" gyakorolják. Ennek következtében szükséges volt az isten vagy az istenek képét hozzáidomítani a valóságnak ahhoz a korlátolt szférájához, amely még megmaradt a „hatáskörükben". Vagyis, a természetfelettiséget egyre inkább mint üres absztrakciót értelmezték. Az absztrakcióba — abban a gondolkodási folyamatban, amely téves, a gyakorlatban nem ellenőrzött feltétételezésekből iádul ki — valóban minden belefér; mindenekelőtt az, amit nem lehet bebizonyítani. Ugyanígy a jelenkori „modernizált" vallás is nyilvánvaló bizonysága ennek a törvényszerű történelmi tendenciának. Az lstenhltet védelmezői ma az úgynevezett fehér foltok, a realitások azon területe alapján igyekeznek megindokolni, ahová mind ez ideig a tudományos megismerés még nem hatolt be kellőképpen. A vallás továbbá a tudományos eredmények félremagyarázására támaszkodik, éspedig úgy, hogy a tudományos ismeretekből — például az elméleti fizika egyes felfedezéseiből — idealista következtetéseket von le. S mivel ez egyre nehezebb és körülményesebb, a jelenkori vallási apologetika, a jelenkori teológia és vallásfilozófia az istennek, mint a világ abszolút szubsztanciális ellentétének egyre absztraktabb, árnyaltabb, ezoterikusabb képét dolgozza ki, amit nem lehet emberi értelemmel megragadni, csak hinni lehet benne, akármennyire abszurd is ez. De vajon az úgynevezett fehér foltok, amelyekre a jelenkort fideizmus és a jelenkori vallásapologe- tika támaszkodik, ilyenek maradnak mindig? A tudományos ismeretek gyors, óriás méretű bűvölése, aminek mi is tanúi vagyunk, arra a következtetésre jogosít fel, hogy ez nincs így. Előbb vagy utóbb az emberek megismerik azt, amit nem ismernek, és a valóságos felismerés alapján úrrá lesznek további természeti jelenségeken és a társadalmi folyamatok további területein, ahol korábban sorsuk túlnyomó- részt ösztönösen és ezért számukra olykor érthetetlen módon alakult. Jogosan feltételezhető tehát, hogy az isten fogalma is oda kerül azok közé a képzetek közé, amelyek azon út bonyolultságának és nehézségének történelmi dokumentumai lesznek, amelyet az emberiség a világ tudományos, valóságos képének megismeréséhez megtett. Egyébként az úgynevezett halott isten teológiája, amelynek szülőatyjaként D. Bonhoefjer német protestáns teológust tartják számon, nem jelzi, hogy egyes keresztény teológusok maguk is kezdik elfogadni, hogy jön egy kor, amely lezárja az emberiségnek azt a fejlődési szakaszát, amelyben a vallás árnyékként kísérte érettségének hiányát, tehetetlenségét, hogy teljesen és felelősen a saját kezébe vegye sorsának irányítását? , A tuÉmány harca a mítoszokkal A marxizmus—leninizmus a történelmi törvényszerűségek tudományos ismerete alapján azt tanítja, hogy a vallás, amely bizonyos körülmények között született, más, lényegesen megváltozott történelmi körülmények között elhal. Az ateizmus tömeges elterjedése korunkban gyakorlatilag igazolja a marxizmus—leninizmusnak ezt a következtetését. S ugyanígy igazolja azt is, hogy a világ ezzel nem rohan semmiféle tragédiába. Ellenkezőleg: az ateizmus, amelyet mint a vallás tagadását, az összes emberi értékek tagadásaként tartottak számon, egyre nagyobb mértékben képes lesz kinyilvánítani pozitív tartalmát. Be fogja tudni bizonyítani, hogy a világ illuzórikusán fantasztikus vallási képének a tagadása a valóságban valamennyi pozitív emberi érték emancipációja. Az ateizmusnak egyébként mindig megvolt ez a nagyfokú pozitív, humanista tartalma. Az emberi kultúra egész története dokumentumok összefüggő sorozata arról, hogy a társadalmi haladás és a haladó megismerés úgy valósult meg, mint a progresszív társadalmi erők és a tudomány győzelmes összecsapása a reakció erőivel, a mítoszokkal és legendákkal, amelyekkel a kizsákmányoló osztályok társadalmi rendszerünknek megadták a természetfölötti szentesítés nimbuszát, és amelyek önámításként bekötötték a leigázott tömegek energiáját a szociális és emberi emancipációra irányuló erőfeszítéseiben. Hogy megnyilvánulhasson a tudományos igazság életet adó ereje, mindig ki kellett küszöbölni és le kellett győzni a valóság misztifikálását, aminek koncentrált megnyilvánulása mindenekelőtt a vallás volt, s ma is az. Ahogy a villámhárító alkalmazásának elterjedéséhez is az kellett, hogy megszűnjék a szentelt gyertya villámot megsemmisítő hatásába vetett hiedelem, ugyanúgy ahhoz is, hogy a jelenkori fejlett természettudomány és társadalomtudomány hatalmas humanizáló erővé lehessen, meg kell szűnniük a tudománytalan elképze* léseknek, amelyek szerint a természet és az ember valamiféle természetfölötti erőnek a kezében van, amely erő állítólag a világot teremtette, és valamiféle megfoghatatlan terv szerint a világot szuverén módon uralja és irányítja. A marxista tudományos ateizmus a marxizmus előtti ateizmus értelmét új, minőségileg magasabb szintre emeli. Leküzdi ennek korlátoltságát, amely mindenekelőtt abban mutatkozott meg, hogy a marxizmus előtti ateizmus feltételezte: a vallást egyedül a gondolkodás síkján lehet leküzdeni, a vallási dogmák logikus megcáfolásának módszerével és a bennük rejlő belső ellentmondások leleplezésével. Ez az út érthetően nem vezethetett el a vallás igazi leküzdéséhez, mert a vallás nemcsak a hibás logika, a helytelen gondolkodás következménye, hanem legmélyebb gyökereivel a szociális realitásban gyökerezik: a dolgozó tömegek kizsákmányolásában és elnyomásában, amelyből ezek a tömegek a társadalom osztálykülönbségeinek megszüntetéséhez objektíve fejletlen feltételek között legalább illuzórikus kivezető utat kerestek — amit nagyon szívesen vettek az uralkodó kizsákmányoló osztályok, mert elősegítette az érdekeiket kielégítő adott status quo fenntartását. A marxista tudományos ateizmus rámutat, hogy előbb szükségszerűen a történelmi feltételeket kell gyakorlatilag megváltoztatni, amelyeknek a vallás terméke, és csak azután lehet reálisan mérlegelni a nevelést, amely eszmei eszközökkel nyújt segítséget a dolgozóknak, hogy megszabaduljanak a vallási csökevényektől és előítéletektől. A marxista tudományos ateizmus súlyt helyez arra, hogy előbb valóban emberivé váljanak a társadalmi viszonyok, amelyek alapvető módon formálják a szellemi életet. Elsőrendű feladatként jelöli meg, hogy előbb a társadalmi valóság reális átalakításával vissza kell adni az embernek, saját erejének, emberi méltóságának és becsületének tudatát, és ezen az alapon céltudatos és rendszeres nevelő ráhatással kell kiépíteni kommunista tudatát és meggyőződését, amelynek elválaszthatatlan része és tengelye a tudományos világnézet. Valóban humánus program ez, amely bizonyítja, hogy az embereket az ateizmussal ijesztgetni vagy meg nem értés, vagy rossz szándék. JIR1 LOUKOTKA ■«HÉ
