Vasárnapi Új Szó, 1976. január-június (9. évfolyam, 1-26. szám)
1976-02-15 / 7. szám
IDÉZI A MÚLTAT, HOGY OKULJON BELŐLE A JELEN •• • • •• Fáklya és koszorú • Beverik a szerdahelyi bíró ablakát ® Mem árulnak egy gyékényen * Flossenburgban hidegek az éjszakák • Fehér zászló a barakkok fölött Egy aprócska jüzet fekszik az íróasztalomon. Ilyenbe írják a kisiskolások a házi feladatot, meg az annyi izgalmat okozó dolgozatot. Borítólapján képeslapból kivágott téglalap. Rajta lobogó fáklya koszorúval. Aki felragasztotta, jelképnek szánta: egyszerre emlékeztet az életre és a halálra. Nehéz is a kettőt egymástól elválasztani. Ott, ahol nincs élet, a halál sem járhat: elválaszthatatlan ikertestvérek. A füzetben géppel írott sorok. Gyakorlatlan kéz kopogtatta a betűket. Ez a betűkatonák felsorakozásából az első pillantásra kiderül. A tartalom stilizálatlanul eredeti. Egy veterán kommunista írta: Mondok Gábor, dunaszerdahelyi lakos. MONDOK GÁBOR A tárgyilagos sorok előtt bevezető: „1925. január elsején Major István elvtárs jelenlétében jegyeztem el magamat a párttal, Csehszlovákia Kommunista Pártjával. Ma 1975. január elsejét írjuk.“ Kerek szám: fél évszázad. És azóta, hogy ezek a sorok íródtak, további esztendő múlt el. Mondok Gábor elvtárs január 8-án erőben, egészségben megünnepelte nyolcvanharmadik születésnapját. A múlt emlékeit Mondok Gábor elvtárs vetette papírra. Vajon mire gondolt, amikor az idézett sorokat írta? Nem kérdeztem meg tőle, ő maga egy szóval sem említette. Talán a tovarohanó évek kényszere ültette a gép mellé? A harcostársak már kidőltek. A vásárúti pártszervezet megalakító! közül már csak ő él. Ű az 1925. január elsején megalakított alapszervezet első elnöke. PalócíöSÉől Vásárútra, Albánián keresztül Vásárútról beszélek, holott e sorok zömét a dunaszerdahelyi nyugdíjasok klubjában vetem papírra. Igen, már a húszas évek második felében Dunaszerdahelyre költözött. De, hogyan került Vásárútra? Mert, hogy nem csallóközi születésű, azt a tájszólása, a magánhangzók megformálása az érzékeny fülnek gyorsan elárulja. Palócföldön, Nagyszellőben született. Losonc és Nagykürtös között. Hat esztendeig koptatta az iskola padját, majd elszegődött kőművesinasnak. A falujukban ez járta akkoriban. Akinek nem jutott föld, kitanulta a „fészekrakást“. Annak, hogy most mégis itt, a Csallóköz szívében keressük párját a szónak, története van. Az öreg harcos tréfásan így hidalja át a szakadékot: „Az én utam Szerbián, Albánián keresztül vezetett Csallóközbe.“ Az első világégésre gondolok. És szavai igazolnak. A hetvenkettes császári és királyi közös gyalogezred közkatonájaként Isonzónál esett át a tűzkeresztségen. Később Tirana és Durazzó térségében felderítésre küldik. Géppuskasorozat éri. A golyók egész életre szóló nyomokat hagynak a testén. Ezzel a géppuskasorozattal számára egyelőre befejeződött a háború. Felépülése után a császárváros szomszédságába, Pozsonyba vezénylik segédszolgálatra. Volt tisztiszolga, a hadkiegészítő parancsnokságon irodai küldönc. Szabadidejében gyakran kijá- rogatott a Duna partjára. Elnézegette a bodros hullámokat, de egyebet is: a tarka ruhába öltözött lányokat, a lobogó pántlikákat. Mikor is nézné az ember, ha nem húszegynéhány esztendős korában. Mindaddig nézegette, amíg a sok szép lány közül már csak egyet látott, számára a legszebbiket. Az egyik jómódú pozsonyi polgári családnál szolgált. Csallóközből, Vásárútról jött, hogy megkeresse magának a kelengyére valót. Addig-addig jártak Dunát nézni, amíg egyszer azon vették észre magukat, hogy őket bizony az isten is egymásnak teremtette. így lett a takaros kis csallóközi lányból Mondok Gáborné. Az összeomlás Után Mondok Gábor is megszabadult az angyalbőrtől és ... Ügy lenne szabályos, és a várakozásnak megfelelő, ha most azt mondanánk: ... aztán hazatért asszonyához. Nem így történt. A fiatal kőműves számára még nem ért véget a háború. Míg ebbe (amelyikben meg- nyomorodott] hívták, a másikba önként ment. A proletár hatalom, a Magyar Tanácsköztársaság megvédése érdekében önként fogott fegyvert, józan eszére, proletár szívére hallgatva kérte felvételét a XIV. vörös gyalogezred kötelékébe. Végig kitartott, mindaddig, amíg a proletárhatalom vörös zászlaja porba nem hullt. A Tanácsköztársaság bukása után csak néhány napra tért haza szülőfalujába. Egyesek ferde szemmel néztek rá. Nem is akart már itt letelepedni, hiszen a Csallóköz szívében visszavárja őt valaki. Vörös zászló — fekete szalaggal Vásárúton beáll uradalmi kőművesnek. Egy darabig csak csendes szemlélője az eseményeknek. Látja a nyomorúságos életet. Hamarosan barátokra tesz szert. A közös nyelvet gyorsan megtalálják. Később a szociáldemokrata összejövetelekre is eljár. Barátai előtt nem titkolja, hogy fegyverrel harcolt a proletár hatalomért. Megbíznak benne. Az összejövetelek egyre inkább céltudatos gyűlésekké formálódnak, amelyeken kemény szavak is elhangzanak. Olyasmi például, hogy a munkásember sem úrtól, sem istentől, sem paptól nem várhat segítséget. Mindent- megnyerhetnek azonban, ha összetartanak, összefognak. A munkáscsaládok nyolc-tíz gyereke közül jó, ha kettő megéri azt az időt, amikor már kereshet. Csallóközben kilencezer emberre jut egy orvos. Ezernél csak valamennyivel többre egy pap. Miért nincs ez fordítva? Miért? Saját nyomorúságukon túl „kifelé“ is figyelnek. Ha nincs is még náluk megalakítva a kommunista párt, jó néhányan kommunistáknak vallják magukat. Mondok Gábor is. Egyre nagyobb hévvel szorgalmazzák a párt megalakítását. Ekkor jut el hozzájuk a megdöbbentő hír: meghalt Vlagyimir Iljics, meghalt Lenin elvtárs, a megtiportak, az elnyomottak lángeszű vezére. Kialudt a fény, a fáklya, amely megvilágította az új világba vezető utjt. ... Vásárúton Házi Vince házára felszökik a gyászszalagos vörös zászló! Erre a napra a füzetecske egy verssel emlékezik: „Éjfekete gyász- lobógók / Lengenek a szélben / Bánat ég a térre gyűlő / Emberek szívében / Mindazok, kaki most előtted / Lassan, némán lépnek /, Hirdetik a végtelen gyászt / Mely érte a népet...“ Vásárúton leng a gyászszalagos vörös zászló. Gyász és üzenet. A vásárúti kommunisták üzenete: vagyunk és vállaljuk a harcot! A vörös zászlót csendőri segédlettel távolítják el. De az elhatározás marad: megalakítjuk a pártot, a kommunisták pártját. A húszas évek második felében a Mondok család Dunaszerdahelyre költözik: a vásárúti nagybirtokon számukra nincs munka, nem terem kenyér. Popper József bérlőnél? nem kell olyan uradalmi kőműves, aki mesterember létére a cselédekkel, napszámosokkal paktál, aki leteszi a munkát, amikor a földmunkások sztrájkba lépnek. Oj hely, új emberek. Mondok Gábor neve azonban a szerdahelyi elvtársak körében már ismeretes. Nem telik bele sok idő, beválasztják a párt vezetőségébe. De más is történik: neve a községházán a nemkívánatos személyek listájára kerül. Huszonhat tavaszán egyik szervezője annak a nagyszabású népgyűlésnek, amelyen Major István lett volna a vezérszónok. De a rend őrei is jól felkészültek. A gyűlést feloszlatják. Mondok Gábort letartóztatják, bíróság elé állítják. Vádpontok: illegális sajtótermékek terjesztése, szembeszegülés a karhatalommal. Ítélet: harminckilenc napi elzárás. A kosúti temetőt csendőrök őrzik A kosúti véres eseményeket követő esztendő tavaszán községi választásra készülnek. A kommunisták önálló listával indulnak. Vezetője Mondok Gábor. Abban a bizonyos füze- tecskében a szerző így emlékezik a történtekre: „A választáson nem lehettem jelen. Már előbb letartóztattak. Huszonegy napig voltam a pozsonyi Kecske utcai fogház lakója, így is két mandátumot szereztünk, két tanácstaggal.“ 1932. május 25. A kosúti véres események évfordulója. A szerdahelyi kommunisták az egész környéket mozgósítják, hogy megkoszorúzzák és tisztelegjenek a „véres pünkösd“ áldozatainak a sírjánál. A tömeg háborítatlanul eljut egészen a kosúti temetőig. Ott azonban csendőrszuronyok parancsolnak megálljt! A hatalom birtokosai szintén alaposan felkészültek, nehogy a kozsorúzás harcos tüntetéssé váljon. Féltek, azzal a félelemmel, amely azokat szállja meg, akik maguk is kételkednek saját igazukban... És még ebben az évben rövid, de annál erőteljesebb tüntetés robban ki Dunaszerdahelyen. Erre a fogdmegek már nem tudtak felkészülni. Az egész úgy támadt, mint forró nyári napon a vihar. Mire elhangzott a fegyverbe szólító parancs, már mindennek vége volt. Csupán a bank épületének és a keresztényszocialista bíró házának kitört ablakai emlékeztettek a történtekre. Figyelmeztetés volt ez azoknak, akik újból szorítani akartak az adóprésen. Rendőrt fóv a bíró Harminchét nyarán esik meg, hogy Mondok Gábor, a kommunista párt képviseletében a községi képviselő- testület gyűlésén szót emel a fasizmus ellen, tisztelettel adózik Seregi Gyula dunaszerdahelyi kommunistának, aki önként vállalt feladatának teljesítésekor, spanyol földön vesztette életét. Igazában csak szót emelt volna, ha a községi bíró nem fojtja bele a szót. Amikor újból próbálkozott, rendőrt hívott. Erre az esetre Mondok elvtárs így emlékezik: „A rendőr durván rám támadott. Jobb kezemet hátracsavarta, és a padlóra tepert. Megdagadt csuklóm miatt egy hónapig képtelen voltam dolgozni. Ráadásul bíróság elé állítottak, ítélet: tizennégynapi elzárás és 30 korona pénzbírság.“ A következő esztendőben, június tizenkettedikére kiírják a választásokat. A nacionalista, polgári magyar pártok egyesülnek. Igen biztosak a dolgukban. Megbeszélésre hívják a kommunista párt vezetőit, mondván: a kommunisták ne induljanak külön- listával — az övéken kaphatnak helyet. Lássák be (mármint a kommunisták) a külpolitikai helyzet komolyságát. Ha más politikai nézetet vallanak is, mégiscsak magyarok. Fogadják el az ajánlatot, s az egyesült magyar pártok vezetősége a magyar hatóságnál garantálja majd személyes szabadságukat. Mondok Gábor elvtársék válasza: — A Jobboldali pártok vezéreivel nem árulhatunk egy gyékényen. ... És lassan közeledik az ősz. 1938 ősze. A párt egységesen kiáll a köztársaság védelmére. Részt vesznek a vágtomőci nevezetes nagygyűlésen. Tiltakoznak az ország feldarabolását szorgalmazó tervek ellen. A válasz: törvényen kívül helyezik a kommunista pártot. Vagyonát, iratait lefoglalják. A hatóságok azonban gondoskodnak arról, hogy a kommunisták névsora a megszállók kezébe jusson. A cigányok után a kommunisták November hatodikán érkeznek meg a lovas tengerész csapatai Dunaszerdahelyre. Velük együtt a „vőfélyek“, a kakastollas fenegyerekek. A „rendcsinálást“ a cigányokon kezdik. Aztán a kommunisták kerülnek sorra: az elsők között Mondok Gábor. „Két csendőr és két honvéd jött értem — olvashatjuk a feljegyzésben. — Kijelentették: a törvény nevében letartóztatnak. Ha szökni próbálkoznék, a fegyverüket használják. A járási hivatal udvarára kísértek, ahol ellenőrizték az adataimat. Ezután utasították a két katonát, hogy kísérjenek a csendőrlaktanyába. Idegenek voltak, ezért én mutattam nekik az utat. Szóba elegyedtünk. Megkérdezték: mi a bűnöm? Azt mondtam: az enyém bizony az, hogy kommunista vagyok. Erre az én katonáim úgy elnémultak, mintha így szülték volna őket a világra ... Később megérkeztek azok a csendőrök is, akik letartóztattak. Megbilincseltek. Betuszkoltak a fürdőszobába. Az egyik olvasta a bűneimet, hogy: istentagadó kommunista vagyok, kiléptem az egyházból, pap nélküli temetéseket rendeztem. A másik meg ütött, rúgott, ott, ahol ért... Csak öreg este engedtek haza. Otthon alig ismertek rám...“ Ezt követi a rendőri felügyelet, az állandó zaklatás. Iparengedélyének megvonása. Egy hírhedt parlamenti felszólalás 1941. július elsején a magyar parlamentben elhangzik Vájná Gábor
