Vasárnapi Új Szó, 1976. január-június (9. évfolyam, 1-26. szám)
1976-02-01 / 5. szám
sO mrnpi 1976 II. 1. tármunka egy részét, és a burzsoá teoretikusoknak az alkotómunka „abszolút szabadságáról“ vallott nézeteivel szembeállította a művész és a proletariátus pártja egységének eszméjét. A művészet pártirányításának lenini elve feltételezi, hogy az író nyíltan, egyértelműen azonosul a munkásosztály ügyével, tudatosan, határozottan vállalja a kommunizmusért vívott harcot, feladatának érzi ennek szolgálatát. A kommunista pártosság pozícióin álló művész alkotásaiban továbbfejleszti és hangoztatja a munkásosztály eszméit, a marxista—leninista párt eszméit, művészi formában ábrázolja kora legjelentősebb eseményeit, feltárja a társadalmi fejlődés alapvető tendenciáit. A pártosság elve jelentősen fokozta a korabeli haladó művészet és az irodalom érdeklődését a szociális és a politikai problémák iránt. Ebből kifolyólag nagymértékben bővült a művész által figyelemmel kísért társadalmi élet problémaköre. A művész a társadalom szociális fejlődése törvényszerűségének mélyebb megértésére és műveiben azok hű ábrázolására törekedett. A pártosság elve feltételezi, hogy az iró politikai, filozófiai, esztétikai eszméit művészi eszközökkel testesíti meg. Külön meg kell jegyeznünk, hogy ezt az elvet az alkotás gyakorlatában esztétikai kategóriaként alkalmazzák. A párt szervezete és a pártos irodalom című cikkében V. I. Lenin kifejtette a művészet népiségét is, rámutatott a népiség és a pártosság szoros kapcsolatára, és kitűzte a kultúra és az irodalom egyetemes uralásának feladatát. Lenin a Nagy Októberi Szocialista Forradalom utáni években is gyakran foglalkozott ezzel a kérdéssel. „A művészet a népé — mondta Kiara Zet- kinnek. — A művészetnek a dolgozók széles tömegeiben kell gyökereznie. Szükséges, hogy ezek a tömegek megértsék és szeressék. Egyesítenie kell e tömegek érzéseit, gondolatait és akaratát, fel kell emelnie őket. Ébressze jel bennük a művészeket, és segítse elő továbbfejlődésüket.“ A művész neveléséről szóló lenini gondolatok különösen a fejlett szocializmus mai körülményei között bírnak nagy jelentőséggel: a szovjet művészet igyekszik felébreszteni az emberben az alkotót, a teremtőt, a művészt, megnyitja előtte a fejlődés reális távlatát, lehetővé teszi a személyiség sokoldalú gazdagodását. Joggal beszélhetünk a legjobb irodalmi alkotások hatásáról korunk emberére, szellemi kultúrájára, erkölcsi meggyőződésére és esztétikai ízlésére. A pártosság lenini elve pártunk ideológiai munkájának és politikájának alapjává vált, támpontul szolgál a szocialista művészet és irodalom kritériumainak meghatározásában. A szovjet művészek joggal lehetnek büszkék arra, hogy művészetüket szorosan egybekötötték „a valóban haladó és mindvégig forradalmi osztály mozgalmával“. A soknemzetiségű szovjet irodalom felvirágzása az egész világ előtt megmutatta V. I. Lenin A párt szervezete és a pártos irodalom című cikke megjelenésének 70. évfordulójára A nnak idején a Novaja zsizny című bolsevik újságban közölt rövid, de bátor hangvételű, tömör cikk nagy társadalmi visszhangot váltott ki. A forradalmi'' proletariátus, a kommunisták választ kaptak benne a műalkotás terén követendő pártstratégia legfontosabb elvi kérdéseire. Lenin cikke a forradalmi művészet elméleti kiáltványává vált. Nem csoda tehát, hogy megjelenésének pillanatától kezdve napjainkig a burzsoá kritikusok és újságírók erőtlen kísérleteket folytattak e klasszikus lenini munka alapeszméinek „megcáfolására“, „helyesbítésére“, „pontosítására“. Lenin A párt szervezete és a pártos irodalom című cikkét 1905-ben írta, és felhasználta benne az orosz forradalomban szerzett első tapasztalatokat. Abban az időben Lenin nagyon sokat dolgozott, és valamennyi cikkében — az adott történelmi körülmények között — a forradalom menetében felmerülő, életbe vágóan fontos problémákkal foglalkozik. De miért éppen a szó szoros értelmében a decemberi fegyveres felkelés küszöbén kezdett érdeklődni a párt és az irodalmárok kapcsolatának kérdése lránt? A válasz egyszerű: azért, mert ezeknek a „sajátos“ kérdéseknek a forradalmi körülmények között rendkívül nagy jelentőségük van. A hadsereggel, rendőrséggel, propagandaszervezettel rendelkező kizsákmányoló állam gépezetével a proletariátus — ahogy azt Marx és Engels is hangsúlyozta — csak a szervezettséget, szolidaritást és fegyelmet képes szembeállítani. Ehhez azonban szükség volt arra, hogy valamennyi dolgozó, valamennyi demokrata tisztázza politikai helyzetét, tudatosítsa, hogy az osztályharcban senki sem állhat félre, mert — Lenin szavai szerint — „a közömbös magatartás, az erősebb, az uralkodó hallgatólagos támogatása“. Lenin cikkének a forradalmi helyzetben, valamint az utána következő hetven évben az értelemre gyakorolt hatása felborította azok koholmányait, akik mindeddig megpróbálták támadni A párt szervezete és a pártos irodalom című munkát, a kérdésnek „pusztán utilitárius“ megközelítését látva* benne. Az adott körülmények által megkövetelt cikk elvszerűen megfogalmazta a párt politikájának alapjait a szocialista művészet és irodalom terén. Nem véletlen, hogy a nagy fontosságú történelmi feladatok megoldásával kapcsolatban V. I. Lenin a művészet és az irodalom nagy nevelő erejéhez folyamodik, ahhoz az erőhöz, amely magával képes ragadni a dolgozók legszélesebb tömegeit. E célra, természetesen, minőségi szempontból új, forradalmi irodalomra, művészetre volt szükség. Ugyanakkor a legális sajtó terén feltétlenül élni kellett a proletariátus első vívmányaival, felszabadítani az irodalmat a burzsoá kalmár érdekek alól. A szóban forgó cikkben Lenin egyebek között ezt írta: „Szabad sajtót akarunk és fogunk teremteni, mégpedig nemcsak olyan értelemben szabad sajtót, hogy szabad a rendőrségtől, hanem olyan értelemben is, hogy nem függ a tőkétől és mentes a karrierizmustól; — sőt olyan értelemben is, hogy mentes a burzsoá anarchista individualizmustól.“ A születő szocialista művészet pátoszáról, a nép szolgálatába álló művész eszmei, erkölcsi és esztétikai álláspontjáról van itt szó. A legális sajtó lehetővé tette az öntudatos orosz szocialista proletariátus kezében összpontosítani a „pártmunka irodalmi részét“. „Az irodalomnak pártos irodalommá kell válnia — írta Lenin. — Ellentétben a polgári erkölcsökkel, ellentétben a vállalkozói, kalmárszellemű polgári sajtóval, ellentétben a polgári irodalmi karrierizmussal és individualizmussal, az — úri anarchizmussal — és a nyerészkedéssel a szocialista proletariátusnak a pártos irodalom elvét kell hirdetnie, ezt az elvet kell kifejlesztenie és a lehető legteljesebb, legtisztább formában valóra kell váltania.“ Lenin harcolt az irodalommal kapcsolatban vallott individualista, szub- jektivista és anarchista nézetekkel, a ,,1’art pour l’art“ reakciós eszlétikai elméletekkel, meghatározta a művész előtt álló feladatokat az új, forradalmi korszakban, pontosan megfogalmazta az irodalom pártosságának alapelvét. A pártosságról szóló lenini tanítás alkotó módon kifejlesztette Marxnak és Engelsnek a műalkotás osztályszempontból meghatározott célzatosságáról szóló téziseit. V. I. Lenin pontos programot tűzött ki: „ ... a szocialista proletariátus számára az irodalom nem lehet személyek vagy csoportok nyerészkedésének eszköze, sőt egyáltalán nem lehet a proletariátus közös ügyétől független magánügy. Le a parttalan írókkal! Le az irodalmi Übermen- schekkel! Az irodalmi munka legyen része az egyetemes proletár munkának, legyen — kereke és csavarja — egyetlen egységes, nagy szociáldemokrata gépezetnek amelyet az egész munkásosztály egész tudatos élcsapata mozgat. Az irodalmi munkának a szervezett, tervszerű, egységes szociáldemokrata pártmunka alkotórészévé kell válnia.“ A pártosság elve megköveteli a művész szoros, elmélyült eszmei kapcsolatát a proletariátus érdekeivel, aktív tevékenységét, továbbá azt a tényt, hogy igyekezzen minden erejét, tehetségét és művét népének szolgálatába állítani, az életet a proletariátus — az egyetlen forradalmi osztály — szemszögéből korrekt módon szemlélni és ábrázolni. Lenin a párt feladatává tűzte ki a pártos, „valóban szabad, nyíltan a proletariátushoz kötött irodalom“ megteremtését. Ezzel kapcsolatban a következőket írta: „Ez szabad irodalom lesz, mert nem a haszon és a karrier, hanem a szocializmus eszméje és a dolgozókkal való együttérzés toboroz majd újabb meg újabb erőket soraiba.“ Figyelemre méltó, hogy Lenin egyesítette a művész szabadságának és a dolgozó tömegek szolgáltatásának elvét. Csak ebben az esetben nyílik a művész számára széles körű lehetőség a szó szoros értelmében vett szabad alkotásra, léphet az osztályelnyomás, a szociális igazságtalanság ellen vezetett harc útjára, s ebben a harcban az öntudatos proletariátus oldalául kell állnia. Lenin az irodalmi művet úgy határozta meg, mint az egyetemes proleSerban Epure: ELŐRE a szocialista realizmus elönYeit és lehetőségeit, amelynek elméleti alapjait már Lenin cikkében megtaláljuk. A szocialista realizmus módszerével a testvéri irodalmak is sokoldalúan és történelmi konkrétságukban mutatják be az életet. A néppel való szerves kapcsolat, a haladó marxista—le>- ninista világnézet, a kommunizmus építésének tapasztalatai, a művészi érettség, a gondolkodás széles medre lehetővé teszi, hogy a művész behatoljon az élet kellős közepébe, hűen, forradalmi fejlődésében ábrázolja a valóságot, lássa és helyesen értelmezze a szociális távlatokat. A szocialista realizmus művészetét az új kommunista valóságért vívott harc pátosza hatja át. A szovjet irodalom mindig is a dolgozó embert választotta a művek hőséül. Manapság az írók feladatuknak tartják a mai hős, az elveihez hű ember bemutatását gondolatainak, érzéseinek és tetteinek teljes gazdagságában. Olyan embert állítanak az olvasó elé, aki méltó példakép lehet számára. A szocialista realizmus feltételezi, hogy a művész az életet sokrétűségében és fejlődésében ábrázolja. A szovjet társadalom a kommunizmus felé halad, s ez megköveteli az írótól, hogy tisztában legyen az élet politikai, gazdasági és erkölcsi szféráiban keletkező új jelenségekkel. A szovjet irodalom hűen ábrázolja a forradalom jelentősebb szakaszait, a kollektivizálást, az ország iparosítását, a szovjet nép hősiességét a Nagy Honvédő Háborúban, a mai élet gazdagságát és sokoldalúságát. A soknemzetiségű szovjet irodalom története nem más, mint a nép életének, a dolgozó embernek, napjaink hőseinek alapos ismerete, művészi eszközök keresése, amelyek lehetővé teszik korunk hű ábrázolását. A mai szovjet irodalom és művészet témái elsősorban: a munka, továbbá a falvakban, városokban a dolgozók körében — ezenbelül az értelmiség — bekövetkező szocialista átalakulás. A lenini értelemben vett irodalmár szerepe különösen most, az SZKP XXV. kongresszusa előtt nyilvánul meg a legmarkánsabban. A forradalmi haladás útján a szovjet irodalommal karöltve haladnak a szocialista államok irodalmai is. Itt is komoly folyamatoknak vagyunk tanúi, amelyek az írók és az új, szocialista valóság szoros kapcsolatának elmélyítését bizonyítják, az élet forradalmi változásai alapvető elveinek megértéséről tanúskodnak. A művészet pártosságának elve s a szocialista realizmus módszere világszerte irányadóvá váltak a haladó művészek számára. A szovjet irodalom és művészet a jelenlegi ideológiai harc élvonalában áll, s ez letisztult világnézetet követel, továbbá a társadalmi élet jelenségeinek osztályszempontből való megközelítését, a burzsoá ideológia, a re- vizionizmus és a dogmatizmus kategorikus elvetését. Ha ugyanis csak egy kicsit is lebecsüljük a marxista világnézet szerepét a világ művészi megismerésében, utat nyitunk a burzsoá tendenciák behatolásának a műalkotásba. Egyebek között erre is figyelmeztet bennünket Leninnek A párt szervezete és a pártos irodalom című cikke, A pártosság lenini elvei továbbra is irányadók az ideológiai munkában, a párt irodalompolitikájában, a párt irányításáról szóló határozatokban, amelyek az irodalmat és a művészetet a magas fokú kommunista eszmeiség és az igazi művészi értékek elérése felé vezérlik. A szovjet irodalom a történelmi fejlődés minden szakaszában támogatja azt, ami valóban kommunista és haladó, aktívan küzd a világ megváltoztatásáért, az ember harmonikus fejlődésének biztosításáért, ki akarja venni részét az emberi együttélés új formáinak kialakításából. V. I. Lenin éppen ebben látta a művészet legfontosabb és leghumánusabb feladatainak egyikét! Ügy, mint évekkel ezelőtt, a lenini eszmék ma is ösztönzik és az egyedüli helyes útra irányítják a szocialista realizmus irodalmát. A szovjet írók, művészek, a kulturális dolgozók kötelességüknek tartják a világ szocialista átalakulásának mély művészi értelmezését, továbbá azt, hogy becsületesen teljesítsék a feladatokat, amelyeket a művészet és az irodalom eM a kommunista párt tűzött ki. NOVTJ MHt AT;A1*jAN: O. A.
