Új Szó, 1976. december (29. évfolyam, 286-311. szám)
1976-12-29 / 309. szám, szerda
NEHÁNY ___ S ORBAN CARTER JÖVENDŐ KORMÁNYÁNAK TAGJAIVAL TÁRGYAL A moszkvai Pravda cikke az új kabinetről A Német Demokratikus Köztársaság számos ipari üzemében egyre korszerűbb termelési módszereket vezetnek be. Képünkön a Bad Salzungen-i acélöntődében Astrid Dietrich operatőr az irányító- pultnál. (Foto: ČSTK — ZB] Igényes feladatok Mongóliában Washington — James Carter, az Egyesült Államok megválasztott elnöke a Georgia állambeli St. Simons-sziget üdülőhelyén háromnapos tanácskozás-sorozatot kezdett leendő kormányának tagjaival és vezető tanácsadóival. Carter az első munkaülést Michael Blumenthal kinevezett pénzügyminiszternek és Thomas Lance- nak, a szövetségi igazgatási és költségvetési hivatal új igazgatójának bevonásával tartotta. Andrew Young, akit James Carter nemrég az Egyesült Államok új ENSZ-nagyköveté- nek nevezett ki, vasárnap elhangzott nyilatkozatában nem zárta ki a kapcsolatok rendezésének lehetőségét Washington és a Vietnami Szocialista Köztársaság között. Az új ENSZ-nagykövet a normalizálást feltételekhez kötötte azonban és kijelentette, hogy Carter „tanulmányozni fogja a kapcsolatok rendezésének lehetőségét“. Moszkva — Az 1977. januárjában hivatalba lépő Carter amerikai elnök kormányában a demokrata párt „mérsékelt centrumnak” nevezett középKairó-Befrút — Az év utolsó hetében is rendkívüli élénk diplomáciai aktivitás észlelhető a Közel-Keleten. Tegnap 48 órás látogatásra Kairóba érkezett Szelim al-Hossz libanoni miniszterelnök, akit a repülőtéren Szalem egyiptomi miniszterelnök fogadott. A két kormányfő megbeszéléseket folytat az országaikat kölcsönösen érdeklő politikai és gazdasági kérdésekről, különös tekintettel a rijadi és kairói arab csúcsértekezleten hozott határozatok végrehajtására. A libanoni kormányfőt Szadat elnök is fogadja. Iszmail Fahmi egyiptomi miniszterelnök-helyettes, külügyminiszter egy legutóbbi interjújában többek között hangoztatta, hogy Nyugat-Európának az 1977-es évben már konstruktív, gyakorlati módon kell megközelítenie a közel-keleti problémát, s annak kulcskérdéseit, a térségben levő államok határainak elismerését és garantálását, valamint a palesztinai arab nép nemzeti jogainak biztosítását. A továbbiakban kifejtette, hogy Izrael tulajdonképpen elismerte a Palesztinai Felszabadítási Szervezetet, mint szárnyához tartozó politikusoknak juttatta a vezető posztokat — állapítja meg a moszkvai Pravda keddi száma. A lassan teljessé váló új kormány összetételét elemezve a lap rámutat, hogy bizonyos előzetes várakozásokkal ellentétben Carter nem sok „új arcot“ hozott magával. A már kinevezett miniszterek és Fehér Ház i tanácsadók fele John Kennedy és Lyndon Johnson idején is felelős kormányzati, illetve diplomáciai poszton szolgált. Az elkövetkező évek amerikai külpolitikájának irányítóiról szólva a moszkvai Pravda e személyek ellentmondásos politikai életrajzára hívja fel a figyelmet. Közülük többen, bár annak idején a hidegháború hívei voltak, reális szellemben felül tudták vizsgálni korábbi nézeteiket. Ami Cyrus Vance külügyminisztert és Brzezinski nemzetbiztonsági- tanácsadót illeti, ők, ha fenntartásokkal is, de kiállnak az enyhülési folyamat folytatásáért, a Szovjetunióval kötendő konstruktív megállapodások lehetőségeinek kereséséért. a palesztin nép egyedüli képviselőjét, amikor a PFSZ-nek a genfi közel-keleti konferencián való részvételét ahhoz a feltételhez kötötte, hogy a szervezet ismerje el Izrael államot. Számos hírügynökség egybehangzó jelentése szerint a Szelim al-Hossz vezette új libanoni kormány minden erőfeszítése Libanon politikai és gazdasági konszolidációjára irányul. A TASZSZ szovjet hír- ügynökség bejrúti jelentése szerint a libanoni fővárosban a legtöbb állami és magánintézmény felújította működését, kinyitottak az üzletek, megindult az áramszolgáltatás és javul az üzemanyag-ellátás is. A palesztinaiak észak-libanoni táboraikból megkezdték nehézfegyvereik és hadianyagaik tömeges elszállítását Dél-Liba- nonba az izraeli határ közelében elterülő hegyvidékre. A tegnapi bejrúti lapok tájékoztatása szerint az egész akció a jövő év első hetének végére fejeződik be. A résztvevő felek jelenleg a fegyverek összeírását készítik elő. Ezen a héten meghatározzák azokat a helyeket, ahová a fegyvereket összegyűjtik. Ulánbátor — A Mongol Népi Forradalmi Párt Központi Bizottsága ülést tartott, amelyen felszólalt Jumzsagijn Cedenbal, a KB első titkára. Hangsúlyozta, hogy a Mongol Nép- köztársaság a párt XVII. kongresszusán kijelölt irányvonalat követi. Az ipari termelés növekedése ebben az évben elérte a 7,3 százalékot. Mongólia nemzetközi kapcsolatairól szólva, Cedenbal a Varsói Szerződés tagállamai Politikai Tanácskozó Testületének bukaresti üléséről kijelentette, hogy Bonn — A Német Szövetségi Köztársaság 100 jelentős közéleti személyisége felhívással fordult az ország haladó és demokratikus erőihez, hogy fokozzák erőfeszítéseiket a fegyverkezési hajsza megszüntetéséért. A felhívás követeli, hogy a feszültségenyhítési politikát a leszerelés érdekében tett konkrét lépésekkel egészítsék ki. Az akció kezdeményezői felszólították a polgárokat, hogy a jövő év május 21-én és 22-én aktívan vegyenek részt a leszerelés támogatását szolgáló ma- nifesztációs összejövetelen. Hasonló gyűléseket rendeznek Brémában, Essen ben, Münchenben és Frankfurtban. A felhívás szervezői között van Martha Buschmann, a Német Kommunista Párt Elnökséaz MNFP és a Mongol Népköz- társaság kormánya a tanácskozás eredményeit a békéért, a nemzetközi együttműködésért, a népek szabadságáért és függetlenségéért folytatott harc programja realizálásának fontos lépéseként értékeli. * * * Kedden Ulánbátorban megnyílt a Nagy Népi Hural hatodik ülésszaka. Megvitatják az 1976—80-as ötéves terv feladatait, a jövő évi gazdasági és kulturális terveket, valamint a költségvetési előirányzatokat. gének tagja, dr. Herbert Mo- chalski, a Keresztény Békekonferencia alelnöke, a nyugatnémet főiskolák neves professzorai, szakszervezeti funkcionáriusok, valamint az ifjúsági mozgalom szervezői. A felhívás aláírására kampányt indítottak. A Német Szövetségi Köztársaságban az 1977-es év folyamán a fegyverkezési költségek rekordmagasságot érnek el. s ezzel a nyugatnémet fegyver- konszernek az eddigi legmagasabb nyereséghez lutnak. A bonni hadügyminisztérium új megrendelései elérik a néhány milliárd márkát. Amint az Helmut Schmidt szövetségi kancellár nyilatkozatából kitűnik, az NSZK kormánya ezt az irányvonalat továbbra is támogatja. Diplomáciai aktivitás a Közel-Keleten LIBANONBAN NORMALIZÁLÓDIK AZ ÉLET Az NSZK-ban is sürgetik a leszerelés megvalósítását Az ENSZ 31. Közgyűlésének eredményei A mikor szeptember végén az U. S. News and World Report című amerikai hetilap feltette a kérdést, vajon milyen jelentősége van annak, hogy a résztvevő országok az ENSZ 31. Közgyűlésének programjáról tárgyalnak, tulajdonképpen azoknak az erőknek az álláspontját tolmácsolta, amelyek félnek e tárgyalások eredményeitől. Az ENSZ Közgyűlésének egyes bizottságaiban, a Biztonsági Tanácsban és más szerveiben folyó néhányhóna- pos tárgyalások megmutatták, hogy a tagállamok többsége támogatja azokat a gondolatokat, amelyek megvalósításáért a szocialista országok már több éve küzdenek. A béke megőrzése és a nemzetközi biztonság megerősítése a szovjet küldöttség javaslatainak döntő szempontjai voltak. Az ENSZ-ben a Szovjetunió ismét megerősítette békepolitikájának kontinuitását és egyre erősödő törekvését, amelyet javaslatainak megvalósításáért — az SZKP XXV. kongresszusa határozatainak értelmében tesz. A szovjet küldöttség által előterjesztett javaslatot az erőszak mellőzéséről szóló egyezmény megkötéséről a döntő többség az egyetlen járható útként üdvözölte a további — konkrétabb egyezmények felé. A leszerelési világkonferencia összehívására tett javaslat további konkrét támogatásra talált — az ENSZ Közgyűlése 1978 májusára és júniusára összehívta a Közgyűlés rendkívüli ülésszakát, amely erről a problémáról fog tárgyalni. A szovjet külpolitika rendkívüli szerepét nemzetközi viszonylatban bizonyította Gromiko szovjet külügyminiszter felszólalásának visszhangja. A szovjet emlékirat, amely az ENSZ Közgyűlése 31. ülésszaAktiv mérleg kának hivatalos dokumentumává vált és komplex módon 9 pontban foglalja össze a leszerelési folyamat módjait és az a szovjet javaslat, amely a nemzetközi gazdasági kapcsolatok átépítésére vonatkozik, jelentős mértékben meghatározták az általános vita jellegét és a bizottságokban folyó munka tartalmát. Hogy teljes legyen a kép, megemlíthetünk egy részproblémát — a légikalózkodást érintő nyugatnémet javaslatot. Megmutatkozott azonban, hogy annak fő célja nem a feszültség enyhülése volt, s főleg nem azok gyökereinek kiirtása. Végül is maguk a szerzők sem álltak helyt az első vizsgán, mint ismeretes, védőszárnyaik alá vették Josef Bečváŕ bűnözőt a csehszlovák repülőgépen végrehajtott terrortette után. Az idei ülésszakon ismét megmutatkozott, hogy a kapitalista országok, főleg az USA külpolitikai irányvonala tovább szigetelődik. Nem sikerült megakadályozniuk Angola felvételét a világszervezetbe és csak különböző manőverekkel odázhatták el a Vietnami Szocialista Köztársaság felvételét. Csak idő kérdése, hogy a Nyugat belenyugodjon: a szocialista Vietnam elfoglalja az őt megillető helyet ebben a legreprezentatívabb nemzetközi szervezetben. Az ENSZ Közgyűlése mostani ülésszakának további jelentős vonása volt az államok többségének antikolonialista és imperialistaellenes állásfoglalásának megerősödése. Rendkívül jelentős tény az is, hogy a Közgyűlés nyíltan elítélte főleg a NATO-tagállamokat azért, mert támogatják a dél-afrikai és a rhodesiai fajüldöző rezsi- meket. A faji megkülönböztetés politikájának határozott elítélése világosan megmutatkozik abban a határozatban, amely jóváhagyta az erről a problémáról szóló 1978-as akkrai konferencia összehívását. Nemrég szabadult börtönéből Luis Corvalán, a Chilei KP KB főtitkára, s ehhez a világ haladó közvéleményének nyomásán kívül jelentős mértékben járult hozzá az ENSZ különbizottsága, amely jelentést terjesztett elő az emberi jogok megsértéséről Chilében. A közel-keleti, a ciprusi és más kérdéskörök megtárgyalása — ha nem is a konfliktusok megoldásához —, de legalább a nyugtalanságok valódi szítóinak leleplezéséhez vezetett. A szocialista országok összehangolt békepolitikájának keretében az ENSZ Közgyűlés 31. ülésszakának sikeres lefolyásához hozzájárult a csehszlovák küldöttség is. Bohuslav Chiíou- pek külügyminiszter már az általános vita alkalmával tolmácsolta Csehszlovákia pozitív álláspontját a szovjet békejavaslatokkal kapcsolatban és hangsúlyozta, hogy a Csehszlovák Szocialista Köztársaság „maximálisan arra fog törekedni, hogy az enyhülés konkretizálódjon az országok közötti kölcsönösen előnyös együttműködés elmélyítése során, tekintet nélkül különböző társadalmi rendszerükre és gazdasági fejlettségük színvonalára". Á csehszlovák képviselők aktív részvétele az egyes bizottságok munkájában megerősítette ezeket a szavakat. Az ENSZ Közgyűlésének ülésszakát néhány nappal ezelőtt elnapolták; rövid szünet után újra összeül. Eddigi eredményeit azonban pozitívan értékelhetjük. Ismét bebizonyította az Egyesült Nemzetek Szervezetének létjogosultságát és Jelentőségét, lehetőségeit az emberiség alapvető problémáinak megoldásában. A megállapítás, hogy a csehszlovák külpolitika nemcsak ezen a fórumon, hanem 1976 minden más alkalmakor is hű maradt a hagyományokhoz és hozzájárult civilizációnk örök vágyainak beteljesüléséhez, kétszeres örömöt jelent. M. RUSKO A SZOVJETUNIÓBAN Koz- mosz-886 jelzésű műbolygót küldtek Föld-körüli pályára. A BOLGÁR KOMMUNISTA PÁRT KB Politikai Bizottsága tájékoztatást hallgatott meg Todor Zsivkovnak, a BKP KB első titkárának, az államtanács elnökének legutóbbi romániai látogatásáról. A JUGOSZLÁV KÉPVISELÖHÁZ elfogadta az ország 1977- es évi gazdasági és társadalmi fejlesztésének mutatóit. A jövő évben a társadalmi össztermék 5,5 százalékkal, az ipari termelés 6 százalékkal, a mezőgazdasági termelés pedig 3 százalékkal növekszik. A MÁLTAI PARLAMENT 33 szavazattal 31 ellenében Anton Buttigieg volt miniszterelnök- helyettest választotta meg a sziget-köztársaság második elnökévé. ARNALDD FORLANI olasz külügyminiszter a szovjet kormány meghívására január közepén hivatalos látogatást tesz a Szovjetunióban. AZ AMSZTERDAMI BÍRÓSÁG elrendelte Pieter Nícolaas Menten holland állampolgár hat napra szóló őrizetbe vételét. Menten ellen az a vád, hogy a második világháborúban részt vett két lengyel falu lakosságának lemészárlásában. INABA OSZAMU volt japán igazságügyminiszter kijelentette, nem hiszi, hogy a napokban megalakult Fukuda-kormány valóban végére jár a Lockheed- botránynak, amely politikai földrengést idézett elő Japánban. AZ AMERIKAI KÖZVÉLE* MENY elutasítja azt a hivatalos álláspontot, miszerint John Kennedy volt elnököt és Martin Luther King néger polgárjogi harcost „elszigetelt egyének“ ölték meg. A BRITEK a sajtó karácsonyt szünete után sem olvashatták napilapjaik többségét, mivel a londoni újságok híres utcájában, a Fleet Streeten a nyomdákban sztrájkba léptek a munkások. A nyomdászok többletbért követelnek az ünnepnapokon teljesített munkaórákért. AZ OLASZ LÍRÁNAK a dollárhoz viszonyított árfolyama 8 hónap óta a legalacsonyabb szintjére csökkent és 875,05 líra volt a milánói értéktőzsdén. A csökkenés oka állítólag az, hogy az olasz kormány 7 százalékról 3,5 százalékra mérsékelte a valutavásárlásra kivetett különadót. FOKVÁROS két színes bőrűek lakta negyedében a Vorster- rezsim titkosrendőrségének ügynökei, valamint a korrupt törzsfőnökök összetűzéseket provokáltak. A véres incidens során 17 afrikai — köztük egy gyermek — vesztette életét, 97- en megsebesültek. MUHAMMAD IBRAHIM HA- MADI ezredes, a Jemeni Arab Köztársaság katonai tanácsának elnöke vezetésével a jemeni kormányküldöttség befejezte a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságban tett látogatását és hazautazott. Gazli újjáépül Taskent — Gazli üzbegisztáni város lakói a nagy tavaszi földrengés után, amely a várost teljesen elpusztította, a sátrakból, komfortos lakásokba költöztek. A városrészt, ahol munkások és mérnökök élnek, s akik a helyi gázfeldolgozó üzemben dolgoznak, nyolc hónap alatt az összes szovjet köztársaság segítségével újra felépítették. Az új épületek képesek ellenállni a földrengésnek. Hogy enyhítsék a nyári hőséget, amely néha eléri az 50 fok Celsiust, a város körül erdősávot telepítettek. Az új terv szerint a város felépítését négy év múlva fejezik be.