Új Szó, 1976. december (29. évfolyam, 286-311. szám)
1976-12-27 / 307. szám, hétfő
Andrej Kucsajev: „Az Ojév csodálatos ünnep“ szokta mondani anyu. ilyenkor mindnyájan együtt agyunk. Így történt ezúttal is: fél ízenkettőkor valamennyien az innepien megterített asztal kőül sürgölődtünk, összevissza utkároztunk a szobában, csak a fenyőfa előtt álltunk aeg egy pillanatra — mind- íyájan, kivéve persze nagyapát. Az Ojév gyönyörű nap. \ szobában mandarin- és fenyőillat, az előszobában olvadt hő szaga, ami az utcáról került be a csizmákon, bundákon ... Mintha valahonnan folyton muzsikaszó hallatszana. Valami nagy csodát vár az ember, és nem szomorodik el amiatt, hogy a csoda egyelőre késik valahol. Ennek a csodának új esztendő a neve. Az óévet búcsúztatva ma szabad éjfélig fennmaradnom és koccinthatok málnaszörppel, az új év tiszteletére. Az asztal megterítve, a konyhából süteményillat árad, apu xakó nélkül, keményített fehér ingben, nyakkendősen járkál, a kezét dörzsölgeti és úgy tesz, mintha súlyos gondok nehezednének a vállára — anyu néha rászól, amikor valami finomságot behoz a konyhából: — Ne ténferegj a lábam alatt, bontsd ki a konzerve- ket... Sem apu, sem anyu nem haragszik, mindkettőjüknek mosoly bujkál a szája szögletében. Én már nem tudok hová lenni izgalmamban, csak türelmetlenül várok és erőszakkal vonom el a tekintetemet a karácsonyfáról, amely alatt meglepetések várnak — szüleim és nagyapa ajőndékai. Egyébként ma én is készítettem a számukra egy kis meglepetést. Egy tréfás kis ajándékot. Gondosan elrejtettem, és most csak arra vőr, hogy mindenkit ámulatba ejtsen. Lakásunkban ilyenkor csupán nagyapa őrzi meg a nyugalmát. Most is bent van a dolgozószobájában, és csak há- homnegyed tizenkettőkor fog előjönni bársonykabátban, csokornyakkendővel. Ez olyan biztos, mint az, hogy régi barátja, Leonyid Szulejmano- vics ma pontosan ugyanúgy elkésik, mint az előző években. Szilveszterkor ő az egyetlen vendégünk — szórakozott agglegény, akinek az új esztendő érkezését is sikerül mindig lekésnie. Nem tudom tovább magamba folytani a titkot és mondom apunak: — Nekem is van valami meglepetésem a számotokra ... — Igen? Érdekes... — mondja apu, miközben némán, csak a szemével számol valamit az asztalon. — Mondom, hogy hiányzik egy pezsgőspohár! — El se tudod képzelni — kiabálom —, micsoda meglepetés vár rátok. Mekkora dörgés lesz! — Mi lesz? Mennydörgés? Ne beszélj butaságokat! — mondja a konyhából jövet anyu. — Vedd ki inkább a szörpöt a hűtőből, nadd melegedjen meg egy kicsit. Behozom a szörpöt, aztán óvatosan belopakodom nagyapához. — Nagyi, készítettem egy meglepetést... Mindnyájatoknak! — Akkor hallgass —- szól hátra se fordulva. — Különben miféle meglepetés lesz? — Neked elmondhatom, ha tudsz titkot tartani. Csak el ne áruld senkinek! — Jó — bólint nagyapa anélkül, hogy elszakadna a könyvétől. — Tűzijátékot csináltam. Házi tűzijátékot. — Nocsak! Aztán hogy jutott eszedbe? — Nagyapó szavaiban leplezetlen érdeklődés csengett. — A suliban csináltuk. Én, Snurok és Vinogradov. Egy régi könyvből. Pontosan úgy, ahogy le volt írva. Szereztünk hozzá salétromot meg mindent . .v. Snurok jól fjiismeri magát az ilyesmiben ... Rengeteg keverék lett, jutott mind a hármunknak... — Hm ... hm ... — Nagyapa új, eddig még soha nem látott tekintettel nézett rám. — Tudod, nagyi — folytattam —, ez a keverék elektromos szikrától lobban lángra. Készítettem egy elemet meg az öreg vekker: mihelyt a vek kér csörög, záródik az áramkör ... — Értem — mondta nagyapa. — Hányra húztad fel az órát? — Természetesen tizenkettőre. De senkinek se szólsz, ugye? — Nagyapád tényleg nem szólna senkinek, de én szerencsére hallottam mindent! — harsant fel váratlanul az ajtóban anyu hangja. — Véletlenül mindent hallottam. Ne gondoljátok, hogy szándékosan hallgatóztaml Köszönöm, Szása, az ilyen meglepetést Hanem eszedbe jutott-e, hogy a meglepetéseddel együtt valamennyien a levegőbe repülhetünk? — Nem igaz! — dobbantottam. — Mindent az előírások szerint csináltam. Majd meglátjátok, milyen szép lesz! — Rosszul esett, hogy anya mindenről tudomást szerzett, de senkit se okolhattam, én voltam a hibás. — Miről van szó? — kukkantott be apu. — A csemetéd egy pokol gépet helyezett el a lakásban Pontosan éjfélkor a levegőbe repül a ház. Jó kis meglepetés! — Na, indulás, mutasd, hova dugtad. Szaporán! — Már háromnegyed tizenkettő! — sürgette anyu. — Apropó, akkor ideje elbúcsúztatni az óesztendőt — mondta nagyapa. > — Minek, ha az újat úgyse érjük meg!? — szólt közbe anyu. — A régi vekker mindig sietett minimum öt percet! — Elfelejtettem — válaszoltam. — A nagyira hasonlítok: én is olyan szórakozott vagyok. — Ki mondta neked, hogy én szórakozott vagyok? — sértődött meg nagyapa. Az egész család nekiállt a kutatásnak, mivel az idő vészesen szaladt. — Idehallgassatok — kiáltott fel hirtelen nagyapa —, mit is keresünk tulajdonképpen? — Pokolgépet, mi mást! — mondta anyu. — Hogy néz ki? — Nem tudom ... — Alekszandr, azonnal mondd meg, hol van a meglepetésed! Valahol becsapódott egy ajtó. Anyu a fotelba rogyott, kezét bánatosan lelógatta. , — Vége — suttogta elhaló hangon. — Elfogyott az erőm. Robbanjon fel. Azt se bánom, ha a Marsra repülünk! — Nyugalom, Válja — csi- títgatta apu. Ebben a pillanatban éles csengés hangzott fel. Anyu odaugrott hozzám, oltalmazón átölelt és a tv mögé rántott. Apu a hátával védett bennünket, a karjait száttárta, mintha tyúkot akart volna fogni. Aput nagyapa oltalmazta, a Gyermeklexikon egyik vaskos kötetét tartva maga elé. A csengés abbamaradt, aztán újra kezdődött. — A telefon — mondtam a tv mögül. — Halló — szólt a kagylóba nagyapa. — Üdv. Várunk . .. Leonyid Szulejmanovics — mondta, ahogy letette a kagylót. — A legjobbkor, mint min dig — jegyezte meg anyu. — Megvan! — rikoltotta fel boldogan apu és kikapta a hűtőszekrényből a tortát, dobozostul. — Ez az! Messze maga elé nyújtott kézzel az ablakhoz vitte, felrántotta az ablakláblát és a behavazott néptelen utcára hajította a skatulyát. Valamennyien megkönyebbüi ve sóhajtottunk fel. Én is — ugyanis ez nem az én tortás- dobozom volt! Asztalhoz ültünk. Búcsúztattuk az óesztendőt, csendben hallgattuk a titokzatos neszeket, amelyekkel megtelt a világ. Ebben az ünnepélyes csendben suhant ablakunk alá az új esztendő, összecsendültek a poharak — az órák éjfélt ütöttek. — Boldog új ével! „Kíváncsi vagyok, hogy beindul-e“ — gondoltam, miközben én is koccintottam a málnaszörppel. — Látod, Alekszandr, alszik a meglepetésed! — szólt nagyapa. — Nyilván rosszul szerelted össze — intett az ablak felé. Ebben a pillanatban fülsiketítő dörrenés reszkettette meg a levegőt. Mintha bedőlt volna a mennyezet. Szikrák hullottak, görögtűz ömlött szét, színes füst gomolygott. Működésbe lépett a meglepetés, amely eddig nyugodtan állt a szekrény tetején, ahol elrejtettem. Amikor felocsúdtak a meglepetés okozta első örömükből, anyu megszólalt: — Mindig tudtam, hogy Szása tehetséges gyerek, de te mit dobtál ki az ablakon? Apu vállat vont. Csengettek. Leonyid Szulejmanovics érkezett, persze hogy megkésve. A külseje valahogy furcsa volt kicsit: úgy nézett ki, mint egy habosfánk. — Boldog új évet! — rikkantotta vidáman a küszöbről. — Fogalmatok sincs, miféle csudák történnek ezen az éjszakán! — folytatta a lelkesedéstől elfúló hangon. — El tudjuk képzelni — mondta anyu, amikor észrevett a fülcimpáján egy kis csokoládékrémet. — Hallottatok már ilyet? — folytatta Leonyid Szulejmanovics. — Az égből egyenesen a kobakomra hullott egy torta! — Hurrá! — kiáltottuk kórusban. — Boldog új évet! ZAHEMSZKY LÄSZLÖ fordítása Borzi László felvétele Vörös Péter: Álmatlan szilveszter — Anyjuk, egész jó volt ez a szilveszteri kabaré, de a zenebona már nem érdekel, öntsél még egy pohárka forralt bort, azután lefekszünk, hiszen már féltizenegy — szólt a feleségéhez Bálint. A gőzölgő, aranyszínű bort nagy kortyokban nyelte, mintha sietne valahová, vagy sürgetné valaki. Majd odaballagott az ágyához, mellényét gombolgatva mormolta az orra alatt: — Egy évvel ismét öregebbek lettünk ... — Ugyan már Bálint, feküdj le, dobok még a tűzre, azután megyek magam is — válaszolta a felesége. Megpiszkálta a parazsat, eloltotta a lámpát, leengedte őszülő haját és lefeküdt. De nem jött álom a két öreg szemére. Amióta a gyerekek kirepüllek a házból, nem járnak sehová. Korán lepihennek, különösen így télidőben, még szilveszterkor se várják meg az éjfélt. Gondolataikba mélyedve feküsznek egymás mellett. Az asszony feleleveníti az elmúlt szilvesztereket. A gyerekekre gondol meg arra, hogy hó is eshet reggelre. Majd az öreg felé figyel, milyen jól alszik ez a Bálint, biztosan a forralt bor hatása alatt. Juli néni ezúttal tévedett. A férfi sem aludt. Néki éppen az estéli harangszó csengett a fülében, meg az asszony járt eszében, aki megérdemli a pihenést, mert most is jó vacsorát főzött ... Elég jól megvan a feleségével, csak a lába ne sajogna annyira. Az éjfélt jelző óraütésre megmozgatta tagjait. — Hát te nem alszol, Bálint? — Te sem Juli? Lám, megint új évet kezdünk. Immár negyven esztendeje ... — Kivéve azt a hármat, amit fogságban töltöttél — szólt csendesen az asszony. — Valóban csak harminchét szilveszter — és eszébe jutott a két bajtárs, akiket szilveszter napján helyeztek a fagyos sírba ... majd megszólalt: — Te Juli, de hiszen én gondolatban akkor is veletek voltam, veled és a gyerekekkel. — Tudom én azt Bálint, azt a három évet csak úgy mondtam. — Asszony! Most jut eszembe, hogy időben feladd ám Piroska névnapjára a lapot, és nehogy eltéveszd az évszámot. — Jól van, te bolondos, de most már igazán aludjunk — és ráhúzta az öregre a hófehér takarót, majd mindketten eiszeu- deredtek. És álmodtak... KÖVESDI KAROLY VERSEI Szólítlak Klárinak Most, most gyere ebben a csöndes, kegyelmi időben befogadásnak, kavargó zenének mikor a vágy őrült gyorsvonatai nem dübörögnek Most, most gyere honfoglalásnak, tolvajló időnek mikor a szegény, torz dalocskák fölcsattogva a dombra virágok közé omlawak nehéz veretben Most, most gyere ebben az Időben parázsnak, roggyant hóesésnek mikor a szegény, torz dalocskák késsel fenyítlk a hazug regőst s imát, bort tapogatnak szomjazó tenyérrel Most, most gyere lábalva meztelen időben mikor a mázsányi könycsepp is súlytalan inog mielőtt koppan vagy függ tovább, halált sorsot tőled remélve Nem szabad így szeretni nem szobád így szeretni de tudni kevés: éppen csak méreg gyönge hang súlyosan szitál befelé: nem lenne szabad így szeretni moccanó vetésben kaszdva! lépegetni az izgatott csahos kutyákat látom falják falják már a percet a készülőt bimbósan pattanót nem lenne szabad így szeretni ölelésben emlékekkel komázni dermedt harmotban ácsorogva nem szabadna a buja fáknak a tiszta hajnalt megvérezni 197B. XII. 27. 4
