Új Szó, 1976. november (29. évfolyam, 260-285. szám)
1976-11-04 / 263. szám, csütörtök
A bonni kormány „nem siet" Beevár kiadásával Bonn — A nyugatnémet sajtó hírei szerint a bonni kormány nem siet Rudolf Bečvái4 iégikalóz kiadásával, aki a múlt hét péntekén Münchenbe térített egy csehszlovák repülőgépet, 111 utassal a fedélzetén. A Süddeutsche Zeitung napilap arról írt, hogy „sem a szövetségi kormány, sem a bajor hivatalok nem tartják fontosnak, hogy siessenek a 26 éves Rudolf Bečváŕ légikalóz kiadatási kérelmének megtárgyalásával. A Szövetségi Igazgatásügy- minisztériumban, a müncheni Igazságügyminisztériumban és a bajor hivatalokban is, ezzel az esettel foglalkoznak“. A csehszlovák kormány világosan közölte, hogy Bečváŕ bűnöző, akit rablással, több mint 100 személy életének veszélyeztetésével vádolnak és testvérgyilkosság gyanúja alatt áll. A csehszlovák kérelem intézése körüli huzavonákat bizonyítja az is, hogy a vizsgáló szervek jelentése szerint a kihallgatást csak a jövő héten kezdik el. RHODESIÁI TÁMAQÁS MOZAMBIK ELLEN A genfi értekezlet meghiúsítása a cél? Salisbury — A hivatalos mozambiki hírügynökség beszámolt arról, hogy rhodésiai csapatok nagyszabású inváziót Indítottak és két mozambiki tartományba behatoltak. Gaza és Tete tartományokban a mozambiki erők felvették a harcot a benyomulókkal. A rhodésiai kormány szóvivője tagadta, nogy invázióról lenne szó. A Daily Maili című zambiai napilap szerint a Mozambik elleni rhodésiai agresszió a genfi értekezlet meghiúsítását célozta. Dar es Salaam — Továbbra is neves harcok dúlmik két fronton is — a mozambiki egységek és az országra támadó rhodesiai erők között — közölte a mozambiki hírügynökség. Tete tartományból kemény ösz- szecsapás után az ellenséges csapatokat visszaszorították Rhodesiába. A hírügynökség utal arra, hogy egyelőre nem ismeretesei?, milyen veszteségeket szenvedtek az inváziós rhodesiai csapatok. , A rhodesiai csapatok tüzérséggel, repülőgépekkel és páncélosokkal támadtak és kilencven kilométerre a határtól, a déli fronton felszedték a síneket, megrohantak egy vasútállomást és egy személyszállító vonatot. Genfi tanácskozások Rhodesiáról A függetlenné válás időpontja a középpontban Genf — Értesülések szerint Rhodesia függetlenné válásának időpontba állt a genfi konfe- rtincia keretében kedden folytatott kétoldalú konzultációk középpontjában. Ivo Richard brit nagykövet, a konferencia elnöke kiilön-kü- lön tárgyalt valamennyi küldöttségvezetővel, majd keddre tanácskozást hívott össze a függa:lenné válás időpontjának megvitatása céljából. Hírügy- nökáégi jelentések szerint az ezzel kapcsolatos nézetek azonban továbbra is távol állanak egymástól. Míg az afrikai vezetők 2.977. szeptemberét javasolták, lan Smith, a rhodesiai fehértelepes rezsim miniszterelnöke továbbra is ragaszkodik a kissingeri terv megvalósításához, azaz a hatalom átadásának kétéves időszakához. Ian Smith tegnap egyórás megbeszélést folytatott William Schaufele, afrikai ügyekkel megbízott amerikai külügyi államtitkárral. A fehér telepes rezsim miniszterelnöke szándéka szerint valószínűleg — ha ideiglenesen is — visszatér Sa- lisbury-be. Szembe kell szállni a dél-afrikai újfasizmussal New York — Az EN^-köz- gyűlés megtartott plenáris ülésén az afrikai országok határozat-tervezetet terjesztettek elő. A 8 részből álló dokumentum felszólítja a közgyűlést, hogy támogassa a dél-afrikai fajüldözés elleni harcot, és ítélje el Pretória, valamint a tőkés országok együttműködését. A határozat-tervezet indítványozza, ho^y a közgyűlés terjesszen ajánlást a BT elé, a Dt»l-Afr4ka elleni szankciókról. Peter Onu, az Afrikai Egység- szervezet főtitkárhelyettese felszólította a világ békeszerető népeit, hogy szálljanak szembe a dél-afrikai „újfasizmussal“. Először beszélt a világszervezet fórumán Zehdi Terazi, a Palesztinai Felszabadítási Szervezet állandó ENSZ megfigyelője, aki a PFSZ nevében szolidaritásról biztosította a fajüldözés ellen narcoló dél-afrikai népet. Fontos határozatokat hozott az MPLA Luanda — Fontos határozatok születtek az Angolai Népi Felszabadítási Mozgalom (MPLA) Központi Bizottságának nemrég befejeződött plénumán. A tanácskozáson döntést hoztak arról, hogy az országban be kell vezetni a tervgazdálkodást és nagy figyelmet kell szentelni a néptömegek életszínvonala emelésének. A plénumon elfogadott határozat célul tűzi ki a honvédelem megszilárdítását, elsősorban a fegyveres testületek megerősítését. Tervbe vették, hogy a hadseregben megalakítják az MPLA alapszervezeteit, a politikai nevelőmunka érdekében. A központi bizottság ülésén az alkotmány megfelelő rendelkezéseit módosítva kibővítették a köztársasági elnök hatáskörét. Ennek alapján az államfő ezentúl a minisztertanács ülésén is elnökölni fog és a miniszterelnökkel együtt közvetlenül vezeti majd a kormány munkáját. December 2-án ül össze az új kubai nemzetgyűlés Havanna — Az újonnan megválasztott kubai nemzetgyűlés december 2-án tartja első ülésszakát. Az ülésszakon megválasztják a nomzetg/űlés két ülésszaka között tevékenykedő legfőbb hatalmi szervei — az államtanácsot. A nemzetgyűlés képviselőinek választását a köztársaság mind a. 169 tartományi gyűlésében november 2-án tartották meg. A nemzetgyűlésbe mintegy ötszáz képviselőt választottak. A képviselők javarésze a kommunista és a munkásmozgalom veteránja, a forradalom résztvevője. Köztük van Fidel Castro, a Kubai KB Központi Bizottságának első titkára, a forradalmi kormány miniszterelnöke, az ország több más vezetője, valamint a munkásosztály, a parasztság és az értelmiség számos képviselője. Csütörtök, 1976. XI. 4. A NAP kel — Nyugat-Szlovákia: 6.43, nyugszik: 16.28 — Közép Szlovákia: 6.35, nyugszik: 16.20 — Kelet-Szlovákia: 6.27, nyugszik: 16.12 órakor A HOLD kel: 15.10, nyugszik; 3.55 órakor Névnapjukon szeretettel köszönt jiik mKÁROLY nevíí kedves olvasóinkat 0jp4821-ben született Martin Hattal» szlovák és cseh nyelvtudós (1-1903) © 1921-ben halt meg Oscar Montelius svéd régész, aki főként a bronzkori kultúrák feltárásával foglalkozott (szül.: 1843) ^KI94G-ban ezen a napon kezdte inog működését az UNESCO. időjárás Erősen felhős, borult Idő, sok helyen eső, a hegyekben havazás várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet 7—11 fok. Enyhe, később megélénkülő déli szél. A DUNA VÍZÁLLASA 1976. november 4-én: Bratislava: 165, apad Medveďov. 105, apad Komárno: 125, apad Štúrovo: 135, apad RENDŐRSÉGI HÍREK — Ittas állapotban összeveszett feleségével vasárnap Sihelnében a 42 éves Ján M. Haragjában egy pálcával annyira összeverte a feleségét, hogy az asszony belehalt sérüléseibe. A durva férjet előzetes letartóztatásba helyezték. — A 32 éves FUlp T. pezinoki lakos a hétfőre virradó éjjel megtámadta a pezinoki vasútállomáson várakozó 53 éves Gustáv S.-t. Többször arcul ütötte, majd elrabolta karóráját és a 174 koronát tartalmazó pénztárcáját. A rendőrség a rablótámadót Őrizetbe vette. A megsérült Gustáv S. gyógykezeltetése kb. tíz napot vesz igénybe. — Nyulakra és fácánokra tartottak körvadászatot vasárnap Tvrdošovce (Tardoskedd) határában olaszországi vadászok. A résztvevők nem tartották meg a biztonsági előírásokat, s az egyik 44 éves vadászt a sőrétek a szemén megsebesítették. Azonnal kórházba szállították,' ahol az orvosok megállapították, hogy az illető a sérült szemére meg fog vakulni. — Ismeretlen tolvaj tört be a vasárnapra virradó éjjel Lucene- cen (Losoncon) a Marx utcai fotóüzletbe, és ellopott 19 290 korona értékű árut. A tettes kézre kerítésére megindították a nyomozást. S. 9 Kétperces szirénázással emlékeznek meg vasárnap, november 7-én Prágában a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 59. évfordulójáról. A szirénákat pontosan 12 órakor szólaltatják meg. ZÁSZLÖDÍSZ A NOSZF ÉVFORDULÓJÁN (ČSTK J — A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 59. évfordulójának tiszteletére hazánk egész területén valamennyi állami és középületre kitűzik a csehszlovák és a szovjet állami zászlókat. A zászlódísz november 6- án 18 órakor kezdődik és november 8-án 8 órakor végződik. Felhívjuk a lakosságot, hogy házaikat szintén díszítsék fel. Új bélyegek CSEHSZLOVÁK SZAFÁRI A Szövetségi Távközlési Minisztérium november 3-án hat értékből álló, a csehszlovák szafári egyes állatait bemutató alkalmi bélyegsort bocsátott ki. A 10, 20, 30, 40 és 60 filléres, illetve a 3 koronás bélyegeken ezek az állatok láthatók: zebra, afrikai elefánt, gepárd, zsiráf, orrszarvú, és bongo-anti- lop. A bélyegeket Jozef Baláž tervezte, a metszeteket J. Mrá- öek, L. Jirka, J. Schmidt, M. Ondráček és J. Herčík készítették. A bélyegek kibocsátásának napján a posta két elsőnapi borítékot Is kiad. (s) Tudományos diákkörök vetélkedője A bratislavai Közgazdasági Főiskola rendezésében november 8-tól 11-ig Immár hetedszer kerül sor a közgazdasági irányzatú egyetemeken és főiskolákon működő tudományos diákkörök nemzetközi vetélkedője re. Áz idei verseny szervezéséről, a külföldi diákok részvételéről tegnap Ladislav Rendoš, a bratislavai Közgazdasági Főiskola rektora és a versenyt szervező bizottság néhány tagja sajtóértekezleten számolt be. Ladislav Rendoš bevezető beszédében kiemelte, hogy a tudományos diákkörök munkája évről évre gazdagabb és tartalmasabb. A főiskolákon tevékenykedő pedagógusok irányításával olyan témákat dolgoznak fel, amelyek népgazdaságunk számára nagy jelentőségűek. A bratislavai Közgazdasági Főiskola csaknem 60 vállalattal kötött szerződést agy-egy problémakör feldolgozására, s a többi feldolgozásra kerülő téma is szorosan kötődik az állami tervben előirányzott gazdasági feladatokhoz. A nemzetközi vetélkedő egyúttal az oktatás színvonalának . ellenőrzését“ is jelenti. A főiskola pedagógusai ugyanis a diákok aktivitásán és a versenybe beterjesztett munkák minőségén keresztül ellenőrizhetik saját tevékenységük hatékonyságát is. Az pedig, hogy a szocialista országokból jelentkező versenyzők száma szintén évről évre nő, ugyancsak a verseny társadalmi jelentőségét bizonyítja. , —pg— ü Gázrobbanás történt eddig ki nem derített okból kedden Szolnokon egy négyemeletes lakóházban. A szerencsétlenség következtében 7 személy, köztük két gyermek életét vesztette, 24 laká6 teljesen romba dőlt, és a többi is lakhatatlanná vált. ■ Lengyelország legnagyobb hanglemezgyára, a Polski^ Nagrania vállalat az idén ünnepli fennállásának 30. évfordulóját. Ez alatt az idő alatt a gyár 30 millió hanglemezt gyártott. ■ Az amerikai Smithsonian Asztrofizikai megfigyelő Állomás kedden hivatalosan is megerősítette egy japán amatőr csillagász korábbi felfedezését, és az újonnan észlelt csillagot ,,Nova Ophiuchus 1976-“nak keresztelte. A japán csillagász, aki könyvtári alkalmazottként dolgozik, 1971 óta a negyedik csillagot fedezte fel. Mi Hol 7 Mikor Mták műsora BRATISLAVA # SLOVAN: Visszajövünk (szovjet) 15.30, 18, 20.30 ® HVIEZDA: Elmentünk mint papok... (olasz) 15.30, 18, 20.30 # DUKLA: Búcsú Pétervártól (szovjet) 15.30, ' 18, 20.30 f) PRAHA: A halott verseny- 7ő (angol) 11, 13.30, 16, 18.30, 21 # POHRANIČNÍK: Oj spanyolok •(spanyol) 15.45, 18.15, 20.45 ®) METROPOL: Úr és uralkodó (bolgár) 15.30, 18, 20.30 # MIER: Kezed melegével (szovjet) 17.30, 20. KOŠICE ® SLOVAN: Továbbra Is gyanús (jug.) # TATRA: Hamis pénz (fr.) # OSMEV: A halott madár röpte (szovjet) # DRUŽBA: Ismeretlen utód (szovjet). fSzínházak műsora # BRATISLAVAI NEMZETI SZÍNHÁZ: Gajané (19) # HVIEZDOSLAV SZÍNHÁZ: Üvegre festve (19) # KIS SZÍNPAD: Aranyos fiúk (19) m KOSICEI ÁLLAMI SZÍNHÁZ: A négy házsártos (19). I Rádióműsor ~1 Magyar adás (a 295,3 méteres hullámon): 7.00: Hírek, időjárás, műsorismertetés, sporthírek. 7.15: Reggeli zene. 7.30: Újdonságok a tudomány világából. 7.40: Folytatjuk reggeli zenénket. 7.55: Hírek. 10.00: Iskolások műsora. 12.00: Hírek. 12.10: Gazdaságpolitikánkról egymás közt (ism.). 12.30: Szórakoztató zene. 12.55: Szemelvények a napi sajtóból. 14.00: Tánczene. 14.30: Iskolások műsora (ism.). 15.00: Napi krónika. i ÍHnűsor BRATISLAVA 9.00: Iskolatévé. 9.30: Haladó tapasztalatok iskolája. 10.10: Az üldözött, kalandfilm (ismétlés). 11.05: Tv-híradó. 15.55: Iskolatévé. 1B.45: Bratislavai híradó. 17.00: A törvény szolgálatában. 17.15: Gyermekműsor. 17.55: A Jezerka stúdió műsora. 18.40: Esti mese. 19.00: Tv híradó. 19.30: Mezőgazdasági magazin. 20.00 J. Hubač: Kései nyár, tévé* játék. 21.30: Tv-híradó. 21.55: Motorosok műsora. 22.00: Fiatalok tévéklubja. II. műsor 16.30. Csehszlovákia—Jugoszlávia, asztalitenisz. 18.05: A tudomány és a techniká világa. 19.00: Tv-hiradó 19.30: Orosz nyelvlecke. 20.00: Zenés est. BUDAPEST 10.59: Tévétorna. (ism.). 11.05: Iskolatévé. Történelem (ált. isk. 8. oszt.). 15.20- Iskölatévé. Világnézet (kö^ zépisk. IV. oszt.). 15.55: Történelem (ism.). 16.30: Pedagógusok fóruma (ism.). 17.23: Hírek. 17.30: Telesport. 18.00: Ifjúsági parlament. 18.30: Szüret és bor. Riportflim* 19.10: Estt mese. 19.20: Tévétorna. 19.30: Tv-hlradó. 20.00; Bel Ami, angol tv-film sorozat, 5. rész. 20.45: A Horizont Szerkesztőség műsora. 21.15: A Televízió népművészeti vetélkedője, 3. 22.15: Tv-híradó, 3. kiadás. 22.25: Látogatóban Molnár Antalnál, portréfilm. II. műsor 20.00: Gazdaság és történetem, I» rész (ism.). 20.35: Türkménia ötvösei, szovjet rövidfilm. 20.50: Tv-híradó, 2. kiadás. 21.10: Magyarország—Franciaország Szuper Liga asztalitenisz-mérkőzés. Közvetítés Miskolcról. Műsorváltozás lehetséges! &ÚJ sző Index: 48 011 Kiodjo Szlovákia Kommunista Pártjo Központi Bizottsága. Szerkeszti o szerkesztő bizottság. Főszerkesztő: Or. Rabay Zoltán CSo. Helyettes főszerkesztők: Szarko István és CseW János. Vezető titkár Gál l őszlő. Szerkesztőség: 893 38 Bratislava, Gorkého 10. Telefon: 169. 312-52. főszerkesztő: 532 20 titkárság: 550-18 sportrovat: 505-29, gazdasági ügyek: 506-39 Távíró 092308 Pravtío — Kiadóvállalat Brotlslavo. Volgogradská 8. l¥yom|o a Pravda az SZLKP nyomdavóllalato — Pravdo Nyomdaüzeme. Brotlslavo, Štúrova 4. Hirdető- iroda: Vofonského nábrežie 15. II, emelet, telefon: 551-83. 544-51. Áz 0) Szó előfizetési dl)o havonta — a vasárnapi szómmal együtt — 14,70 korona. Az 0| Szó vasárnapi MÓmánoK külön előfizetése negyedévenként 13 korona. Terjeszti a Postai Hirlapszolgálat. Előfizetéseket elfogad minden postai kézbesflö. Külföldi megrendelések PNS — Ostrodnó expedicKB a dovoz tlače, Gottwaídovo námestie 48/Vü.