Új Szó, 1976. november (29. évfolyam, 260-285. szám)
1976-11-01 / 260. szám, hétfő
Tóth Árpád: Nem szabad rossz kritikát írni, azt mondta a berlini végrehajtó. A dolog úgy történt, hogy egy berlini folyóiratba az egyik legnevesebb német kritikus, Jacobsen Szigfrid, cikket írt a nagyszakállú Sudermann mester legújabb darabjáról, amelyiknek a jövő héten lesz a berlini bemutató előadása. — A kritikus azzal merte vádolni az írót, hogy felettébb gyönge darabot produkált. Fogta magát erre Sudermann, az országos törvényszékhez fordult nagy elkeseredésében, a bölcs törvényszék elküldte a végrehajtót a folyóirat szerkesztőségébe, hogy mondja meg az uraknak, ne terjesszék tovább a kritikát, mert különben 600 kemény márka büntetéssel koppintanak a kegyetlen ujjakra, amelyek a Császár kedvenc poétájának, a nagyszakállú mesternek a babérjait meg merték tépázni. Nagyon lélekemelő a bírák döntése. Méltóz- tatnak tudni, hogy mióta újságírók, drámaszerzők és színészek vannak, ennek a háromféle Emberfajtának örök torzsalkodási problémája: a kritika joga. Tiszteletben megőszült öreg akadémikusok, tiszteletlenségben megbőszült ifjú óriások régi, közös témája ez, szabad-e a kritikával, ezzel a veszedelmes eszközzel tetszés szerint bánni? A kritika finom penge, arra való, hogy szétboncolja, feltárja a műalkotásokat, de éppen azért, mert boncol egvszersmind operál és sokszor öl is. Szabad-e ezt tennie? A praktikus Sudermann ügyes ötlettel oldatta meg a gordiusí csomót. Az esztétika finom mű gonddal babrálgató ujjal évszázadok óta csak alaposabban összegubancolták ezt a problémát, nos, mondta Sudermann. hadd jöjjön az igazságszolgáltatás, hadd jöjjön Justitia asszonyság a maga gyorsan sújtó pallosával, hátha ő szerencsésebben kettévágja az oldhatatlan csomót? És Justitia asszonyság jött is, és hatszáz márka büntetéssel súlyosbította azt a meglepő döntését, hogy nem szabad kritizálni. Milyen boldog, belső megelégedést, elégtételt érezhetnek most szerte a világon a rossz darabírók és a ledorongolt színészek, akiket oly sokszor oldalbaszúrt egy-egy gyilkos kritika acéltoll- dárdájat S a legbosszantóbb a dologban, hogy igazában véve igaza is volt a berlini döntésnek. A berlini bíróság fütyült a holt esztétikák jogaira, ellenben tiszteletben tartotta az élő üzlet, a tisztes megélhetés jogát. S ez egy olyan új szempont, amely nagyon fontos a kritikusok és a megkritizáltak harcainak mérlegelésénél. Mert a kritika ugyanakkor, mikor irodalmi és művészi silányságokat korhol, amik esetleg nem nyilvánvalók, ugyanakkor üzleti érdekeket, kenyérkeresetet is hiúsít meg, ami pedig büntetendő. Ha mégoly mázsás esztétikai érveket használ is a kritikus, feltétlenül igaza sohasem lesz, mert a művészi értékelés éppen úgy egyéni diszpozíciók, hangulatok és hajlamok dolga, mint a művészi alkotás. Holtbiztosán megállapítani és elhitetni egy mű silányságát már a csak kissé komplikáltabb esetekben sem lehet, s tekintve, hogy a tömegeket szuggerálő újságcikk hatása egészen tisztességes üzleti és megélhetési kilátásokat tehet tönkre, nem is szabad. Bármily elképzeléssel vegyük is tehát tudomásul, hogy a berlini bíróság oly kérdésben döntött, amihez a dolog természeténél fogva nem ért, s az esztetizálás és a szabad véleménymondás bármily szent elveit sértette meg —, végeredményben mégis tapsolnunk kell a rossz színpadi szerzőnek, a nagyszakállú Sudermann-nak. aki ravaszul egy új és elgondolkodtató szempont felvetésével tette ismét aktuálissá a kritika jogának ősi problémáját. 1913 Elveszve az éjszakában. Lelógatod kezed a sezlon szélén. Fél lábbal a földön, mint ki minden percben futni készül. Az ember, akihez harminc esztendeje az életed kötötted, a szemközti falnak fordul. Mint az ájult. Ám az ájultak nem adnak hangot. Az ember, akihez, harminc évvel ezelőtt hozzászegődtél, részegen horkol Mint rendesen. A másik szobában is lefeküdt már a lányod, s a lányod családja. Sokáig azt hitted, értük élsz, miattuk nyűvöd a napokat. Ez a tudat ma is megzavar ... Csak áltattad magad? Aludnod kéne. álmodnod kellene. De minden este ebben a menekülő pózban lógatod a kezed, fél lábad a földön: „csak el inneni“. Dér Endre: Elveszve A csend is ellenségeddé vadult: felnagyítja rabságodat, kibírhatatlanná mérgezi perceidet ... ötvenhat éves vagy. Nyugdíjas. Egy évet rádolgoztál, de holnap reggeltől szabad vagy. Holnap lesz az első gondtalan, szabad napod — évtizedek munkája után ... A szomszéd szobában felnyöszörög a lányod. Talán szülési fájdalmak?. A férje teát melegít neki. Neked soha senki nem melegített teát. De ezen ne gondolkozz. Álmodozz Inkább. A szomszéd szobában hörög a lányod. A férje csitítgatja. Gyengéden nyugtatja. Megérdemli a szerencsétlen ... Te szerencsés vagy: erős és MÉSZÁROS LÄSZLÖ: Irodalom és kritika Reflexiók I. A /ó történelmi regénynek nem kell ragaszkodnia a fényekhez, ha vissza tudja adni a kor szellemét. Shakespeare történelmibb sok akadémikus történésznél. ' ir Irodalom és valóság: If vára létezik, de főleg mint Edmond Dantes börtöne. ■k A gyakorló kritikus azért mer kritizálni, mert bízik abban, hogy az irodalomtörténet majd kijavítja a tévedéseit, k Az „éppen ellenkezőleg“ gyakran csak az érem másik oldala. •k Sok „meg sértődött“ művész elfelejti, hogy a rossz kritika még jó reklám lehet. k Az irigyeknek van egy be- tsiiletesebb fajtája ts: nem a hátunk mögött Irigykednek, hanem a szemünkbe vágják. ★ A legtöbb művész bizony tiem kritikát vár, hanem diaséretet. Pedig szerénynek kellene lennie, mint egy jó mesterembernek. A mű a fontos, a név csak adminisztratív címke. •k A tények gyárthatók, de az értékeknek születniük kell. ★ Az alkotó ember feje programokkal van teli, míg az en- ciklopedistáé csak adatokkal. ★ Az alkotó munkáért az alkotás öröme a munkadíj. A siker csak prémium, amely sohasem rajiunk múlik. ★ Sokszor a fiatalok azt mondogatják az idősebb írókról: már csak önrnagát ismételgeti az öreg. Pedig gyakran „az öreg“ nem tehet róla, hogy olyanokat kérdeznek tőle, amire ő már régen megfogalmazta a választ, a maga válaszát, jobb, ha valaki önmagát ismételgeti, mint ha másokat ismé telget. ★ Á felkent művészek rľiellett mindig vannak megkent művészek is. keményhúsú. Még most is szebb vagy, mint az a fiatal nő, a saját lányod. És egészséges. Te szerencsés vagy . . — Anyuka, Irén rosszul van — nyit be a vejed. Ne színleld az alvást! A lányodra rájött az epilepsziás görcs... Itt maradsz? Nem mozdulsz!? Még sokszor rá fog jönni. Akkor is, amikor már nem leszel. Sok ember él úgy, mint te. Sokan fognak még belemeredni a sötétbe, felmérve, mit miért tettek eddig, s mit miért nem tettek. Az emberek megszámlálhatatlan sora fog azon töprengeni: hogyan kellene szebben élni. Szebben tartalmasan. A rángatózó nagy test nekiütődik a falnak Tisztán hallod. Átmész: menned kell. Siess, ez a kötelességed. S te is úgy akarod ... Átrohansz, átfogod a ránga- tódzó testet, letörlőd a habot a száláról, megsimítod. Megnyugodott a lányod. Öröm kellene az életedbe. Lopd bele a tiszta örömöket. Át kell gondolnod az évek sorát. összeverődtetek véletlenül az embereddel. Semmibe vetted. Iszik, mert értelmetlen az élete. Elmész eléje a gyárhoz, holnap már szabadon teheted, amit csak akarsz. S együtt jöttök haza. Együtt sem nőttetek magasabbra, a gondok leigáztak. De most aludj. Most igazén al- hatsz. Ez az első éjszaka, hosz- szú-hosszú idő után, amikor megnyugodhatsz. — Hé, asszony! Szóltál? Meg se nyikkantál ... Mitől ébredhetett fel a részeg horkolásából? — Szóltam. Holnap eléd megyek a gyárhoz. — Minek? — Megiszunk egy pohár sört a sarki vendéglőben. Aztán felkapáljuk a kertet. A sezlonról lelógatod a kezed. Az egyik lábad is a földön, mint aki minden pillanatban futni készül. Beleveszve az éjszakába. Mmm kosié liirei rainiii JÁN LABÄTH (Jugoszlávia) Táj Ősszel Állj meg a tükör előtt. Bőrödből már sehová se — Állj meg, nézz körül, És térj vissza önmagadhoz, mérd fel Az utat magadtól magadig, Hozzánk és ismét vissza. Mérd jel Bizalmasan, önnön elhatározásodból, Kétségbeesetten vagy őszintén: A távoli tájak elmaradtak. A félelmetes Szakadékokat már hidak ívelik át. Göröngyös és poros s néha Csupa sáf volt minden utad. És hamiskártyások jártak rajta Meg kitaszítottak, s hogy védekezz ellenük, Meg kellett szabadulnod tőlük. Nagy hőségek kísértek és rádragadt az ing. Nagy esők Es nagy telek. De díszes Májusok is, Hegyeken-völgyeken, mindenfélék. És nyarak, amikor fölgyülemlett a munka. És őszök, amikor behordtuk a termést, s amikor Gazdagok lettünk. ». És itt volt mindenekelőtt az ifjúságunk. A többi már csak később jött. Ne vádolj minket. Talán nem is lehetett másképp, Talán nem váltunk be, vagy tudatlanok voltunk, Talán a lányaid majd, a fiaid, Akik nőttán nőnek, Talán ők majd kinevetnek És megvetnek minket. Az elmúlás törvénye ez. De még mindig marad egy kevés időnk túlélni mindezt. Nézz szét hát magad körül, Hogy magadba beláthass, Nézz magadba, Hogy oldalvást is láthass: Valami történt velünk. Nem akarjuk Bevallani, hogy eljártak az évek, Hogy mögöttünk már az utódok állnak sort jogaikért. Talán nem éltünk úgy, ahogy kell. Talán nem élünk úgy, ahogy illik. De a mi életünk volt ez és az is marad Mindig És örökre, A mi egyetlen Életünk. ' ALEXANDER KORMOS (Magyarország) Tenger minden folyó a szívbe ömlik csak az öröm fordult vissza a medrében a szív örökös hullámzással mégis tovább dobog a mélység s az égbolt között a felszínt keresi hol ha fel jő a HOLD a dagály az égig löki a tengermélyig az apály DUŠAN SVETLÍK (Románia) Séta közben És a pusztai alkonyatban könnyezni kezdett az égbolt, a szántóföldi barázdák fái fölött, a puhára ázott rögök fölött. Emlékszemforró ujjaim közé, markomba fogtam egy darabka rögöt. Nedves volt, nehéz, legbelül száraz, szomjas mégis, kegyetlen szelek szítták ki nedvét ... Fölemeltem öt, a faárnyékban elhagyottat, a földet akartam érezni a markomban, az ujjaim között, fölkaparni körömmel a kocsiútról az elárvult keréknyomokat, hogy ismét visszahajítsam, bele egy gyönyörű emlékbe. Tóth László fordításai 1976. XI. 1. 4 MŰFORDÍTÓINK műhelyéből
