Új Szó, 1976. november (29. évfolyam, 260-285. szám)
1976-11-20 / 277. szám, szombat
Hadsereg nélküli tábornokok ÜJABB BIZONYÍTÉKOK AZ EMIGRÁNSOK FELFORGATÓ TEVÉKENYSÉGÉRŐL Amint már hírül adtuk, szerdán Bratislavában bemutatták az újságíróknak Marián Slamefi mérnököt, a csehszlovák hírszerző szolgálat közelmúltban hazatért munkatársat. Ki is ez a bátor fiatal férfi, aki váUalva a megbízatással járó kockázatot, oly fontos szolgálatot tett harájának ? Közép-Szlovákiában, Zvolenskú Slatinábán született. Diákkorában <— a Komáromi Gépipari Szakközépiskolában érettségizett — aktívan dolgozott az ifjúsági szervezetben. Mozgalmi munkájával és politikai elkötelezettségével már fiatalon kiérdemelte a párt bizalmát, 3958-ban tagjelölt, két évvel később párttag lett. Kitanulta a marós szakmát majd beiratkozott a Szlovák Műszaki Főiskola Gépészmérnöki Karára, és 1908-ban mérnöki oklevelei szerzett. Alapos felkészítés után fontos küldetésre vállalkozott: hírszerző szolgálatunk tagjaként Nyugatra ment. Feladata a szlovák emigráns szervezetek tevékenységének, terveinek megismerése és a többi hasonló szervezethez fűződő kapcsolatuk felderítése volt. Először segédmunkás volt egy müncheni sörgyárban, majd marósként helyezkedett el a EMW cégnél. Az utóbbi években már mint mérnök az ismert Siemens cégnél dolgozott. Rövid idő alatt sikerült kapcsolatot kötnie az emigránsokkal. Ügyességét mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy alig néhány hónappal megérkezése után Durčanský- nak, a volt fasiszta miniszternek, a ludák emigránsok vezetőjének ajánlására megválasztották az Európai Föderaliszti- kus Párt szlovák szekciójának főtitkárává. Később, mint a szekció elnöke és a párt európai végrehajtó bizottságának tagja szoros kapcsolatba került a Szlovákok Világkongresszusával és más emigráns szeparatista szervezetekkel. Ily módon rengeteg bizonyítékot gyűjtött az emigráns szervezetek Csehszlovákiu-ellenes tevékenységéről, arról, hogy ezek a szervezetek a nyugati országok hivatalos köreinek támogatását élvezik, közvetlen kapcsolatban állnak a CÍA-val és más hírszerzőszervekkel, különféle felforgató akciókat szerveznek — sok esetben más nemzetiségű emigráns szervezetekkel együttműködve — Csehszlovákia és a többi szocialista ország ellen. Marián Slameň teljesítve küldetését, nyáron az NSZK-ból más nyugat-európai országokba távozott. ^Feladatait Itt is teljesítette, és a közelmúltban visszatért hazájába. Az említett sajtóértekezleten tett leleplező nyilatkozatát már ismerik olvasóink. Sok érdekeset mondott azonban a hazai és a külföldi újságírók kérdéseire adott válaszaiban is. Üj szervezet régi célokkal Többek közölt részletesen ismertette a Szlovákok Világ- kongresszusa emigráns szervezet tevékenységét. Ez a zeng- zetes nevű emigráns szervezet 19T0-ben alakult. Miután a nyugati hatalmak kísérlete Csehszlovákiának a szocialista tábortól való elszakítására kudarcot vallott, megváltoztatták taktikájukat, és többek között a szlovák emigránsokat is eszköznek szemelte« ki a szocialista rendszer elleni harcukban. Az emigránsok sorait megerősítették azok, akik 1968— 1969-ben elárulták hazájukat, és így felmerült az a gondolat, hogy közös szervezetben kellene egyesíteni a régi és az új emigránsokat, valamint a Kanadában és az USA-ban élő szlovákok szervezeteit. A kezdeményezők — a CIA-val a hátuk mögött — Ďurjanský és Kirschbaum voltak, akikhez később az egyes szervezetek 'vezetői és egyházi személyiségek js csatlakoztak. A szervezet, amelynek elnökévé Stefan Románt, a Kanadában élő szlovák származású multimilliomost szemelték ki, hivatalosan kulturális-társadalmi Intézmény, és ezen a címen anyagi támogatást kap a kormányszervektől. A valóságban azonban szeparatista, szocialista-ellenes, felforgató tevékenységet fejt ki. Fő célja köztársaságunk szövetségi rendezésének felszámolása és Szlovákiának a nyugat-európai államok szövetségéhez való csatolása. Vezetői nemcsak a szlovák emigránsok, hanem az egész szlovák nemzet szószólóinak tartják magukat. Az emigráns papság Amint a hírszerző elmondotta, a CIA a szlovákiai lakosság egy részének vallásosságát is leforgató tevékenységre próbálja felhasználni Tudják, hogy Marián SIámon a Vatikán az egyes szocialista országokkal, köztük Csehszlovákiával is, tárgyalásokat folytat az egyház és az állam viszonyáról. Tisztában vannak azzal, hogy a mindkét fél számára elfogadható megoldás hozzájárulna az európai feszültség enyhítéséhez, és fokozná a helsinki Záróokmány jelentőségét. Éppen ez ellen küzd a CIA, és céljai megvalósítására igénybe veszi a Szlovákok Világszövetségében tevékenykedő papokat, valamint a római Ciril és Melód Intézetet. Sok pap az ellenséges ideológia terjesztői közé tartozik. Folyóiratokat adnak ki — Római hangok, Pro Fratribus — amelyek ugyan a vallással kapcsolatos anyagokat közlik, de valamennyi szocialistaellenes szellemben íródik. A legkezde- ményezőbb közülük Hlinica püspök, aki olyan messzire megy, hogy bírálja és elítéli a józanul gondolkodó vatikáni politikusokat is. Számos, hasonló nézeteket valló pappal együtt minden eszközt megragad Csehszlovákia rágalmazására és befeketítéséro. Többségük annak idején a fasisztákkal kollaborált, és a háború után a hívek haragjától félve külföldre menekült. Ellentétek az emigránsok között A régi emigránsok az idő múlásával egészen törvényszerűen elvesztik kapcsolatukat volt hazájukkal, és így egyre- kevesebb érdekes információval szolgálhatnak a kémközpontok- nak. 1968—-69-ben az új emigránsok érkezése felpezsdítette tevékenységüket, és a kommunizmus elleni harcukban új módszereket kezdtek érvényesíteni. Az új emigránsok olcsó politikai, katonai és gazdasági hírforrást jelentettek nemcsak az emigráns .szervezetek vezetői, hanem a hírszerző központok számára is. Ugyanakkor a „friss erő“ jogos aggodalmat keltett és kelt a háború utáni emigránsok között, attól félnek, hogy elvesztik a politikai és a gazdasági pozíciókat, kenyréadóik kegyeit. Ezért a két csoport között könyörtelen versengés folyik. Terrorista szervezet Egész szélsőséges programot hirdet az ún. szlovák forradalmi hadsereg. A megalakulásáról szóló első hírek még az emigráns kőikben is kétségeket keltettek. Például a Slovák v Amerike című lap ezt írta: „ßenki sem tudta, ki áll a szervtízet mögött, ki pénzeli és milyen célokat követ“,. Az ún. s' űovák forradalmi hadsereg kalandorok és őrültek szervezete, akik minden eszközzel, a terrort és erőszakot is beleértve, harcolnak a béke és a szocializmus ellen. Programjuk, amelyet a New Yorkban megjelenő Slobodné Slovensko ismertetett, a terrorista tevékenység, a kommunizmus elleni fegyveres harc. Közben a demokráciára hivatkoznak, istenhez és a §a5ttni Szűz Máriához, Szlovákia patrónájához folyamodnak segítségért. Az ilyen ún. felszabadító hadseregek a CIA irányítása alatt állnak, omit a Congressional Record 8. száma is bizonyít. Már meg is kezdték konkrét tevékenységüket: fenyegetéssel, megfélemlítéssel hazaárulásra próbálják kényszeríteni a szocialista országok külföldön dolgozó állampolgárait. A Szlovákok Vilagkongresz- szusa tud erről a terrorista tevékenységről, de ennek ellenére nem határolja el magát a szervezettől. Tulajdonképpen nem is teheti, hiszen több vezetője így Krištof Greiner, a szervezési osztály vezetője is, aktív támogatói közé tartozik. . Sokatmondó a lengyel és a szlovák forradalmi hadsereg közös közleménye, amely többek között leszögezi: egybe kell hanoglni az ellenállási hadműveleteket, meg kell követelni, hogy a „hadsereg harcosait“ a fegyveres erők tagjainak tekintsék, és a szocialista országok polgárait kormányellenes cselekedetekre kell felhívni. Nyíltan be.smerik, hogy már több hasonló nyilatkozatot írtak alá. Az elmondottakból nyilvánvaló, hogy terrorista akciókat készítenek elő a szocialista országok területén, valamint a világ többi haladó erői ellen. Helsinki csalódást okozott... Jellemző, hogy a Szlovákok Világkongresszusának vezetői között mély csalódást váltott ki a nyugati hatalmak politikai irányvonala, az, hogy hivatalosan lemondtak a hidegháborútól, és aláírták a helsinki Záróokmányt. Attól félnek, hogy kénytnlenek lesznek korlátozni politikai tevékenységüket, természetesen csak akkor, ha a Záróokmány kövotkezete- sen megvalósul. František Braxator, a szervezet európai alelnöke ezt ezekkel a szavakkal fejezte ki: „Helsinki bece- menlezte a második világháború eredményeit“. A Horizont és a Slobodné Slovensko című lapok állandóan élesen támadják és bírálják a helsinki eredményeket. A Szlovákok Világkongresz- szusa a többi emigráns szervezettel együtt arra törekszik, hogy ezek az eredmények ne érvényesüljenek a gyakorlati életben. Rágalmakon, hazugságokon alapuló számos akciót terveznek, amelyekkel hátráltatni akarják a belgrádi találkozó előkészítését, és mérgezik a légkört. • * * Marián Slameň hét év alatt alaposan megismerte a szlovák politikai emigránsok — a volt ludák kierofasiszta vezetők és burzsoá politikusok, az 1968— 69. évi válságot előidéző ellenforradalmár, jobboldali erők — áruló tevékenységét és politikai céljait. Leleplezte, hogy gyűlöletükben, elvakultságukban még az erőszak alkalmazásától sem riadnak vissza. Ugyanakkor rámutatott, hogy a külföldön élő szlovákok többsége pozitívan viszonyul régi hazájához, tudja, hogy Ďurcanský, Roman és a hasonló típusú politikai hajótöröttek céljai ellentétben állnak érdekeikkel, az emberek millióinak békevágyával. A reakciós szeparatista erők fokozatosan elvesztik pozícióikat, s ma már nyugodtan hadsereg nélküli tábornokoknak nevezhetjük őket. Bármit is tesznek, bármilyen támogatást is kapnak a militarista reakciós köröktől, nem tudják meghiúsítani a szocialista államok békepolitikáját, nem tudják megakadályozni a nemzetközi helyzet kedvező alakulását. ~-r— Szoktam vagy szakok? Ki nem hallott már jUyenfélo mondatokat: én is oda szokok járni, esténként olvasni, szó kok stb.? A fejlettebb ízlésíiek, a nyelvileg igényesebbek azonban ezt — hangosan vagy magukban — kijavítják, mert nem szokunk így beszélni, ha jobban, szebben akarjuk kifejezni masunkat, s főleg nem szokunk így írni. Ha ige- alakkal közöljük, hogv valamit t^nni vagy valamilyennek lenni szokása valakinek, a szokik ige múlt ideiű alakját szoktuk használni: szokott hírni moziba; jő szokott lenni a gyerek. Ennek az igének azonban m is jelentésében élnek jelen idejű alakjai is: könnyen járomba vagy igába szokik a fiatal állat; igekötős összetételei is mind használatosak jelen Időben is: vagy megszokik, vagy megszökik; r á s z o k ik az irtásra; hozzászokik a korai felkeléshez; stb. Mi az oka, hogy az előző jelentésben, tehát hogy valamit tenni, valamilyennek lenni szokása valakinek, csak a múlt idejű alak használatos az igényesebb nyelvben, más szóval: hogyan jelentheti a szoktam múlt idejű igealak azt, hogy most szokásom? Ennek a kialakulását körülbelül úgy képzeljük el, hogy például a szoktam olvasni eredetileg azt jelentette: hozzászoktam az olvasáshoz, rászoktam az olvasásra, megszoktam’ és most, ennek eredményeképpen .szokásom az olvasás’. Általánosítva az történik itt, hogy tudatunkban a befejezett történés által előidézett állapot lép előérbe. A régi nyelvben az elhittem igealak is előfordult .hiszem’, tehát jelen idejű értelemben. Faludi Ferenctől a következő mondatot idézhetjük: „Ha rajtad állana: csak elhittem, tisztán kisepernéd a városból azokat az úrfiakat.“ Ez az elhittem alak azonban kiveszett a nyelvből. A szoktam története viszont nem zárult le azzal, hogy kialakult, hanem — minthogy a befejezett történést már nem érezzük ki belőle — a nyelvérzék hajlandó jelen idejű alakot használni ebben a jelentésben is. A nyelvjárásokban, a népnyelvben egészen közönséges: el szokok én menni minden héten a piacra; úgy szók tenni; Dugonics példabeszédei között találjuk ezt: „A pásztor nyírni szók ja, nem nyúzni a’ juhot.“ A XIX. század első felében az irodalomban is gyakori. Arany lános műveiből is idézhetünk rá több példát. A Buda Halála 10. énekénen például ezt írja: De mikor estenden csillapodott vére, Nagy félelem állt hé, a harag helyére, Félelem és bánat kezdte szívét vájni, Mint seb, ütéskor nem, azután szók fájni. Vagy egy másik példa ugyanebből az énekből: Budaszállás ahhoz, gondolom én, semmi, Ahogy itt a népség jőni szók és menni. A népnyelvi és a szórványosan előforduló irodalmi használat mégsem szentesítette ezt az alakot. Arany is nyilván határozott stilisztikai eszközként él vele: a régies hangulatot tájnyelvi kifejezésformával akarja még inkább előidézni. Más stílusú műveiben, prózai írásaiban aligha találnánk ilyen példákat. De ha előfordulna is ilyen, az már bizonyos, hogy mai irodalmi nyelvünk és -az igényesebb köznyelv csak a forma szerint múlt idejű, befejezett történé^ű alakot használja, tehát meg szoktam tenni, el szokta m menni, nem pedig meg szokom tenni, el szokok menni. Nyelvművelő irodalmunk sem menti, bár nyelvjárási és irodalmi példákkal — mint láttuk — menthetné. Ugyanúgy kifogásoljuk ezt, mint a nyelvjárásokban szintén gyakori „s«/i-süA:"-nyelvet (a tudhassuk, láthassuk-iéléket a tudhatjuk, láthatjuk helyett), és ahogy az írott nyelvben nem engedünk a -ban, -ben és a -ba, -be határozott megkülönböztetéséből. PAPP LÁSZLÓ j romiokon csókolt a múMM zsa, miközben Bratislavában, vasárnap éjszaka, a Bajkál utcán, a tizenegyórás és egyben utolsó autóbuszra várakoztam. Ahogy teltek a percek, úgy erősödött a szél és az eső, s éjfél után már mindkettő szemtelenül viselkedett: a szél lekapta fejemről a kalapomat, az eső pedig becsorgott a nyakamba. Többszöri telefonhívás után negyed kettőkor végre megérkezett az autóbusz. Ekkor már éreztem, hogy alkotnom kell. Gyönyörű szép verset, költői kérdésekkel, időmértékes sorokba szedve a mondanivalót. Megkérdezem azoktól, akik megfeledkeztek rólam, hogy tudtak-e aludni. Bizonyára nem, mert én azon az éjszakán édesanyukájukkal együtt nagyon sokat emlegettem őket. Az ihlet — a fej- és torokfájással együtt — még másnap reggel is hatalmában tartott, így nagy elhatározással nyitottam be a mostoha üzem irodájába. Kértem a panaszkönyvet és vázoltain a „mű“ mondanivalóját. — Rossz helyen kopogtat — mondta a kisablak mögül egy kellemes hang. Egyben megnyugtatott, ne búsuljak, nem én vagyok az első, akit visz- szautasít. Az igaz, hogy az irodájuk csak húsz lépésre van a központi buszállomástól, sőt „ÚJÍTÁS” panaszkönyvük is van, de annak szűztiszta fehér lapjára csak akkor írhatok, ha ellenük lesz kifogásom. Mondjuk, ha egyszer a havijegy áráért egy tavalyi mozijegyet nyomnak a kezembe. Megtudtam még, hogy az én mondanivalóm egy másik panaszkönyvbe tartozik, de az-a garázsban van letétben. Ott vannak az autóbuszok a vezetők és a kalauzok, tehát oda tartoznak a közlekedési témák is. Ez csak logikus! Az igaz, a garázs vagy másfél kilométernyire van, de ha komolyak az irodalmi szándékaim, ez nem lehet akadály. Akárcsak az sem, hogy a garázsban „civilnek“ semmi keresnivalója sincs, de ha igazolom, hogy rendes honpolgár vagyok, akkor a portás beenged. Az iroda előtt megálltam. Balra a garázs, jobbra — és mindössze húsz lépésre — a perceken belül induló autóbusz. Panaszkodni akartam, de — sokakhoz hasonlóan — a kocogást nem kedvelem. Ezt minden bizonnyal azok is tudják, akik olyan messzire vitték a panaszkönyvet. Milyen ötletes. Sőt, újítási Vajon benyújtották-e szabadalmaztatásra? Érdemes, hiszen ha elfogadják, az újításért jutalom jár. Vagy biztosabb a panasz- mentes közlekedésért járó prémium? ... EGRI FERENC 1976. XI. 20.
