Új Szó, 1976. október (29. évfolyam, 234-259. szám)
1976-10-11 / 242. szám, hétfő
Héttő, 1976. X. 11. A NAP kel — Nyugat-Szlovákia: 6.07, nyugszik- 17.11 — Közép-Szlovákia: 5.59, nyugszik: 17.05 — Kelet-Szlovákia: 5.51, nyugszik: 16.55 órakor A HOLD kel: 18.38, nyugszik: 9.03 órakor Névnapjukon szeretettel köszön tjük Levelezőink írják BRIGITTA — VALENTÍNA nevű kedves olvasóinkat 1906-ban ezen'a napon általános sztrájkba léple|< a budapesti siitőmunkások; a megegyezés 10 órás munkaidőt és a szociális körül igények javulását biztosította @/^ia9fi-ban halt meg Anton Bruckner osztrák zeneszerző és orgonista (szül.: 1824). 1DÖJÄRÄS Reggel és helyenként még a délelőtti órákban is az alacsonyabban fekvő helyeken köd, vagy ködszitálás. A köd feloszlása után derült idő, vagy kisebb átfutó felhőzet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18—22 fok. Gyenge szél. MIT TUDSZ A SZOVJETUNIÓRÓL A „Mit tudsz a Szovjetunióról?“ című nevelési-művelődési verseny jelentős mértékben hozzájárult ahhoz, hogy elmélyítse a Szovjetunióhoz fűződő barátságunkat és bővítse ismereteinket e testvéri országról. A CSSZBSZ városi és járási bizottságainak kezdeményezésére rendezett verseny népszerűségét bizonyítja az is, hogy tavaly 3700 egyéni versenyt rendeztek, amelyen 458 000 versenyző vett részt. Ez évtől a verseny országos jellegű lesz. Politikai és szervezési szempontból a CSSZBSZ Szlovákiai Központi Bizottsága, a SZISZ Szlovákiai Központi Bizottsága és a Szlovák Oktatásügyi Minisztérium gondoskodik a rendezvények realizálásáról. • Kurt Jürgens színészt az osztrák oktatásügyi miniszter professzori címmel tüntette ki. Kurt Jürgens hatvanéves. BEMUTATKOZTAK A KÉPVISELŐJELÖLTEK Zlatná na Oslrovén (Csallóköz- aranyoson). a napokban tartottak ünnepi gyűlést, amelyen a választópolgárok megismerkedtek a Szövetségi Gyűlés, a Szlovák Nemzeti Tanács, valamint a járási és a helyi nemzeti bizottság képviselőjelöltjeivel. Az ülés második részében a hnb elnöke, Seneši elvtárs beszámolt a lakosságnak az eddig elért eredményekről, majd pedig ismertette az áj választási program feladatait. Michelberger Natália A NAPOKBAN MEGKEZDTÉK a borszőlő szüretelését a Hrobo- üovói (Alistáli) Efsz 60 hektáros szőlőkertészetében. Vimmer László, a szövetkezet elnöke nagyon elégedett a terméseredményekkel. A tervezett 80 mázsa helyett 120 mázsás hektárhozamokat értek el. Rekord- eredményt értek el a Rajnai Rizling, a Müller Thurgau és a Zöldveltlin fajtákból. A must cukorfoka jó, 17—19 százalékos. Krascsenics Géza A NYITRAI MAGASÉPÍTŐ VÁLLALAT igazgatósága a napokban értékelte a legjobb ifjúsági munkabrigádokat. Első helyen a Nové Záinky-i (érsekújvári) Építési Szerelő Vállalat Karol Árpás vezette öttagú villanyszerelő brigádja végzett. Második lett a Nyitrai Építőipari Vállalat héttagú lakatosbrigádja, a harmadik pedig a Nyitrai Építési Szerelő Vállalat 15 tagú festőbrigádja lett. Az említett csoportok dolgozói valamennyien a Szocialista Ifjúsági Szövetség tagjai és munkájukban felhasználják Baszov szovjet újító módszereit. Száraz Pál • A világ csaknem száz népének irodalmát öleli fel, s megközelítőleg 3200 íróról nyújt tájékoztatást a Gondolat Kiadónál az idén megjelenő Világirodalmi Kisenciklopédia. A kiadvány olyan esztétikai és irodalomtörténeti információkat is tartalmaz, amelyek az olvasók legszélesebb köreit érdeklik. A rendőrök segítőtársa Rendőrségi kutyavezetők szlovákiai versenye A kutya volt az az első ál- lat, amelyet az ember megszelídített. Hűséges és önzetlen barát, és az embernek már sok évszázada kiváló szolgálatokat tesz. Ezért joggal mondják azt, hogy a kutya az ember leghűségesebb barátja. A búuügyi rendőrség még a mai modern „technikai vívmányok mellett sem nélkülözheti a jó rendőrkutyát, és a rendőrőrszemek som lehetnek meg védelmező nélkül. Ezért nem véletlen, hogy a szolgálati kinológia egyre nagyobb szerepet tölt be a közbiztonsági szervek munkájában. A kutyavezetők és kutyák kiváló munkáját egyöntetűen bizonyítják a statisztika adatai is, melyek szerint Szlovákiában csupán az elmúlt évben több mint 1250 esetben használták fel a nyomozókutyákat a szag- nyomok alapján történő nyom- ravezetésre. Többek között velük sikerült négy gyilkosság, lß rablás, több mint 250 betörés, több tíz lakásfosztogatás és 40 autófosztogatás körülményeit kideríteni. A rendőrkutya nevelésének és a rendőrség szolgálatában való felhasználásának hatalmas je- lpntősógét bizonyította a Közbiztonsági x’estület kutyavezetőinek ötödik szlovákiai versenye is, amelyet a Szlovák Belügyminisztérium rendezett meg a nyitrai járásbeli Jelenicén. A három versenyfeladatban a legtöbb pontot és ezzel a legjobb kutyavezetői címet a Veľký Krtíš-1 Pavel Kunštár főtörzsőrmester Klip nevű kutyájával nyerte el. A második helyen a žilinai fozef Pohánka őrmester végzett Bőd nevű kutyájával, a harmadik helyet pedig a bratislavai Bohusiav Mihalo- viC nendőrfőtörzsőrmester foglalta el Dax nevű kutyájával. Az ilyen rendezvényen való részvételt mind a kutyavezetőnek, mind pedig a szolgálati kutyának igen igényes mindennapi felkészülése előzi meg. Ez a rendszeres munka fokozza a kutya képességeit és a kutyavezető kezdeményezését. Az ő munkájuk célja, hogy csökkenjen a bűnözés és egyetlenegy tettes se kerülhese el a megérdemelt büntetést. MARTIN HRÜZ Tizenhét magyar építőipari szervezet vesz részt a budapes- ti új orvosi kar 24 emeletes objoktumának építésében. A korszerű tantermek, előadótermek, laboratóriumok minden igényt kielégítenek. Az épületet a következő évben adják át rendeltetésének. Felvételünkön a befejezés előtt álló épület látható. (Felvétel: CSTK-MTI) Frenstát pod Radhoštém körzetében már 1966 óta végeznek kutatófúrásokat. A munkát a közelmúltban siker koronázta és nagyobb mélységben kb. 10 méter vastag, kokszolható és nagy kalóriaértékű szénréteget fedeztek fel. Képünkön dr. Zdenék Slra- koš geológus (jobb oldalon) Miroslav Kadlec előmunkással az egyik trojanovicei próbafúrásból származó szénmintát vizsgálja. (Felvétel: CSTK) A hét végére lehííSés várható Egyelőre még tart a szép idő A múlt hét végén nálunk túl-, nyomórészt borús idő volt, helyenként esővel. Ezután az időjárás lényegesen megváltozott. Délnyugat felől Közép-Európa és a Balkán félsziget fölé nagy kiterjedésű, magas nyomású légtömeg húzódott, melynek hatására a hét második felében lényegesen javait az időjárás és a nap folyamán fokozatosan felmelegedett a levegő. A meleg visszatértével állandósult időjárást vénasszonyok nyarának szoktuk nevezni. Reggeli ködökkel tarkított állandósult időjárás uralkodott Magyarországon és Közép-Európa többi országában is. Dél-Európá- ban, ahol túlnyomórészt derült volt az idő, jelentős felmelegedés volt tapasztalható. Például Olaszországban, Görögországban és az Adria partvidékén a legmagasabb nappali hőmérséklet elérte a 25— 28 fokot, sőt Dél-Spauyolnrszág- ból 30—32 fokos hőmérsékletet jelentettek. Ezzel szemben Skandináviában, Finnországban, valamint a Szovjetunió északi részén változó és hűvös időjárás uralkodott, helyenként csapadékkal. Itt a reggeli hőmérséklet csak 5—11 fok volt. A Közép-Európa és a Balkán fölött elhelyezkedő légtömegek nyomása fokozatosan csökken, az időjárásra gyakorolt hatása azonban nálunk egyelőre még tovább tart. Később az említett magas nyomású légtömeg délkelet felé húzódik és helyét fokozatosan az Atlanti-óceántól Közép-Európa felé haladó nedves és hideg óceáni légtömeg foglalja el, amely a hét második felében jelentős mértékben kezdi majd befolyásolni a Kárpát-medence időjárását. Várható időjárás október 11-től 17-ig: Hajnalban az alacsonyabb fekvésű helyeken ismét köd, vagy ködszitálás, amely helyenként a délelőtt folyamán sem oszlik fel. A köd feloszlása után derült idő, vagy változóan felhős idő várható. Az éjszakai hőmérséklet 6—10 fok, a legmagasabb nappali hőmérséklet 20—23 fok körül alakul, helyenként, ahol a köd a délelőtt folyamán is megmarad, a legmagasabb nappali hőmérséklet 17—19 fok lesz. A hegyekben túlnyomórészt derült idő várható, a tenger fölölti 1500 méter magasságban 12—13 fokos hőmérséklettel. Később, főképp a hét második felében nyugat felől változó jellegű időjárás várható, helyenként megismétlődő esőkkel. Ezzel egyidejűleg a hét végén fokozatosan csökken mind a nappali, mind az éjszakai hőmérséklet. A változó hűvös időjárással a hét második felében hegyvidékeken Is számolhatunk. P. F. ■ A Szlovák Tudományos Akadémia tudományos dolgozóinak házában Smolenicén tegnap fejeződött be a materializmussal és a strukturalizmussal foglalkozó háromnapos tudományos konferencia, amelyet a Szlovák Tudományos Akadémia filozófiai és szociológiai intézete rendezett. Ezen 70 tudományos dolgozó vett részt a Szlovák Tudományos Akadémia társadalomtudományi intézeteiből. ■ Martin Benka nemzeti művész műveiből kiállítás nyílik szeptember 16-án a bécsi Pálffy palotában. A látogatók a hónap végéig gyönyörködhetnek a modern szlovákiai képzőművészet egyik megalapítójának alkótásaiban. • Eugéne Guillevic francia költő és műfordító kapta a sztrugai költészeti esték fesztiváljának idei aranykoszorúját. Az 1907-ben, a bretagne i Car- nac ban született Eugéne Guil- levic-nelc eddig tizenöt verses- kötete jelent meg. ■ Csaknem másfél millió nyugatnémet állampolgár szeszes ital fogyasztásában, illetve kábítószer élvezésében keresi a magára maradottságból kivezető utat — hozta nyilvánosságra a nyugatnémet evangélikus egyház statisztikája. Az adatok szerint 46 000 különböző életkorú nyugatnémet állampolgár fordult segítségért az egyház hivatalaihoz, hogy megszabadulhasson a rossz szokástól. ■ A zvoleni Tajovský Színházban tegnapelőtt este bemutatták Szo- foklész Oidi- pusz című klasszikus tragédiáját Vojtech Mihálik költő fordításában. A színház új kísérleti stúdiójának drámai együttese Andrej Turcan rendező vezetésével ezen az előadáson mutatkozott be első alkalommal. Mi Hol 9 Mikor “ Mozik műsora BRATISLAVA fl» POHRANIČNÍK: Ide a tollatl (cseh] 15.45, 18.15, 20.45 « HVIEZDA: Ilyen nagy pénz hamis is lehet (fr.) 15.30, 18. 20.30, © SLOVAJSh Szerelmi bűntény7 (olasz) 15.30, 18, 20.30 © DUKLA: A három testőr (fr.) 15.30, 18, 20.30 ® PRAHA: Ha megdühödünk, gonoszak leszünk (olasz) 11, 13.30, 16, 18.30, 21 © METROPOL: Szenilitás (olasz) 15.30, 18, 20.30. KOSICE ® SLOVAN: Paclio, a betyár (szlovák) ® DRUŽBA: Sok hűhó semmiért (szovjet) # ŰSMEV: Nyári intermezzo (cseh) 0 TATRA: Újoncok (lengyel) ® PARTIZÁN: A bátrak nem hátrálnak meg (román). Színházak műsora # BRATISLAVAI NEMZETI SZÍNHÁZ: Bratislavai Zenei Hetek (19) # KOSICEI NEMZETI SZÍNHÁZ: Cigányszerelem (19). Magyar adás (a 295,3 méteres hullámon): 7.00: Hírek, időjárás, műsorismertetés. 7.10: Sporthírek. 7.19: Reggeli zene, kb. 7.30: Tudósítóink írják. 7.55: Hírek. 12.00: Hírek. 12.10: Sport és muzsika. 12.40: Népi muzsika. 12.55: Szemelvények a napi sajtóból. 15.00: Napi krónika. Tv-műsor BRATISLAVA 15.40: Hírek. 15.45: Orosz nyelvklub. 16.15: Kelet-szlovákiai híradó. 16.35: Pionírvezetők műsora. 17.05: Középiskolások műsora. 17.45: D. Novotná: Egészséges özvegy, tévékomédia. 18.40: Esti mese. 19 00: TV Híradó. 19.30: A CSKP XV. kongresszusának határozatai. 20.00: Ch. Barnard—S. Stander: Nemkívánatos, tévéjáték. 21.25: TV Híradó. 21.50: Nálunk Sriíacieben, doku- mentumfilm. II. műsor 17.50: Sporthíradó. 19.00: TV Híradó. 19.30: Német nyelvlecke haladóknak. 20.00: Kirstl, a narvai kisiskolás, finn dokumentumfilm. 20.30: Portugália — viharos ősz, szovjet dokumentumíilm. Műsorváltozás lehetséges! ■ A Szovjetunióban újabb univerzális repülőgéptípus került forgalomba a napokban. A JAK—lö T jelzésű kisméretű gép Alekszandr Jakovjev tervezőirodájában készült, s mint a saj- tóieientések beszámoltak róla, utasszállítás^a, postagépnek, me n t ő re p U1 ő gé p ne k, te ha r s z á 1 - lításra és oktatásra egyaránt alkalmazható. A JAK—18 T óránkénti sebessége 300 kilométer, legnagyobb repülési távolsága 1000 kilométer, repülési magassága pedig 5,5 kilométer. ■ Tegnap Bratislavába érkezett a Moszkvai Zenei Színház 70 tagú kamaraegyüttese Gena- gyij Rozsgyesztvenszkij, a Szovjetunió nemzeti művésze, Lenin-díjjal kitüntetett karnagy vezetésével. A moszkvai művészek a Bratislavai Zenei Ünnepségek keretében a Szlovák Nemzeti Színházban bemutatják Sosztakovics: Orr című operáját, majd Paskevics: Fösvény című operáját. Paskevics operáját október 13-án Banská Bystricán, október 15-én pedig Trnaván is bemutatják. Index: 48 011 Kiadja Szlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága. Szerkeszti a szerkesztő bizottság. Főszerkesztő: Dr. Rabay Zoltán, CSc. Helyettes főszerkesztők: Szarka István és Csstö János. Vezető titkár: Gál László. Szerkesztőség: 893 38 Bratislava. Gorkého 10. Telfon: 169, 312 52, főszerkesztő: 532-20, titkárság: 550-18, sportrovat: 505-29 gazdasági ügyek: 506 39. Távíró: 082308, Pravda — Kiadóvállalat Bratislava, Volgogradská 8. Nyomja a Pravda, az SZLKP nyomdavállalata — Pravda Nyomdaüzeme, Bratislava, Štúrova 4. Hirdető- iroda: Vajanského nábrežie 13/A/ll,, telefon: 551-83, 544-51, Az Oj Szó előfizetési díja havonta — a vasárnapi számmal együtt — 14,70 korona. Az Oj Szó vasárnapi számának külön előfizetése negyedévenként 13 korona. Terjeszti a Postai Hírlapszolgálat, Előfizetéseket elfogad minden postai kézbesítő. Külföldi megrendelések PNS — ústredná expedícia o dovoz tiače, Gottwaidovo námestie 48/VII.