Új Szó, 1976. október (29. évfolyam, 234-259. szám)

1976-10-09 / 241. szám, szombat

Harmadszor a skótokkal a VB-részvételért Szerdán a Sparta Praha pályáján 17.00 órakor adja meg a jelet az olasz Miclielotti a Csehszlo­vákia—Skócia labdarúgó VB-selejtező kezdetére. Skócia és Csehszlovákia labdarúgó-válogatottja egyaránt ott szeretne lenni az 1973-as világbaj­noki mezőnyben, do ez csak egyiküknek sikerül­het. A nagy becsvágyó skótok szívesen vennék az újdonsült Furópa-bajnnk elleni győzelmet, a csehszlovák labdarúgók pedig ismét bizonyítani akarják, hogy nem véletlenül lettek földrészünk legjobbjai és megilleti őket az argentínai tizen­hatos döntő egyik helye. Immár harmaúízben találko­zik egymással Csehszlovákia és Skócia labdarúgó-válogatottja világbajnoki selejtező csoport­ban. Az ide vonatkozó mérleg kiegyensúlyozott. A csehszlo­vák válogatott 1961-ben a skó­tok rovására utazott a chilei világbajnokságra, a skótok vi­szont 1973-ban a csehszlovák csapat elmarasztalásával sze­reztek jogot a világbajnoki sze­replésre, csapatunk helyett ők voltak az NSZK-ban sorra ke­rült 1974-es VB résztvevői. Csehszlovák szempontból bal­sikeres volt az első találkozás a legjobb skót labdarúgókkal. Prágában 1937-ben Skócia 3:1 arányú győzelmet aratott, a glasgowi visszavágón pedig 5:0 arányban bizonyult jobbnak együttesünknél. Ez a két vere­ség mindmáig erősen befolyá­solja eddigi mérlegünket. A második világháború után a csehszlovák labdarúgás sok­kal sikeresebben szerepelt a skótok ellen. Az eddigi találko­zók közül a Skóciában megren­dezettek egyaránt hazai győzel­met hoztak a csehszlovák lab­darúgók idehaza ugyancsak si­keresek voltak, sőt a semleges pályán Brüsszelben megrende­zett újabb világbajnoki selejte­zőt, bár hosszabbításban, 4:2 arányban nyerték meg. Még egyszer játszott Cseh­szlovákia válogatottja Skóciá­val semleges pályán, mégpedig 1972-ben Porto Alegrőben és akkori találkozójuk gól nélkül végződött. Az alábbiakban felelevenítjük az eddigi csehszlovák—skót ta­lálkozók eredményét. 1. Csehszlovákia—Skócia 1:3 (1:2). Prágában 1937. május 15-én játszották. Gólunkat Puč lőtte. 2. Skócia—Csehszlovákia 5:0 (3:0). Glasgowban 1937. decem­ber 8 án került sorra. 3. Csehszlovákia—Skócia 4:0 (3:0). Bratislavában 1961. má­jus 14 én világbajnoki selejte­zőt játszott a két csapat. 4. Skócia—Csehszlovákia 3:2 (1:1). Glasgow, 1961. szeptem­ber 26. A csehszlovák góllövők Kvašfiák és Scherer voltak. 5. Csehszlovákia—Skócia 4:2 (0:1, 2:2). Brüsszelben 1961. november 29-én ez a mérkőzés döntötte el a chilei részvételt. A csehszlovák csapat góllövői Kvasííák, Scherer, Hledík és Pospíchal voltak. 6. Csehszlovákia—Skócia 0:0. Porto Alegrében 1972. július 2- án játszották. 7. Skócia—Csehszlovákia 2:1 (1:1). A színhely Glasgow, az időpont 1973. szeptember 26. volt. Gólunkat Nehoda lőtte. 0. Csehszlovákia—Skócia 1:0 (1:0). Bratislavában 1973. ok­tóber 17-én világbajnoki selej­tező visszavágója volt, amelyen csapatunk a következő felállí­tásban szerepelt: Viktor — Pi­varník, Samek, Dvorák, Hagara — Bičovský, Pollák, Gajdüsek HASZNOS TALÁLKOZÓ VOLT Tegnap délben feleződött be Trnaván az a négynapos sze­minárium, amelyen Csehszlová­kia sportújságíró vettek részt. A szeminárium legfontosabb témája a CSKP politikájának érvényesítése a sportújságírás­ban volt, de más tesnevelési és sport problematika is napi­rendre került. Ľuboš Zeman, a szlovákiai sportújságírók klubjának elnö­ke így értékelte a szemináriu­mot: — Első alkalommal került sorra ilyen országos jellegű is­kolázás, s ezentúl a házigazda évente felváltva a cseh és a szlovák sportújságírók klubja lesz. Trnaván fiatal tehetséges sportújságírók találkoztak idő­sebb, tapasztaltabb kollégáik­kal. Az elgondolás feltétlenül jó. Sajnos, sok más fontos, kü­lönösen választási előkészüle­tek feladatának megoldása, nem tette lehetővé, hogy az eredetileg kijelölt előadók mindannyian részt vehessenek. Ennek ellenére sikerült a po­litikai célkitűzéseket és a test- nevelési szövetség fő feladatait közös nevezőre hozni, s ezek együtt alapul szolgálnak a sportújságírók mindennapi te­vékenységéhez. Uj szabályok Az elmúlt napokban szabály­módosításokkal foglalkozott a Nemzetközi Kézilabda Szövet­ség. Jövő év augusztus 1-től a harmadik 2 perces büntetés után a vétkes játékost végleg kiállítják, úgy mint a vízilab­dában. Egyidejűleg eltörölték az 5 perces kiállítást. A táma­dások idejét maximálisan meg­határozó 45 másodperces javas­latot elvetették, így továbbra is a játékvezetők ítélik meg, hogy passzivitás esetén elvegyék a labdát a támadó csapattól. Egyébként a nemzetközi szövet­ség taglétszáma 65 országra emelkedett. Ä vendéglátók esélyével INTER — DUKLA. Kétségtelen, liogy az I. labdarúgó-liga őszi idényének eddigi legjobb csapatai találkoznak. A pillanatnyi for­ma inkább a hazaiak mellett szól. Csemegének ígérkezik a ha­zai csatárok és a Dukla védők párviadala. BP. HONVÉD — VASAS. A Honvéd csapata nem mutat állan­dósult formát, s ha egy árnyalattal esélyesebb is vendégénél, a találkozó kimenetele eléggé nyíltnak látszik. Beküldési határidő: október 15. j fii ÄJ SZÚ HC' I leau/ BM @ / I 1 i 36. 1 i I u 1. INTER - DUKLA : ( : ) í ' ' I I 2. HONVÉD—VASAS : ( : ) I A BEKÜLDŐ NEVE i I pontos címe; — Fr. Veselý (Klement), Neho­da, Ján Ĺ'apkovič (Panenka). A gólt Nehoda tizenegyesből lőt­te. A skót válogatott tágabb ke­retéből a legújabb jelentés szerint hiányozni fog sérülés miatt a kapus David Harvey, a Leeds United játékosa, a hát­véd Forsyth, a Glasgow Ran- gersből, a csatár Eddie Gray (Leeds United) és Derek Johns­tone (Glasgow Rangers). A Torpéda aj élen A 9. fordulóhoz érkezett a Szovjetunió labdarúgó-bajnoksá- ga. Az élen a Torpedo Moszkva áll 15 ponttal. A 9. forduló gól- lövője a CSZKA Moszkva játé­kosa, Kopejkin vólt, aki három­szor talált a hálóba. Az emlí­tett forduló néhány eredménye: Vorosilovgrád—Dinamó Kijev 1:1, Dnyepropptrovszk—Ararát Jereván 0:0, Lvov—Dinamó Tbi­liszi 3:1, Torpedó Moszkva— Krilja szovjetov 10, CSZKA Moszkva—Csernomorec Ogyesz- sza 4:0. BI ažek-ént lékverseny A második forduló mérkőzé­seivel folytatódott Bratislavá­ban a női kosárlabda Blažek emlékverseny. Eredmények: Slovan (juniorok)—VŠ Praha 56:95, Lokomotíva Košice—MTK VM 82-78, Slovan (juniorok) — MTK VM 73:74, Slovan—Loko­motíva 92:76. A torna élén a Slovan Bratislava áll. Nem panaszkod­hatott „munka­nélküliségre“ a Csehszlovákia — Románia nemze­tek közütti lab- darfjgö-mér kőzé­sen a román ka­pus, Raducanu, aki termetével fogva a magas labdákat biztosan hárftotta. Felvé­telünkön Kroupa elől szerzi meg a labdát. (ČSTK felv.) MINDKETTEN GH1 Mim Ma 18.00 órakor kerül sor Athénben a Görögország—Ma­gyarország labdarúgó világ- bajnoki selejtező-mérkőzésre. Mindkét csapat győzni akar, mivel csak így lehet reménye arra, hogy a csoport harmadik tagjával, az esélyesnek tartott Szovjetunióval versenyben ma­radhasson az első helyért. Mint ismeretes, e csoport győztese még nem jut a világbajnokság tizenhatos döntőjébe, selejtezőt kell vívnia az egyik dél-ameri­kai csoport győztesével. Baróti Lajos, a magyar szö­vetségi kapitány nem nyilatko­zott az esélyekről. Petropou- losz, a görögök szakvezetője Ä fiatalabbak már kedden elkezdik Október 12-én a plzeüi közönségnek Európa-bajnoki selejte­ző mérkőzésen mutatkozik be 21 éves labdarúgókból álló válo­gatottunk, amely Skócia hasonló korú együttesével mérkőzik. A megfelelő felkészülést a Románia elleni mérkőzésnek kel­lelt volna biztosítania, de a főpróba nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna. sem volt bőbeszédű, de kijelen­tette: „Nem óvatoskodunk, ha­nem megpróbáljuk lerohanni az ellenfelet. Hazai környezet­ben győzelemre kell játszani és másként ez nem érhető el, csak támadással.“ A görög fővárosban óriási az érdeklődés a mérkőzés iránt, már mind a 40 000 jegy gazdá­ra talált. A mérkőzés játékve­zetője az osztrák Wöhler lesz. A nézőtéren helyet foglal a csoport harmadik csapatának, a Szovjetuniónak vezetőedzője, Szimonyan is. A TV is korvetíti... A nagy érdeklődéssel várt Görögország—Magyarország labdarúgó világbajnoki selej­tező-mérkőzést a Magyar Te­levízió is közvetíti. Az adás kezdete 17.50 óra. A körülményekről Ján Škrip- ko edző a következőket jelen­tette ki: „Hosszú utazás (13 óra) után érkeztünk Romániá­ba, ez játékosainkat kifárasztot­ta és ez megmutatkozott min­den párharcuknál. Megint rög­tönöznünk kellett. A ligaküz­delmek okozta sérülések miatt csapatunk nem szerepelhetett eredeti felállításában. A Romá­nia elleni mérkőzés egyetlen pozitívuma az volt, hogy a tá­gabb keret néhány tagja is helyet kaphatott. A skótok biz­tosan keményebb ellenfélnek bizonyulnak. Válogatott játéko­saik legtöbbje az első ligából kerül ki, amelynek színvonala általánosan ismert. Hazai kör­nyezetben természetesen győ­zelmet várunk, hiszen célunk a továbbjutás. Az előzőleg emlí­tett sérült játékosok szereplé­sére Plzeňben sem számítha­tunk. Arra a csapatra építünk, © Továbbra is a csehszlovák Jan Smejkal vezet az újvidéki nemzetközi sakktornán. A 8. fordulóban legyőzte a jugoszláv Gligoricsot. A másik csehszlo­vák sakkozó, Vlastimil Hort játszmája függőben maradt a hazai Vukics ellen. ® Az I. jégkorong-liga teljes 10. fordulóját az eredetileg ki­jelölt október 22 érői 23-ára tették át. amely Turnu Sever inben dön­tetlent ért el. A legkisebb vá­logatási lehetőség a csatársor­ban van. Bízom abban, hogy Frič meggyógyul és a balszélső posztján szeretném kipróbál­ni a Slovan új játékosát, Nemie­cet. Eddig ez a poszt válogatot­tunk leggyengébbjének bizo­nyult. A várható felállítás: Ma­fák lesz a kapus. A hátvédné­gyest Duba, Novák, Prokeš és Fiala képezi. A középpályán Pe­ter Herda, Farkas és Pelc sze- szerepel. A csatársorban Poklu- da, Frií és Nemec kap helyet.“ Best is? Hollandia labdarúgó-váloga­tottja szerdán világbajnoki se­lejtező keretében fogadja Észak­írország labdarúgóit. Mindkét együttes felállításában akad ér­dekesség. A hollandok öt, kül­földön szerepelő játékosukat hívják haza: Cruyff, Neeskens (FC Barcelona), Ruiter, Rei\- senbrink és Haan (Anderlecht). Mindannyiuk játékára számíta­nak. A másik oldalon nagy meglepetés, hogy az észak-ír szövetség igényt tart az Egye­sült Államokból visszatért Best játékára, aki korábban 32 alka­lommal öltötte magára a címe­res mezt. Kézilabda BEK-mérkőzések Bratislavában A Start a második bratislavai csapat, amely női BEK-mérkő- zést játszik. Ellenfele a nyugatnémet Eintracht Minden együt­tese lesz. A találkozóra ma délután 15.30 órakor kerül sor a pasienkyi sportcsarnokban. J. Kecskeméthy, a Stiart társ­edzője a következőket mondotta a mérkőzés előtt: „A Minden írsapatában öt válogatott játé­kos szerepel és ez. a tény már önmagáért beszél, úgyhogy nem lesz könnyű ellenfél a nyugat­német bajnokcsapat. Amikor még a Plastika Nitrát edzettem, a gyengének vélt holland Miion Amszterdam ellen játszottunk és bizony csak nehezen ju­tottunk tovább. Manapság nincs gyenge ellenfél az európai baj­A labdarúgó KK menetrendje A Közép európai Kupabizott­ság évi közgyűlésén megválasz­tották az új vezeľóséget. A bi­zottság álelnöke Terpitkó And­rás lett. Elkészítették a sorso­lást az 1976—77. évi küzdel­mekre. A résztvevők: Sparta Praha, Fiorentina, Vasas és a Vojvodina. Ezúttal bajnoki rendszerben, mindenki minden­kivel játszik oda vissza és a pont, illetve a qólarány dönt. Ezek azonossága esetén az ide gén pályán lőtt gólok száma. A KK-menetrend: November 3.: Sparta Praha— Vasas, Fiorentina—Vojvodina. November 24.: Vasas—Fiorenti­na, Vojvodina—Sparta. December 8.: Fiorentina—Spar ta, Vasas—Vojvodina. Március 13.: Sparta—Fiorenti­na, Vojvodina—Vasas. Április 6.: Vasas—Sparta, Voj­vodina—Fiorentina. Április 20.: Fiorentina—Vasas, Sparta—V ojvodina. A mérkőzéseket semleges bí­rók vezetik, a partjelzőket a. hazai csapat biztosítja, de kö­zülük az egyik UEFA bíró kell hogy legyen. nokcsapatok mezőnyében. A nyugatnémet kézilabdázónők sokkalta nagyobb játékerőt kép­viselnek a fentebb említett hol­land együttesnél.“ A háromszoros csehszlovák bajnok CH Bratislava is ottho­nában kezdi BEK szereplését. A kétszeres bajnok osztrák HC Oberglas Barnbach ellen ked­den, 17.00 órakor lép pályára. Az osztrák együttes 1974-ben szerepelt először a BEK-ben és már a selejtezők során kiesett, miután kétszer kikapott a Lo­komotíva Szófia kézilabdázóitól. Most nagy körültekintéssel ké­szül a Bärnbach. Egyébként az osztrák csapatban négy váloga­tott szerepel, s ezek felmentést kaptak a válogatott edzései alól, hogy klubcsapatukban ké­szülhessenek a keddi összecsa­pásra. A Bärnbach szoros ered­ményt akar elérni Bratislavá­ban, hogy a visszavágón esetleg reménye legyen a továbbjutás­ra. Ugyanis az osztrák csapat saját otthonában nagyon jó tel­jesítményre képes.

Next

/
Thumbnails
Contents