Új Szó, 1976. október (29. évfolyam, 234-259. szám)
1976-10-06 / 238. szám, szerda
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK? ŠŽTÔVÄKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA 1976. október 6. SZERDA BRATISLAVA • 238. szám XXIX. ÉVFOLYAM Ára 50 fillér OKTÓBER 6. Irta: Dr. JIRI REINDL, vezérőrnagy Harminckét év telt öl azóta, hogy 1944. október 6-án az első csehszlovák hadtest katonái a hősi Vörös Hadsereg oldalán sokat szenvedett hazájuk határára értek. Ezt a napot hadseregünk ós egész! ménünk a csehszlovák néphadsereg napjaként ünnepli. <4 A Vörös Hadseregnek a kárpát-duklai hadműveletben aratott történelmi győzelme népünk nemzeti felszabadító harcának fontos mérföldköve. A fasisztákkal vívott elkeseredett duklai harc után eljött hazánk felszabadításának várva várt pillanata. A második világháború vége felé számos európai ország népe felkelt a náci megszállók ellen. E felkelések sikere jelentős mértékben attól függött, mennyire volt közel a front. Mivel a hitleri katonai gépezet még mindig nagyon erős volt, ezek a felkelések csak úgy érhettek el sikert, ha kívülről, a reguláris felszabadító csapatoktól gyors segítséget kaptak. így volt ez a Szlovák Nemzeti Felkelés esetében is, mert ezt a felkelést a Szovjetunió és dicső Vörös Hadserege segíthette a leghatékonyabban A Szovjetunió nemcsak anyagilag támogatta a szlovák nép felkelését, hanem fegyverekkel és gépekkel, tapasztalt szakemberekkel és erkölcsileg is. A legnagyobb segítséget azonban a szovjet csapatoknak a Kárpátokban végrehajtott támadó hadművelete jelentette A szovjet hadvezetőség tekintet nélkül a szovjet csapatok nehéz helyzetére — a kemény harcok után a szovjet egységeket emberekkel és harci eszközökkel kellett feltölteni — azonnali hadműveletet kezdett a Kárpátok keleti térségében. A hadműveletije több mint 30 hadosztályt, vagyis negyedmillió katonát, sok ezer nehézfegyvert és repülőgépet vetettek be. Moszkalenko tábornok 38. hadseregéhez csatlakokozott. A. A. Grecsko tábornok első gárdahadserege, majd nem sokkal később Zsmacsenko tábornok hadserege is. A támadásban Ludvík Svaboda tábornok vezetésével az első csehszlovák hadtest is részt vett. A német fasiszta hadvezetés azonban nagyon jól tudta, mekkora veszélyt jelent számára, ha a szovjet hadsereg eljut Szlovákia területére. Ezért újabb és újabb erőket vont össze a felszabadító egységek előretörésének megállítására. Hosszú, bonyolult és nehéz harcok árán sikerült megtörni az ellenség ellenállását, és a Vörös Hadsereg oldalán az 3. csehszlovák hadtest egységei 1944. október 6-án a Duklai hágón áthaladva hazájuk földjére léptek. Ez hadseregünk történetében és hazánk történelmében fontos pillanat volt. A duklai harccal megkezdődött a hazai és a külföldi ellenállók egyesülése A világ első szocialista állama, a Szovjetunió hadseregének közvetlen részvétele hazánk felszabadításában, valamint Csehszlovákia Kommunista Pártjának az ellenállásában játszott vezető szerepe nemcsak a nemzeti demokratikus forradalom, hanem a szocialista forradalom előfeltételeit is megteremtette. A csehszlovák néphadsereg, mint a munkásosztály ügyének védelmezője már a Nagy Honvédő Háború idején létrejött. Az I. csehszlovák hadtest katonái Csehszlovákia felszabadítása idején rendkívül bonyolult és nagvon felelősségteljes szerepet töltöttek be. Tevékenyen kivették részüket a haza területén az ellenség megsemmisítéséért vívott harcból, a felszabadított területen elősegítették a népi demokratikus rendszer fokozatos létrehozását, egyszersmind az új csehszlovák hadsereg eszmei- politikai és szervezési magvát alkották. Idén októberben is, mint minden évben, lerójuk kegyeletünket a szovjet és a csehszlovák hősök emlékének, akik a duklai hadművelet sikeréért adták életüket. A Duklai hágónál a 38. szovjet hadseregnek 1944 szeptemberében és októberében mintegy 85 000 halottja és sebesültje volt. Az 1. csehszlovák hadtest vesztesége a duklai harcokban csaknem 1100 halott, mintegy 4330 sebesült és majdnem 1000 eltűnt volt. A duklai hadművelet a csehszlovák fegyveres erők és népünk egyik legjelentősebb harci hagyománya. Meggyőzően bizonyítja a szovjet—csehszlovák szövetség fontosságit. A harcokban megszilárdult a szovjet és a csehszlovák hadsereg barátsága, s egyúttal a két nép barátsága is. Ezt a barátságot a közös ellenség ellen vívott nehéz harcokban vérrel pecsételtük meg. Ez szolgál alapul Klement Gottwald ismert jelszavához: „A Szovjetunióval örök időkre! A Szovjetunióval, és soha máS- képpl“ E jelszó Csehszlovákia hábarú utáni politikai orientációjának alapelve lett. A Szovjetunióval való barátságunknak és szövetségünknek köszönhetjük békés életünket a le lenben és a jövőben is. A csehszlovák néphadsereg a második világháború után, különösen az 1948-as februári- győzelmet követően Csehszlovákia Kommunista Pártjának vezetésével szocialista államunk aHppil lére lett. A csehszlovák néphadsereg ma korszerű harci eszközökkel és fegyverekkel felssuerelt hadsereg. Repülő- és rakéta egységei, harckocsizói és tüzérségi alakulatai nagy harci erőt képviselnek, s a szovjet hadsereg oldalán megbízhatóan védik a világbékét és a szocialista világrendszer nyugati határait. A Varsói Szerződés tagállamainak hadseregei nagyszerű fel- készültségüket már egész sor hadgyakorlaton * bebizonyították, amelyek k^züi az egyik legfontosabb a szeptemberben Lengyelországban Pajzs fedőnévvel megtartott hadgyakorlat volt. Ezen a csehszlovák hadsereg ts kiváló képességekről tett tanúbizonyságot. A csehszlovák néphadsereg Csehszlovákia Kommunista Pártjának vezetésévei a kommunista és munkásmozgalom legerősebb forradalmi erőinek egyike, és megbízhatóan szolgálja az emberiség haladó céljainak teljesítésiét. Október 6 a nemcsak a csehszlovák néphadsereg, hanem a szocialista Csehszlovákia dolgozóinak is ünnepe. Dukla hagyatékának mindig méltó hely« lesz történelmünkben. Ezekben a napokban a csehszlovák néphadsereget nemcsak hazánk dolgozói, hanem más szocialista országok katonái és dolgozói is köszöntik. A leszerelést nem szavakkal, tettekkel kell támogatni Leonyid Brezsnyev interjúja a Francia Televíziónak PÁRIZS — Tegnap délben Leonyid Brezsnyev Kreml-beli interjújával kezdődött meg a francia televízió szovjet hete. A szovjet hét, amelyet nyolchónapos előkészítő munka előzött meg, a párizsi televízió első csatornájának áj sorozatát nyitja meg, amelynek címe: „Nyitott kapuk a világra“. Egy héten keresztül a francia riporterek, operatőrök helyszíni közvetítések során számolnak be a Szovjetunió mindennapi életéről, kultúrájáról, vívmányairól. A helyszíni közvetítések során ellátogatnak a Kremlbe, a Csillagvárosba, a Nagyszínházba, megin térj óvóinak háziasszonyt és űrhajóst, mérnököt és művészeket. Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára a Kremlben fogad ta Yves Mourousit, a Francia Televízió kommentátorát, aki interjút készített az SZKP KB főtitkárával. A beszélgetést tegnap közvetítette a Moszkvai Te lövízió. Főtitkár úr, mindenekelőll köszönetemet szeretném kife jezni azért, hogy fogadta a Francia Televízió képviselőjét niunkahelyén, a Kremlben, ahol csak ritka esetben szokott ad ni interjút. Meg vagyok győződve róla, hogy a franciák nagy érdeklődéssel hallgatják végig szavait, annál is inkább, mivel szívesen emlékeznek 1971-ben, 1973 ban és 1974-ben tett franciaországi látogatásaira és Önre, akit nagyon szeretnek. Olyan ember Ön, akit mi Franciaországban nagyon tisztelünk. Sokat meg szeretnénk tudni. Mindenekelőtt engedje meg feltenni azt a kérdést, hogy mint az SZKP KB főtitkára mivel foglalkozik, a Központi Bizottság Politikai Bizottsága és a Szovjetunió Kommunista Pártja figyelmének középpontjában jelenleg milyen problémák állnak. A nemzetközi fórumokon az Ön jelentős szerepe ismert. Ezzel összefüggésben érdekel az Ön álláspontja néhány Időszerű kérdésben. Az utóbbi időben a nyugati országokban viszonylag sokat vitáznak arról, hogy milyen jelentősége van a nemzetközi fe szültség enyhülésének Gyakran még olyan nézet ts tapasztalha tó, hogy ez mindenekelőtt a Szovjetunió és a többi szocia lista ország szempontjából elü nyös. Mi a véleménye erről? Napjainkban milyen a Szovjetunió globális hozzáállása a nemzetközi eseményekhez? Már több mint egy év telt el azóta, hogy Ön, főtitkár úr, Valery Giscard d’Estaing köz társasági elnök és a többi állam képviselői aláírta a helsinki konferencia Záróokmányát. Mivel tudom, hogy e konferen cia gondolata miiyen közel áll Önhöz, szeretném hallani, hogy a Szovjetunió hogyan értékeli a megállapodások teljesítését, többek között azokét, amelyek a feszültség enyhülését érintik. (Folytatás a 3. oldalon) BEMUTATKOZNAK A KÉPVISELŐJELÖLTEK ORSZÁGSZERTE FOLYNAK A VÁLASZTÁSI GYŰLÉSEK Peter Colotka, a CSKP KB Elnökségének tagja, az SZSZK kormányának elnöke tegnap bemutatkozott a választópolgároknak Nitrán az Elitex vállalatban rendezett választási gyűlésen. Colotka elvtársat a Szövetségi Gyűlés Nemzetek Kamarája és a Szlovák Nemzeti Tanács képviselőjének jelölik. A választási gyűlésen részt vettek a nitrai Plastika, Bioveta, a Nyugat-szlovákiai Húsipari Vállalat és más helyi vállalat és üzem dolgozóinak képviselői. Colotka elvtárs a gyűlésen beszédet mondott. • « • Alois Indra, a CSKP KB Elnökségének tagja, a CSSZSZK Szövetségi Gyűlésének elnöke, tegnap részt vett Ostravában, a Klement Gottwald Oj Kohó test- nevelési egyesületének tornatermében rendezett választási gyűlésen, amelyen megjelentek az észak-inorvaországi kerület gazdasági és társadalmi életének különböző területein dolgozó fiatalok. Kadoslav Strajt, a SZISZ Észak-Morvaországi Kerületi Bizottságának elnöke, megnyitó beszédében értékelte a Szociálisa Ifjúsági Szövetség és pio- nír.szervezete tagjainak a mostani választási időszakban el(Folytatás a 2. oldalon) SZOCIALISTA RENDSZERÜNK EREKNEK FORRÁSA A TÖMEGEK ÖNIURATRSSAEA Peter Colotka elvtárs beszélte Békés alkotó munkánk legfontosabb előfeltétele a Szovjetunióval az élen a szocialista tábor gazdasági és politikai erejének növekedése, továbbá az elmélyülő gazdasági együttműködés. A proletár nemzetköziség elveihez hűen a jövőben ezt a szövetséget szilárdítani és mélyíteni fogjuk. A szocialista országépítésben elért eredményeink bizonyítják, hogv a szocialista társadalom folyamatosabban és gyorsabb ütemben képes a gazdasági fejlődésre, mint a tőkés rendszer. Bár a fejlett tőkésországok történelmi fejlődésük következtében már jóval előttünk jártak, alig 30 év alatt Szlovákiában felszámoltuk az évszázados elmaradottságot, ami észrevehető hazánk arculatának megváltozásán, az életszínvonal, a műveltség és a kulturális színt emelkedésén, a lakosság életmódjának alakulásán is. Valóra vált az. amiről az előző korosztályok csak álmodoztak. Meg kell mondanunk, hogy mindez a kommunista párt által vezetett dolgozó nép forradalmi harcának és áldozatkész munkájának köszönhető. Erőforrásaink növekedése lehetővé tette, hogy folyamatosan és dinamikusan emeljük az életszínvonalat és a szocialista elvekkel összhangban javítsuk az életmódot Miközben gyorsan növekedett a személyi és a társadalmi fogyasztás megmutattuk hogy jó gazdaként a jövőre is meg tudjuk teremteni a feltételeket a (Folytatás a 2. oldalon) FŐVÁROSUNK FEJLESZTÉSE TÁRSADALMI ÜGY Antonin Kapek elvtárs beszéde A Prága-Libeűi Hajógyárban tartott választási gyűlésen bemutatkozott választóinak Antonín Kapek elvtárs, a CSKP KB Elnökségének tagja, a prágai városi pártbizottság vezető titkára. a Szövetségi Gyűlés Népi Kamarájának képviselőjelöltje. Kapek elvtárs a gyűlésen beszédet mondott. Megkezdtük a kongresszusi határozatok valóra váltását — mondotta bevezetőben Kapek elvtárs. A XV. kongresszus céljai új és világos távlatokat jelölnek ki társadalmunknak, és vonzóak egész népünk számára. Egyidejűleg azonban azt is látnunk kell, hogy az új feltételek és ötödik ötéves tervidőszakunk második felében a nemzetközi gazdasági életben keletkezett új helyzet igényesebbé teszik azokat a feladatokat, amelyeket a hatodik ötéves tervidőszakban kell megvalósítanunk. A népgazdaság fejlődés« és az idei tervteljesí-. tés azt mutatja, hogy a legfontosabb célokat és feladatokat teljesítjük, s a fejlődés egészben véve megfelel a hatodik ötéves terv céljainak és irányzatának. Nem titkolhatjuk el azonban azt sem, hogv még mindig nem sikerül* megfelelő mértékben felszámolni a régebbi fogyatéuos.Td «okát, rugalmasan reagálni új felada- i 'inkra, leküzdeni minden ke- ikező akadályt, megfelelő szintre emelni az irányító és a (Folytatás a 4. oldalonf