Új Szó, 1976. október (29. évfolyam, 234-259. szám)
1976-10-05 / 237. szám, kedd
SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PARTJA KÖZPONTI BIZOTT5AGANAK NAPILAPJA 1976. október 5. KEDD BRATISLAVA • 237. szám XXIX. ÉVFOLYAM Ára 50 fillér A KÖZÖS ÜGY Mozgalmas napokat élünk. Egymást követik a különféle gyűlések, összejövetelek. Az emberek kíváncsiak, hogy kik lesznek a képviseleti szervek tagjai, hogyan érvényesül a munkáshatalom jellege, miben jut kifejezésre a CSKP káderpolitikája. Bizonyító tények sokaságából győződhet meg mindenki arról, hogy — a CSKP irányvonalának és káderpolitikájának, valamint a munkáshatalom jellegének megfelelően — a vezetőkkel szemben hármas követelményt támasztanak mindenütt. Az első politikai, a második a szakmai, a harmadik a vezetői alkalmasság követelménye. Egyik követelmény sem kerül előtérbe a másik rovására. A három követelmény szorosan összefügg: gyakran feltételezi és kiegészíti egymást. Az alkalmassági követelmények szintenként és a munka természete szerint differenciálódnak (hol ez, hol az a követelmény válik alapvetővé, s elsődlegessé], ám vezetői beosztásban, minden szinten, ma már mindhárom követelmény feltétele annak, hogy az illető megfeleljen vezetőnek, és elvégezhesse a reá váró felelősségteljes feladatokat. A politikai alkalmasság a jelenlegi körülmények között is elsősorban a munkáshatalomhoz, a szocialista rendszerhez fűződő hűséget jelenti. A közösség elvárja, sőt megköveteli, hogy a vezető magáénak vallja és hirdesse a CSKP politikáját, aktivan dolgozzon a párt- és az állami szervek döntéseinek az érvényesítéséért. A politikai alkalmasság egyben — a beosztásnak megfelelően — az elméleti-politikai képzettséget is jelenti, illetve feltételezi. Valamennyi vezetővel szemben politikai tartalmú követelmény, hogy az illető a szocialista erkölcs normái szerint éljen, rendelkezzék olyan erkölcsi tulajdonságokkal, amelyek — és ez a szocialista rendszernek, a munkáshatalomnak elsőrendű politikai érdeke — megóvják őt attól, hogy visz- szaéljen a hatalommal, anyagi előnyöket hajszoljon, előtérbe állítsa a családi vagy a baráti érdeket, hogy tetteinél ne csupán a szűk szakmai vagy a csoportérdek vezérelje, hanem ismerje fel és tudatosan védje, szolgálja az egész társadalom, valamennyi dolgozó ügyét, érdekét. A szakmai alkalmasság követelménye szintén sokrétű, területenként és vezetői szintként változik. Általában azonban az adott munkaterület ismeretét, az ott folyó munkához szükséges hozzáértést, a legjelemzőbb szakismeretek birtoklását jelenti. A szakmai alkalmasságot nem azonosítjuk mechanikusan az iskolai végzettséggel. Az iskolai végzettség fontos meghatározó. Utal egy adott szakismereti, általános műveltségi szint meglétére, önmagában azonban nem bizonyítja, hogy az illető teljesen elsajátította az adott, illetve szükséges ismeretanyagot, és azt hasznosítani tudja a gyakorlatban. A szakmai alkalmasság megítélésekor az illető tapasztalata, szakmai gyakorlata, valamint az önképzés útján szerzett ismerete is mérlegre kerül, minősítést nyer. Több tényező kerül mérlegre a harmadik szempont: a vezetőkészség követelményének a megítélésekor is. Közülük első helyen áll, hogy az illető rendelkezik-e az emberek adottságait kibontakoztatni, munkáját összehangolni és irányítani tudó képességgel. Mindenki elvárja, hogy a vezető rendelkezzék elemző, áttekintő adottsággal, ismerje életünk összefüggéseit, a fejlődés változó körülményeit, el tudja választani a lényegest a lényegtelentől, tudjon dönteni, igent és nemet mondani tudja vállalni és viselni döntéseinek a következményét. |ó vezetőnek mindenki azt tartja, aki tud bánni az emberekkel, aki kedvező légkört, intrikától mentes elvtársi viszonyt teremt munkahelyén, környezetébon, aki elgondolásait megmagyarázza és elfogadtatja, aki képes munkatársait ösztönözni, lelkesíteni, a nemes célok elérésére mozgósítani. A fiatalok és a nők köréből egyaránt ezrek kerülnek a képviseleti szervekbe. Az idősebbek tapasztaltsága és megfontoltsága, a fiatalok dinamizmusa és az új iránti fogékonysága olyan tulajdonságok, amelyek az új vezetést együtt teszik majd alkalmassá a feladatok megoldására, a dolgozó nép képviseletére, a közös ügy szolgálatára. Az említett gyűléseket és összejöveteleket a nyíltság, az őszinteség és az emberek iránti bizalom jellemzi A megítélés alapja általában mindenütt a végzet munka, a közösséghez és a szocialista társadalomhoz fűződő magatartás. Ismét kifejezésre jut, hogy az emberek értik és érzik a szocialista demokrácia lényegét, a CSKP politikáját elkötelezetten támor.v: ák, az elért sikereket magukénak érzik, vállalják a fejlell szocialista társadalom továbbépítésének a programját. Arra törekszünk, hogy a képviseleti szervekben dolgozók mindenben megfeleljenek az igényes követelményeknek, érvényt szereznek a CSKP politikájának, erősíteni tudják és akarják a munkáshatalmat egyben magánéletükben is példamutatóak legyenek. Az ismert gottwakli jelszót — Arccal a tömegek felé — irányvonalként jelölte meg a CSKP XIV. kongresszusa. A közben eltelt évek alatt a kommunisták elmélyítették és szorosra Tűzték kapcsolatukat a tömegekkel. Ma is — a fejlett szocialista társadalom további sikeréért, arccal, világos, teljesíthető programmal a tömegek felé fordulva — az emberek között, •jmb0rekke! az ein be tért dolgoznak. BALÁZS BÉLA Barátságunk elmélyítésének szolgálatában Magyarországon ünnepélyesen megnyitották a csehszlovák kulturális napokat Választási gyűlések a kladnói Egyesült Acélművekben és a prágai Cseh Hajógyárban Miloš Jakeš és Antonín Kapek elvtárs bemutatkozott a választóknak Kladnóban, az Egyesült Acélművek kultúrhá- zában tegnap tartották meg a kladnói járás fiatal választóinak járási aktívaértekezletét a Nemzeti Front és a SZISZ járási bizottságának, valamint a Járási Szakszervezeti Tanácsnak a rendezésében. A fiatal választók között megjelent Miloš Jakeš, a CSKP Központi Ellenőrző és Revíziós Bizottságának elnöke, Václav Štáfek, a járási pártbizottság vezető titkára, Karel Jakou- bec, a jnb elnöke, Karel Nádhera, a Cseh Nemzeti Tanács képviselője, az Antonín Zápotocký Bánya szocialista munkabrigádjának vezetője, továbbá a város és a járás politikai és közéletének több személyisége. A gyűlésen, amelyen 900 fiatal választó vett részt, nemcsak a fiatal képviselőknek ebben a választási időszakban kifejtett munkája során szerzett tapasztalatairól volt szó, hanem arról is, hogy a kladnói járásban a lányok és a fiúk hogyan készülnek fel a képviselői funkcióra, ugyanis itt 810 fiatal szerepel a képviselőjelöltek listáján, akik közül G5Q tagja a Szocialista Ifjúsági Szövetségnek. Jelen voltak a kladnói bányászok és vájárok ifjúsági szocialista munkabrigádjainak tagjai is, akik kollektíváik munka- és politikai aktivitásáról számoltak be. Ezt követően beszédet mondott Miloš Jakeš elvtárs. Jakeš elvtársat ebben a választási körzetben a Szövetségi Gyűlés Népi Kamarája, képviselő-jelöltjének javasolják. XXX A prágai 8. sz. választókörzetben tegnap körzeti választói gyűlésen mutatkozott be a választóknak Antonín Kapek, a CSKP KB Elnökségének tagja, a prágai városi pártbizottság vezető titkára mint a Népek Kamarájának képviselő- jelöltje. A gyűlést a Cseh Hajógyárak nemzeti vállalatban tartották, és ezen további libeňi üzemek dolgozói is részt vettek. Beszédében Kapek elvtárs foglalkozott a csehszlovák főváros fejlesztésével, valamint a CSKP Központi Bizottsága legutóbbi ülésének a csehszlovák gazdaságra, főképp a gépiparra vonatkozó határozataival. h eredmények igazolják, hogy népünk országánok igazi gazdája MILOS JAKES ELVTÄRS BESZÉDE Beszédének bevezető részében Jakeš elvtárs köszönetét mondott azért, hogy választói támogatják, s ezt a CSKP politikája iránti bizalom megnyilvánulásának tartja. Ezután azokról az eredményekről beszélt, amelyeket az utóbbi öt évben értünk el, és nagyra értékelte a kladnói járás dolgozóinak szerepét e sikerekben. Megállapította: az eredményekből a képviseleti szervek, főleg a nemzeti bizottságok és képviselőik nagymértékben kivették részüket. Mindennapos munkával gondoskodtak a választási programok teljesítéséről. Mindez azt mutatja, hogy népünk országának igazi gazdája, hogy a szocializmust saját ügyéneK tartja, hogy mindennapos munkával törekszik a szocializmus megszilárdítására és fejlesztésére. így van ez a kladnói járásban is, ahol a munkásosztály számos dicső forradalmi küzdelmet vívott jobb életéért, és a szocializmusért. Jakeš elvtárs ezután pártunk gazdasági és szociális politikájának legfontosabb feladatairól beszélt, amelyeket a 6. ötéves terv időszakára a CSKP XV. kongresszusa tűzött ki. Hangsúlyozta: ez a program a társadalom és az ember sokoldalú fejlesztésének átfogó és humánus programja, ehhez semmilyen polgári párt és kormány ÉLÉNK POLITIKAI ÉS MUNKAAKTIVITÁS Üiést tartott az SZNF választási bizottsága A Szlovák Nemzeti Front választási bizottsága tegnap tartotta meg harmadik ülését. A tárgyaláson, amelyen Ján Janik, az SZLKP KB Elnökségének tagja, a Központi Bizottság titkára elnökölt, részt vettek a Nemzeti Front kerületi választási bizottságainak, valamint a Nemzeti Front bratislavai városi választási bizottságának küldöttei is. A Szlovák Nemzeti Front választási bizottsága megállapította, hogy Szlovákiában kiváló színvonalon folytatódnak a választási előkészületek, s a feladatokat jól és elkötelezetten teljesítik. Az állampolgároknak a választások iránti élénk érdeklődését bizonyítja a nyilvános gyűléseken való (Folytatás a 2. oldalon) programja sem hasonlítható. A programból adódó feladatok nem könnyűek. Nemcsak az a feladatunk, hogy mennyiségre, darabszámra és tonnára termeljünk, hanem az is, hogy termékeink elérjék a lehető legmagasabb minőségi színvonalat, és használati értéket; olyan termékeket kell gyártanunk, amelyek termelése során hatékonyan gazdálkodunk az energiával, az anyagokkal, a termelő- eszközökkel és az emberi munkával. Ugyanez érvényes a mezőgazdaságban és minden más tevékenységben is. A minőség, a hatékonyság, a gazdaságosság és a takarékosság — ezek azok a követelmények, amelyeket állandóan szem előtt kell tartanunk, mert nemcsak a feladatok teljesítésének, hanem a társadalmi vagyon gyarapításának és a nép életszínvonala emelésének feltételeit is megteremtik. Céljaink elérése szempontjából nagyon fontos a KGST-tagállamokkal való széles körű gazdasági és tudományos-műszaki együttműködés, s a szocialista gazdasági integráció elmélyítése. Ez az együttműködés számunkra a társadalmi munkatermelékenység növelésének egyik alapvető módja. Az új, igényes feladatok teljesítése elválaszthatatlan Cseli(Folytatás a 2. oldalon) (Kiküldött munkatársunk jelentése) — Tegnap este a Magyar Állami Operában ünnepélyesen megnyitották a csehszlovák kulturális napokat. A megnyitón megielent. Pozsgay Imre, a Magyar Népköztársaság kulturális minisztere. Marczali László kulturális miniszterhe- (Folytatás a 2. oldalon) Šahy (Ipolyság) lakosai serényen készülnek a választó- sokra. Ján Horniak, a népmű• velési otthon vezetője arról tájékoztatott. hogy 220 agitációs kettős hívja meg az öt agitációs központba a választókat. A népművelési otthon gondozásában jelenik meg a választási híradó, amely ismerteti a nagy politikai kampány legjelentősebb mozzanatait, az elért eredményeket, a város területén működő üzemek dolgozóinak kötelezettségvállalásait. A városi nemzeti bizottság vezető funkcionáriusaival látogattunk el néhány agitációs központba. Az 1. számú agitációs központban többek között nagy betűk hirdetik, hogy az elmúlt választási időszakban 11 millió koronát fordítottak utak rendezésére, építésére, 546 lakást adtak át boldog tulajdonosaiknak, növekedett a foglalkoztatottság. A Piéta Üzemben működő agitációs központban ügyes kezű asszonyok varrottaSerény előkészületek saít és más népművészeti munkáit állították ki. A falitáblán a képviselők fényképei láthatók. Emília Káöerová és Mária Jaderniková, az üzem két dolgozója is a jelöltek közé került. Belelapozunk a szocialista brigádok életét megörökítő krónikába is. Megtudjuk, hogy a legeredményesebben Gizella Kuricová 28 tagú csoportja dolgozik. A szabászait részlegen a párt XV. kongresszusa tiszteletére vállalásukat 20 000 koronával túlteljesítették. Szógel István, a városi nemzeti bizottság elnöke — a járási nemzeti bizottság képviselőjelöltje — és Kovács István, a vnb titkára örül a pezsgő politikai életnek. Büszkén közlik, hogy az elmúlt választási időszakban a tervezett 145 millió korona helyett 185 millió korona értékű munkát végeztek. A siker titka elsősorban abban keresendő, hogy a városka üzemeinek dolgozói társadalmi munkával is segítettek a középületek építésében. Megemlítik. hogy idén a lakosság 12 130 órát dolgozott le a választási terv teljesítése érdekében. BALLA JÓZSEF