Új Szó, 1976. október (29. évfolyam, 234-259. szám)
1976-10-05 / 237. szám, kedd
Az eredmények igazolják, hogy népünk országának igazi gazdája (Folytatás az 1. oldalról) Szlovákia Kommunista Pártjának, a Nemzeti Front vezető erejének munkájától. Pártunk politikája a munkásosztály és az egész nép érdekeit fejezi ki. A párt azért jött létre, hogy a nép ügyéért harcoljon és a népet szolgálja. Pártunk biztosítja további szocialista fejlődésünket. Ezt marxista—leninista politikájával és a néppel való szilárd egységével biztosítja. A CSKP Jelentőségét j^l ismerik az emberek, és a társadalmi válság Idejéből azt is jő tudják, hogy a párt vezető szerepének gyengítése veszélyeztette a szocializmus vívmányait. Ezért senkinek sem lehet közömbös, milyen a párt. Elmondhatjuk, hogy pártunk felkészült feladatainak teljesítésére. Társadalmunk fejlődése, a bátor feladatok sikeres teljesítése elválaszthatatlanul kapcsolódik egybe a szocialista demokrácia állandó elmélyülésével, amely abban nyilvánul meg, hogy a dolgozók milliói becsületesen végzik munkájukat, tevékenyen részt vesznek az állam, az üzemek, az efsz-ek irányításában és igazgatásában, a községek, a járások és az egész társadalom problémáinak megoldásában. Népünk politikánk formálásának, megvalósításának és ellenőrzésének aktív tényezője. Ezt politikai rendszerünk teszi lehetővé. A párt, a Nemzeti Front szervei, a társadalmi szervezetek és a képviselői-testületek révén mindenki megmondhatja a véleményét, előállhat javaslataival és észrevételeivel, s bírálhatja a fogyatékosságokat. A választási kampányt és a választásokat nálunk nem az Ígérgetés jellemzi, hanem az, hogy megtanácskozzunk a lakossággal terveinket, és azt mit és hogyan tegyünk. A gyűléseken az emberek egész sor észrevételt és bíráló javaslatot terjesztettek elő. Ehhez az embereknek joguk van, mert ez a szocialista demokrácia szerves része. Fontos, hogy ezeket az észrevételeket alaposan megvizsgálják, és felhasználják a nemzeti bizottságok munkájában. Az embereket, különösen e javaslatok előterjesztőit tájékoztatni kell az észrevételeikkel kapcsolatban foganatosított Intézkedésekről. Azokat a nagy feladatokat, amelyeket indokoltan tűzünk ki a választási programokban, csak akkor tudjuk teljesíteni, ha mindegyikünk igényes lesz önmagával és másokkal szemben, ha nem tűri el azt, hogy a szavak ellentmondjanak a tetteknek, ha a munkát jól fogjuk irányítani és megszervezni, idejében felszámoljuk az akadályokat és a fogyatékosságokat, s érvényesítjük a hasznos tapasztalatokat. Mindannyian tudjuk, hogy a legjobb gondolatok, ötleteit sem érvényesülnek önma- guktól, automatikusan, hanem érvényre juttatásukhoz nagy politikai szervező munkára, az emberek megnyerésére, a fegyelem és az igényesség megtartására van szükség. Ez mindig politikai küzdelemmel is jár, amelynek két oldala van. Egyrészt harcolni kell az újért, másrészt az ellen, ami fékezi az előrehaladást. Ezért fontos, hogy javítsuk az irányítómunkát és az ellenőrzést. Fontos, hogy az ellenőrzést hatékonyan végezzék az irányítási szervek, a képviselő-testületek, a népi ellenőrző bizottságok és az ösz- szes erre hivatott ellenőrző szervek. Fontos, hogy ezeknek a szerveknek és intézményeknek tevékenysége fejlődjön, s hogy tovább növekedjék a dolgozóknak az ellenőrzésben való részvétele, ami a szocialista demokrácia szerves része. Az idei választások alkalmával sok százezer fiatal járul az urnákhoz, közülük több mint 1 millió 200 ezer most választ először. A szocializmusban születtek, ebben a rendszerben nőttek fel. tevékenyen részt vesznek az építésben. A SZISZ keretében és a társadalmi életben végzett munkájukkal készülnek fel arra, hogy átvegyék az előző korosztályoktól a stafétabotot és aktív szerepet, de egyúttal felelősséget is vállaljanak a szocialista társadalom ügyéért. A szocializmus a fiatalok életének elválaszthatatlan része, jövőjük is hozzákapcsolódik. A fiataloknak nyitva a kapu a műveltség, a tudás, a szakképzettség megszerzéséhez, a kulturális és a sportéletben való részvételhez, társadalmi elkötelezettségük fejlesztéséhez; jó feltételeket teremtettünk számukra a családalapításhoz is. A fiatalok nem ismerik a munkanélküliség keserű osztályrészét és azt, hogy a lehetőségek hiánya miatt ne tudjanak művelődni. A fiatalok többsége ezt felismerte, s az iskolákban és a munkahelyeken nagyban hozzájárul a feladatok teljesítéséhez. Nem véletlen, hogy az élmunkások, újítók, feltalálók, kitüntetettek, szocialista brigádtagok, ésszerűsítők között sok az olyan fiatal, akinek nevét nemcsak üzemük, hanem az egész ország ismeri. Bátran haladnak előre, nem félnek a nehézségektől, tökéletesen elsajátítják az új technikát, és kiváló munkaeredményeket érnek el. Nemcsak a műhelyekben és a mezőkön találhatók ezek a fiatalok, hanem a tudományos életben, a kutatásban, a tervező és a konstrukciós hivatalokban, a laboratóriumokban, az iskola- íigyben, a kulturális életben, a művészetben, az egészségügyben és más ágazatokban Is. Sokan a képviselő-testületek tagjaiként tevékenykednek. A szocialista hazafiság kifejezésének tartják azt, hogy megbirkózzanak n feladatokkal, képességeiket és erejüket a szocializmus fejlesztésére és védelmére fordítsák, hogy jó példával járjanak elöl munkahelyükön, társadalmi és magánéletükben is. Ezért nem véletlen, hogy a soron következő választások képviselőjelöltjeinek 35,3 százaléka, vagyis több mint 74 000 személy 35 éven aluli fiatal. Ez a tény a fiatal nemzedékbe vetett bizalmat is tükrözi. Köztük sokan olyanok, akik képviselői tisztségekben már dolgoztak és beváltak. Társadalmunk érdeke, hogy tovább fokozódjék az ifjúság politikai elkötelezettsége, az államigazgatásban, az üzemek, a szövetkezetek és a képviselő-testületek munkájában való részvétele. Fontos cél, hogy a fiatalok lelkesedését idejében egybekapcsoljuk az Idősebbek tapasztalataival. Ez megköveteli, hogy még bátrabban nevezzük ki a szakképzett és a szocializmus ügye iránt odaadó fiatalokat vezető tisztségekbe, hogy idejében megszerezhessék a szükséges tapasztalatokat, és felkészülhessenek a még igényesebb feladatok teljesítésére. A szocializmus építésében való gyakorlati részvétel a legjobb iskola. A fiataloktól elvárjuk, hogy ne csak azoknak a problémáknak a megoldásában vegyenek részt, amelyek őket érintik, hanem fiatalos lelkesedésükkel és energiájukkal lássanak munkához mindenütt, ahol erre szükség van. A mai kornak is megvan a maga forradalmi jellege, amely bátor és munkára kész embereket követel. A jelenkor forradalmisága azt jelenti, hogy előre kell haladnunk, el kell sajátítanunk a korszerű termelési módszereket, a tudományt és a technikát, s ezt céljaink szolgálatába kell állítanunk, továbbá küzde- nünk kell a fogyatékosságok ellen, az imperialista rendszer, a polgári Ideológiák, az opportunizmus, az individualizmus, a nyárspolgáriasság káros befolyása ellen, a szocializmus eszméinek győzelméért, a világ- békéért és a társadalmi haladásért. A SZISZ funtos szerepet játszik a fiatal nemzedéknek a szocializmus és a proletár nemzetköziség szelleméljen való nevelése terén. Ezért szükséges, hogy az ifjúsági szervezetek támogatásra és megértésre találjanak az összes társadalmi szervezetek és az állami szervek résziéről. A fiatal nemzedék tudatában van annak, hogy figyelembe veszik munkáját, tehetségét, nézeteit. Tevékenyen kiveszi részét a választások előkészítéséből, kezdeményezően dolgozik az idei tervfeladatok teljesítéséért, s a választásokban nyilvánvalóan saját jövőjére, a Nemzeti Front programjára fog szavazni, amelynek valóra váltásában a jövőben tevékenyen részt vesz. Külpolitikai kérdésekről szólva Jakes elvtárs hangsúlyozta: sikereink és a választási programok teljesítése elválaszthatatlan külpolitikai orientációnktól, amely a Szovjetunióval és a többi szocialista országgal való sokoldalú együttműködésre épül, és a béke megőrzését célozza. Ezt az irányvonalat követjük a jövőben is. Külpolitikánknak legfontosabb alapelve a proletár internacionalizmushoz való hűség, mert ez az elv a szocializmusért, az imperializmus ellen, a békéért és a társadalmi haladásért vívott küzdelem erős fegyvere. Meggyőződésünk, hogy a választásokon népünk kifejezi külpolitikának és a béke ügye iránti támogatását. Beszédének befejező részében Jakeš elvtárs azt mondotta: az eltelt több mint 30 esztendőben a CSKP vezetésével munkásosztályunk szövetkezti parasztságunkkal és értelmiségünkkel együtt nagy utat tett meg — biztosította a szocializmus győzelmét, és megkezdte a fejlett szocialista társadalom építését. Hazánk a szabad munka, a valódi szabadság és demokrácia, a magas életszínvonal otthona, a békeszerető és haladó erők szilárd támasza. A CSKP XV. kongresszusának programja és választási programunk, amelyet a választók elé terjesztünk, lehetővé teszi, hogy tovább haladjunk előre ezen az úton. Megvalósításához elsősorban becsületes és jó munkára, a nép, a két nemzet és a nemzetiségek egységének további megszilárdítására van szükség; el kell mélyítenünk és tovább kell fejlesztenünk a Szovjetunióval és a többi szocialista országgal való barátságunkat és szövetségünket á szocializmusért, népünk boldog és békés életéért, a világbékéért és a társadalmi haladásért vívott közös harcunkban. Nagygyűlés a fasizmus és a háború elleni harc hete alkalmából Koszorúzást ünnepség Banská Bystricában (CSTK) — A fasizmus és a háború elleni harc hete alkalmából Banská Bystricában tegnap nagygyűlést tartottak. A CSKP KB küldöttségét Vladimír Pirošík, a CSKP KB tagja, az SZLKP Közép-szlovákiai Kerületi Bizottságának vezető titkára vezette. Részt vett a nagygyűlésen az AHSZ Szövetségi Központi Bizottságának küldöttsége František Mišeje elnök vezetésével, az AHSZ Szlovákiai Központi Bizottságának küldöttsége František Hágára elnök vezetésével és az AHSZ Cseh Központi Bizottságénak küldöttsége Ladislav Kilián ügyintéző alelnök vezetésével. A nagygyűlésen jelen volt Nyikolaj Andrejevics Goncsa- rov, a Szovjetunió bratislavai főkonzulja, Vjacseszlav Roma- novics Abramov, a Szovjetunió csehszlovákiai ftagykövetségé- nek másodtitkára is. Délután a résztvevők megkoszorúzták a Szovjet Hősök emlékművét és az Ismeretlen Partizán jelképes sírját. A StiavniCka városnegyed Nagykövetségek létesítése sportcsarnokában a nagygyűlést František Mišeje elvtárs nyitotta meg. Beszédet mondott Vladimír Pirošík elvtárs. A több mint 1500 résztvevőhöz intézett beszédében megemlítette, hogy a fasizmus és a háború elleni harc hete alkalmat ad arra, hogy népünk megemlékezzen a csehszlovák burzsoázia és bérencei árulásáról, amely 38 évvel ezelőtt Münchenben szégyenletesen Viszolpáimtta. köztársaságunk”* a t'asis7*'i Németországnak Pirošík elvtárs beszédének további részében kiemelte, hogy az emberiség társadalmi haladásának fő irányvonalát ma a szocialista országok fejlődése, erejük, külpolitikájuk kedvező hatásának fokozódást szabja meg. A továbbiakban Pirošík elvtárs Szlovákia hatalmas fejlődéséről. a felszabadítás után és főleg az ötödik ötéves tervidőszakban falért sikereiről szólt. A nagygyűlés résztvevői üdvözlő levelet küldtek a CSKP Központi Bizottságának és az SZLKP Központi Bizottságának, majd jóváhagyták a jelenlegi nemzetközi politikai helyzettel és az új stockholmi békefel- hívással kapcsolatos állásfoglalást. (ČSTK) — A Csehszlovák Szocialista Köztársaság kormánya és a Gaboni Köztársaság kormánya a két ország baráti kapcsolatainak és hatékony együttműködésének fejlesztése érdekében úgy döntött, hogy nagyköveti szinten felveszi a diplomáciai kapcsolatokat. A két kormány úgy határozott, hogy kapcsolatai a békés együttélés, a nemzeti szuverenitás és a területi egység tiszteletben tartása, az egyenjogúság, valamint az egymás bélés külügyeibe való be nem avatkozás elvén fog alapulni. Mindkét fél kifejezi azt a meggyőződését, hogy a diplomáciai kapcsolatok felvétele hozzájárul a béke és a biztonság megszilárdításához, valamint a nemzetközi együttműködés fejlesztéséhez. Részvéttávirat [ČSTK) — A CSKP Központi Bizottsága levélben fejezte ki részvétét a Jordán Kommunista Pártnak, Fuad Nassarnak, a párt első titkárának elhunyta alkalmából. A levélben pártunk Központi Bizottsága mély és őszinte részvétét fejezi ki a hazafi, a művelt marxista és a meggyő- ződéses internacionalista elhunyta alkalmából. Nassar elvtárs sok éven át harcolt népéinek és más arab népeknek szabadságáért, függetlenségéért, boldog jövőjéért, a munkásosztály eszméiért, s az arab népek és a szocialista országok népei barátságának és békés együttműködésének megszilárdításáért. Barátságunk elmélyítésének szolgálatában (Folytatás az 1. oldalról) lyettes, Roska István külügyminiszter-helyettes, Orbán László, az Országos Közművelődési Tanács elnöke, valamint a magyar párt- és állami szervek, kulturális intézmények más vezetői és munkatársai. Hazánkat kormányküldöttség képviselte Milan Klusáknak, a Cseh Szocialista Köztársaság kulturális miniszterének vezetésével. A küldöttség tagja volt: Rácz Olivér, a Szlovák Szocialista Köztársaság kulturális miniszterhelyettese, továbbá Vilém Závada, Jifina Svorcová és Ján Poniöan nemzeti művész. Ott volt Václav Moravec, hazánk budapesti nagykövete is Marczali László ünnepi megnyitó beszédében méltatta a magyar—csehszlovák kulturális kapcsolatok nemes hagyományait. Kiemelte azoknak a cseh, szlovák és magyar művészeknek az érdemeit, akik sokat Élénk politikai és munkaaktiviiás (Folytatás az 1. oldalról) részvételük is, amelyeken a nemzeti bizottságok és a törvényhozó testületek képviselőjelöltjei mutatkoznak be. Az állampolgárok munkaaktivitása és kezdeményezése főképp a gazdasági feladatok, az őszi mezőgazdasági munkák kiváló minőségű elvégzése, a Nemzeti Front választási programjának teljesítése és túlteljesítése terén mutatkozik meg. A kitűzött határidőn belül — állapította meg a bizottság — alakultak meg a körzeti választási bizottságok, amelyek a meghatározott időben vették fel a képviselők névjegyzékébe a Szlovák Nemzeti Front 62 473 képviselőjelöltjét. Ellenőrzés céljából a törvényben meghatározott időben tették ki a választói névjegyzékeket is. A szlovákiai választói névjegyzékekben 3 278 463 választó neve szerepel, akik közül 1 587 847 férfi és 1 690 616 nő. Az elmúlt választási időszakkal összehasonlítva most 275 515-tel több a választók száma. A választók végleges számát a kifogási eljárások befejezése után, vagyis október 21-én, a választói névjegyzékek végleges lezárása után határozzák meg. Szlovákiában 4877 választókörzeti bizottság alakult, amelyekben csaknem 34 000 állampolgár dolgozik. Ezekben a nők és a fiatalok képviselete, a választőkörzeti bizottságok tagjai szociális összetétele megfelel a lakosság követelményeinek és összetételének, ami jó feltételeket teremt a választási feladatokkal kapcsolatos sikeres munkájukhoz. A Szlovák Nemzeti Front választási bizottsága és titkársága politikai-szervezési és technikai tevékenységének jóváhagyása után előterjesztették a kerületi választási bizottságok és a bratislavai városi választási bizottság jelentését. A választási bizottság tagjai ezután a Szlovák Nemzeti Front szervezeteinek, a nemzeti bizottságoknak, az agitációs központoknak, politikai munkájáról tárgyaltak. Kifejezték azt a meggyőződésüket, hogy a dolgozók és az ifjúság politikai aktivitása a választás előtti időszakban tovább fokozódik. (CSTK) tettek a két testvéri ország kulturális kapcsolatainak elmélyítéséért. Ezután így folytatta: — A fejlett szocialista társadalom megvalósítását nemcsak a gazdasági együttműködés, hanem a nemzeti kultúráinkban felhalmozódott értékek kölcsönös megismerése, elsajátítása és terjesztése, széles körű kulturális csere is elősegíti. Népeink haladó hagyományai a kortársi szocialista művészet értékes alkotásait kölcsönösen alakítják, fejlesztik kultúránkat. Amit magunkról a művészet nyelvén elmondunk egymásnak, az nemcsak életünk jobb megértését szolgálja, hanem gazdagodását teljesebbé válását is. Ezután Rácz Olivér mondott ünnepi beszédet. Kiemelte a csehszlovák—magyar gazdasági és kulturális kapcsolatok eredményekben gazdag történetét, napjainkban betöltött fontos szerepét. Meggyőződését fejezte ki, hogy ez a rendezvény sokoldalú és sokrétű képet nyújt arról a nagyméretű feilő- lésről, amely hazánkban az elmúlt években végbement — szolgálja ez a rendezvény is barátságunk további elmélyítését. egymás életének, szocialista kultúrájának még teljesebb megismerését — fejezte be Rácz Olivér. Az ünnepi megnyitó után a prágai Nemzeti Színház művészei nagy sikerrel mutatták be Smetana Az eladott menyasszony című operá ját. Ma a csehszlovák kulturális napok keretében — amelyek iránt Ma- gyarország-szerte nagy az érdeklődés — számos érdekes rendezvényre kerül sor. A Műcsarnokban megnyílik a Mai csehszlovák képzőművészet című kiállítás, több helyen cseb és szlovák filmeket mutatnak be. SZILVASSY JÓZSEF 1976. X. 5.