Új Szó, 1976. szeptember (29. évfolyam, 208-233. szám)
1976-09-06 / 212. szám, hétfő
SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA 1976. szeptember 6. HÉTFŐ BRATISLAVA • 212. szám XXIX. ÉVFOLYAM Ára 50 fillér A kenyér ünnepe České Budéjovlcében Már a iúvtt évi termésre is gondolni kell GUSTÁV HUSÄK VEZETTE A PÄRT- ÉS KORMÁNYKÜLDÖTTSÉGET ĽUBOMÍR STROUGAL MONDOTT BESZÉDET (ŰSTK) — Ceské Budéjovicében tegnap tartották meg a cseh nemzeti aratóünnepélyt ezzel a Jelszóval: „A párt ás az összes dolgozó egységével a XV. pártkongresszus határozatainak teljesítéséért“. Nagy számban gyűltek össze a szövetkezeti földművesek, az állami gazdaságok, a gép- ős traktorállomások és különféle szervezetek és népgazdasági ágazatok dolgozói Cseh- és Morvaország hőt kerületéből, hogy köszönetét mondjanak párt- és állami szerveinknek azért a gondoskodásért és figyelemért, amelyet a mezőgazdaság őt az élelmiszeripar fejlesztésének szentelnek. A Május 1. téren megtartott ünnepségen Gustáv Húsúknak, a CSKP KB főtitkárának, köztársasági elnök vezetésével részt vett a CSKP KB és a szövetségi kormány küldöttsége. A küldöttség további tagjai voltak: Ľubomír Štrougal, a CSKP KB Elnökségének tagja, szövetségi miniszterelnök, Alois Indra, a CSKP KB Elnökségének tagja, a Szövetségi Gyűlés elnöke, Josef Korčák, a CSKP KB Elnökségének tagja, cseh miniszterelnök, Jan Baryl, a CSKP KB Elnökségének póttagja, a KB titkára, Évien Erban, a CSKP KB tagja, a Cseh Nemzeti Tanács elnöke, Július Varga, a CSKP KB póttagja, a KB osztályvezetője, Bohusiav Večera, szövetségi, és Josef Nágr cseh mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter, felen voltak még a szövetségi ős a cseh kormány további tagjai, a kerületi pártbizottságok vezető titkárai, a kerületi nemzeti bizottságok elnökei, a Szövetségi Gyűlés és a Cseh Nemzeti Tanács képviselői, a Csehszlovák és a Cseh Nemzeti Front KB. a szakszervezetek, a Csehszlovákiai Szövetkezeti Földművesek Szövetségének képviselői és sok más vendég, köztük a szlovákiai mezőzgazdasági dolgozók küldöttsége Ján Janovic szlovák mezőgazdasági ős élelmezésügyi miniszterrel az élen, valamint a szocialista országok képviselői. A csehszlovák állami himnusz elhangzása után Josef Nágr, cseh mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter megnyitotta az ünnepségei, amelyen Ľubomír Štrougal, a CSKP KB Elnökségének tagja, szövetségi miniszterelnök mondott beszédet. Beszédének bevezető részében Strougal elvtárs az összes mezőgazdasági dolgozónak, a szövetkezeti tagoknak, az állami gazdaságok, a traktorállo- mások, a mezőgazdasági felvásárló- és az élelmiszeripari vállalatok dolgozóinak, valamint mindazoknak, akik valami módon részt vesznek a népgazdaság e fontos ágazatának fejlesztésében, tolmácsolta a CSKP KB és személy szerint Gustáv Husák főtitkár elvtárs, köztársasági elnök szívélyes üdvözletét. Egyúttal a szövetségi és a cseh kormány, valamint a Nemzeti Front Központi Bizottsága nevében is elismerését fejezte ki a mezőgazdasági dolgozóknak a mlndannylunk javára tett erőfeszítéseikért. A továbbiakban hangsúlyozta: Hazánkban modern szocialista nagyüzemi mezőgazdasági termelés folyik, a munka gépesített, a mezőgazdasági munkában nagy mennyiségű műtrágyát és más vegyi anyagot, valamint kiváló vetőmagfajtákat alkalmazunk. A tudomány és a technika vívmányai is nagymértékben hozzájárulnak a növény- termesztés és az állattenyésztés színvonalának emeléséhez. Mindamellett a legfontosabb szerep továbbra is az emberre, a földművesre hárul. A földműves felhasználja az előző korosztályoktól örökölt tapasztalatait, ezeket kiegészíti a modern tudomány ismereteivel — így okos gazdája az országnak. Ezek a csehszlovák mezőgazdaság előnyei, ilyen előnyökkel nem minden európai ország dicsekedhet. A természet néha mégis beleszól a mezőgazdasági eredmények alakulásába. Egészen június elejéig minden Jel arra mutatott, hogy nagyon jó lesz a termés. Csakhogy a júniusi ős a júliusi aszály gyökeresen megváltoztatta a helyzetet. A mezőgazdasági dolgozóknak és mindannyiunknak az (Folytatás a 2. oldalon) BÁNYÁSZNAPI ÜNNEPSÉGEK MOSTON Céltudatosan irányítani kell a kezdeményezést Josef Kempný elvtárs mondott ünnepi beszédet (CSTK) — Moston a Bánya és Energetikai Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének ünnepi ülésével kezdődött meg szombaton a bányászok és az energetikusok napjának idei országos ünnepsége. Bányászaink 350 ezer főt számláló munkakollektíváinak 600 képviselője szívélyesen üdvözölte a JOSEF KEMPN?, a CSKP KB Elnökségének tagja, a központi bizottság titkára vezette párt- és kormányküldöttséget. Az ünnepi gyűlésen részt vett a Német Demokratikus Köztársaság bányászainak küldöttsége KLAUS SIE- BOLD szénbányászati és energetikaügyi miniszter vezetésétel, továbbá a GERARD KROCZEK bányaipari miniszter-helyettes vezette lengyel bányászküldöttség és felen volt JURIJ VASZILJEVICS SZÜRKOV, a prágai szovjet nagykövetség tanácsosa, valamint számos vendég. Az elmúlt bányászév eredményeit VLASTIMIL EHRENBERGER szövetségi tüzelőanyag- és energetikaügyi miniszter értékelte. Megelégedéssel állapühajuk meg — mondotta hogy reszortunkban a gazdasági terv megvalósításában eddig elért sikerek az egyének és a kollektívák aktivitásának és kezdeményezésének bizonyítékai. Az ő példaadó munkájuk, amelyet gyakran igen nehéz körülmények között kell elvégezniük, meghozta eredményeit. A munkakezdeményezés fejlesztését jelentős mértékben támogatta a CSKP Központi Bizottsága, a szövetségi kormány, a Szakszervezetek Központi Tanácsa és a SZISZ Központi'Tanácsa. Beszéde további részében a miniszter hangsúlyozta a beruházási építkezések rendkívüli fontosságát, kijelentve azt, hogy ezen a téren jelentős javulás észlelhető. Josef Kempný elvtárs beszéde Tisztelt elvtársak! Engedjék meg, hogy a bányászok és energetikusok napja alkalmából szívélyesen kő-, szöntsem Önöket a Csehszlovák Szocialista Köztársaság kormánya nevében, és tolmácsoljam Önöknek Gustáv Hu- sák elvtársnak, szocialista köztársaságunk elnökének, a CSKP KB főtitkárának személyes Jókívánságait. Enged |ék meg, hogy pártunk központi bizottsága és kormányunk nevében, az Önök közvetítésével pedig a tüzelőanyag- ós energetikaipar valamennyi dolgozójának, valamennyi bányásznak és technikusnak, a szén-, az érc- Ő9 az uránbányák dolgozóinak, az energetikai ipar a gázipar, a kőolajipar minden dolgozójának őszintén megköszönjem eddigi önfeláldozó munkáját, amellyel hozzálárult népgazdaságunk ős egész szocialista társadalmunk sikeres fejlődéséhez. Meggyőződésem, hogy ennek az ágazatnak a dolgozói továbbra Is példamutatóan fogják megvalósítani pártunk gazdaságpolitikáját. A továbbiakban Kempný elvtárs hangsúlyozta, hogy a tüzelőanyag- és energetikaipali alap és ennek tervszerű fejlesztése egyike azon döntő tényezőknek, amelyek biztosítják az arányos fejlődést nemcsak a legközelebbi években, hanem a fellett szocialista társadalom távlati szükségleteinek megfelelően is. Ezért pártunknak a tüzelőanyag- és energetikai alap fejlesztése érdekében tanúsított gondossága nemcsak az időszerű szükségletek kérdése, hanem a legfontosabb stratégiai feladat is. A további fejlődés egyre mélyebb megismerésére tanít minket Vlagyimir Iljics Lenin tömör kifejezése: Kommunizmus, szovjethatalom, plusz villamosítás. Népgazdaságunk egzisztenciális problémáinak megoldása során idéznem kell Gustáv Husák elvtárs szavalt, aki a XV. pártkongresszuson a következőt mondotta: „Számunkra, csehszlovák kommunisták számára szerencse, hogy a fejlett szocializmus építésében a szovjet kommunistákkal és a többi testvérpárnál szoros együttműködésben haladhatunk előre.“ Energetikai problémáinkat sem oldjuk meg magánkban, hanem csak a KGST keretében, szocialista barátainkkal szoros (Folytatás a 2. oldalon) Meghalt Ladislav Novomeskv nemzeti mlvesz Csehszlovákia Kommunista Pártjának Központi Bizottsága. Szlovákia Kommunista Pártjának Központi Bizottsága, a Szlovák Szocialista Köztársaság kormánya, a Csehszlovák írószövetség Bizottsága, valamint a Szlovákiai Író- szövetség mély fájdalommal közli, hogy 1976. szeptember 4-én, a kora hajnali órákban, hosz- szú, súlyos betegség után, 72 éves korában meghalt Ladislav Novomeský nemzeti művész, az SZLKP KB tagja, a CSKP érdemes tagja és régi tisztségviselője, a Matica slovenská tiszteletbeli elnö- ke, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság Hőse, a Klement Gottwald Érdemrend, a Köztársasági Érdemrend, a Februári Győzelem Érdemrend és további magas állami kitüntetések tulajdonosa, a Lenin-rend vielűje, a Klement Gottwald Állami Díj kétszeres kitüntetettje és a Csehszlovák Békedíj tulajdonosa. Ladislav Novomeský 1904. december 27-én született Budapesten. Már fiatal tanítóként a húszas évek elején — eljegyezte magát a szlovák irodalommal és szoros kapcsolatba lépett a forradalmi munkásmozgalommal meg a kommunista sajtóval. A DAV- nak a szlovák kommunista értelmiség folyóiratának volt egyik megalapítója. 192B-ban felelős szerkesztője lett a Pravdának, a szlovák kommunista újságnak, amely Ostravában jelent meg. Ettől az időtől kezdve szoros együttműködésben dolgozott Klement Gottwalddal. Ebben az időben adta ki első verseskötetét. A párt történelmi jelentőségű, 1929-ben megtartott V. kongresszusa óta a központi kommunista sajtóban töltött be vezető szerepet, főképp a Rudé právoban, a Tvorbfl- ban, később pedig a Szlovák néplapban, majd a Slovenské zveatinek, a kommunista napilapnak volt a főszerkesztője. A cseh forradalmi mozgalom keretében hosszú ideig tevékenykedett, ez megszilárdította benne a cseh és a szlovák nép testvéri együttélésének történelmi szükségességére vonatkozó meggyőződést. Mély kapcsolat fűzte a cseh haladó kultúrához s ennek élen járó képviselőihez. Ez a tény megkönnyítette részére azon célkitűzését, hogy elmélyítse és kibővítse a kapcsolatokat a munkásosztály és ennek élcsapata között, valamint az értelmiség és a fiatal nemzedék között a forradalmi ideálokat, és pozitívan befolyásolja Szlovákiában a szocialista kultúra fejlődését. Költői munkásságának publicisztikai aktivitásának, a csehszlovák értelmiség baloldali arcvona- Iában kifejtett politikai szervező munkájának, továbbá a ÖAV-nak és a hazai, valamint a külföldi fasisztaellenes mozgalomban kifejtett tevékenységének harminca dik évében Ladislav Novo- meský megérte a kommunizmus eszméjének győzelmét, az internacionalizmus nagy gondolatának és a csehszlovák-szovjet barátságnak és szövetségnek elmélyülését. A szlovák dolgozó nép iránti szeretetét, a mély csehszlovák hazafiasság és internacionalizmus érzését a fasiszta sötétség elleni küzdelem éveiben a megszállt cseh országrészekben és a klerikális fasiszta szlovák államban jutatta kifejezésre. Mint az SZLKP V. Illegális központi bizottságának egyik tagja, 1943 nyarától (Folytatás a 2. oldalon) Ľubomír Štrougal elvtárs beszéde