Új Szó, 1976. szeptember (29. évfolyam, 208-233. szám)
1976-09-03 / 210. szám, péntek
BESZÉLGETÉS CSÖMÖR L A J O S ELVTÁRSSAL, AZ SZLKP GALÁNTAI JB IDEOLÓGIAI TITKÁRÁVAL 1976. IX. 3. Alapszervezeteinkben hagyományosan szeptember első felében kezdik az új pártoktatási évet. S ha most a szokottnál korábban szólunk néhány kiemelkedő feladatról, annak oka az, hogy az idei jelentőségében sokkal nagyobb a korábbiaknál. Ez tükröződött ki Csömör Lajos elvtárssal, az SZLKP Galántai Járási Bizottsága ideológiai titkárával folytatott beszélgetésünkből is, aki az előkészületekkel kapcsolatosan szívesen válaszolt kérdéseinkre. — Talán nem is szükséges hangsúlyoznom — szánta bevezetőnek —, hogy az oktatásban részt vevő alakulatok az első évben minden szinten behatóan tanulmányozzák majd a CSKP XV., az SZKP XXV., valamint a testvérpártok kongresszusainak dokumentumait. Ezenkívül a közelgő választások, mint az ország életének kiemelkedő politikai eseménye, a pártoktatásra nagy horderejű eszmei-politikai-ideológiai feladatokat hárítanak. Egységesen a politikai-gazdasági feladatok teljesítéséért 9 Milyen célt követ a kongresszusi anyagok tanulmányozása? — A feladatok közül első helyre kívánkozik, hogy a pártoktatásnak a maga sajátos eszközeivel messzemenően segítenie kell abban, hogy az alapszervezetek tagsága és a tanfolyamokon részt vevő pártonkívüliek elemeznék a XV. kongresszus határozatait, megismerjék a testvérpártok kongresz- szusainak legfontosabb dokumentumait, következtetéseit. Az idei pártoktatási év vitafórumot teremt ahhoz, hogy hallgatói összegezhessék: mi történt eddig, és mit kell tenniük a továbbiakban a maguk feladatkörében a nagy jelentőségű dokumentumok egységes értelmezésének elősegítésére, és főként a bennük foglaltak megvalósításáért. • Az alapszervezetek felkészültek? — Ennek megítéléséhez támpontot ad a lezárult 1975-76- os pártoktatási év néhány tapasztalata. A pártoktatás színvonala és hatékonysága minden évben minősíti a pártszervezeteket. A múlt év bizonyítványa a legtöbb helyen jó eredményekről ad számot. Az elmúlt idényben összesen 7246 tag és tagjelölt, 1259 pártonkívüli, az előző évihez viszonyítva 1053- mal több kommunista vett részt a tanfolyamok munkájában, akiknek nagyjából csaknem a fele párt-, tömegszervezeti, állami és gazdasági vezető. Pusztán e számok alapján is megállapítható, hogy, a pártoktatás egyre nagyobb szerepet tölt be a párt eszmei, politikai egységének erősítésében, vezető szerepének szilárdításában, tömegkapcsolatainak fejlesztésében, s nem utolsósorban a párt politikájának népszerűsítésében, a kongresszusi határozatok teljesítésébe^ a közgondolkodás és a szocialista embertípus formálásában. Mérce: a cselekvő aktivitás • Konkrétan? — Talán azzal kezdhetném, hogy járásunk a XIV. kongresszus után, a most záruló választási időszak éveiben érte el a legszebb eredményeket, s ebben nem csekély része van az átgondolt eszmei-politikai képzésnek. Hogy konkrét legyek, az ötödik ötéves terv és a választási program teljesítésének legjelentősebb adatait említem. Az elmúlt öt év alatt például az előirányzott 4838 lakás építésével szemben 5361-et adtunk át rendeltetésének, az egészségügy fejlesztésére pedig az állami kiadásokkal együtt közel négyszázmillió koronát fordítottunk. A választási program maradéktalan teljesítésében döntő szerepet játszott a lakosság alkotó kezdeményezése. Csupán az 1975-ös évet véve alapul, társadalmi munkával több mint 48 millió korona értéket hozott létre, s a XV. párt- kongresszus köszöntésére tett felajánlásait is példásan teljesíti. Nem hagyhatom természetesen említés nélkül a szövetkezetek és az állami gazdaságok dolgozóinak erőfeszítéseit sem. Derekas munkájuknak köszönhető. hogy 25 548-ról 43 775-re emelkedett a fejőstehenek száma. Egy-egy hektárra számítva 431 literről — a tervidőszak végén — 651 literre emelkedett a tej, 236 kilogrammra a hús árutermelése, 447 kilogrammról 1042 kilogrammra növekedett a gabona eladása. A szövetkezetek termőföldjeik, állatállományuk és pénzügyi eszközeik, tudásuk egyesítésével sikeresen haladnak a hatékonyság növelésének útján, a mezőgazdasági termelés szakosításában, mind erősebb gyökereket vernek gazdálkodásuk szocialista vonásai, s ezekkel arányban saját maguk eszmei és szakmai téren is sokat fejlődtek. Párt- alapszervezeteink, amikor e társadalmi feladatok teljesítésére mozgósítottak, a kommunisták és a pártonkívüliek számára a cselekvő aktivitást állították mércéül. Az eszmei-politikai nevelés alapvető eszköze * és a jövő ...? — Igen! Az eredmények azonban nem feledtethetik, hogy az alapszervezetek tevékenységének egyik leggyengébb területe még ma is a politikaieszmei nevelés, az ideológiai tevékenység. Miért lassúbb eszmei-ideológiai téren az alapszervezeti pártélet fejlődése? Egyik legdöntőbb ok, hogy az alapszervezetek ideológiai munkájában bátortalanság, tanácstalanság tapasztalható. Következésképp az alapszervezetek ezzel kapcsolatos feladata is leszűkül a pártoktatás megszervezésére. De ugyanilyen céltudatosan már nem irányul a pártoktatás eszmei tartalmának és helyi hasznosításának az alakítására. Nem élnek elég tudatosan a pártélet más fórumaiban rejlő eszmei-politikai nevelési lehetőségekkel sem, holott a kommunisták eszmei- politikai nevelésének alapvető eszköze maga a politikai tevékenység, a rendszeres pártélet, a tartalmas alapszervezeti munka, s benne a színvonalas propaganda, — a pártoktatás. Ahol ilyen szellemben folyik az előkészítő munka, ott az idei pártoktatás az egyik leghatékonyabb eszköze lehet annak, hogy az alapszervezet leküzdje az ideológiai bátortalanságot. A jól szervezett és irányított pártoktatás képes arra, hogy formálja a tanfolyamok hallgatóinak szemléletét, magatartását, hogy a benne részt vevők fellépjenek a munkát különböző módon gátló, nehezítő akadályok ellen, hogy megismertesse a párt politikájának és határozatainak összefüggéseit. Ez a tervidőszak legfontosabb politikai követelménye, nélküle nem valósíthatnánk meg sikeresen a fejlett szocialista társadalom építésének feladatait. • S ezzel talán eljutottunk ahhoz a kérdéshez is, hogy mit várnak az új pártoktatási évtől, illetve hogy mire ösztönözzön? — A politikai oktatásnak, a nevelésnek az a célja, hogy igazi kommunistákat, igaz ügyünkért kiálló bátor harcosokat, a proletár nemzetköziség szilárd talaján álló embereket neveljen. A pártoktatás elé állítható további követelmény, hogy fejlessze a hallgatók szemléletmódjának realizmusát, mert a reális látás a fejlődés ellentmondásainak mélyreható elemzését tételezi fel, és aszerint minősíti „jónak“ vagy „rossznak“ az egyes jelenségeket, a problémák megoldási lehetőségeit, hogy az hogyan felel meg a munkásosztály világnézetének, a szocializmus építése érdekeinek. Itt térek rá az SZKP XXV. történelmi jelen tőségű kongresszusa következtetéseinek alapos tanulmányozására, aminek nemzetközi je lentősége számunkra is elvitathatatlan. A kongresszus -határozata a szovjet emberek számára cselekvési programot jelent, ugyanakkor szilárd támpont mindazok számára, akik őszintén készek az egyetemes béke, a társadalmi haladás, a szocializmus ügyének szolgálatára. E program megvalósulása nemcsak a szovjet társadalom életét emeli magasabb színvonalra, de nagy hatással van az egész világ, s hazánk fejlődésére is. Pártunk viszonyát az SZKP-hoz az internacionalista meggyőződés és az ebből fakadó testvéri érzelmek hatják át. Eddig is, ezután is valljuk, hogy a Szovjetunióhoz, az SZKP-hoz való viszony a proletár internacionalizmus próbaköve, a kommunista magatartás alapvető jellemzője. Ez a pártjaink, az országaink közötti jó viszony és sokoldalú együttműködés legfontosabb alapja. Pártunk minden erejével dolgozik a XV. kongresszus határozatainak végrehajtásán, amely a szocialista építés általános, nemzetközileg érvényes, közös törvényszerűségeinek alapján jelöli meg teendőinket. Nem kétséges, hogy az SZKP XXV. kongresszusának beható tanulmányozása, a szovjet tapasztalatok megismerése hozzásegít bennünket saját feladataink jobb, mélyebb megértéséhez, és eredményesebb gyakorlati megvalósításához. — Egész politikai munkánk gyakorlata szempontjából alapvető, hogy a pártoktatási év megkezdéséig minden pártalapszervezet megfelelő képet alakítson ki tagságának ideológiai felkészültségéről, elvi szilárdságáról. Természetesen a politikai végzettség konstatálása önmagában még kevés, nem mutatója a tényleges képzettségnek, tudatosságnak, látnunk kell, hogy a párttagság valójában milyen szinten van tisztában a marxizmus—leninizmus alapelveivel, a párt politikájával, s ami még fontosabb, miként érvényesíti a kommunista eszmeiséget a gyakorlatban. A tapasztalatok összegezése nyomán további tartalmi, szervezeti lépéseket tehetünk a párttagság eszmei színvonalának emeléséért, azt a célt követve, hogy a megnövekedett ideológiai követelményekhez a párttagság mind szélesebb köre felzárkózzon. SZOMBATI! AMBRUS Bratislava-Dúbravka városnegyedében új elektrotechnikai szakközépiskola épült, A 20 millió korona beruházással létesült úf Iskolát ä Brattšlaval Magasépítő Vállalat tipitette. Huszonegy tantermében 680 diák fog tanulni. (Felvétel: CSTKJ IDŐSZERŰ TEENDŐK Jó rajt a hatodik ötéves terv első évében © Kommunisták a kezdeményezés élén Fehér Károly, a Mliečnói (Tejfalusi) EFSZ üzemi pártbizottságának elnöke arról tájékoztatott, hogy a szövetkezet pártszervezete a tagsaggal szorosan együttműködve hogyan váltja valóra a XV. kongresszus célkitűzéseit és jelenleg mire összpontosítja fő figyelmét. — Kidolgoztuk a földalap racionális felhasználására vonatkozó terveinket, nagy figyelmet fordítunk a talaj megmunkálására és a tápanyagutánpótlásra, jó szervezéssel és folyamatos ellenőrzéssel elérjük az ipari trágyák egyenletes bedolgozását a talajba, valamint ésszerűen alkalmaztuk a vegyszeres gyomirtást. A hosszan tartó, szokatlanul nagy aszály ellenére gabonafélékből elérték a tervezett hozamokat. Búzából 55,3, árpából 50,3 métermázsát takarítottak be hektáronként, s túlszárnyalták gabona beadási tervüket. A központi irányelveknek megfelelően csökkentik a drága erőtakarmányok arányát a takarmánykeverékeknél, helyette növelik a tömegtakarmányok intenzív termesztését és besorolását a takarmányalapba. A szálas takarmányok minőségi tárolásával elérik annak hasznosítását, s ezáltal az erőtakarmányok arányának csökkentését. Egy liter tej előállításához maximálisan 0,25 kg, egy kg marhahús kitermeléséhez pedig 2,40 kg erő takarmányt használnak fel. Elmélyítik az Intenzív állattenyésztést, s a hatodik ötéves terv folyamán 100 hektár földterületre átlagban 26 fejőstehenet és hatvan darab szarvasmarhát terveznek. A pártszervezet a jelenlegi időszakban fő figyelmét a képvise-. lőlestületekbe történő választások méltó előkészítésére fordítja. — A körzetünkbe tartozó hat községben aktivizálják tevékenységüket az agitációs központok. Valamennyi alapszervezetünk értékeli az eltelt választási időszak eredményeit. Rámutatunk a pozitívumokra, de nem hunyunk szemet a hiányosságok felett sem. A szemléltető agitáció és propagáció keretében felvázoljuk gazdasági fejlődésünket és a közfejlesztésben, elért eredményeinket. Erre a célra kihasználjuk a közelmúltban átadott történelmi emlékszobát is, mely áttekintést nyújt nemcsak Tejfalu, hanem környéke munkásmozgalmáról és fejlődéséről. Pártszervezetünk nyilvános gyűlésen számol be a polgároknak céljaink teljesítéséről és vázoljuk elképzeléseinket az elkövetkező időszakra. A kommunisták a Nemzeti Frontba tömörülő tömegszervezeteken keresztül ismertetik az idei választások politikai és társadalmi jelentőségét és társadalmunk fejlődésének távlatait. Nagy gondot fordítunk a képviselők jelölésére, hogy azok valóban a legrátermettebb, politikailag és szakmailag képzett egyénekből kerüljenek ki. Növeljük a fiatalok és a dolgozó nők arányszámát a képviselőjelöltek között. SVINGER ISTVÁN A bronzérem elnyeréséért küzdenek Új, nagy teljesítményű traktorokat akarnak vásárolni A gépekben százak gyönyörködnek. Nem tudnak betelni a látvánnyal. „Nagyon szép ez a gépkiállítás“ hallatszik egy kisebb ember- csoport felől. Élénken beszélgetnek, vitáznak. Kíváncsian érdeklődöm tőlük, honnan jöttek, ml a céljuk, mi tetszik nekik. Már az első válaszokból kiderül, hogy a Kráľovský Chlmec-i (Ki- rályhelmeci) Állami Gazdaság vezetői, dolgozói. Az Agrokomplex 76’ kiállításon jól érzik magukat. — Egy kicsit szétnézünk — mondja Detrik fános, az üzemi pártszervezet bizottságának elnöke. — Nagyobb teljesítményű traktorokkal, szeretnénk feltölteni gépparkunkat, reméljük, lesz rá lehetőség. Mindannyian „megragadnak“ a Crystal traktoroknál. Különösen Orosz József traktorosnak tetszenek a „masinák“. Nem véletlenül. Otthon Crystal 8011-es traktorral dolgozik, de szívesebben nyargalna már egy négyhengeres 8045 ösön. Ha lehetne, máris elrobogna vele. A Crystal 12045-ös Zetor még jobban elnyeri tetszésüket. Hej, de jó lenne otthon belőle néhány“ — mondogatja Kiss Pál, a gazdaság Ifjúsági gépesítő csoportjának a vezetője. Szívesen gyarapítanák a 23-tagú Crystal-család tagjait ilyen nagy teljesítményű géj}pel. Nem véletlenül vásároltak egyfajta traktorokat. Javításukhoz megfelelő szakembereket képeztek ki és az alkatrészek beszerzése is könnyebb. Általában elégedettek a gépekkel, mert mozgékonyak, jól kihasználják az üzemanyagot, és megfelelő teljesítményt nyújtanak. A gépek szemlélgetése közben egy kicsit haza száll a gondolatuk. Otthon a brigád többi tagja elég nehéz körülmények között dolgozik. A csapadékhiány miatt kiszáradt földet nehezen hasítja az eke. A két „Klrovec“ traktor két műszakban naponta mindössze 50 hektárt szánt. Miután Jól átnézték a traktorokat, a szovjet KOLOSZ kombájnnál állnak meg. A rászerelt FK A-644-es típusú magyar gyártmányú adaptert tartják hasznosnak. Már otthon hallották, hogy munka közben nagyon jól bevált. Előnye, hogy 60—70 cm széles sorközökre is állítható, legyezőszerűen rá- hajlik a kisebb mélyedésekre is, tehát egyenlőtlen talajon is jó munkát végez. Ilyen adapterekből is elkelne néhány a gépparkba. A gépszemle után egy kicsit elbeszélgetünk a lelkes ifjúsági csoport vezetőivel és a párt- szervezet elnökével. A párttagok javaslatára alakult meg a szocialista munkabrigád címért versenyző kollektíva. A fő cél, a munkák magas fokú gépesítése, az önköltség csökkentése és a lehető legnagyobb teljesítmény elérésre. Az erre irányuló kötelezettségvállalást példásan teljesítették, ezt bizonyítják a nyári begyűjtési munkák eredményei is. A trebišovi ftőketerebesi) járásban ők gyűjtötték be a legrövidebb idő alatt a szalmát. Gyorsan végezték a tarlóhántást, idejében földbe került a repce magja. A búza alá a tervezett földterület több mint felét előkészítették. A lehető legjobban megmunkált föld még a vetésig pihenhet és gyorsan csírázhat benne a szem. Mindent megtesznek azért, hogy az idei 40 mázsás átlagos gabonahozamnál még nagyobbat érjenek el. Az értékelés szerint a jól összeszokott kollektívának hamarosan odaítélik a bronzérmet. Ha a gépparkjukat további új gépekkel sikerül bővíteni, felfrissíteni, akkor még sikeresebben dolgozhatnak. BALLA fÖZSEF Az ifjúsági gépesítőbrigád tagjainak tetszik a Zetor Crystal 12045-ös típusú traktor